“…az ember vagy kifogást és bűnbakot keres, vagy pénzt” – interjú Sallay Katalinnal, a 2. női pénzügyi önismereti konferencia egyik vendégelőadójával

Sallay Katalin lesz a 2. női pénzügyi önismereti konferencia egyik vendégelőadója. Eredeti felkérésem az volt hozzá, hogy segítsen eligazodni nekünk, a résztvevőknek a mostani pénzügyi válságban. E-beszélgetésünk végén részletesen felsorolja  előadása témáit, most azonban négyet kiemelek közülük, amelyeket érinteni fog 2008. november 8-án:

•    A globális gazdasági válság – hogyan jutottunk idáig? Ki tehet róla? Helyzetkép időben és térben.
•    Próféciák: Okos emberek, akik már előre megjósolták a bajt.
•    Túlélés: Kit sújt a válság? Kit tesz gazdaggá?
•    A bajok ellenszere: a pénzügyi intelligencia.—ez tesz gazdaggá, nem a vagyon és a pénz. A pénzügyi IQ a legfontosabb eszközünk. A problémákat használjuk fel tanulásra.

Katit évtizednyi idők óta ismerem, és a keleti szél érdekes módon fújt ismét össze bennünket több mint egy éve, mégpedig a pénz, még pontosabban az anyagi függetlenség, a passzív jövedelem, de leginkább a pénzügyi intelligencia kapcsán. Számomra elementáris élmény volt, és valamennyiünknek, akik akkor együtt ültük körbe az asztalt, egy támogató, biztonságos női körben megismerkedni azzal a játékkal, amelyet Sallay Katalin 2001 nyarán látott meg. Ez egy csinos doboz volt, benne az angol nyelvű játékkal, a Bagolyvár Könyvkiadó tulajdonosának, Doubravszky Györgynek az irodájában. Nagyon felkeltette az érdeklődését, mivel Kiyosaki első könyveit már ismerte, ezért elkérte, és „házi használatra” lefordította. Ez volt a CASHFLOW 101 játék. Kati  úgy emlékszik vissza az előbb említett időszakra, hogy mérnök-közgazdászként már a Kiyosaki-könyvek újszerű pénzügyi szemlélete is megfogta, tanárként azonban ennek kombinálását egy interaktív, egész személyiséget megmozgató játékkal egyenesen zseniálisnak találta.

Chi***: Ma már rengetegen ismerik a játékot, de mikor játszhatott vele egyáltalán először a “nagyérdemű”? :-)

Sallay Kati: 2001 szeptember 21-én tartottam az első nyilvános játékot az irodámban, aminek nagy sikere volt. Mintegy 100 játék után, 2003 nyarán végre magyar nyelven is megjelent fordításomban a CASHFLOW 101 oktató társasjáték, a Bagolyvár Könyvkiadónak köszönhetően. Már több száz játék vezetésén vagyok túl, de az érdeklődés nem csökken. Mivel nagyon fontosnak tartom, hogy ez a szemlélet minél szélesebb körben és minél gyorsabban terjedjen, kidolgoztam a játékvezető képzés tananyagát és menetét. Máig több tucat játékvezető vehette át tőlem a Bagolyvár Könyvkiadó nevével fémjelzett oklevelet, és remélem, ők is folytatják ezt a nagyon fontos ismeretterjesztő tevékenységet. Azóta már lefordítottam, és a Bagolyvár Könyvkiadó szintén kiadta a CASHFLOW 202, valamint a CASHFLOW Gyermekeknek oktató társasjátékokat is.

Chi***: Mit éreztél magánemberként a játékkal kapcsolatosan?

Sallay Kati: Hogy magánemberként hogyan hatott rám Kiyosaki tanítása és a játék? És hogy miért tartom mindezeket fontosnak? A válaszhoz kissé vissza kell mennem az időben. „Jó tanuló” diplomásként voltam tervező, minisztériumi főmérnök, főiskolai tanár – és az alkalmazotti lét természetes volt a számomra. Nem panaszkodhattam az anyagi és az erkölcsi megbecsülésem tekintetében sem. Ám miután 12 év vidéki „kitérő” után fel kellett adnom az állásomat, és idős szüleink miatt visszatérni Budapestre, nem kerestem állást, hanem 1991 januárjában fejest ugrottam az ismeretlenbe, és kiváltottam vállalkozói igazolványomat. Ez óriási paradigmaváltást jelentett, hiszen vidékről nem volt elegendő rálátásom a nagy „földindulásra”, a rendszerváltást is alig érzékeltem. Nyugalom volt, kiskorú gyerekünk fejlődésének az élvezete, önként vállalt tankönyvírás…Persze nem csak azért nem kezdtem el állás után talpalni, mert ötvenedik életévemhez közelítve ezt eleve reménytelennek gondoltam, hanem azért is, mert nagyon megszoktam már a szabad időbeosztást, a kötetlenséget. És egy további ok: hirtelen kinyílt előttem egy addig ismeretlen, nyüzsgő-mozgó világ, a kisvállalkozók, kényszervállalkozók és szerencsevadászok világa, a nyugatról beáramló, valamint a helyben alapított, hálózatos értékesítéssel működő számos cég körül. Miután megértettem a jó MLM óriási előnyeit, amit támogatni, valamint a pilótajátékok óriási szélhámosságát, amit üldözni kell, magam is hálózatépítő, a Magyar Multi-Level Marketing Szövetség egyik alapítója és titkára, az első szakmai hírlevél: a MultiLevél főszerkesztője, majd kiadója lettem. A hírlevélnek köszönhetően kerültem kapcsolatba még 1993-ban az MLM könyvek kiadásában is úttörő Bagolyvár Könyvkiadóval, és szakmai együttműködésünk az óta is töretlen.
Nos, e hosszú bevezető után talán jobban érthető, mivel fogott meg engem Kiyosaki. Moliere úrhatnám polgárához hasonlóan, aki így kiáltott fel: „Jé, hát akkor én prózában beszélek!?”, én is rácsodálkoztam: „Jé, hát akkor én eddig is a passzív jövedelem szerzésének egyik módjával foglalkoztam?”. Bár az MLM, név szerint, csak a CASHFLOW 202-ben jelenik meg, Kiyosaki valamennyi könyvének és játékának középpontjában a passzív jövedelem áll. Számomra ennek fontossága jelentette a legnagyobb felismerést, amit, úgy érzem, mindenkinek el kellene mondanom. Persze, csak annak, aki nyitott erre.

Chi***: Mit taníthat meg nekünk a CASHFLOW oktató társasjáték a mai pénzügyi helyzetben?

Sallay Kati: Ugyanazt, amit Kiyosaki könyvei, csak sokkal jobban átélhető, „ütősebb” formában. Mondanivalójának lényege, hogy az Információ Korában a pénz szabályai megváltoztak, és aki ezt nem veszi figyelembe, és a pénz régi szabályai szerint próbál játszani, az nagy bajba kerülhet. Sem a játékban, sem az életben nem fog tudni kikerülni a Mókuskerékből, vagy ami még rosszabb, veszélybe kerül a legszűkösebb megélhetése is. És nem azért, mert lusta, hanem azért, mert igen alacsony a pénzügyi műveltsége. Ez nem függ össze az akadémikus műveltséggel; akár még egy öt diplomás ember is lehet pénzügyi analfabéta. Hibáztatható ugyan az iskolarendszer, hogy szinte semmit nem tanít a pénzről, de az ember vagy kifogást és bűnbakot keres, vagy pénzt. Ma már – Robert Kiyosakinak és a Bagolyvár Könyvkiadónak köszönhetően – mindenki számára elérhetők a szükséges ismeretek, és innentől kezdve életbe lép az egyén felelőssége saját sorsáért.
Én magam azt érzem személyes felelősségemnek, hogy, a szakmai lektori és fordítói tevékenységemből származó előnyömet is hasznosítva, minél több ember szemét nyissam fel ezekre az „életfontosságú” információkra. Természetesen a saját útját mindenkinek magának kell megtalálnia, de, mint tudjuk, minden változás a gondolkodásmód megváltoztatásával kezdődik…A mai nehéz időkben különösen igaz, amit Kiyosaki legfrissebb, Pénzügyi IQ című könyvében kifejt, hogy nem a pénz, nem a vagyon tesz gazdaggá, hanem legfontosabb eszközünk: a pénzügyi intelligencia! Ébreszd hát fel a benned rejlő pénzügyi géniuszt!

Chi***: Te fordítottad Kim Kiyosaki Gazdag nő című könyvét, aminek megjelenése az idei év végére várható. Mit jelentett ez a könyv a számodra?

Sallay Kati: Kim könyvének létezéséről már korábban tudtam, és amint kézhez kaptam, azonnal „rávetettem” magam. Úgy emlékszem, a fordítás nagy része törökországi nyaralásom idején került be a laptopomba. (A Pénzügyi IQ pedig az elmúlt hónapban, Djerba szigetén.)
Bevallom, Kim könyve kellemes meglepetést okozott nekem. A körülmények felületes ismeretében ugyanis könnyen beugrik az a nem túl jóhiszemű előítélet, hogy „Szerencséje van ennek a szép „szőke nőnek”, biztosan mindent Kiyosaki csinált helyette…” Hát, ez egyáltalán nem így van! Azt nem érdemes tagadni, hogy sokat tanult Roberttől, hiszen együtt dolgoznak, de ettől még okos és önálló ember maradt, határozott akarattal és véleménnyel. Ezt könyvének alcíme is mutatja: „Mert gyűlölöm, ha megmondják, mit kell tennem!”. Persze tényleg szerencséje van abban, hogy támogató társra talált, aki szereti, tiszteli és elismeri őt – ez Robert előszavából megható módon ki is derül. Bár bevallja, voltak vitáik, de ez inkább azt eredményezte, hogy „Kim iránti szerelmemből kisarjadt az iránta érzett tisztelet. Önálló nő. Nincs szüksége arra, hogy gondoskodjak róla. Modern, menő, vidám, gazdag, kedves, szerető, ragyogó és független. …Nem kér, és nem is vár el előnyt amiatt, hogy ő nő” – írja.

Chi***: Kim nagyon fontos észrevételeket tett, úgy tudom. Igaz?

Sallay Kati: Igen, Kim észrevette azonban a nőkre vonatkozó megdöbbentő statisztikákat, valamint egykori egyetemi évfolyamtársainak problémákkal teli életét. Csak egy példa az USA felméréseiből: „A szegénységben élő 4 idősebb ember közül 3 nő – akiknek 80%-a korábban, amikor a férjük még élt, nem volt szegény.” A volt barátnők történeteiben sok nő magára ismerhet. Kim kifejti, hogy a befektetések „hogyanja” azonos a férfiak és a nők számára. Mégis szükség van egy befektetésekről szóló könyvre, speciálisan a nők számára, mert „amikor pénzről van szó, a férfiak és a nők különböznek egymástól – történelmi, pszichológiai, mentális és érzelmi vonatkozásban.” Kim segíteni akar nőtársain. Szeretné felkelteni bennük a vágyat, hogy saját lábukra álljanak, és soha ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe. Kim nem férfiellenes, egyszerűen csak nem akar függeni tőlük. Ugyanígy nem akar függeni egy családtól, egy cégtől vagy a kormánytól sem, abban bízva, hogy azok majd gondoskodnak róla. Számos jó tanácsa nyomán, amelyeket saját élettapasztalatai is hitelesítettek, az évek során barátnőinek az élete is nagyot változott – persze, csak azoké, akik nyitottak voltak a tanulásra. „Különös, hogy mennyire megváltoznak körülöttünk a dolgok, ha mi magunk megváltozunk” – vonta le végül Kim a konklúziót.
Donald J. Trump véleménye: „Ez a könyv kötelező olvasmány minden nő számára. Manapság a nőknek érteniük kell a pénzügyekhez, sokkal inkább, mint korábban bármikor.”

Chi***: Te magad hogy látod a nők anyagi függetlenségének kérdését?

Sallay Kati: Szerencsésnek tudhatom magam, mert mint azt korábban már említettem, én magam soha nem panaszkodhattam az anyagi és az erkölcsi megbecsülésem tekintetében. Sem gyermekkoromban, sem a különféle munkahelyeimen, sem a házasságomban nem éreztem hátrányát annak, hogy nő vagyok. Többnyire férfiak között dolgoztam, sokszor nagyobb fizetésért, mint ők. Ezzel együtt számos rossz példát láttam, hallottam megalázó megjegyzéseket, tanúja voltam sok esetben hátrányos megkülönböztetéseknek. Átérzem nőtársaim helyzetét, és szívesen segítek, ha tudok. A legnagyobb segítséget azzal adhatjuk önmagunknak és egymásnak, ha tudatára ébredünk: mindenkinek van választása! Mindenki kereshet támogató, tanító környezetet magának. Ilyen környezetet jelenthet a MINŐK, a Vállalkozó Nők, a CASHFLOW Klub, valamelyik jó MLM hálózat stb. közössége. Törekedni kell a derűs, nyitott, pozitív hozzáállásra, de önmagában ez nem elég. Cselekedni is kell. Ebben támogathat a számodra szimpatikus egyes konkrét témákban (pl. vállalkozás, ingatlan, tőzsde, MLM) otthonosan mozgó szakértő tanácsadó, tréner, coach, könyvelő, ügyvéd. Fontos azonban, hogy a tőlük kapott tanácsokat mindig értékeld át a saját helyzeted, meglátásod szerint, hiszen a döntés felelőssége a tiéd, és annak következményeit is te viseled. Warren Buffett mondta egyszer: „Tanulj meg a saját fejeddel gondolkodni. Mindig megdöbbenek azon, milyen agyatlanul majmolnak másokat magas IQ-val rendelkező emberek”. És ez egyaránt vonatkozik nőkre, férfiakra.

Chi***: Végezetül arra kérlek, ismételd meg, illetve bővítsd ki, hogy melyek lesznek az előadásod főbb témakörei 2008. november 8-án a 2. női pénzügyi önismereti konferencián!

Sallay Kati: A téma végtelen, a fél óra rövid. A következő témaköröket azonban mindenképpen érinteni szeretném:

•    A globális gazdasági válság – hogyan jutottunk idáig? Ki tehet róla? Helyzetkép időben és térben.
•    Próféciák: Okos emberek, akik már előre megjósolták a bajt.
•    Túlélés: Kit sújt a válság? Kit tesz gazdaggá?
•    A bajok ellenszere: a pénzügyi intelligencia.—ez tesz gazdaggá, nem a vagyon és a pénz. A pénzügyi IQ a legfontosabb eszközünk. A problémákat használjuk fel tanulásra.
•    Az intelligencia fajtái; elménk felépítése és működése.
•    Mivel akar segíteni nekünk Kiyosaki? (Könyvek, játékok, szemináriumok, coaching.)
•    Fogadjuk el a segítséget, és tanuljunk, hogy segítsünk magunkon. A felelősség a miénk!

Ami kimarad, arról beszélgethetünk majd a CASHFLOW Klub keretében. Remélem, találkozunk még az oktató társasjátékok asztala körül.

Mi is reméljük – szívesen megszervezzük Katinak a játékokat. Élmény vele játszani – ő az a játékvezető, aki nem siet, aki alapos, és biztonságos női körben, magunk között mindig nagyon tanulságos játékokat játszottunk.

A fotókat Kéner Eszter készítette.

Mi ragadott meg leginkább a fenti interjúból? Írd le – szívesen veszem!

Kapcsolódó cikkek

10 Hozzászólás - ““…az ember vagy kifogást és bűnbakot keres, vagy pénzt” – interjú Sallay Katalinnal, a 2. női pénzügyi önismereti konferencia egyik vendégelőadójával”


  1. 1 Mogyorósiné Pécsi Ildikó

    Sokan tényleg csak kifogást vagy bűnbakot keresnek, hiszen a tények bekövetkezésünkben való vétkességünket nagyon nehéz beismerni.Az is igaz viszont, és talán sajnálatos is, hogy nem elég a pénügyi intelligencia megléte, -ahogy Kati fogalmazott-, a körülményeknek és szerencsének is meghatározó szerepe van abban, mire jut az ember
    Saját példámból adódóan mondhatom, sikerült mindig minden problémán túljutnom, “fennmaradnom”, de ennek érdekében áldozatot is kellett hoznom. Voltam én is kényszervállalkozó, sőt végeztem kétkezi munkát is tudományos fokozattal rendelkező közgazdászként, de ez nem zavart különösebben. Őszíntén sajnálom, hogy nem álmodtam nagyobbat, nem kockáztattam többet, lehet, ma könnyebben élhetnék, és mobilizálható tartalékaim is lennének, de a feltételes módért nem hárítom másokra a felelősséget. (Még a körülményekre sem, ami esetemben – gyermekem komoly és hosszantartó betegsége, majd ugyanez édesanyám esetében – talán némileg mentesítenének.) Amikor ezeken elgondolkozom, azt a következtetést is levonom, valószínű nem vagyok elég tehetséges, vagy kellő módon önző sem.
    A fiatalabbaknak őszíntén kívánom, legyenek ügyesebbek és eredményesebbek nálam! Hallgassák meg a jó tanácsokat a tréningen, amire én azért sem tudok elmenni, mert akkor Ukrajnában leszek.
    Mné P. I.

  2. 2 Csiznierné Várnai Beatrix

    Szívemből szólt Sallay Kati, csak egyetérteni tudok minden szavával. Azt gondolom, hogy a ” Kati féle ” együtt gondolkodók felelőssége, hogy az embereknek legalább megmutassuk az utat, aztán, hogy elindulnak-e rajta – már az Ő döntésük!
    Személyesen én most azon dolgozom, hogy egyszer majd rólam is azt írja valaki, hogy: ” modern, menő, vidám, gazdag, kedves, szerető és független “.

  3. 3 Sziksz Mária

    Az összes Kyosaki könyvet olvastam magyar nyelvű megjelenésükkor. Mindig hálával gondoltam olyankor fordítójára, s a nevét az agyamba véstem; Most örülök, hogy Sallay Katalin egyre szélesebb nyilvánosság előtt érleli tovább Kyosaki és párjánk tudását, s megismerteti, népszerűsíti azt. Köszönettel:Sziksz Mária
    Sajnálom, hogy nem láthatom élőben majd az előadását, de majd legközelebb! Most gyorsan elővesszük a Cashfow 202-őt, mert azt még jószerivel ki se bontottuk, pedig már régóta megvan nekünk. Szeretettel:Marcsi

  4. 4 Lantos Erzsi

    Kedves Ida! Hála a jó Istennek, na meg a szerencsémnek, hogy a sorsom összehoz olyan emberekkel és helyzetekkel, – amilyen gondolom Te is vagy – amelyekből már megtanultam, hogy senkit nem hibáztatok saját magamon kívül. Én döntök arról, hogy milyen döntéseket hozok! Nem kényszeríthet senki! Kizárólag magamban keresem a hibát! Ezért érdekel a Te önismereti tanfolyamod is. Teljesen felesleges bűnbakokat keresni, mert a probléma velünk van. Én is mindig ugyanazokat a köröket futom! Ha valamit sikerül tisztázni – most csak a pénzügyeimről beszélek, – csak úgy tudom megoldani, hogy belesétálok egy másik csapdába! Mostmár jót szórakozom rajta. Csak azért nem görcsölök, mert kénytelen vagyok elfogadni valakinek a bölcs mondását: az élet játék! A kérdés az, mit tudok kihozni belőle!
    Nagyon várom a szombati találkozót!
    Üdvözlet Mindenkinek: Erzsi

  5. 5 Csik Juci

    Nagyon jó volna köztetek lenni és okosodni, de messze vagytok.Nekem szerencsém van már az Anyukám is okosan szerette a pénzt és a saját javára működtette.Ez nem termáészetes mert Ő mun kahelyen soha nem dolgozott,és 1914-ben született. Nekem nagyon érdekes a viszonyom a pénzhez, úgy érzem hatalmam van felette.Ez nem jelenti azt, hogy mindig sok van belőle, de talán elég. Én úgy látom a pénz és a jó, okos viszony nem a nemek specialítása. Iszonyatos sok a férfi aki nem tud mást csak kifogást és híbás körülményt keresni mentségére. Nagyon nehéz megtalálni, hogy milyen legyen a viszonya az embernek ,ami még nem rabság de motívál, izgat és eredményt hoz. Na most ennyit. Juci

  6. 6 tahitidream

    Sajnos én is nagyon távol leszek a tréning idején, pedig érdekelne Kati véleménye a válságról.
    Tegnap fejeztem be A milliomos elme titkai című könyv olvasását, és sok dologra rádöbbentem a pénzhez való viszonyommal kapcsolatban. Én az a nő vagyok, aki szinte évtizedek óta olvassa Kiyosaki könyveit, és évek óta játszom Cashlow-t is. 1991 óta foglalkozom az MLM varázslatos világával, pénzügyi tanácsadást is végzek, mégis úgy érzem, hogy még nagyon sokat kell tanulnom.

  7. 7 Wavrik Zsuzsa

    Nem leszek itthon 8-án, remélem lesz újabb ilyen rendezvény.Nagy szükség van rá, meg arra is, amit én csinálok :) Amikor az első Kiyosaki- könyv megjelent, “ráharaptam” és egy új világ tárult föl!Egyre izgalmasabbnak találom az életet, és nagy élvezettel figyelem, amikor más is rájon, hogy ott a tarisznyájában a marsallbot.Hálás vagyok Idának a tevékenységéért, és happy, hogy rátaláltam!

  8. 8 Lambert Győzőné

    Kedves Ida! Köszönöm, hogy rám is gondoltál és meghívtál az igen igéretes rendezvényedre, amelyen sajnos nem vehetek részt. Elnézésedet kérem, hogy eddig nem válaszoltam, de az iskolai szünet miatt nem voltam itthon, a lányomnál voltam és unokáimmal foglalkoztam.
    Azt is nagyon sajnálom, hogy egy fillérem sincs, amit kockáztathatnék, de szeretném figyelemmel kísérni a Te és klubtársaink meggazdagodását. Remélem, egyszer Én is a gazdagodás utjára léphetek. Munkádhoz nagyon sok szeretettel sok sikert, és jó egészséget kívánok.

  9. 9 Csötörtök Judit

    Kedves Ida!
    Nem fogok mentegetőzni, hogy miért csak most, és miért csak erre reagáltam.
    Az interjú minden szava megfogott és szíven talált másképpen nem tudom megfogalmazni. Mindenképeen megéríntett millió szorosan hiszen én magam is hálózatépítésel foglalkozom. Tudom arra van az embernek ideje amire akarja. Én nem is tudom, hogy NEKED hogy jutott eszedbe egyáltalán, hogy nekem írj, de nagyon KÖSZÖNÖM Ida.
    De visszatérve az alap kérdésre. Az emberek a rossz berögzött szokásainak rabjai, és kényelmesek is kimozdulni a kényelmi zónájukból. Valljuk be öszintén, hogy sokkal egyszerűbb mindig másban, másokban keresni a híbát, mint magunkba nézni, önállóan dönteni, és nem a kifogásaink mögé bújni!
    Judit

  10. 10 Mirrrcike

    Kedves Ida!
    Mèg kedvesebb Sallay Katalin!

    Èn eddig csendes, de rendkívüli figyelemmel elkövetett szemlélôje voltam az itteni diskurzusoknak. Most mégis ki kell lépnem az illegalitásból, mert Kati sorai, lénye olyan elementáris erôvel hatott rám, hogy nyomatékosan meg kell köszönnöm mindkettôtöknek, hogy segítségetekkel részese lehetek a Csodának.
    Ennek mibenlétét most idô hiányában nem ragoznám, szerintem mindannyian tudjuk, mirôl beszélek.
    Még egyszer meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, és továbbra is várom a Csoda folytatását…

    Mirrrcike

Te mit gondolsz?