Család mint női karrier?

csaladfenntarto-1198017_silhouetteAmikor a nők anyagi önállóságáról és anyagi függetlenségéről beszélek, írok, némelyek ezt férfiellenességnek fogják fel. Ami óriási tévedés! Szerintem az férfiellenes, ha egy férfinak csak azért, mert férfi, el kell(ene) tartania egy nőt, az egész családját.

Hogy ki miért választja azt a hagyományos modellt, amiben a férfi a kenyérkereső, családfenntartó, a nő pedig a hátteret adja mint feleség, mint háziasszony, és ha gyerekek vannak, akkor mint anya is, mondhatnánk ez magánügy. S valóban az is.

Mégis sok gondolatom lenne ezzel a témával kapcsolatban főleg annak alapján, amit nem kevés év alatt láttam, de nem szeretnék elébe rohanni annak a pályázatnak, amit Radics Edit stíluskommunikátor, a pályaváltók karrierszakértője írt ki a családot mint női karriert választókkal kapcsolatban.

Ha pályázol, nagy értékű tanácsadást nyerhetsz – ajándékba!

Hogy mi adja a téma aktualitását?

radics_edit_0– Hónapról hónapra választunk egy-egy témát, és a következő havi, azaz az augusztusi témánk a női karrier. Ebben háromféle karrier típust fogok feldolgozni,  és bemutatni – informál Edit. – Az egyik a mára már szociológiai fogalommá vált, klasszikus családi karrier, a második a család és karrier összeegyeztetőinek útja, a harmadik a „csak” karriert építők köre.

Edit a pályázatában a következőkre kíváncsi:

– A családi karriert építő nők helyzetével kapcsolatban vannak kérdéseim:

* vajon mekkora karrier most Magyarországon egy nagy menő feleségeként, családi karriert építeni,
* hosszútávon működik-e ez a dolog,
* ebben egy nő hogyan érzi magát,
* milyen áron tud belőle „kiszállni” ?

Kérek mindenkit, aki tud ilyen történetet, vagy van olyan nő ismerőse, aki ilyen karriert épít és/vagy épített, juttassátok el hozzá ezt a felkérést.
Írja meg a történetét erre a levélcímre: stil-konzult-kukac-stil-konzult.hu
A tárgyba írja oda: család karriert építő.

Milyen pályázati díjak várhatóak?

– A beküldött írások alkotói között kisorsolunk egy személyes stílustanácsadást 75.000,- Ft értékben,  illetve 2 fő számára egy-egy csoportos stílustanácsadáson való részvételt. 28.800,-Ft/fő értékben.

Beküldési határidő: 2009. július 31-e, péntek.

Érdekelne a véleményetek, a ti tapasztalatotok:

  • Mi a helyzet azokkal a nőkkel, akik a családot mint karriert választják?
  • Választható-e ez egyáltalán ma Magyarországon?
  • Vannak-e előnyei, mik ezek?
  • És mik a kockázatai, vannak-e hátrányai, és mik ezek?

Természetesen az itt közzétett történeteket, véleményeket – ha megosztjátok velünk itt alább a hozzászólásokban – nyugodtan küldjétek el Edit felhívására is a fentebb megadott e-mail címre.

Visszamondások miatt jelentkezhetsz a KincsTárba, a női pénzügyi önsimeretet és pénzügyi intelligenciát fejlesztő online kurzusra – a részletes tájékoztatót itt találod –>>>

A lehetőség visszavonásig érvényes!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

30 Responses to “Család mint női karrier?”


  • Sziasztok!
    Nagyon kíváncsi vagyok, ki hogyan gondolkodik azokról a nőkről, akik otthon maradnak a családjuk mellett. Miért? Mert én is egy vagyok közülük. 15 évig csak a gyerekeimnek éltem. És meglehetősen nehezemre esett a váltás. Nem a munka miatt. Hanem mert álandóan az járt a fejemben, hogy vajon hogy boldogulnak nélkülem. Nekik biztosan sokkal könnyebben ment a váltás.
    Eleinte rettenetesen élveztem az itthonlétet. Nem kellett időre munkahelyre rohanni, volt időm a gyerekek minden gondjára – bajára. Intéztem a család ügyeit (akár egy irodai ügyintéző), rendbe tettem a lakást (mint egy jó takarítónő), készültem az ebéddel, (akár egy kiváló szakács). Amikor hazajöttek az iskolából együtt megírtuk a házi feladatot és kiélhettem tanári képességeimet. Ha betegek voltak akár egész éjjel ülhettem mellettük, mert nem kellett azon is aggódnom a gyerek állapotán kívül, hogy másnap fáradt leszek az irodában.
    Sosem adtam volna fel “csak” anyai mivoltomat, ha a társadalom jobban megbecsülné az anyákat. (anyagilag is) De sokszor hallottam lesajnáló kifejezéseket. Igazából ez nem zavart. Az anyagi ellehetetlenedés már annál inkább. Már az összes eddig bevált trükköm csak épp arra volt elég, hogy valahogy a felszínen maradjunk, így kénytelen voltam állást vállalni. Nem mondom,hogy könnyű munkát találni ennyi idő után.
    Most anyagilag lényegesen könnyebb (nem könnyű!), de sokszor gondolkodom rajta, hogy megéri – e, hogy a kislányom minden nap azzal enged el, és fogad,hogy mikor leszek már szabad(ságon), és lehetek újra vele. Tudom, manapság ez talán kissé naívnak, vagy gyerekesnek tűnik. Viszont abban a szerencsés (vagy szerencsétlen?) helyzetben vagyok, hogy testközelből látom, hogy milyen, ha az anya pár hónapos gyerekét otthagyva visszamegy dolgozni.
    Büszke vagyok rá, hogy az én nagy fiamnak (aki most 16 éves) nem ciki a barátai előtt puszit adni, és a másik két gyerekem is még most is odabújik hozzám egy mesére, vagy csak egy kis együtt pihenésre.
    Tudom,hogy vannak, akiknek a karrierjük sokat jelent. És vannak, akiknek remek segítség áll a hátuk mögött annak építéséhez, és fenntartásához. Nekem sosem volt segítségem.
    Így is sokmindent sikerült elérnem. Aminek a gyümölcse talán kicsit később, de beérni látszik.
    Igaz nem halmoztunk fel milliókat a számlánkon, nincs méregdrága autónk (pillanatnyilag semmilyen autónk sincs), és nincs kacsaláb a házunk alatt.
    De nem cserélném el a gyerekeimmel töltött időt semennyi pénzre sem.
    Az előnyöket – hátrányokat nem igazán lehet szembeállítani egymással. Hiszen mindenkinek más a fontos.
    Egyértelműen előny, hogy a gyerekek biztonságban, szeretetben odafigyelésben nőnek fel. Sokkal jobban kontrolálhatjuk az ő kis életüket, mint azok az anyák, akik bár a lehető legképzettebb bébiszittert alkamazzák, vagy a legjobb bölcsödébe – óvodába adják a gyereket. Gondoljunk csak a legegyszerűbb dolgokra: egy kisgyereket kirángatni az ágyból korán reggel, mert anyának fontos találkozója van, és a gyerekkel be kell érnie a bölcsibe – oviba. Vagy a ma oly népszerű helyes táplálkozási szokások, mesterséges anyagok kiküszöbölése mennyivel könnyebb, ha magunk készítjük pl. az ételét, a nasit, a fagyit, stb.
    Ha beteg, nem kell az antibiotikum szedés után még gyengébb immunrendszerrel máris közösségbe rohanni vele, mert anyának már nem jár több táppénz, mert a munkahely szorongatja, hogy sokat van távol. És akkor még a szünetekben való gyermekelhelyezésről (ami plussz stressz a szülőnek és gyereknek egyaránt) nem is beszéltünk.
    Hátrány? Van. Kevesebb pénzzel számolhat a család. Ami persze sok – sok esetben több kellemetlen helyzetet von maga után. Én is átéltem nem egyet.
    És persze ha valaki megkérdezi, hogy és mi a foglakozásod általában kényszeredett vigyorral mondja az ember, hogy ő “csak” egy anya.
    Olvastam egy jópofa történetet, ahol egy anyuka kicsit zokon vette, a “csak” egy anya kifejezést, és legközelebb, amikor egy hivatalban megkérdezték, hogy mivel foglalkozik ezt mondta: “Vezető munkatárs vagyok a gyermekfejlődési kutatásokban.” A hivatalnoknak leesett az álla, és a dolga végeztével az ajtóig kísérte az anyukát.
    Pedig csak más szavakkal mondta, hogy ő egy ANYA!

  • Bocsi,de még eszembe jutott valami.
    Amikor valami új dolgot veszünk, például egy autót, féltjük, dédelgetjük. Oda nem adnánk senkinek a világ minden kincséért sem.
    És mit teszünk a gyermekünkkel? Vannak akik évekig csak álmodoznak arról,hogy babájuk lehessen. Aztán amikor kiderül,hogy úton van a baba, tervezgetik,hogy milyen lesz, ha megszületik. Majd amikor ténylegesen ott van, pár hónap után rábízzák valakire, hogy vigyázzon az rá, viselje gondját, legyen mellette, ha beteg, ha nyűgös, ha örül, ha felfedez valamit, stb, míg az anyuka a pénz után lohol.
    Nem értem. Hiszen néhány éves korában úgyis oda kell adnunk az óvodának, hogy felkészítse az iskolára, majd az iskolának, hogy felkészítse az “életre”. Nekik, nekünk az a pár órácska marad, míg a gyerek hazajön a suliból vagy az oviból, megvacsorázik, esetleg játszunk vele pár percet, és megy aludni. Reggel meg kezdődik minden elölről.
    Akkor minek is vállalunk gyereket?
    Biztosan sokan nem értenek egyet velem, de én még akkor is azt mondom, semmivel nem cserélném el azokat az éveket, amíg itthon lehettem velük.
    És most azért tanulok, és dolgozom, hogy hamarosan újra itthon lehessek VELÜK.

  • Dóra,
    szerintem mindenképpen küldd el a pályázatra, amit írtál! Szerkeszd egybe, és esetleg egészítsd ki azokkal is, amiket itt kérdezek alább tőled. :-)

    Engem érdekelne, hogy most milyen munkát végzel, és mit tanulsz? Az otthon levésed érdekében :-))

    A saját véleményemet majd csak akkor szeretném leírni, ha megszületnek a hozzászólások – egyáltalán nem akarlak benneteket befolyásolni, de a véleményem egyébként nem olyan, hogy ide vagy oda áll, tehát valahova egyértelműen leteszi a voksot. Ennél azért komplexebben látom – ma már :-) – a világot, benne a dolgokat, és a nők helyzetét, szerepeit is.

    ida ***

  • Kedves Dóra!
    Kicsit sajog a szívem, mikor a soraidat olvasom. Mert nekem nem sikerült.
    29 éves koromig éltem a karrierista, singli nők agyondolgozós életét, saját egzisztenciát teremtettem. Sokszor családról ábrándoztam. Három kisgyermek, szerető férj, aki mellett NŐ, ASSZONY, FELESÉG lehetek. És nem kell állandóan erősnek, okosnak és pénzkeresőnek lennem.
    Aztán 29 évesen jött Ő. 14 évvel idősebb, egzisztenciával (több ingatlan…), kifogástalan modorral. És szeret…(ett) és szeret(t)em…
    Aztán jöttek sorban a gyerekek 9 és fél éve az első kislányom, 7 éve a fiam, 4 és fél éve a második kislányom.
    És gőzerővel élveztem (talán a szükségesnél több aggodalommal) az anya – feleség létemet. Röpködtem, mint a kismadár, tettem a dolgomat. Azonban a férjem mellett fokozatosan leépültem. Ő elzárt minden és mindenki elől. Időközben jöttem rá, hogy egy lusta, “sima beszédű”, megbízhatatlan fráter (vizet prédikál – bort iszik). Feléltünk mindent. Az én egzisztenciámat, az édesanyja bankszámláját és neki is már csak az a lakása maradt, amiben most lakunk. Ő folyamatosan degradált, lealázott női és anyai mivoltomban, párszor fizikailag is bántott féltékenységében. Tavaly Karácsonykor nem akartam vele az ő családjához elmenni már, és megkértem, hogy az én családomhoz se jöjjön el. Ne rontsuk el mások ünnepét…
    Erre a Karácsony másnapra nagyon emlékszem. Lelkileg és testileg nyomorodva, hulla fáradtan estem be a testvéremékhez “Karácsonyozni”. Sírtam, kétségbe voltam esve. Szegények egész nap engem vigasztaltak, próbáltak megoldást találni. Aztán testvérem apósa megszólalt: Gondold végig, TE MIT AKARSZ! Ne azon rágódj, hogy ő mit mond! Te mit akarsz? Nézz magadra! Egy értékes nő vagy! Gondold ki, mit akarsz és vidd véghez!
    Most július 19-et írunk. Június közepén jogerősen elváltunk, és a három kicsi “ajándékcsomagommal” költözünk zöldövezetbe, egy új családi házba két hét múlva. Állásom van, a szüleimmel végre újra jó a viszony, segítenek, ahol tudnak.
    Felállt a mosogatórongy.
    Testvérem apósa szavai azóta is csengenek a fülemben. Ezek adnak erőt. No, meg az, hogy a kicsi fiamnál három éve diagnosztizált leukémiát ő is legyőzte; ezt a nehéz időszakot is együtt túl tudjuk élni. Tudom.
    Ez meg egy ilyen élettörténetre sikeredett…
    Köszönöm, hogy elolvastátok.

  • Mint Dóra, nekem is eszembe jutott még egy adalék. Én több, mint kilenc évet töltöttem otthon és végig könyörögtem a gyermekeim apjának, hogy családi vállalkozásba fogjunk, hogy neki háttérmunkása legyek. Így nem kell időre rohannom reggel és délután, hanem rugalmasan kezelhetőek a napjaim és a heteim… Nem voltunk rá képesek, hogy ezt kiépítsük… Így most nyolc órában rohanok reggel és rohanok délután, hogy az otthon töltött éveink milliőjét – ha csak rövidebb időre is – de visszavarázsoljam…
    Köszönöm.

  • “Hozzászólás” Család, mint női karrier?
    Én a Dóra leirásával teljesmértékben eggyet értek,sőt a szivemből beszélt.Én a dórát egy teljesen család cenrtikus
    Édesanyának tartom,mert neki a család a legfontosabb mendennél. Óh igen ma már azóta nagyon sokat változott ez a családi nézet az én meglátásom alapján és csak néhány keserű pirulaként irnék rólla, lehet ezzel szerzek néhány ellenszenvet is magamnak, de csak le kell irni úgy érzem.
    Én a jelenről beszélek:1., Ugye most egy nő ha végez aziskolában a tanúlmányaival, addig nem is veszik fel egy munkahelyre amig gyakorlati idővel nem rendelkezik .2.,Először kell egy megbizható,de legalábbis biztonságos munkahelyet keresni, aki alkalmazza az embert,és nem csapja be!3.,Ha felveszik és dolgozik becsületesen,hisz van terve és elképzelése az élettel kapcsolatban.4.,anyagilag gyüjtöget,és jó lenne egy hasonló gondolkodású, jó képűfiú.5.,Esküvő, család,de nem valószinű,
    hogy ezeket a dolgokat már a férj is úgy gondolja mint a nő a családért,hogy feláldozza önmagát a család és az ő kényelméért? 6.,Hiába az egész családnak ez lenne a legjobb minden féle képpen, főleg a gyerekeknek,hogy legyenek ideges és kivert kulcsos gyerekek/akivel szinte senki sem törődik/ mikor?és ki? /7., Ilyenkor szokott felmerűlni az a fránya agyagi-gond, a pénz! Mert ugye kevés? és a kiadás meg sok.8.,Mert az apa csak egy ember pénzét kapja az is kevés,hiányzik az anya pénze? igy menniük kell a gyerekeknek bölcsibe,és oviba.9., Sajnos nincsennek a férfiak úgy megfizetve,hogy legyen becsületes keresetük,és egy két gyermekkel ,két felnőttel szépen megélhessenek,példásan.10.,Sajnos most egy család centrikus anyuka nem teheti meg a család érdekében ezt amit a Dóra is meg tehetett. hiszt 15-20.évvel azért jobban család cenrtrikussabbak voltak a minisztériumban is és a nők is jobban dolgozhattak, most igazán a férfiaknak sem nagyon van lehetősége dolgozni,vagy csak rövid ideig ami valóban nem biztositja a család anyagi biztonságát és megélhatőségét. Valahogyan nem jól vannak ezek a dolgok összerakva, nagy üres ürt látok én némely dolgokban. Tudom Ida nem erre a negativ gondolataimra számitottál, hogy a Dóra irásához igy csatlakoztam. egyenlőre ennyit lenne pár ötletem de azt máskor irom le jó? A nő szerepe és élethelyzete a családban. Böbe

  • Úgy érzem, rengeteget lehetne erről írni, sok oldala van, sok szemszögből meg lehet vizsgálni és látni a témát. Most (pillanatnyi időhiány miatt :-)) csak pár sort.
    Szerintem a helyzet sokkal összetettebb, minthogy azt lehetne mondani, az a jó, ha otthon marad az anyuka a gyerekekkel, vagy ellenkezőleg, ha visszamegy dolgozni. Egy lenne a lényeg, hogy az anya dönthesse el, mit akar. Hogy a társadalom, a család, saját magunk, megteremtse, megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy kényszer nélkül, valódi benső indíttatásra azt tehesse a nő, amit akar. Ha a gyerekeit akarja nevelni, a családot ellátni megtehesse teljes nyugalommal és senki ne gondolja róla azt, hogy “csak” édesanya, és ne kelljen fogszorítva visszapréselnie magát a munkahelyére, mert különben nem lesz miből fizetni a villanyt, gázt és a többit.
    Illetve, amennyiben úgy dönt, hogy a karrierje (is) fontos, ott tud igazán kiteljesedni, nyugodtan találja meg a számára megfelelő megoldást (bébiszittert, ovit, nagyit…) és ne tartsák ezért szívtelen karrieristának, aki nem törődik a gyermekei lelki egészségével.
    Vagy akár család és karrier közt zsonglőrködve teljesítse ki az életét, a lényeg, hogy maga dönthesse el neki mi a megfelelő.
    Ahány nő, annyi vágy, életút, megoldás. Nagyon fontos lenne, hogy azon munkálkodjunk minden szinten, hogy megvalósulhassanak az álmaink, hogy tegyünk azért, hogy minél több olyan megoldás, lehetőség szülessen, ami segíti az anyukákat a tájékozódásban, tanulásban, elhelyezkedésben, otthon maradásban, kinek-kinek vágyai szerint.

  • Kedves Dóra!

    Én is hasonlóképpen éltem meg a gyerekeimmel töltött időt, mint Te. Borzasztó volt, mikor oviba mentek, úgy éreztem, hogy elszakították őket tőlem.
    De ez a nézőpont főleg a gyerekek oldaláról jó.
    A másik szempont az anyáé, aki nem válhat a családi ügyintézés áldozatává.
    A sok év gyes kiszolgáltatottá, bizonytalanná, szakmailag és anyagilag versenyképtelenné tett engem.
    A gyes egyik nagy hátránya az, hogy az ember kiszakad a felnőtt társadalomból, mert állandóan csak a gyerekével van.
    Minden gondolata a gyerekek és a család körül forog, közben megfeledkezik saját magáról.
    Utána már lelkiismeretfurdalása van, ha néha magára is gondol. Mert milyen dolog pl. csak magamnak joghurtot venni, mikor éveken át csak a gyerekeknek vettem?
    Rossz dolog, ha az ember képességei nincsenek kihasználva, mert azokat mindig visszafojta magába.
    Az anyaságnak tényleg nincs anyagi megbecsülése, amíg a munkának legalább van.
    Így azt érzem, hogy a férjemnek sem kell meggebedni, hogy eltartsa a családot, és közösen viseljük az anyagiak felelősségét.
    A gyerekeknek pedig jót tesz az önállóság, persze szépen fokozatosan, mindent a maga idejében.
    Az enyémek már alsóban egyedül jöttek haza a suliból, volt kulcsuk. Nagyon büszkék voltak erre. Nagyon közel volt az iskola, és nem kellett forgalmas úttesten átmenniük. Telefonon meg megtanulták velem tartani a kapcsolatot.
    Később már a gázt is meg tudták gyújtani. Sőt, felsős koruk óta “főznek” is, amin sokan kiakadnak.
    Először teát, kakaót, pirítóst, tojásrántottát, tükörtojást, tejbegrízt. Most meg már simán kisütik olajban a mirelit krumplit, halrudacskát, hamburgerhúst, stb. Palacsintát, gofrit sütnek.
    Így haladtunk lépésről-lépésre. Persze ez csak egy komoly bizalmi kapcsolatban megy. A legfontosabb az adott szó betartása.
    Férjemmel mindketten fontosnak tartjuk az önállóságra nevelést. Ez jó a gyereknek is, aki megtapasztalja, hogy nem mindig várni kell mindenre, hanem ő is meg tudja csinálni. És jó a szülőnek is, ha éppen nem tud hazaloholni a munkából.
    Persze mindenki másképp neveli a gyerekeit, mindenkinek más a fontos.
    Lehet úgy is jó anya az ember, ha nincsenek együtt minden másodpercben a gyerekekkel.

    Orsi

  • Szia Dóra!
    Bocsánat a nagy igyekezetemben véletlenűl kis betűvel irtam a keresztnevedet,nem szándékosan.Az előző hozzászóláshoz. Böbe

  • Sziasztok!
    Nagyon örülök, hogy sokan válaszoltatok.
    Először is Idának válaszolnék. Remélem nem fogsz nevetni, de egy kislányra vigyázok. Divatos szóval babysitter vagyok, és házvezetőnő. Na nem azért, mert nincs komoly szakmám. Csakhogy éppen úgy jártam, mint azt Orsi is írta, hogy sehova nem kellettem, mert 1. régóta nem voltam állásban (bár mindenhol elmondtam,hogy a GYET mellett dolgoztam, igaz nem fő állásban), 2. nincs komoly ismeretségem, aki be tudna ajánlani akárhova is, 3. nem vagyok 50 kg, és 170 cm, 4. (ez mondjuk saját pech) mivel a város szélén lakunk elég körülményes a munkába, és onnan a hazajutás.
    És most újra iskolapadba ülök. Nyelvet folyamatosan tanulok, de most pénzügyi ügyintézőként próbálok majd szerencsét.
    Természetesen nem azt akartam mondani, hogy aki gyereket vállal, annak ne legyen karrierje. Csak úgy látom,hogy azokat nem becsülik, akik nem vágynak vezető pozícióba, nem indítanak magánvállalkozást, stb. Amíg “csak” itthon voltam, még a közvetlen ismerősök szemében is láttam a sajnálatot, és a meg nem értést. Hogy képzelem, hogy én nem veszek részt a család anyagi helyzetének javításában.
    Csak mellesleg jegyzem meg, hogy FŐÁLLÁSÚ anyaként még a minimálbért sem kaptam. Ha már FŐ állás!
    Szerintem sok anyuka maradna szívesen otthon a gyerekével, esetleg vállalná el mások kicsijének a gondozását is, ha erre lehetőséget kapna az államtól. Mire gondolok? Hát most, hogy a kismamákat visszakényszerítik a gyerek 2 éves kora után a munkába (már ha egyáltalán kisgyerekesként visszaveszik) hova fogja tenni a babát? Ha vannak is nagyszülők, valószínűleg dolgoznak. Ki vigyáz a kicsire, ha az beteg? Vagy ha a olyan szerencsések, hogy találnak állami bölcsödét, hova teszik a gyereket, ha ott “nevelés nélküli munkanap” van? Vagy szünet. És a nagytöbbségnek nincs lehetősége dadust fogadni.
    Tehát megint oda lyukadok ki, hogy valaki vagy babát vállal, és vállalja azt, hogy otthon marad vele, vagy karriert épít, és másra bízza a gyerekét.
    Aki otthon marad, előfordul, hogy elszigetelődik. Aki meg dolgozni megy, az a gyerekétől szigetelődik el.
    És igaza van Böbének a kulcsos gyerekekkel kapcsolatban is.
    Hogyan tud az anya nyugodtan dolgozni, ha tudja, hogy a gyereke felügyelet nélkül csellenghet bárhol, és hiába a telefon! A gyerekek nagyon leleményesek, ha a szülőt kell kijátszani. Még a legjobban neveltek is.
    Természetesen nincs abszolút jó megoldás. Mindenkinek magával kell tisztáznia, hogy neki és a családjának mi a legjobb. Ha otthon marad azért, ha meg dolgozni megy, azért fogják elismerni, vagy éppen megszólni.
    Viszont abban talán egyetértünk, hogy manapság az állam nem könnyíti meg egyik választást sem.
    Sajnos.
    Köszönöm,hogy ennyien írtatok, sokat tanultam belőle!
    Nagyon boldog együtt töltött éveket kívánok, és sok szeretetet!
    Dóra

  • Szabadszállásiné Csapó Dóra

    Kedves Ida!
    Úgy látszik ez egy ilyen elfelejtős nap!
    Az itthonlevésem érdekében kétféle dolgot próbálok. Az egyik: elindítunk egy bébiszitter – képzőt. Pontosabban egy olyan tanfolyamot, amit mindenkinek tudok ajánlani, aki itthon, vagy külföldön gyerekekre akar vigyázni. (A speciális nyelvoktatást is megoldottuk.)
    A másik dolog egyelőre nem publikus. De 1 – 2 hét múlva már lehet róla beszélni, és akkor ígérem, megírom.
    Addig is mindenkinek minden jót!
    Dóra

  • Kedves Dóra, én nagyon örülnék egy jó házvezetőnőnek! Úgy értem, hogy nekem nagy szükségem lenne ilyesvalakire – és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Tehát számomra ez egy nagyon is megbecsülendő munka, “poszt” :-)

    Svédországban az egyik barátnőm – magyar származású – mesélte, hogy amikor kicsi volt a lánya, odavett még pár gyereket, és ezt a megoldást hivatalosan, minden bürokrácia mentesen támogatta az állam. Kis magán ovi, magán bölcsi.
    Megjegyzem, hogy családi napközik létesítésére van lehetőség Magyarországon is – Dóra, te erről tudsz?

    Én amikor nőszervezeti aktivista voltam, akkor szerveztünk, szerveztem olyan konferenciát, ami a nők munkaerőpiaci helyzetéről szólt, és külön szekciót tartottunk erről. Dr. Révész Piroska pszichológus volt ennek a szekciónak a vezetője ( http://www.minok.hu/docs/civil_nok_konf_program.doc. ) Piroska nagyon sokat küzdött azért, hogy a családi napközik elfogadottabbak legyenek – mármint az állam oldaláról, és nagyobb támogatást kapjanak. Azóta ez meg is történt, bár még nem tökéletes minden.

    Úgy látom, hogy indítanak is az ősszel képzést azoknak, akik családi napközit kívánnak működtetni – itt tudsz tájékozódni:
    http://www.feherkereszt.hu/kepzeseink2.htm#3

    Nézd meg a honlapjukat – ott is tudsz tájékozódni, vagy onnan kiindulva. Keress rá a neten a “családi napközi” kulcsszóra, és így is találsz infokat biztosan.

    Én nagyon régóta itthonról dolgozom, és szerintem nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a munka az nem egyenlő a napi 10-12 órás, munkahelyre utazós munkával. Ezerféle verziója létezhet, többféle rugalmassággal.

    Ida***

    Utóirat: a teljes neveddel érkező bejegyzést csak később olvastam, mint a fentit írtam… és örülök a kezdeményezéseknek, és drukkolok a még nem publikus ötletéért :-)

  • Sziasztok!
    Sok minden kavarog bennem a sor(s)aitokat olvasva, hiszen egy nagyon összetett és minden korosztályt érintő kérdésről van szó. Természetesen én is érintett vagyok, éltem a jólszituált főnökfeleség szerepet is és neveltem a két kicsi gyerekünket. Ma már a picikém is 16 éves, már csak exfeleség vagyok, és most a saját anyagi függetlenségemért dolgozom két fronton is.
    A gondok azzal kezdődtek, hogy az apa által megteremtett anyagi jólét nem az elejétől fogva volt adott, dolgoztunk mind a ketten, és cibáltuk a gyereket a bölcsibe. A második baba után maradtam otthon és csak akkor mentem újra dolgozni, amikor a kicsi elkezdte az iskolát, akkor is saját időbeosztással járó munkakörben, teljesítményarányos jövedelemmel. Van tehát összehasonlítási alapom a két életformát illetően. Dóra által leírt, valóban kellemes napokat éltünk meg. A fiam 13 évesen (!)meg is köszönte, hogy nem a karrieremmel, hanem velük törődtem.
    Milyen nehézségekkel jár csak anyának lenni?
    1. Manapság a kislányok is a boldog legényéveiket tudják maguk mögött, amikor férjhez mennek és szülnek. igen, nem helyesírási hiba: valóban egy, harcos, karrierista férfiéletre készülünk fel, és amikor ott találjuk magunkat egy vezetésre váró háztartás, egy szűk költségvetés, és a gyerekek és egy pihenésre vágyó férj között, bizony sokkot kapunk.
    2. Azok a nők, akik komoly karriert építhetnek, mert magasan kvalifikáltak, szellemileg csebenhagyottnak érzik magukat, hogy hétszámra nem beszélnek 18 éven felüliekkel, és még bntudatuk is van, hogy nem elégszenek meg a mégoly édes gyerekük társaságával.
    3. Nagy próba ez a pároknak is, mert a férj hullafáradt, a feleség meg örül, hogy felnőtt emberrel beszélgethetne…
    4. A hab a tortán, hogy tényleg semmire nem becsülik az anyai hivatást, mert késleltetve és nem mindig kézzelfoghatóan jelenik meg a siker.
    Ezek úgy megcibálják a nők önbizalmát, hogy inkább vállalják a kétfrontos küzdelmet és az állandó lelki őrlődést.
    Nagyon fontos lenne, hogy a 4 és 6 órás állások jobban elterjednének, mert ez kifejezhetné az elismerést az anyai munka iránt, és végtelenül egyszerű adminisztratív lépésekkel megteremthető lenne, és nem kéne elfelejteni, hogy nem csak anyák, hanem gondolkodó, érző, felnőtt nők vagyunk, akik több szerepben is elismerést érdemelnek! :-))

  • Én nagyon szeretném azt látni-hallani-olvasni, hogy az anyaszerepűek egyre többen nem a kívülről jövő (társadalmi) téveszmék alapján ítélik meg saját magukat, hanem a józan paraszti ész, a tényleges értékük alapján. És ez alapján is képviselni az érdekeiket. Teljesen mindegy, mit mondanak mások. Lehet hogy az irigység szól belőlük, és valamiféle rossz szándék. Mert az anyák kezében “CSAK” a jövő van. A gyerekek.
    Egyébként én is több, mint egy éve itthon vagyok az 1 éves lányommal, és én sem tudom elképzelni sem, hogy ha vissza kellene mennem a régi munkahelyemre a régi feltételekkel, hogy bírnánk ki. Nálam sem 8 óra volt a munka, sokkal inkább 10, úgyhogy jócskán vissza kellene vennem a tempóból, vagy újratárgyalni a munkaszerződésemet részmunkaidőért…

  • Szabadszállásiné Csapó Dóra

    Kedves Ida!
    Nagyon köszönöm a hasznos információkat.
    A “nem publikus” dolog, azóta fél realitássá nőtte ki magát. És már beszélhetek róla.
    Fele öröm, fele üröm. De hátha most is tudsz segíteni.
    Arról van szó, hogy már évek óta írogatok. Regényeket. És most egy kiadó lát bennem fantáziát, és ma kaptam meg a levelüket, hogy könyv(ek) formájában meg is jelentetnék. Ez az öröm oldala. Vagyis, jó, amit csináltam.
    Csak egy a bökkenő. Áfával majdnem 1.000.000 Ft – ot kellene fizetnem gyártási költséghozzájárulásként.
    Nekem viszont nincs ennyi pénzem. Na ez meg az üröm oldala.
    Megoldás? Majd kiagyalom valahogy, vagy esetleg megkereshetek másik kiadót is. Vagy mindenhol előre kell fizetni?
    Ja, és még egy jó hír. Van egy cég az USA – ban, akik bébiszitterek közvetítésével foglalkoznak, és a barátnőm, akivel közösen tervezzük a tanfolyam indítását, felvette velük a kapcsolatot, és bízunk benne, hogy megnyerjük az itteni képviselet jogát.
    Hát ez egy nap termése volt.
    És még mondja valaki, hogy otthon nem lehet karriert csinálni! (Bár attól tartok,hogy ez sokak szemében nem az.) Nagyon egyet értek Kubival is. Azt hiszem, azért kezdtem el írni is, mert ott “kibeszélhettem magam”. Mivel a város mellett lakunk, se szomszéd, se senki, a gyerekeim voltak az összes társaságom. Ettől kaptam szómenést. Valaki azt írta, hogy én szerencsés vagyok, hogy ilyen sokáig itthon lehettem a gyerekekkel. Hát ez nem szerencse, hanem kényszerűség volt. Mivel a gyerek az nem kérdezi,hogy lehet – e beteg, az óvoda – iskola nem kérdezi,hogy van – e valaki, aki akkor vigyáz a gyerekre, amikor épp szünet van, kénytelenek voltunk ráébredni,hogy egyetlen munkahely sem fog elengedni minden második héten szabadságra, vagy táppénzre. S eddig nem voltak elég nagyok,hogy egyedül maradhassanak.
    Természetesen ma már könnyebb itthonról munkát találni, de abban az időben (az özönvíz előtt) még nem volt internet.
    És vidéken még annál is nehezebb elhelyezkedni. És ha az embernek még önbizalma sincs….
    Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert Tőletek kaptam az erőt, hogy bele merjek vágni.
    Köszönöm!
    Dóra

  • Az előbb nem fejeztem be, véletlenül entereztem le, kérlek, hogy ne tegyétek ki a hibák javítása nélkül semmiképpen.

    Szóval a svédeket kellene utánoznunk és jól (jobban) szerveznünk az életünket. Mindig ott “jelen lenni”, amit éppen csinálunk, és akkor elégedettek, következésképpen kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak (gazdagabbak:) ) leszünk.
    Örülök, hogy lánynak születtem és fiúkat neveltem – meglátjuk, milyen sikerrel, mindenesetre, lelkesedéssel.
    Juli

  • Szia Dóra!
    Minden elismerésem a Tiéd, fantasztikus lelkesedéssel olvastam a soraidat. Bizonyára a regényed is hasonló töltést ad az olvasónak, szívesen elolvasnám, majd ha sikerül kiadatnod.
    Te okos Nő vagy, biztosan rájössz, hogyan lehetne a kiadás költségét előteremteni. Lehetne valamilyen formában az első három sorom az egyik megoldás. Vagy szponzorok is szoktak támogatni sikereket, talán ha megtalálnád a megfelelő embert, céget, vagy itt a neten azok között akik olvassák a soraidat, meg is előlegeznék Neked a pénzt, hogy minél előbb a piacra kerülhessen a regényed.
    Tehát szeretnélek megkérni, ha lehetséges Én is szeretnék kérni Tőled egy dedikált példányt.
    További szép napot kívánok Neked, és Mindenkinek, akik ezt az oldalt olvassák!!!
    Erzsike

  • Úgy látom, mondanivalóm eleje eltűnt az éterben – én meg attól tartottam, hogy hibáktól hemzsegve kerül fel erre az oldalra.

    A szerencsés életemről írtam, hogy ugyanis mindig “rugalmas” munkaidőben dolgoztam, amíg alkalmazottként tettem azt, majd később a saját vállalkozázomban igazán magam ura voltam (vagyok), a fontossági sorrendet én állítom fel. A legemlékezetesebb megjegyzést kisebbik fiam tanárától kaptam, hogy ugyanis hogy lehet az, hogy mindig ráérek, amikor ő hív, azt hitte, hogy dolgozom.

    Két fiam van, az idősebbik mérnök, most doktorandusz, a kisebbik Győrött gitározik (valaha főiskolának mondták, most betcsalor képzésnek – úgy tudom fonetikusan írva is helyes (?:). Szóval rajtuk múlik, milyen sikeres pályát fognak befutni.
    Sokszor jártam Svédországban – ott mindenhol lehetett látni nőket is és férfiakat is. A kávét + a sütit nem cicababaák, hanem a partnereink kínálgatták, de a reptéri buszt egy hölgy vezette (ilyet itthon is látni, de a társadalmi elvárások nálunk nem tartják ezt természetesnek) Áradt a nyugalom, sugárzott a jólét.
    Ezzel nem szeretném a nemek közötti munkamegosztást elvetni, mert én nem tudok és nem is akarok férfias fizikumot igénylő munkát végezni, a tisztasági felelősséget meg nem vagyok hajlandó átengedni ….
    ( és innen már fent van…)

  • Dóra,
    könyvmarketingből írtam a vállalkozás-marketing szakközgazdász másoddiplomámhoz a szakdolimat. Ki ne adjál ennyi pénzt! Nem is értem, hogy mire menne el? Olyan nyomda van a közelünkben, ahol mi csináltatjuk a könyveinket, ahol 1000 példányban készülő könyvek szerintem nem készülnek 300 ezer forintnál többért. Kb. 150-200 oldalasak. Persze egy könyv készítéséhez kell még szerkesztés, lektorálás estenként, korrektura, tördelő, grafikus – szóval csak a nyomdaköltségről írtam.

    A könyv árának 10%-a jó, ha a szerzőé lesz, de ujabban semmit sem kap, hanem néhány könyvet, amit ingyen elosztogatnak sokan ismerőseiknek… és egyre többször hallom, hogy még a szerző fizessen, hogy megjelenhet. Na, ne…

    Keresni kell másfajta, alternatív megoldásokat. A net is óriási publicitási lehetőség. Az a kérdés, hogy mit akarsz Dóra? Ha pénzt is, akkor fontos tudni mindig, hogy a mondandónkra van-e igény?

    Hirtelen ennyi – ida ***

  • Sziasztok Lányok!

    Egy számomra nagyon fontos kérdést szeretnék felvetni Juli bejegyzése nyomán.
    Még pedig ezt: fiú vagy lány? Ki mit szeretne, és milyen nemű gyereke születik?
    Van, akinek nagyon fontos, hogy teljesüljön a vágya, van, akinek kevésbé.
    Én általában az előbbiekkel találkozom. És a Czeizel-módszerrel már sokaknak tudtam benne segíteni, hogy teljesüljön a vágya.
    Mit gondoltok erről?

    Orsi

    Ui: én nagyon szerencsés vagyok: első fiú, második kislány. Habár én mindig azt hittem, hogy két lányom lesz.

  • Szabadszállásiné Csapó Dóra

    Kedves Orsi!
    Örülök, hogy szerencsésnek érzed magad. De akkor mi lenne, ha két lányod lenne?
    Szerintem (és bocsáss meg hogy nem találtam jobb szót), de ez csak egyfajta hiszti. Mert miért nem mindegy,hogy milyen nemű a gyerek?
    Nekem két fiam, és egy kislányom van. Amikor kiderült, hogy a harmadik baba kislány lesz, mindenki meg akarta nekem magyarázni, hogy jobban örülök, mintha fiú lenne. És képtelen voltam elhitetni velük,hogy ez nincs így. Én egy kisbabára vágytam, akiről gondoskodhatok, nevelhetem, egyengethetem az útját a felnőtté válásig, örülhetek ha örül, szomorkodhatom, ha valami nem úgy megy neki, ahogy szeretné, és segíthetem ahogy erőmből telik.
    Manapság már az sem lehet szempont, mint régen, hogy pl. a családi céget az előszülött fiú vigye tovább.
    És ha pont nem olyan nemű gyerek születik, akit “vártak”, akkor azt már nem lehet, vagy nem kell szeretni?
    Nagyon jó a kérdés, de egyben engem mindig fel is háborít. Azt gondolom,hogy azért vannak a nők még mindig háttérbe szorítva (gondolok itt arra, hogy ugyanazon az álláson egy férfi kb. 20 – 30% – kal többet keres),vagy pl. hogy egyes pályákon még mindig a férfiak rendelkeznek előnnyel, mert a régi beidegződést tudat alatt még mindig nem tudta a társadalom levetkőzni. (Már hogy a férfi a “fontosabb”.) Hiszen évszázadokon keresztül járta az a mondás, ha újszülött érkezett a házhoz, hogy “Oszt embör lött, vagy lyány?”
    Én akkor is nagyon szerencsésnek érezném magam, ha csak fiaim, vagy csak lányaim lennének, mert akkor is anyuka lehetnék.
    És sajnálatosnak tartom,hogy valakinek fontosabb az, hogy milyen nemű a gyermeke, mint a tudat, hogy LEHET gyermeke. (Persze itt kivételt képeznek azok, akik azért akarják megválasztani a gyerek nemét, hogy egyes öröklődő genetikai betegséget elkerülhessenek.)
    Szerinted azok hogy éreznek, akiknek valamiért nem lehet babájuk?
    Azt gondolom, ők bármit megadnának, hogy szülők lehessenek, és mindegy nekik, hogy milyen a kicsi neme.
    Dóra

  • Amikor én születtem, édesapámnak a szülőotthonnal szemben egy értekezleten kellett résztvennie. Az orvos csak annyit üzent át neki: meg van,”selejt” (vagyis lány). Ez 36 évvel ezelőtt történt, vidéken.
    A tapasztalatom pedig az, hogy az idősebb korosztálynál még igenis nagyon számít, hogy pl. az unoka fiú vagy lány. Amikor a kislányom megszületett – első unokaként – a párom szülei örültek, de semmi különös. A második unoka – ezúttal fiú – érkezésekor viszont borzasztóan büszkék voltak és még anyagilag is dotálták a Nagy Eseményt. Van már, aki tovább viszi a család nevét!

    H.Orsi

  • Dóra,
    Valami azt súgja, hogy fogunk még rólad hallani a könyved kapcsán. :-) Jó olvasni a hozzászólásaidat, tisztán és érthetően fogalmazol.
    Egyébként könyvírási terveim nekem is vannak, hever a számítógépemen több könyvötletem is részben kidolgozva, félbehagyva. :-) Majd eccer. Most a honlapomon dolgozgatok. De ami késik, nem múlik.
    A gyerek nemének találgatásával és hátrányos megkülönböztetés kárával egyetértek. Kínosan mulatságos, ha a család görcsösen ragaszkodik egyik vagy másik nemhez. Aki a fiúhoz, az nem tudja, milyen értékek vannak egy lányban! Én is azóta kezdem sejteni, hogy milyen értékek vannak egy nőben, (bennem) amióta Idáék körében forgok. Nekem is – talán már említettem – egy kislányom van, és amikor a pocakban kiderült róla, hogy lány, a család azt mondta, idézem: “Nem baj, csak egészséges legyen!” Mi az, hogy “Nem baj”??? Na ebből tudom, hogy fiút akartak. Valószínűleg helyettem is. Hab a tortán, hogy korábban folyton azt sugallták a fejembe, hogy a pasik ilyenek meg olyanok, csak azt akarják, stb. stb. Szóval igazodjon ki rajtuk valaki, teljes a zavarodottság.
    Bocsánat, hogy kicsit eltértem a tárgytól.

    Titi

  • Szabadszállásiné Csapó Dóra

    Sziasztok!
    Először is szeretnék köszönetet mondani minden kedves szóért.
    Ma és tegnap is a telefon “ránőtt” a fülemre. Nektek is köszönhetően nem adom fel. Valahogy meg fogom jelentetni a könyvet. (És ha lesz rá igény a többit is.)
    Most két oldalról is ígértek segítséget.
    Idának szeretném válaszolni, a kérdésre, hogy mit akarok a könyvvel. Nos, ha az olvasóknak csak fele akkora örömöt okoz, mint nekem az írás, már megérte. És ha még pénzt is hoz, az már hab a tortán.
    Szeretettel: Dóra

  • Dóra!

    Nekem meg az a hab a tortán, ha olyan nemű gyermek születik, amilyet várnak.
    De nem azért, amiért Te gondolod!
    Persze, hogy a másik neműt is szereti az ember, és egyengeti az útját az életben. Hiszen én is így jártam, az első gyermekem fiú lett.
    De úgy éreztem, hogy annyi női tapasztalatom van, hogy azt át kell, hogy adjam a lányomnak.
    Én is lányos családból származom, mint Ida, és úgy gondoltam, hogy több lányos tapasztalatom van, mint fiús.
    Nem hiszem, hogy ezért rosszabb ember lennék, mint mások.
    Igen, nagyon rossz lehet annak, akinek nem lehetne gyereke és szeretne. Hála isten, ezt nem kellett megérnem.
    Sőt, arról sem kellett döntenem, hogy megtartom-e a terhességemet vagy elvetetem, mert szándékosan törekedtem arra, hogy soha ne kerüljek ilyen helyzetbe.
    De nem ez volt a kérdés.
    Azért tartom magamnak szerencsésnek, mert megtapasztalhatom, hogy milyen egy fiú, és milyen egy kislány nevelése, gondozása, szeretése.
    És talán azért is szerettem volna lányokat, hogy tiltakozzak a nők háttérbe szorítása ellen.
    Úgy látszik, hogy Neked ez nem olyan fontos kérdés.
    Jó példa erre a barátnőm, akinek 15 év után most két fiú után kislánya született. Talán nem baj, hogy leírhatatlan a boldogsága?!

    Üdv: Orsi

  • Kedveseim, nagyon erdekesek a hozzaszolasok – szamomra ez jelent a legtobbett amit Rita irt “Gondold végig, TE MIT AKARSZ! Ne azon rágódj, hogy ő mit mond! Te mit akarsz? Nézz magadra! Egy értékes nő vagy! Gondold ki, mit akarsz és vidd véghez!” ebben minden benne van ami “a siker titka” (szerintem) tudd, hogy mit akarsz, ne torodj azzal mit mondanak, csak csinald. Itt ahol elek teljesen mas a gyerek es az anya ellatas, 4 hettel szules elott es a szules utan 6 honapig kapjak a fizetesuk 90-75% kozotti osszeget ez jovedelem fuggo, utana meg 3 honapig – ha igenybe veszik a fizetes 50%-at, az ovoda-bolcsode napi szinten = a heti minumum berrel – ebben benne van a napi 2 orai allami tamogatas. Az iskola 4 eves kortol kezdodik, ez mar olcsobb megoldas. Vannak reszmunkaidos megoldasok es aki akar dolgozni es tesz is erte kap lehetoseget – ha beteg a gyerek es specialis gondozasra van szukseg akkor a szocialis ellatas hetente a segely 50%-a, van aki itt is morog, van aki itt is pozitiv. Amugy en ugy gondolom minden attol fugg, hogy en mit gondolok magamrol, mennyire vannak celjaim es mennyire is teszek erte – teljesen fuggetlenul hol is elsz a vilagban. Amennyire Te becsulod es tiszteled magadat, ugy fognak a korulotted levo emberek is becsulni es tisztelni. Susana :)

  • Szabadszállásiné Csapó Dóra

    Kedves Orsi!
    Azt hiszem, kicsit kezdünk félre csúszni a témától. De ha Ida nem bánja, és a többiek sem, akkor szívesen válaszolok, és gondolom, másoknak is van véleménye, tapasztalata.
    Mint már íram, nekem két fiam és egy kislányom született. Mikor a harmadik terhesség kiderült határtalanul boldog voltam. Igaz el voltam készülve, hogy kisfiú lesz. Hiszen már kettő volt. Nem azt mondom, hogy fiút akartam. Egészséges babát vártam.
    Szerintem ha fia születik valakinek, és megtanítja neki a nők tiszteletét, és azt, hogy egyenrangú félként viselkedjen velük, azzal legalább annyit tesz a nők háttérbe szorítása ellen.
    Én csak annyit akartam mondani, hogy egyesek túl nagy ügyet csinálnak a gyerek neméből. Sajnos hallottam nem egy esetet, hogy CSAK AZÉRT VETETTE EL a babáját a kismama, mert nem fiú (vagy lány) volt. Vagy a férj félholtra verte a feleséget mert a magzatnak más volt a neme, mint amit ő akart.
    És ha más nem, a természet tudja, hogy milyen korban, melyik nemű utódból van nagyobb szüksége a világnak.
    (Arról nem is beszélve,hogy ha helyt adunk annak a nézetnek,hogy a gyermekeink választanak bennünket, nem pedig mi őket, akkor még bonyolultabb a dolog.)
    De mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit, és hogyan szeretne.
    Az én véleményem még mindig az,hogy ha egészséges babát kapunk a sorstól, annál nagyobb ajándék nem kell.
    Aki viszont szeretné meghatározni a gyermeke nemét,és van is rá lehetősége tegye. Neki(k) biztosan az a jobb megoldás.
    Sem elítélni, sem megszólni nem akarom, és nincs is jogom. Én csak elmondtam a véleményemet egy kérdésre. És tudod, pont az a nagyszerű ebben, hogy nem vagyunk egyformák, és a véleménykülönbségek ellenére azért még tarthatunk egy irányba. Békésen, és kommunikálva.
    Mert nők vagyunk.
    Hátha a pasik tanulnak valamit tőlünk!
    Dóra

  • Kedves Dóra!
    Én az eredeti témához szólnék hozzá: én is elindultam abban az irányban, hogy a családom, a gyermekeim a legfontosabbak, így a legtöbb időt nekik szeretném szánni. Három napja én is háromgyerekes anyuka vagyok :)
    Amikor az első gyermekem 2006-ban megszületett, tudtam, hogy semmi nem fog úgy menni az életemben később sem, mint azelőtt. Nem tudom elképzelni a napi 8 órás munkát, hogy a gyerekeket csak este lássam.
    Előtte arra számítottam, hogy biztosan nem fogom bírni otthon, hiszen mindig is elég pörgős életet éltem, meg két diplomás, “magasan kvalifikált” nőként majd a teljes szellemi leépülést fogom megélni.
    Ehhez képest a véletlenek /vélesek (?) folytán olyan lehetőségek sétáltak be az életünkbe, amelyek teljesen felforgatták a gyerekneveléssel kapcsolatos korábbi elképzeléseimet, és a jól megszokott “középvonalas” nevelési elvekkel ellentétben elkezdtem foglalkozni korai fejlesztéssel és többnyelvű neveléssel. Ez egyrészt nagy szellemi kihívás és sok munka nekem, a gyerekeknek játék és nagyon szeretik, ráadásul semmit nem tapasztalok abból, amivel a “szakirodalmak” riogatnak. Arról nem is beszélve, hogy annyira magamra találtam ebben a “munkában”, hogy alakulnak az ötletek, hogy hogyan vigyem tovább, és hogy csináljak belőle némi bevételt. És így is elsősorban anya tudnék maradni, mert nagyon fontosnak érzem, hogy jelen legyek a gyerekeim életében.
    A sors úgy hozta, hogy a fiamat, aki már három és fél éves, helyhiány miatt óvodába sem vették fel (itt akinek kisebb testvére van, annak esélye sincs), de egyáltalán nem bánom. Sőt sokkal inkább lehetőségnek érzem ezt, nem pedig akadálynak, mint a környezetem. Főleg rám nézve, hogy meg fogok zakkanni három kicsi gyerekkel. Ha más meg tudta csinálni, én is meg tudom. Egy olyan gyerek, aki napi szinten jár társaságba, és a tesók miatt állandóan “edzésben van”, nem hinném, hogy antiszociálissá válna, mint ahogy ezt is sokan kommunikálják felém.
    Szóval kedves Dóra, jól választottál, mikor a szívedet követted, és sok sikert kívánok neked a továbbiakban is, és remélem, hallunk még rólad :)
    Anita

  • Sziasztok!

    Úgy látom, vagyunk itt egy páran olyan anyukák, akik tudatosan készülnek is arra, hogy családi karriert kezdjenek/folytassanak. Én is egy vagyok ezek közül a nők közül.

    39 évesen vagyok itthon főállású anyaként a három gyerekkel (16,13,4). Bár már a kicsi is oviba jár, azért időm nagy részét még mindig ők töltik ki. (Hogy ha itthon vagyok, akkor miért jár a kicsi oviba, annak egyszerűen az az oka, hogy a picur már kétéves kora óta vágyakozva nézte, ahogy a többi gyerek játszik az óvoda udvarán, és alig várta, hogy ő is mehessen. Az első naptól fogva élvezi az ovit, és a körülötte játszó többi gyerek társaságát.)

    Szerencsés vagyok, mert anyagilag megengedhettük magunknak, hogy itthon maradjak. Megfizethetetlenek voltak ezek az évek. Menet közben pedig annyi mindent tanultam én is, amit anyaként is hasznosítani tudtam (pszichológiából, pedagógiából, fejlesztésről, stb.), hogy nekem is vállalkozás kezd kinőni a dologból.

    A vállalkozás mellett pedig elsősorban az az érv szól, hogy a három gyerek mellett én sem tudom elképzelni, hogy 8-10 órát dolgozzak valahol, miközben a gyerekeimnek tudom, hogy kell a segítségem (vagy a leckében, vagy lelki támogatásban, vagy csak a társaság kedvéért). Én is keresem azt a módot, amelynek keretében elég rugalmas lehet a munkaidőm ahhoz, hogy a családé maradjon a prioritási lista első helye. Annak meg külön örülök, hogy nem én vagyok ezzel a szemlélettel az egyedüli a hozzászólók között… :)

    Az a baj, hogy tényleg szép lenne a tisztán családi karrier. Szívesen maradnék is itthon úgy, ahogy eddig is. Csakhogy kezdenek fogyni a tartalékaink, így túl azon, hogy végre úgy érzem, megtaláltam azt a bizonyos élethivatást, amit Ida már emlegetett, a belső késztetésen kívül az anyagi kényszer is belejátszik abba, hogy mégiscsak olyan anya legyek, aki zsonglőrködni próbál a család és a hivatás között. Viszont azt gondolom, hogy ha így teljessé tehetem az életemet, akkor a gyerekek is jobban járnak egy elégedett, kiegyensúlyozott anyukával, mint egy örökké azon nyavalygóval, hogy “Mi lett volna, ha…? Miért is nem próbáltam meg mégis?”

    Jó itthon lenni a három ennyire eltérő korú gyerekemmel. Az életkori és a nembéli eltérések miatt annyira mást igényel mindhárom, hogy egyszerűen muszáj volt utánaolvasni, -tanulni egysmásnak, ill. a reakcióim terén is észnél kellett legyek mindig. Mivel jól akartam csinálni, ez az anyai feladat is igazi szellemi kihívássá nőtte ki magát. És ezek a tapasztalatok “szervesen” vezettek a vállalkozásom megalapításának belső késztetéséig. Valahogy most már úgy érzem, nem is lehetséges, hogy egyik a másik nélkül létezzen az életemben. Mert kölcsönös a haszon: a gyerekeim által nyer a vállalkozásom, ill. a gyerekeim is profitálni fognak abból, hogy az anyjuknak szakmailag felkészültnek kell lennie, mert az megtérül az ő nevelésükben.

    Nekem így kerek a világ.

    Üdv minden még tépelődő anyatársamnak:

    Csilla

    U.I.: Fel a fejjel, Anyuk, Mamák, fog ez menni!

  • Kedves Anyák!
    Nagyon jókat írtatok. Érdekes ez a fiú/lány konfliktus.
    Eléggé fiatalon szültem (22)és elhatároztam, hogy lesz három lányom…Persze, hogy fiú lett az első! A másodiknál már nem is reméltem, hogy lány lesz. nem baj, mondtam, legalább három pasi fog imádni itthon… Persze, hogy lány lett a második :-)). Annyira örültem, hogy a mai napig nem tudtam ezen felülemelkedni, hiába telt el 15év. Így kissé értetlenül állok ma már az ilyen kívánságműsorok előtt : -))
    Szanita! Zseniális az ötleted, hogy hivatássá-vállalkozássá növeszted az anyai létedet. Bennem nem volt ennyi spiritusz, marhára sajnáltam magam időnként, hogy nem élhetek igazi karrierista életet, miközben éreztem, hogy az anyáknak kell a legintelligensebbeknek lenni és milyen jó, hogy sokfélét tanultam, és ezt itthon mennyire fel lehet használni. Bár a világ sokat változott, és más volt a közgondolkodás a 90-es években, mint ma. És biztos, hogy az APÁKnak is nagy szerepe van abban, hogy mennyi örömöt lelünk az anyai szerepben.

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.