Légy kreatív a pénzügyeidben is!

ezoter-2009-junius

Az EzoTér júniusi száma a kreatívitással foglalkozott, és szívesen írtam meg “Légy kreatív a pénzügyeidben is!” címmel a cikkemet. Ezúton közreadom – olvasd el te is, s váljon mindenkinek hasznára, aki nyitott a benne foglaltakra! ;-) A véleményeteket, felvetéseiteket osszátok meg a hozzászólásokban változatlanul!

~~~~~~~~

Hét olyan meglepő alapelvet gyűjtöttem össze egyszer egy blogbejegyzés kapcsán, amelyek úgymond a saját ügyfeleim esetében megdöbbenést szoktak kiváltani. Ugyanakkor örömmel nyugtázzák ezeket, mert elindul egy tudatosítási folyamat már magával a felismeréssel is. Ezen “aha-élmények” létrejöttét női önismereti trénerként, nők és pénz specialistaként folyamatosan igyekszem segíteni, támogatni. A személyes pénzügyi menedzsment terén szedtem össze az előbb említett alapelveket, és most örömmel osztom meg veled!

1. Igen, a bevétel-kiadásokat vezetni kell, naprakészen – jobb, ha tudod, e nélkül senki nem lett gazdag!

2. Ne csodálkozz, ha a pároddal veszekedtek a pénzen – az ellentétek vonzzák egymást a pénzügyi személyiségtípusok esetén is, de ennek lehet jó oldala! (Például a költekező szinte biztos, hogy a spórolóssal jön össze, de ha képesek meglátni a másikban a jó oldalt, akkor az remek eredményt szülhet!)

3. A nők és pénz témával azért kell külön foglalkozni, mert a nők jövedelme általában a világon mindenütt alacsonyabb a férfiakéhoz képes, a nők esnek ki hosszabb időre a munkaerőpiacról (lásd gyerekszülések), dolgoznak részmunkaidőben, vállalkozások kisegítő családtagjaiként, élnek tovább, mint a férfiak – tehát alacsonyabb nyugdíj mellett kell tudniuk gondoskodni az extra többlet éveikről.

4. A nőknek elegük lehet a munka melletti otthoni ingyenes munka (gyereknevelés, háztartás) miatti túlterheltségükből, ugyanúgy, mint a férfiaknak a pénzkereső, családfenntartó szerepből – s mindketten megértést várnának egymástól, no meg, hogy minél kevésbé kelljen a pénzügyekkel mélyebben foglalkozniuk! Csakhogy ez nem megy így – mármint igenis mindkét nemnek foglalkoznia kell a személyes pénzmenedzsmenttel!

5. Pénzt nem lehet pénzzel csinálni, – mert ha kicsiben nem kezeled jól a pénzedet, akkor nagyobban nagyobb hibákat fogsz elkövetni. Ergo: elengedhetetlen szinte mindenkinél a szokás-átalakítás, a szemléletváltás a személyes pénzügyei kezelésénél.

6. Igen, abszolút igaz a magyar mondás, mély bölcsességét célszerű nagyon is figyelembe venni: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Átlagban hétszer többe kerülnek a hitelek, mintha előzetesen megtakarítanál rá (valamilyen formában).

7. A mostani anyagi helyzeted (is) a jelen fejlettségi állapotodat tükrözi. Tudom, hogy ezt a legnehezebb elfogadni (pedig igaz, rám is).
A fenti alapelvekből már látszik, hogy egymással párhuzamosan célszerű futtatni a racionalitást, és a láthatatlan tényezőket: a lelkieket és a spiritualitást is. Arra biztatlak, hogy erre minél inkább törekedj, és ezzel máris kreatív lehetsz a saját pénzügyeidben!

Hétköznapi praktikák

A jó szokások a barátaink. De egyszerre csak egy új szokást vegyél fel! Ha már rendszeresen csinálod, rutinszerűen, szinte észre sem veszed, annyira beépült a hétköznapjaidba, nos akkor kezdjél el egy újat!

1.    Rakd ki minden este a pénztárcádból az “apróbb” pénzeket!
Anyagi helyzetedtől függően ezek lehetnek csak a fémpénzek, vagy azok bizonyos fajtái, vagy a papír bankók: kétszázasok, ötszázasok. Kipakolhatod természetesen a fémpénzeket és a kisebb címletű, előbb említett papírpénzeket is. Rakd őket valamilyen dobozba, ládikába – keress olyan tárolót nekik, ami már van otthon, légy ebben is kreatív. Vagy készíts magadnak ilyet! FONTOS: ezt a pénzt nem költheted el azzal a céllal, mert megszorultál! Ennél ugyanis a gyűjtés, a “félre tenni” szokás kialakítása a cél!

2.    Könnyebb spórolni, ha van célod – az 1. pontban leírt gyűjtögetés célja lehet például az, hogy az utazásodra költöd. Vagy teljes egészében, vagy kipótolod az utazásodhoz szükséges összeget. Nekem már nem is egy utazásom jött így össze!

3.    Nézd meg, mi minden van otthon! És amit csak tudsz, használj fel – még mielőtt megmolyosodna, lejárna a határideje! A legszükségesebb napi élelmiszereket vedd meg persze: tejet, kenyeret stb. Volt olyan nőismerősöm, aki 2 hónapig is el tudta így látni a családot. Itt is a kreativitás a fő – sok otthon lévő tartós élelmiszert össze tudsz kombinálni. Hát ha még a családot is be tudod vonni, az egy remek, kreatívan közös tevékenységgé válhat!

4.    Próbáld a rutinszerű vásárlásaidat úgy intézni, hogy csak azt vedd meg, amit előzetesen felírtál a bevásárlási listádra! Ha mégis rendszeresen megvennél mást is, akkor gondold ezt át, és vagy mondj le róla, vagy bővítsd vele a rendszeres bevásárlási listádat!

5.    Írj össze 20 ötletet, honnan lehet pénzed! Addig ülj a papírlap előtt, amíg tényleg le nem írod mind a 20 tippet. Egy idő után rájössz, hogy nem kell mindig újabb bevételeket teremteni – az is jó, ha nem adsz ki pénzt! Gondolkodj ebben is kreatívan. Fogadd el, amit mások ajánlanak neked: pl. anyukádtól hazaviszed a maradék ebédet, amit jó szívvel kínál, ingyen lehetőségeket veszel igénybe (könyvtár, konferenciák, szabadtéri rendezvények, másoknál felesleges újságok stb.).

6.    Vezess pénzügyi siker naplót! Írd le bizonyos rendszerességgel, milyen örömeid, sikereid vannak a pénzügyeid terén! Itt is vedd figyelembe az 5. pontban leírtakat. Gyarló emberként sokszor elsiklunk a sikereink felett, pedig fontos ezeket tudatosítani! A siker naplódat is elkészítheted magadnak saját kreativitással, akár egy közönséges, olcsó, iskolai irkából is! Ragassz, vagdoss hozzá álomképeket, dekoráld ki otthon található csomagoló papírokkal, spárgákkal.

“Holdas” bőséghozó rítusok

Saját személyes pénzügyi fejlődésedet spirituális oldalról bizonyos rítusok segítségével is megerősítheted – 2 ilyen mágiát ismertetek.

Az ún. TeliHold rítust felfoghatjuk bőséghozó mágiának is. A Teli Hold a jókívánságok ideje. Fogalmazd meg magadnak, amit szeretnél, és minél pontosabban (erre nagyon figyelj, mert a végén pont AZ teljesül!). Lehet jó(l)léttel, bőséggel, lelki és anyagi gazdagsággal kapcsolatos (jó)kívánságod – a következő TeliHoldig.

Írd fel a kívánságodat egy zöld színű gyertyára. Használhatsz kifogyott golyóstollhegyet, vagy természetesebb anyagokat: hegyezett faágacskát, rózsatüskét stb. Írhatsz körbe-körbe, akár spirálszerűen vagy vízszintes, függőleges sorokba. Gyújtsd meg a gyertyádat, és hagyd teljesen leégni.  Ezt követően figyeld, és vedd észre a jeleket, amelyek a kívánságod teljesültére utalnak!

A másik rítus az Újholdhoz kötődik, ugyanis Újhold újat hozhat: jó alkalom elindítani egy saját, belső változást is – ez az időszak alkalmas a tisztulásra. Egy papírlapra írd le, mitől akarsz megszabadulni. Ezek lehetnek simán szavak, nem fontos, hogy kerek mondatokat írj – hagyd, hogy az intuíciód vezessen. Ezután égesd el a listádat! Lehet kapni égetésre szolgáló alkalmatosságokat (“banya-üst”), de e téren is lehetsz kreatív – szervezz meg egy kirándulást például a szabadba, ha lakótelepen, régi emeletes házban élsz.

Utóirat: kézen fogós segítséged adunk neked, gyakorlatokkal, bevált praktikákkal az 1. női pénzügyi tervezés szemináriumon, amit 2009. augusztus 16-án, vasárnap tartunk Budapesten 10 és 17 óra között.

Alapos és részletes a tájékoztató, szánj rá időt, hogy megalapozott döntést tudjál hozni – klikkelj ide érte! –>>>

Augusztus 8-án, szombaton éjfélig tudsz jelentkezni!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

11 Responses to “Légy kreatív a pénzügyeidben is!”


  • Kedves Ida!
    Sokat tanulok tőled, és jó ötleteket találok itt. :)
    Egy ötletet én is megosztanék: Játékos kedvű olvasók megpróbálhatják, hogy két háztartási naplót vezetnek. Egy valósat és egy olyat, amibe olyannak vezetik az anyagi helyzetüket, amilyennek szeretnék. De csak akkor érdemes ezt elkezdeni, ha tényleg jókedvűen, játékosan tudjuk csinálni. :)

  • Kedves Ida.
    A hírlevelek igen tanulságosak.
    Jelenleg a kertemnek és a szomszédoknak,barátoknak köszönhetően ,minden zöldséget,gyümölcsöt itthonról szerzek be.Ha valamiből sok van akkor adunk egymásnak.A boltból csak a legszükségesebb dolgokat veszem.
    Olvastam a Délvilágból egy cikket,amely kellemes meglepetés volt számomra.(Egyik ismerősöm állította,hogy ezen a környéken /Makó ,Hódmezővásárhely környéke/nem lehet,semit sem csinálni.)Szerintem csak hozá állás kérdése.Nagyon szép napot!

  • Ez NAGYON JÓ 5-let, Ibolya! :-D

    Köszi. Egyébként ez simán lehet egy álom pénzügyi cash flow – akár vágyvideóban is elbeszélve. ;-)

    Kati, egyetértek – valóban hozzáállás kérdése.
    Egyébként erre a cikkre gondoltál?
    http://www.gazdagnok.hu/2009/07/25/tartalek-nelkul-nincs-siker/
    – azt hiszem mindkét helyi lapban megjelent (???).

    Ida ***

  • Kedves Ida!

    Mi is nagyon sok aprópénzt raktunk félre, és bizony időnként jól jött ez a számolatlan tartalék. Én befőttesüvegben gyűjtöm, feng shui bagua térkép alapján a gazdagság területen. Aki meglátja, annak mindig azt mondom, mi ezt rakjuk el télre!
    Volt olyan esetünk, amikor hirtelen elromlott a boyler. A férjem megszerelte, de két nap múlva megint kipurcant. Több, mint 30 éves darabról volt szó, és hó végén voltunk. A 2 beföttesüvegben megvolt az új boyler ára! Először nem is akartunk hinni a szemünknek, hogy ekkora összeg összegyűlt.
    Az aprópénzzel úgy okoskodtam, hogy a 200-asokat is félreteszem. Mert, ha csak 200,- van nálam, akkor igazán nincs nálam pénz, tehát én ezt már az apró kategóriába sosorltam.
    Mindenkit buzdítok arra, szokjon rá erre a jó szokásra!

    Mosolygós szép napot mindenkinek!
    kozyen

  • Kedves Ida!

    Nagyon tetszenek az ötleteid. Az aprógyűjtést már mi is elkezdtük, és partner benne az egész család. Mi a 100-asokat és az új fém 200-asokat gyűjtjük.

    Nekem is van pár spórolós ötletem. Számomra a spórolás csak az ésszerűség határáig fogadható el. Ebben sem szabad a ló túlsó oldalára átesni (jó magyar szokás szerint).

    Én minden évben csinálom a befőzést, amióta saját háztartást vezetek, pedig nincs kertünk, panellakók vagyunk.
    Nagyon jó kis zöldséges van nálunk. Ott rendelem meg az eltevésre szánt gyümölcsöt, így nem kell messziről hazacipelni. Ha egy rekesszel megveszek, még kedvezményt is kapok. Kb. 50 Ft-tal kevesebb így a kilónkénti ára. Ez 10 kg esetén már 500 Ft. És kb. ennyi gyümölcs van egy rekeszben. Mikor hazaviszem, először is mindenki jól belakmározik belőle. Végre városlakóként is elég gyümölcshöz jutunk így. A többit pedig elteszem lekvárnak, befőttnek. Én mindig tasakos befőzőszereket használok, így nem kell elfőzni a lekvár felét, hogy besűrűsödjön. Sokkal több lesz így belőle a pektinnek köszönhetően.

    Másik praktikám a kuponok gyűjtése és felhasználása. Legutóbb McDonald’s-os kuponokat kaptunk. A gyerekek boldogan vették belőle a két BigMac-et egy áráért. Egyébként olyan drága, hogy nem járunk oda, csak ilyenkor.

    A Tescoban is vannak kuponok a katalógus hátsó oldalán. Ilyenkor szoktunk nagybevásárlást csinálni. Ekkor veszem meg az alapkészletet: liszt, cukor, olaj, rizs, bab, krumpli, tészták, tartós tej, stb. Már írtam róla egy listát, hogy az alapkészletből mennyi mindent lehet főzni. Ez egy nagyon praktikus dolog. Egyébként is a legolcsóbb étkeztetés egy család számára az otthoni főzés. Ennek alapja pedig az alapos bevásárlás.

    Bevásárolni csak listával szabad menni, ahogy Ida is írta. Én kiegészíteném azzal, hogy nem mindig sokfélét kell vásárolni, hanem az akciós, elálló termékekből kell többet venni. Így átáll a háztartás arra, hogy mindig akciósan vesszük a termékeket. Persze ehhez már kell jópár év háziasszonyi tapasztalat.

    Ilyenkor tanévkezdéskor kell beszerezni az otthoni írószereket is, mert ilyenkor akciós. Minden háztartásba kellenek tollak, ceruzák, radírok, cellux, technokol, stb. Sokszor a gyerekeknek is jó a pótkészlet, ha valami kifogy. A füzetek is olcsóbbak többesével véve, érdemes egész tanévre bevásárolni, nem csak a tanévkezdéshez.

    Megtakarításként lehet kezelni az akciókban megspórolt összegeket úgy, hogy kivesszük a családi kasszából és félretesszük. Ez is olyan jó érzés az embernek, mert így kézzelfogható, hogy mennyit spóroltam.

    Ha kajajeggyel vásárolok, annak az árát is félreteszem pénzben – ez szintén megtakarítás.

    A 20 ötlet pénzteremtésre rovathoz én felírtam az üvegvisszaváltáskor keletkező pénzt, ezt is lehet külön gyűjteni. Az Auchanban és a Tescoban a vevőszolgálaton be lehet váltani a blokkot készpénzre. Így nem csak visszavonják a vásárlás végösszegéből, hanem kézzel fogható spórolt pénz lesz belőle.

    Egyelőre ennyi jutott eszembe. Remélem, tudjátok hasznosítani!

    Szeretettel: Orsi

  • Kedves Mindenki! Mások hibáival könnyebben példálózom, mint a magaméval, ezért is írom nektek, ami a fölösleges pénzkiadásról eszembe jutott.
    Egy mobilszolgáltató ügyfélszolgálatán dolgozom, ahová naponta jönnek olyan ügyfelek, akik az évekkel ezelőtt megkötött díjcsomagjaik szerint telefonálnak, és a legjobb percdíjak 3-4-szeresét fizetik így ki, nem beszélve a magas alapdíjakról. Volt olyan ügyfél, akinek kiszámoltuk, hogy mennyit takaríthatott volna meg, ha figyeli a változásokat, és 6 számjegyű összeg jött ki.
    Mivel a modern ügyfélszolgálat már inkább a kötelező értékesítésről szól, azt tanácsolom mindenkinek, hogy figyeljen az új lehetőségekre, az ügyintéző tanácsait pedig, ne fogadja meg azonnal, előbb gondolja és nézze át, aludjon rá egyet, mert – főleg, a hűségnyilatkozatok esetén – nem biztos, hogy a neki legjobb ajánlatot kapja. Nem olyan átláthatatlan ez, mint sokan gondolják!

  • Huuu, Judit – ez elég gáz… amit írtál
    bár ha jól belegondolok, akkor a pénzügyi intelligencia egyik fontos lépése ez: Védd meg a pénzed!
    De ez azért valahol borzasztó, hogy állandóan résen kell lenni – mondom én (is – haha-ha)…

    És akkor esély sincs rá, hogy egy korrekt ajánlatot kapjunk egy mobilos ügyfélszolgálaton (és ne értékesíteni akarjanak nekünk)?

    Ida ***

  • Ida,

    saját tapasztalat alapján mondom, van esély, sőt! Szerintem leginkább azon múlik,h az ügyintéző mennyire szereti a munkáját és mennyire képviseli az ügyfelek érdekeit, még akkor is, ha nem visszatérőek, hanem egy-egy szolgáltatás alkalmával találkoznak.
    És persze az ügyfélnek is a felelőssége, h időnként utána nézzen, vajon érdemes-e csomagot váltania?

    A munkahelyem fizette az otthoni internetemet. Amikor megszűnt ez a kedvezmény, választani lehetett, vagy új szolgáltatót keresek, vagy maradok a réginél, csak én fizetem a költségeket.

    Piackutatás után az utóbbinál maradtam.

    A számomra ismeretlen ügyintéző úgy összeszedte a kedvezményeket, amely azért jár, mert az internet mellett a kábeltévét is náluk fizetem elő, h egyetlenegy ezressel emelkedett a szolgáltatás díja.
    Ekkor kérdeztem rá a telefonos szerződésemre, az ügyintéző tanácsára változtattam meg a régi csomagot. Két hónap elteltével látom, 5 ezer forintot spórolok havonta.

    Judit

  • Nnna, igen. Kissé ellentmondásos voltam, én tanácsoltam, hogy ne fogadjátok meg azonnal a munkakörömben dolgozók tanácsait. :)
    A kemény elvárások ellenére – ahogyan Sóti Judit is írta -, az igazi ügyfélszolgálatos nem bújik ki a bőréből, és az ügyfél érdekét nézi. Amíg és amikor teheti. Így, ma még, szerencsére kaphatunk korrekt segítséget. Ha a fölösleges árukapcsolást el szeretnénk kerülni, egyre inkább meg kell tanulnunk a „sorok” között olvasni és szelektálni. Sajnos, úgy tűnik, ez a jövő. (Magam is nagyon sokat spóroltam már meg az ügyfeleimnek, de a belső értékeléseknél meg is volt az „eredménye”.)
    A saját területem példáin kívül, esetleg megesett már mással is, hogy pl. egy hitelszerződéshez drága biztosításokat adtak el neki úgy, hogy azok megkötését kötelezőnek tüntette fel az előadó. Akkor is, ha nem volt az.
    Elolvassa-e pl. mindenki az általa aláírt szerződések lényeges pontjait, vagy kellemetlennek érzi, és, hogy a kedves ügyfélszolgálatost, ügyvédet, stb. meg ne bántsa, hogy a várakozókat fel ne dühítse, nem kérdez annyit, amennyit szeretne, inkább aláír gyorsan. (Nem kell órákig olvasni, elég, ha a jól feltett kérdésekre korrekt válaszokat kap.)

    A lényeg: nehéz azon az egészséges határvonalon egyensúlyozni, ami a hiszékenység, és az eltúlzott bizalmatlanság, vagy éppen a jogtalan, önző követelőzés és a jogos elvárás között van.
    Valóban nagyon nagy hatása van a pénzügyeinkre is annak, hogy az önismeretünkkel, önértékelésünkkel minden rendben van-e, vagyis, ahogyan Ida is írta, és ahogyan a többi önfejlesztő tanfolyamon tanuljuk, a gazdagodáshoz rendet kell teremteni nem csak a környezetünkben, de a fejünkben is.

    A bizalom maradjon, anélkül nem megy, de a saját érdekeinket magunknak kell szem előtt tartanunk. Az ember elismerés, elfogadás, szeretet iránti vágya is egy olyan dolog lehet, ami sokaknak sokba kerül.
    /Elnézést, ha lehangoló volt az írás, a tények ellenére optimista vagyok, ha a tapasztalataink sokba is kerülnek, tanultunk belőle, legközelebb jobban megy! :)/

  • Ezt nézzétek meg! :-D

    Ez most teljesen “off” lesz, csak ma kaptam az öcsémtől, és mivel hétfő van, és egy kemény kétnapos konferencia után vagyunk, úgy gondolom, mindenkire ráfér egy kis vidámság és – ahogy Ida szokta mondani – rezgésemelés! :-)

    Itt a bizonyíték, hogy a nők tényleg már úgy is születnek, hogy szeretnek beszélni:

    http://lenyeg.blog.hu/2009/06/11/megvan_a_bizonyitek_a_nok_tenyleg_igy_szuletnek

  • Hát ezen nagyon jót nevettem, köszi, Moni :-)
    Érdekes: nekem nem volt kemény az 2 napos konferencia – én el sem fáradtam! Jó energiák voltak ottan ;-), a Marketing Holiday-en… És még jobbak lesznek jövőre! :-)

    Ida ***

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.