próbálj ki egy technikát. Első hallásra talán teljesen irreálisnak tűnik. Mivel jó sokat vagy otthon, és nyilván sok gondolatod kapcsolódik a pénz hiányához, mantraként mondogasd magadban: PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ! (Vagy a lakásba!)

Egy amerikai agykontrolloktató, Carolyn Deal mesélte, olyan szegények voltak, hogy lányával csak akkor tudtak enni, a valami termett a ház melletti kiskertben. Még használt ruhára sem volt pénzük.

Ő találta ki ezt a mondatot: PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ! Addig mondogatta, amíg el kezdett áramolni a pénz az életükbe. Pl. visszakapott egy bizonyos összeget az adóhatóságtól. Ez a történet nekem nagyon hihetetlennek tűnt! S képzeld, én is így jártam, egyszer kaptam az APEH-től egy levelet, átnézték a befizetéseimet és visszautalták a többletbefizetést.

Miközben figyelsz a kifizetni valókra, engedd beáramolni az életetekbe a pénzt. Ne konkrét helyekre, lehetőségekre gondolj. Hagy, hogy megtalálja az utat a pénz hozzátok. Ezzel a módszerrel talán közvetve épp a párod vállalkozását segíted fellendíteni.

Megoldás centrikus, szép napot kívánok: Judit

A lehető legjobbakat kívánok mindenkinek, önmagáért felelősségteljes élettel :-) – mert EZ az út hozhat igazán mindenkinek megoldásokat.

Ida *** szeretettel

Utóirat: nem állom meg leírni azt, ha csak a blogbejegyzés kapcsán jópáran ilyen sokat haladtok, mennyi mindent lehet(ne) haladni konferenciákon, tréningeken, szemináriumon, online kurzuson – ott még többet tudunk segíteni…

Utóirat 2.: Még annyit, hogy amikor kiküldöm a hírleveleket, akkor mindig vannak leiratkozások – egy alkalommal valaki leírta, hogy unja, hogy folyton a háztartási napló vezetésével jövök, és csak pénzes dolgokat kínálok, semmi használható tartalmat. :-O
Hát ezt nem nagyon kommentálnám – főleg a fenti hozzászólások fényében.
Úgy gondolom, hogy fontos tudni mi szól rólunk/rólam, és mi valójában a másikról.

Még csak pár hete találtam rá az oldaladra, de a változás óriási. Végre szembe merek nézni a pénzügyi helyzetemmel, egyáltalán a pénzzel és elhiszem, hogy képes vagyok megoldani a (pénzügyi) problémáimat. Nagyon sokat segít minden írásod, és be kell vallanom, amikor először olvastam a tervezésről, ill. a bevétel-kiadás vezetéséről, amit már folytattam egy ideje, de nem sok eredménnyel, mivel a józan észt mindig felülírták az érzelmeim, és gyakorlatilag csukott szemmel kezeltem a pénzt, szóval először megrémültem, hogy ha azt akarom, hogy a helyzet változzon, “prózai” módon foglalkoznom kell a pénzzel és terveznem kell.. láttam magam, számhalmazok, kockás füzetek garmadái fölött elveszetten ücsörögni, “elvesztegetni” azt a kevés szabadidőm. De nagy levegőt vettem és újrakezdtem, ezúttal tudatosan, odafigyelve a számolást és most már tudom, mennyi a tartozásom, kb. mikorra tudom kifizetni, mit és mikor engedhetek meg magamnak, és nemhogy elveszettnek nem érzem magam, de kifejezetten élvezem a tervezést és az ezzel való foglalkozást. Menet közben folyamatosan fedezem fel, milyen “haszontalan” szokásaim vannak, amiken igyekszem változtatni. És abszolút bizakodva nézek a jövőbe.

Ida, nagyon köszönöm a segítséget!
Szeretettel:
Andrea

Ida***

Ez volt az egyik olyan hírlevél, amelyet régóta vártam. Nálam mondjuk nem olyan szörnyű a helyzet, mert csak diákhitelem van, amelyet három éve törlesztek. Igaz sokáig sokáig nem volt rendes munkám csak alkalmi jellegű munkák, de minden hónapban pontosan fizettem. Mostanában viszon állandó állásom is van illetve passzív jövedelmem is van, de ez elég kevés most még, mivel ez jogdíj, amelyet az írásaim után kapok. De mivel a rendes melóm-ami szintén az íráshoz kapcsolódik- elég sokat kivesz belőlem, ezért kevés időm marad a passízv jövedelemtermelésre. Ugyanakkor nem panaszkodhatom, mert elég jól keresek, a mai magyar átlaghoz képest, de ha egyedül kellene fenntartanom a lakásomat, plusz hiteltörlesztés, akkor nem tudnék félretenni. Egyelőreúgy van saját lakásom, hogy anyám halála után örököltem az ő részét, míg apám a másik tulajdonos. Szerencsére egyedül lakom, mert apámnak van egy háza a városunktól 10 km-re, ahol ő kertet művel. Nyugdíjas, úgyhogy simán megteheti. Úgy osztjuk el a fizetnivalókat, hogy egyelőre ő fizeti a rezsi nagy részétm hogy én tudjak félretenni valamit a fizetésemből. Szerencsére ez sikerült, mert korábban már megtanultam, hogyan kell némi pénzt felhalmozni. Befektetési alappal két éve rendelkezem, egy merész típusú ázsiai részvényekből álló alapot vásároltam, de kevés pénzt raktam bele, hogy ne legyen nagy a kockázat. Ez az alap elég jól keres, de az utóbbi időben a piac bizonytalansága miatt sokat veszített, ezt most kezdi behozni. A közeljövőben tervezem pénzpiaci alap vásárlását is, mert ez kevésbé kockázatos. A diákhitelnél kiszámoltam, hogy mekkora lenne az a havi összeg, amellyel a tartozás összege is csökkenne, ez mindenképpen 10.000 Ft. felett van. Én ennél egy kicsit többet fizetek havonta, mivel itt megengedett az előteljesítés és előtörlesztés.

Szóval a jótékonykodásnak nagyon van határa! Én sosem jártam nappalira – a kutyát nem érdekel! Akkor nem volt olyan típusu főiskola, bármilyen fura most, nem volt kommunikációs szak, ami nekem kellett volna, és inkább dolgozni mentem, ott megtanultam (szerkesztőség, újságírás), és aztán tanultam munka mellett (rengeteget :-)), és teljesen jól volt, jól van ez igy. A munkatapasztalatom sokkal többet jelentett az életben, mint hogy 30 éves koromig tanulgatok szépen, tartsanak el a szüleim… (addigra már el is váltam, gyerekem is volt :-)).

Bármilyen paradoxon, de van, amikor azzal segítünk, ha nem adunk. Tudom, hogy nehéz megállni időnként, de mégis így van! Halat fogni kell megtanítani, és nem halat adni… Persze ehhez először nekünk kell tudnunk a halfogást magát, módszerét, technikáját - gyertek, várunk benneteket aug. 16-án, csak ezt tudom ismételni! :-)

No, kedves nőtársak, legyünk csak nagyon résen, és értsük meg, és állítsuk le a saját önkorlátozó hiedelmeinket, pénz-mítoszainkat!

Ida ***