Földvári Éva a 2. női pénzügyi önismereti konferencia egyik résztvevője volt, és szintén az idősebb női korosztály képviseli. Éva pszichológus és hosszú éveken át foglalkozott nő ügyekkel – közös múltunkként erre utal beszélgetésük során (jómagam majdnem egy évtizedet eltöltöttem a női civil szférában nagyon aktívan).
Éva úgy érezte, abszolút érdemes volt eljönni, mégha néha azt is érezte, közhelyszerűen ismétlődnek dolgok, de új összefüggésben gondolkodhat tovább róluk eztán. Saját egyéni élete annyiban ért fordulóponthoz, hogy egyéni vállalkozás indításán gondolkodik, és a régóta tervezett pénzügyi tervezéshez is lökést kapott az együttlétünk során.
Jómaga a nők anyagi függetlenségét azért is tartja fontosnak, hogy ne kelljen benne maradniuk méltatlan kapcsolatokban, netán bántalmazó kapcsolatot elviselniük, de az egészséges női önbizalomhoz is hozzájárulhat a saját pénz feletti önrendelkezés. Szerinte az ilyen alkalmak tán nem is az önismerethez járulnak hozzá azonnal, hanem a gyakorlati megvalósításhoz adnak kezdő lökéseket.
Éva bízott abban is, hogy lesz folytatás.
Igen lesz!



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..
Nagy Piroska: Rendeződjenek végre a saját és a családom anyagi ..
Csilla: Végre munkát találni! Jelen pillanatban ez a legaktuálisabb! ..
R. Ani: Kedves Ida Köszönöm a leveleidet, segítségedet. Már korábban mindenféle ..