Ha a világ összes vagyonát egyenlően felosztanák az emberek között, pár év múlva ugyanazok lennének gazdagok, akik a felosztás előtt, és a korábban szűkölködők újfent szegénnyé válnának. Eszerint létezik valamiféle sajátos gondolkodásmód, hozzáállás, tudás, amely gazdaggá tesz, ennek hiánya pedig szegénységben tart… Gondolkodjon gazdagabban! címmel a Tina Magazin idei 23. számában június elején jelent meg egy írás, amelyben jómagam voltam az egyik nyilatkozó. Aki kérdezett: Jánosi Valéria újságírónő
Bízom benne, hogy tudtam hasznosat mondani… Vallom: Anyagi helyzetünk gondolkodásmódunk tükörképe. Egyet értesz vele, tiltakozol? Itt a blogomban érdekel a te véleményed – írd le a hozzászólásokban!
Gondolkodj gazdagabban!
Csapó Ida, női önismereti trénerként küldetésének tartja, hogy nőknek segítsen az önismeretük elmélyítésében, illetve pénzügyi gyarapodásukban. Számtalan tréninget tartott már ebben a témában, az utóbbi időben pedig munkatársaival pénzügyi önismereti konferenciákat szervez. Ida azt vallja, ahhoz, hogy valaki boldoguljon, pozitívan kell hozzáállnia az élet eseményeihez. Aki lelkes, elragadtatott, szereti, amit csinál, sokkal könnyebben veszi az elé kerülő akadályokat, mint aki folyton morog, panaszkodik.
Vállalni kell a felelősséget a saját döntéseinkért



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..