A “beszélő” női pénztárca pályázatunkat 2009 áprilisában hirdettük meg – 17 pályamű érkezett be. Az eredményhirdetést némi felolvasással is egybekötve most szombaton, május 16-án délután tartjuk az Esély Fesztivál keretében az ICA sátránál Budapesten a VI. kerületben a Liszt Ferenc téren délután 2 órától. Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
Az egyik külön díjat Kovács Krisztina kapta – mégpedig a “Gazdagnők”-től, illetve jómagamtól. Krisztin az USA-ban él, és novellája azért is keltette fel az érdeklődésemet, mert igazán a blog, illetve a hitvallásom profiljába vág: azt írta le a saját személyes fejlődéstörténetén keresztül, hogyan jutottak el egy személyes pénzmenedzsmenttel foglalkozó tanfolyamra. Nos, alább egy hangfelvételben ennek a tanfolyamnak a részleteiről hallhatsz, amely Dave Remsey oktató programjainak egyike. A felvételt Skype segítségével készítettük óceánokat is átívelve, a nagy távolság miatt a hangeltolódásokat is figyelembe véve hallgasd – remélem, hogy tanulságos lesz számodra. Szó van benne a célszerű pénzkezelésről, a hatékony pénzgazdálkodásról, de az adósságfelszámolás hasznos módszereiről is. Bármi gondolatod van ezzel kapcsolatban, írj a hozzászólásoknál!
Viszont először jöjjön Krisztin = Kovács Krisztina novellája!



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..