Minden 100. hírlevél feliratkozó az idén tavasztól könyvajándékot kap, illetve elküldök számára egy listát ezzel a címmel: “8 könyv a sok közül, amikből az elmúlt években sokat tanultam önismeretem, pénzügyi intelligenciám fejlesztése terén”.
Nos, úgy döntöttem közzéteszem ezt a mini bibliográfiát, ugyanis bőven van még könyv, amit tudnék ajánlani – nézd csak meg ezt a fotót: ez az én egyik munkaasztalom melletti könyvkupac. Egy kis kerek asztalon tárolom azokat a könyveket, amiket valami miatt aktuálisan forgatok: már elolvastam, újra olvasom, vagy elkezdtem olvasni őket frissében. Voltaképpen mi történik? Elolvasom helyetted is ezeket a könyveket, leszűröm a lényegüket, és átadom belőle azokat, amiket fontosnak tartok a nők pénzügyi önismerete és pénzügyi intelligenciája mélyítése terén. Én sem vagyok képes ugyanis mindent elolvasni egy-egy engem érdeklő területen, ezt bizonyos mértékig rábízom az adott szakterület olyan képviselőjére, akire adok. És ő majd hozza megszűrve nekem a fontos információkat. Én magam is örömmel veszek azonban könyvajánlókat az ilyen szakértőktől, és majd döntök, hogy melyik kötetet veszem aztán kézbe. Jöjjön a könyvajánlati lista- gazdagságodhoz, gazdagodásodhoz tehát:






A női pénzügyi önismeretet és pénzügyi intelligenciát fejlesztő online kurzust először 2009. január 8-án kezdtük közel 100 résztvevő nővel az egész országból, mitöbb: a nagyvilágból, és 4 hónap után zártuk hivatalosan. MOST a nagy érdeklődésre való tekintettel 
















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..