Nagyon érdekel a véleményed – leírod, ugye?
Belátható időn belül elindítjuk a GazdagNők honlap/blog havi díjas szolgáltatását, mégpedig a Női BőségSzaru nevű online női magazint, ami elsősorban szándékai szerint női pénzügyi önismerettel és a női pénzügyi intelligencia fejlesztésével foglalkozik. Hogy ezen belül pontosan mivel, illetve mi fér még bele a Női BőségSzaruba, azaz milyen témákat szeretnétek, nos, ezért is készült egy felmérő kérdőív.
Nagyon kíváncsian, és őszintén mondom, kissé izgatottan várjuk, várom a jelzéseiteket!
Ugyanis olyan szolgáltatást szeretnénk indítani, ami minél inkább segíteni tud a kihívásaid, a kihívásaitok minél gyakorlatiasabb megoldásában - köszönöm, köszönjük előre is az együttműködést.
Az alapvető adatokon kívül 13 kérdésre számíts – jó 10 percet vesz igénybe a kérdőív kitöltése.
A kitöltés önkéntes, és a válaszaidat természetesen bizalmasan kezeljük.
A válaszadók közül egy valakit kisorsolunk, és a szerencsés nyertes jutalma a következő lesz: egy évig ingyen juthat hozzá majd a GazdagNők online női magazinjához, a BőségSzaruhoz.
A nyeremény feltétele:
- időben érkezzen be a válaszod,
- feliratkozott olvasója legyél a GazdagNők blog hírlevelének (itt tudsz feliratkozni, ha csak ez hiányzik: www.gazdagnok.hu/hirlevel - le fogjuk ellenőrizni, tehát csalni nem ér :-)).
A válaszokat legkésőbb 2009. március 18-án, szerdán éjfélig lehet leadni. A rendszer pontosan jelzi a kérdőív beérkeztének idejét, és a fentiekben jelzett jutalom kizárólag az időben érkezett válaszadás esetében érvényes.
Köszönjük, köszönöm, ha velünk tartasz a kitöltésben.
Itt találod a Női BőségSzaru online havi magazinhoz kapcsolódó kérdőivet – klikkelj ide!
Ne feledd: egy éves előfizetést nyerhetsz!















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
A témát sok könnvvel körbejártam.
Rhonda Byrne: A TITOK
J.C.Frost: Mikén tettem szert 39 millió forintra az elmúlt hat honapban
Kurt Tepperwein:Milliomos bárki lehet
Robert Collier A pénz, ami az utcán hever
Egy-két idézetet szeretnék akönyvekből.
Louis M.Grafe:
“aki naggyá akar lenni közöttetek, az lehajol az emberek
szükségleteihez, aki pedig első akar lenni közöttetek, az azon a területen tesz szolgálatot másoknak, amihez a legjobban ért.”
“Válassza ki a legerősebb érzések közül azt, amely a legalkalmasabb arra, hogy a siker felé hajtsa Önt.
Állandóan erősitse magában ezt az érzést.”
Kurt Tepperwein:
“Hogy kibontakoztathassuk tudatunk gazdagságát, elkerülhetetlen, hogy rendszeresen igénybe vegyük teremtő képzelőerönket,
pozitív kijelentéseket és a mentális tréninget.
A teremtő képzelőerő elvezet az éntől önmagunkig, vagyok állapothoz.”
Katherine Wilder Ruggles
“Hasikerre gondolunk, ujjunkkal akarjuk érinteni;
Ha arra gondolunk, győzni tudunk, akkor a mi csatánkat
Szinte már meg is nyertük!
Bármire szükségünk van, meg kell dolgozni érte:
Minden csak elhatározástól és lelkünktől függ.
Ha meggondoljuk, nem éppen kis szerep a miénk a világban,
Jó helyt kell állnunk ezért;
Gondoljunk arra, hogy életünk Isten életének része-
és akkor mi úgy dolgozunk, ahogy szívünk diktálja.
Ha ismerünk valami nagy titkot, akkor kezünkben a nagy esély;
A fejlődés felemel, mint sasnak szárnya;
El kell érnünk a kitűzött célt,
ha tudjuk, melyik irányba induljunk és ha lelkünk jó tanácsadó.”
Kedves Ida!
Az otthoni munka, az internet kínálja a lehetőséget az onlinevállalkozást sok nő számára.
Kismamákat, nyugdíjasokat, a gazdasági válság miatt
munkanélkülieket, lehetne elindítani a bőségszaruja felé.
Magam is tevékenykedem az elinditásán /még nem sok eredménnyel,
de én optimista ember vagyok./Nagyon sok ingyen hirlevelet
olvastam a témában elismert “guruktól” .
Az én véleményem csokorba lehetne szedni a lehetőségeket,
bár hazánkban még gyermekcipőben jár a fizető megélhetést biztosító
onlinevállalkozás.
Ez is egy gondolat.