Ha kontrollálod a pénzügyeidet, akkor megszűnnek a szorongásaid! Mert attól félünk, ami számunkra ismeretlen – gondolj csak bele!
A saját pénzügyi sorsodat veheted a kezedbe a pénzügyeid tervezésével, aminek pedig elengedhetetlen alapja, hogy a kiadásaidat és a bevételeidet vezesd. Egyébként ennek segítségével tudod kialakítani az anyagi védettségedet is, azaz azt, hogy biztonsági tartalékaid legyenek.
Ugye mondanom sem kell, hogy ez most mennyire fontos, a jelenlegi globális pénzügyi helyzetben/válságban, de úgy általában is – igaz? Khm… ráadásul az “rossz hírem”, hogy a készpénzáramlás rendszeres követése nélkül senki nem lett még gazdag, illetve nem tudta meg tartani anyagi javait, ha félvállról vette a bevétel-kiadások kontrollálását.
Az 1. női pénzügyi tervezés szeminárium egyik előadója szintén igencsak jól tudja ezt - egy olyan fiatal nő árulja neked el kulissza titkait, aki a kisfiát 5 hónapos kora óta nevelte egyedül!
Ha másnak sikerült, neked is menni fog!



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..