“Előirat”: ez egy régebbi blogbejegyzésem, de érvényes minden Teli Holdkor a leírt rítus - 2010. november 21-én, vasárnap is. Ekkor lesz a legközelebbi Bölcs Hold Bőség Kör – újabb Hold Istennőhöz kapcsolódunk.
A TeliHold az AnyaIstennő időszaka, ilyenkor a Hold arca kigömbölyödik, mint az édesanya élettől duzzadó hasa. Az Univerzum végtelen és határtalan, ezt jelenti a bőség, végtelenséget és határtalanságot, amelyből mindannyian meríthetünk. A szertartáson ezzel a végtelennel kapcsolódunk, kilépve a szükségben tartó illúziómintákból.
TeliHold a jókívánságok ideje is – ne hagyd ki a lehetőséget, gondolkodj el azon, mit szeretnél igazán, és csinálj hozzá egy TeliHold rítust!
Te hogy aludtál az éjjel? TeliHold volt – Budapesten, ahonnan írok, pontosan hajnali 4 óra 44 perckor. Én ilyenkor nyugtalanabb, zsizsegőbb :-) vagyok, és ha besüt a Hold a szobámba, fel szoktam ébredni rá. Ha pontosan rám, akkor meg egészen biztosan.
A TeliHold - az Új Holddal ellentétben – arra lehet alkalom, hogy jókívánságaidat, azaz azt, hogy mit szeretnél, ezt megfogalmazd magadnak, ráadásul minél pontosabban (erre nagyon figyelj! mert a végén pont AZ teljesül), nos, hogy megfogalmazd, amit fontosnak tartasz a következő időszakodban (mondjuk a következő Teli Holdig).
Ez lehet jó(l)léttel, bőséggel, lelki és anyagi gazdagsággal egyaránt kapcsolatos (jó)kívánságod.
Gondold végig, hogy neked mire lehet/van igazán szükséged, és csináld meg ezt a gyakorlatot, rítust lehetőleg még ma. Írd fel a kívánságodat egy gyertyára.




















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..
Nagy Piroska: Rendeződjenek végre a saját és a családom anyagi ..
Csilla: Végre munkát találni! Jelen pillanatban ez a legaktuálisabb! ..
R. Ani: Kedves Ida Köszönöm a leveleidet, segítségedet. Már korábban mindenféle ..