Tervezd a pénzügyeidet! Vezesd a bevétel-kiadásaidat!

Háztartási naplót vezetett az anyai nagymamám – jól emlékszem erre. Még a füzet formájára is. Ma ha megkérdezem az előadásaim hallgatóit, konferenciák, tréningek résztvevőit alig-alig emeli fel valaki a kezét, hogy rendszeresen vezeti, azaz számon tartja a bevételeit és kiadásait. Pedig enélkül nem megy! Ez olyan, mint homokra házat építeni. Tehát, ha nyugodt akarsz lenni a személyes pénzügyeid felől, nem kerülheted meg, hogy tisztában legyél milyen a pénzáramlásod a hétköznapjaid során. Használhatsz kockás füzetet – akármilyen füzetet ;-) -, számítógépben vezethetsz táblázatot, vagy ingyenes szoftvereket is letölthetsz e célra. Mindegy a forma, csak csináld!

Pénzügyek vezetése elengedhetetlen

  • a tisztánlátáshoz,
  • a pénz kontrollálásához,
  • de a hétköznapok nyugalmához is.

A női pénzügyi önismeretet és pénzügyi intelligenciát fejlesztő online kurzusból, a  KincsTár zárt felületéről kihoztam neked egy videót, ami 8 perces – nézd meg ízelítőnek. (Egyébként a 2012 szeptember közepén induló PénzAngyal online kurzusunk szintén foglalkozik a pénzügyi tervezés alapjaival: lesznek szöveges leckék, videó üzenetek egyaránt – itt tudsz róla tájékozódni bővebben –>>)

Tanácsadó videó a pénzügyi célokról és tervezésről – klikkelj ide érte!

Örömmel veszem, ha a hozzászólásokban leírod, hogy te milyen módon “könyveled” a saját bevétel-kiadásaidat, mik a tételeid? Oszd meg velünk a tapasztalataidat!


http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

10 Responses to “Tervezd a pénzügyeidet! Vezesd a bevétel-kiadásaidat!”


  • Én házasságkötésem óta vezetek háztartási naplót. Érdekes így visszagondolni, hogy miért is kezdtem el, hiszen édesanyám nem vezetett. A fő ok az volt, hogy amikor férjhez mentem háromszor annyit kerestem mint a férjem, s a lakás is az enyém volt. S akkor úgy láttam igazságosnak, ha mindegyikünk arányosan hozzájárul a közös kiadásokhoz, de a maradékkal mindegyikünk saját belátása szerint gazdálkodik. Ez így szép és jó volt egészen addig, amíg gyes-re nem mentem, s a jövedelmem a harmadára esett vissza. Én a függetlenségemet úgy akartam fenntartani, hogy arányaiban én is ugyanúgy hozzájárulok a közös költségekhez. Ez egy alapvető tévedésem volt, mivel nem kalkuláltam hozzá, hogy én tulajdonképpen a gyerekek miatt nem keresek többet, s a családi pótlék eleve a közös kassza része, nem a férjem keresetéhez adódik hozzá. Ma már tudatosabb vagyok, a családi pótlék az közös, s mindenki hozzáadja még a fizetése felét, s ez elég is a közös kiadásokra. A tapasztalat az, hogy én még a kevesebből is mindig tudok félrerakni, a férjem pedig hajlamosabb a költekezésre, s ezért én sokszor le is teremtem, hogy hogy lehet annyi pénzt pl. élelmiszerre költeni, amikor az előző hónapban a fele is elég volt. Na erre jó a háztartási könyv. Én egy A/4-es spirálfüzetet használok, melynek a lapjait két részre osztok. Az egyik az én a másik a férjem oldala. Külön vezetem mindkettőnk megtakarításait, bevételeit. A háztartási pénzt egy külön borítékban tartom, aminek a hátoldalára feljegyzem, hogy mit vásároltam: rezsi, telefon, élelmiszer, osztálypénz…stb. Aztán ezeket a hónap végén összesítem, s bevezetem ezeket a fő tételeket a spirálfüzetbe.
    Ugyanezt csinálom a saját készpénzemmel is.
    Amikor megkapom a bankszámlakivonatot, az azon szereplő tételeket is hozzáadom a készpénzes forgalomhoz. Így a bevétel-kiadás=egyenleg adja a következő hónap nyitótételét, s kezdek mindent előről.
    Szerintem megéri azt a kis energiát erre rááldozni, hogy áttekinthető legyen a vagyoni helyzet.
    +Még azért is jó volt, mikor a férjem felhánytorgatná, hogy ő tart el, akkor csak elé kell rakni a füzetet, s minden világos.
    Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a gyes mellett én is gondoskodom egyéb bevételi forrásokról, s nemcsak azt várom, hogy a férjem mennyit ad haza.

  • Kedves Ida és Mindenki!
    Szuper jó a videó, de be kell vallanom és őszinte leszek még nem
    csináltam ilyen listát ,végre kimondtam amit nagyon szégyellek.
    Nagyon sok problémám van mint mindenkinek. Abban szeretnék segítséget
    kérni ,hogy lehet veled személyesen ,vagy telefonon beszélni
    banki dolgokról főként ? Annyira nem értek hozzá , hogy már szinte fály.
    Örülök a tanfolyamnak és jelentkezni is fogok.
    Köszönettel Erika!

  • Kedves Ida! még nem érek rá a kurzusokba belemerülni, meg egy kis pénzt kell gyűjtenem, hogy be tudjak szállni!
    Üdv: Edit
    Kaptam egy weblapot, és azzal próbálok dolgozni, nagyon jók a termékek, csak már sokan foglalkoznak vele!

  • Fundelius Katalin

    Kedves Ida
    Azt hiszem egy kis segítségre lenne szükségem a háztartási napló vezetéséhez. Említesz ingyenesen letölthető szoftvereket. Mondanál ilyet. Eddig nem vezettem, de a helyzetem egyre rosszabb – a gazdasági helyzet romlásával, egyre kevesebb a fizetésem – ezért egyre inkább szükségem van rá.
    Előre is köszönöm a segítséget, Kata
    U.I.: Megnéztem a tanácsadó videót is, máris megyek tervezni…

  • Kata,
    a lényeg az, hogy bármilyen formában, de elkezdd a bevétel-kiadásaidat vezetni – kockás füzet, táblázat, ingyenes szoftver, v.ezek valamilyen általad kombinált keveréke is megteszi.

    Kívánom, hogy találd meg az utadat.

    Amit kértél, tehát ingyenes magyar szoftverek:

    ingyenes magyar szoftverek:

    a) AceMoney Lite v3.10.3 (magyar)

    http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/acemoney-lite-v3-16-1-magyar–UZ9.html
    Személyi kiadások, megtakarítások kezelése.
    Az ingyenes, magyar nyelvű programmal személyes, illetve családi kiadásainkat, bevételeinket, banki és egyéb pénzügyi műveleteket tarthatjuk nyilván. A szoftver tetszőleges pénznem, ország, valamint bank kezelésére alkalmas.

    b) Money Manager Ex v0.9.3.0 (magyar)

    http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/money-manager-ex-v0-9-4-1-magyar–SV12.html
    Otthoni pénzügyi nyilvántartó.
    Kiadások, bevételek, csekkbefizetések, befektetések és megtakarítások nyilvántartására használható ingyenes magyar nyelvű szoftver. Alkalmas több pénznem, tetszőleges bank és pénzintézet kezelésére, valamint általános és részletes kimutatásra.

    c) Personal Finances Lite v3.0 (magyar)
    http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/personal-finances-lite-v3-1-magyar–ZY12.html
    Kiadások, bevételek, csekkbefizetések, befektetések és megtakarítások nyilvántartására használható ingyenes magyar nyelvű szoftver. Alkalmas több pénznem, tetszőleges bank- és pénzintézet kezelésére, valamint általános és részletes kimutatásra. Magyarítás: Döbröntei Sándor
    ***

  • Fundelius Katalin

    Köszönöm a gyors segítséget, próbálkozom…
    Kata

  • Kedves Ida!

    SAJNOS, EGYIK INGYENES MAGYAR SZOFTVER SEM ÉRHETŐ EL A KÖZÖLT LINKEKEN.

    Most mi lesz az én pénzügyeimmel??? :-((((

  • Itt van a szoftverek, Erzsi – nem tudom, mi történhetett a fenti linkekkel, korábban rendben voltak, ez a fő oldal, ahonnan eléred őket:

    http://www.szoftverbazis.hu/kategoriak/irodaipenzugy.html

    Ida ***

  • Kedves Ida!
    Én most találtam erre az oldalra, nagyon tetszik.
    Nekem sajnos nagy problémáim vannak. Én vezetem a háztartási naplót, elég könnyü vezetni mert nem sok pénz jön be viszont nagyon sok megy ki Hitelek-hitelek hátán rezsi stb. Ugy látom nem jól vezettem az életemet idáig. Lassan 30 éve élek házasságban 3 gyermekem van ebböl egy már nincs itthon. A lányom föiskolás.nagyon nehéz, szerinted hogy lehetne ebböl kikeveredni?
    üdvözlettel. klári

  • @klari: egyik legutóbbi blogbejegyzésemet tudom neked ajánlani: http://www.gazdagnok.hu/2010/01/18/penz-penz-hova-megy-adossagkezeles/

    És iratkozz fel az ingyenes pénzügyi tervezés e-mail kurzusra is:
    https://spreadsheets.google.com/viewform?hl=hu&formkey=dEF4MGxuMDhNX0lqWi1TZGkzTEZzLVE6MA

    Ida*** szeretettel

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.