Női hiba a válást anyagi indokok miatt halogatni

valas-megsebzett-sziv-840890_-wounded_heartHiba a válást anyagi indokok miatt halogatni – ezzel a címmel jelent meg a Női Lapozóban Kormos Olga írása  2009. szeptember 16-án. Ebben engem is megszólaltatott. Mivel a téma nagyon fontos, idehoztam a blogomba is, és érdeklődéssel várom a véleményeteket, a hozzászólásaitokat.

Hiba a válást anyagi indokok miatt halogatni

Sok nőt tart vissza valami a válástól még akkor is, ha már egyértelműen érzik, hogy nincs maradásuk. Az ok lehet egyszerűen a megszokott dolgokhoz való ragaszkodás, de az is, hogy önállóan nem adott az az anyagi biztonság, amit a férj nyújt. A szakemberek ennek ellenére arra biztatnak: ha muszáj, igenis meg kell hozni a döntést.

Hiába nő a magyarországi válások száma, még ma is léteznek olyan házasságok, amelyekből képtelen kilépni a nő, ugyanis olyan keveset keres, hogy abból sem magát, sem a gyerekeit nem tudná eltartani. Mit lehet tenni ilyenkor? Vagy néha ez csak kifogás, amivel halogatni lehet egy nagy döntést? A jelenség igen összetett, általánosítani sem lehet, mégis megpróbáltunk utánajárni szakemberek segítségével.

Vegyük kézbe pénzügyeinket!


Helga negyvenhat éves, két nyelven beszélő, többdiplomás értelmiségi nő. Gyerekei már nagyok, fia egyetemre jár, lánya gimnazista, férje vállalkozó. Nagy kertes házban élnek a főváros határában, van gépkocsijuk, jut nyaralásra is. Lehetne ez idilli kép is egy családról, de többnyire csak hangos veszekedéseket vagy épp néma csendben eltöltött étkezéseket takar. “Tizenöt év házasság után azt vettem észre, hogy ellaposodott, megszürkült a kapcsolatunk. Különböző fázisokon mentem át, mire rájöttem, hogy lépnem kell, de nem tudok, mert zsákutcában vagyok” – foglalja össze dióhéjban történetét a köztisztviselőként dolgozó asszony. Jó pár éve annyira eltávolodtak egymástól a férjével, hogy nem sok reményt lát házasságuk feltámasztására, főleg, hogy Zsolt nem hajlandó párterápiára, sem pszichológushoz járni. De válni sem akar, neki így jó. “Most megvan mindenem ebben a langyos életben – mondja az asszony -, ha viszont elválnánk, a százezer forint körüli fizetésemből nem tudnék megélni a gyerekekkel, míg iskolába járnak.”

Susan Mausart Asszonysors – mit jelent a nőnek valójában a házasság? című, nagy port felkavart könyvében azt vallja, miszerint a nők ma is olyan szempontok miatt házasodnak, hogy biztonságot kapjanak, gyereket szülhessenek, és anyagilag megerősödjenek. Lehet, hogy a házasságukban anyagilag jól járnak a nők, de váláskor is van ennek hozadéka? “A tapasztalataim azt támasztják alá, hogy váláskor általában a nők járnak jobban, legalábbis amikor megkapják a ház vagy lakás felét, ha a volt férj rendben fizeti a gyerektartást, és esetleg a több mint ötéves közös bankszámlájuk fele is őket illeti – mondja Bertalan Katalin pszichológus. – Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ez leginkább a negyvenen aluli feleségeknél derül ki, akik jóval bátrabban vágnak bele a különválásba, mint az idősebbek, akik évekig hezitálnak, majd ha kibírták addig, végül maradnak elnyűtt, de megszokott házasságukban.”

Dr. Koncz Krisztina ügyvéd tanácsai kis keresetű nőknek:

– Ha bármilyen, a férjtől önállósult, okirattal igazolható minimál státusza van a nőnek, már megvalósítható, hogy kilépjen a rossz házasságából, de valójában az első lépcső ehhez a felelős döntés és eltökéltség.
– Érdemes egymás között, peren kívül megegyezni a vagyon kérdésében, mert ennek hiányában hiába illeti meg a feleséget a közösen szerzett vagyon fele, mégis évekig elhúzódhat a különköltözés, sokszor épp a vagyoni vita miatt.
– Ha gyerekkel, alacsony fizetéssel marad egyedül egy nő, kiemelt családi pótlékot kérvényezhet, igaz, ez csak mininális összeggel jelent több juttatást.
– Érdemes az önkormányzathoz fordulni, ahol nemcsak családsegítő szervezetektől kaphat támogatást, de akár adósságrendező programmal is támogatják az átmeneti nehézségek közé került szülőt.

A szakember véleménye szerint sok középkorú nő nemcsak amiatt halogatja a válást, mert rosszabbul élne a férje nélkül: sokan közülük ragaszkodnak a megszokott, szürke életükhöz, “inkább a biztos rossz, mint a bizonytalan jó” alapon. Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista szerint itt volna az ideje, hogy a gyengébb nem kézbe vegye saját pénzügyeit, ugyanis ha megteremti anyagi függetlenségét, döntéseket is könnyebben hoz majd – mondjuk épp a válásról. A megvalósítás viszont már nehezebb, mint a jó tanács, hiszen a nők nemcsak ahhoz szoktak hozzá évszázadok alatt, hogy gondoskodnak róluk, eltartják őket, de még mindig jóval hátrébb kullognak bérek és karrier tekintetében, mint a férfiak. Mégis, van olyan helyzet, amikor meg kell próbálni kis fizetésből is az önállóságot.

Valódi létminimum, vagy megszokás?

Egy statisztika szerint az USA-ban – ahol a válás után többnyire szintén a nőkkel maradnak a gyerekek, és akik attól fogva anyagilag felelősek értük és magukért -, a válást követő első évben 73 százalékkal zuhan a csonka család életszínvonala. Hiába nem áll hazai adat a rendelkezésünkre, hasonló minőségi visszalépést élnek meg nálunk is az átlagos nők, különösen a középgenerációba tartozók, akik különösen rettegnek önálló életet kezdeni, hiszen többségük soha nem tapasztalta meg az anyagi függetlenség érzését. A fiatalabb, egyenjogúságon felnőtt feleségeknek már jóval nagyobb gyakorlatuk van abban, hogy milyen is az, mikor saját pénztárcával rendelkeznek.

“Ha nem részmunkaidős állásom lenne, tehát ha nem zsebpénzért dolgoznék, azért, hogy a gyerekeket délután tudjam különórákra vinni, már otthagytam volna a férjemet. De a pénztelenség odaköt hozzá. Tudom, hogy ha pár éven belül nem tudok magasabb keresetre szert tenni, akkor élőhalottként fogok vegetálni ebben a házasságban” – mondja Ildikó, nem sokkal túl a negyvenen. Csapó Ida véleménye szerint mindaddig kiszolgáltatottak vagyunk, amíg nem alakítjuk ki saját anyagi védettségünket. Mert amíg anyáink, nagyanyáink egész életükben függtek valakitől – apától, férjtől, főnöktől, államtól – addig a mai nőknek meg kell tanulniuk gondoskodniuk saját pénzügyi jövőjükről. Kérdés, hogy megvalósítható-e ez, és képesek-e ekkora változásra a mai negyvenes és ötvenes nők, vagy erre már csak az új generáció tagjai lesznek hivatottak?

Dr. Koncz Krisztina az alábbiakra is felhívja a figyelmet:

– Gyerektartás megállapításánál a házassági vagyoni szerződés rendelkezésének, vagy a felek egyezségének hiányában a feleség, a férj és a gyerek vagyoni helyzetét is figyelembe veszik, ettől eltérő esetekben a férj nettó jövedelmének 15-20 százalékát. Ha az apa egyéni vállalkozóként az alacsony tartási díj érdekében csak minimálbérről vall, ám életmódja nem egyezik meg ezzel, az eljárás során mód van az eltitkolt jövedelem bizonyítására, ehhez egy leleményes ügyvédnek a jog biztosítja a legális eszközöket.
– Bár elméletileg nem tilos, hogy többévi gyerektartást váltson ki az apa azzal, hogy lemond bizonyos vagyoni igényeiről, vagy vagyontárgyakról, ezt nem célszerű elfogadni, hiszen ezzel nem garantált a gyermek havi létfenntartásának biztosítása.
– Hazánkban is létezik asszonytartás, de ritka: főleg akkor fordul elő, ha a jól kereső férj egyezségben vállalja, hogy 80-100 ezer forint körüli összeget fizet havonta exfeleségének, aki a férj karrierépítése alatt a saját karrierjéről lemondva a közös gyermek nevelésére koncentrált hosszú évekig. Ha egyezség nélkül, perben kér a nő asszonytartást, a bíróság előtt bizonyítania kell, hogy hibáján kívül rászorul, és a házasságuk alatt nem vált erre érdemtelenné. (Ugyanilyen alapon férjtartás is létezik!)
– Egyetlen esetben nem javasolt, hogy valaki válást kezdeményezzen kevés jövedelemmel: ha döntésében bizonytalan, és semmilyen stratégiával és segítséggel nem rendelkezik az egykori otthon elhagyásakor, mert az egyenlő a semmibe való kilépéssel.

“A válásnál való hezitálásnál az alacsony jövedelemre hivatkozni néha önbecsapás, hiszen itt ugye egyrészről idegesít a férjem, másrészről viszont biztonságot nyújt. Sokszor inkább a bátorság hiányzik a változtatáshoz, mert félnek az egyedülléttől, és a megszokás is nagy úr. Igaz, hogy a válással a legtöbb nőnek vállalnia kell az életszínvonal csökkenését, de lelkileg mégis sokaknak jót tesz az önállóság” – vélekedik a pszichológus, aki arra figyelmeztet, hogy ha sokáig kényszerül valaki örömtelen házasságban élni az anyagiak (vagy a rájuk való hivatkozás) miatt, az akár személyiségtorzító hatású is lehet. Hiszen ha stresszes az otthonlét, keserűvé, magába fordulóvá, depresszióssá válhat, sőt ritkán akár paranoid tüneteket is felvehet azzal, hogy elkezd haragudni az egész világra a saját boldogtalansága miatt. Ilyenkor kell örömöt adó hobbikhoz, tevékenységekhez fordulni, programokat szervezni, barátokat szerezni. “Lehet, hogy az újonnan felfedezett boldogságforrások vezetnek el végül a döntés meghozataláig” – teszi hozzá Bertalan Katalin.

Szakembereink szavaiból úgy tűnik, azoknak a nőknek, akikről mindig gondoskodtak, mégis válni akarnak, meg kell rázniuk magukat. Ha valóban értékes, új életet akarnak kezdeni férjük nélkül, nemcsak a lelki elhatározás elengedhetetlen, de a pénzzel való viszonyukat is rendezniük kell – ami természetesen kemény dió, de úgy tűnik, nemigen van más út. Amennyiben önállóságra vágynak, nemcsak a pénzügyi köldökzsinórt kell elvágniuk, hanem a kezdeti nehézségeket felvállalva új alapokra kell helyezniük a pénzhez való viszonyukat is. Valamit valamiért.

Válófélben különösen fontos, de ha jó kapcsolatban élsz, netán egyedül, akkor is, hogy te irányítsd a pénzt, és ne ő téged! Ha tervezed pénzügyeidet, akkor szorongni sem fogsz – meglátod!

Ismét női pénzügyi tervezés szemináriumot tartunk, mégpedig 2009. október 18-án, vasárnap. Figyeld az ezzel kapcsolatos híreket, de addig is mondd el a véleményedet, jutalmul pénzügyi tervezés témájú ingyenes e-mail kurzuson vehetsz részt. Itt jelentkezhetsz –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

16 Responses to “Női hiba a válást anyagi indokok miatt halogatni”


  • Az anyagi függetlenség elengedhetetetlen, én is ezen dolgozom. Viszont elválni azért nem váltam el, mert a gyerek imádja a férjemet, és ő nagyon jó apa. Arra is fel kell készülni, hogy a második, vagy harmadik pasi se lesz tökéletes, a csöbör és a vödör esete könnyen előáll.
    Szóval: ha a kapcsolatban marad az ember, akkor van csak igazán szükség a függetlenségre (döntésekben, érzelmi stabilitás tekintetében, és persze pénzügyileg). Ha stabil alapokon állsz, önálló vagy, jobban becsül a környezeted is, beleértve azt a pasit is, aki eddig átnézett rajtad.

  • Kedves Mindenki!

    Érdekes volt olvasni az anyagiak és a válás összefüggéseiről szóló összeállítást. Már csak azért is, mert én azon szerencsések közé tartozom, akik még soha, csak a közelébe sem jutottak a válásnak, vagy az arról való gondolkodásnak.

    Én tehát a másik oldalon állok, és onnan szemlélem kicsit értetlenül, amit itt olvasok, bár lehet, hogy én értelmeztem itt valamit sarkosabban, mint szánva volt. Az én tapasztalatom ugyanis az, hogy a sikeres házasságnak az is a titka, hogy bizony anyagilag is szimbiózisban élünk a férjemmel. Nincs olyan, hogy te kereseted, én keresetem, megvannak a közös céljaink, amikért mind a ketten ugyanúgy húzunk, és eddig még mindig egy irányba toltuk azt a bizonyos szekeret. Tény, hogy a férjem jóval többet keres, mint én (ez különösen azóta igaz, mióta én itthon vagyok a harmadik gyerekünk születése után), de valahogy nem érzem ettől kiszolgáltatottnak magam, még napi szinten sem. (Az igaz, hogy több vagyontárgy van az én nevemen, mint a férjemén, tehát nekem valószínűleg jobb lenne az egzisztenciám, mint a férjemnek, ha netán mégis elválnánk.) Mi ugyanis kölcsönösen hozzáférünk a közös bankszámlához, ahová mindkettőnk pénze befolyik, az internetbankon keresztül kölcsönösen követni tudjuk, ki mire költött, nincs rajta vita, hogy most a boltban miért ezt a pudingot vettem meg, miért nem a másikat, mert mindenkinek van egy kedvenc márkája, amit nem a legdrágább helyen veszek meg, de a minősége mégis jó, stb.

    Tehát nekem az volt a fura, hogy a tapasztalataim szerint az anyagilag is jól működő házassághoz kell az a bizonyos kölcsönös egymástól függés. Nem vitatom, hogy váláskor ez még rosszul jöhet. De ha nem akarok a válásig eljutni, akkor meg esetleg éppen az ellenkezőjét kell annak csinálni, mint amit itt leírtak?

    Szerintem azt kellene tisztán látni, hogy a válások, ill. a házasságok megromlása a legritkább esetben következik be anyagi okok miatt. Sokkal inkább a nem elég átgondolt párválasztás, a kapcsolat kiüresedése, és manapság az önzés(!) áll a háttérben. (Igen, az önzés, hogy képtelenek néhányan alkalmazkodni a másikhoz, és a másik az egyikhez, mert mindenki a másik féltől várja az alkalmazkodást. Ez a tipikus, de sajnos rosszul értelmezett “Mert én megérdemlem” hozzáállás. Miért, a másik nem érdemli meg? Sokan hajlamosak olykor megfeledkezni róla, hogy a házasság is olyan, mint az egyetem: bekerülni is nagy meló, de bent is kell maradni, tehát azon is keményen kell dolgozni!)

    Az én véleményem inkább az lenne, hogy ha egy mód van rá, ne is jussunk el a válásig. Nem lehtetelen! Felelős párválasztással elsősorban. Tehát még ne a szerelem rózsaszín ködében kössünk rögvest házasságot.

    Ha azonban, ne adj Isten, tényleg válás felé sodródik a házasság, akkor valóban kell a B-terv. És szerintem az első időben ne szégyelljen senki támogatást kérni a szüleitől, a barátaitól. Elsősorban lelkiekben. Mert ha ott megerősödik a nő, akkor tisztábban is fogja látni a saját helyzetetét, és lehetőségeit is. Szerintem. És nagy valószínűséggel kiderül, hogy bár biztos, hogy jelentős lesz az életszínvonalesés a válás után, de belátható időn belül már látszani fog a fény is az alagút végén. Az átmenetet kell tudni bevállalni szerintem – lelkiekben, anyagiakban…

    Üdv mindenkinek, a válás közben lévőknek pedig sok kitartást és erőt, az elváltaknak meg minden tiszteletem, hogy ezt képesek voltak végigcsinálni:

    :) Csilla :)

  • Kedves Csilla!
    Vegyes érzelemmel olvastam szenvedélyes leveledet a házasság mellett korteskedve. Nyilvánvaló azért nem érted a téma felvetést és ennek körüljárását, mert érintetlen vagy benne. Írásodban kiderül, hogy jól megértitek egymást férjeddel és kölcsönös elismerésben, szeretetben, megbecsülésben éltek. Azt gondolom ez manapság irigylésre méltó és a sok befektetett “munka” mellett Szerencse kérdése is.
    Ennek meglétét és működését Te is nagy kincsnek tartod és szemmel láthatólag büszke is vagy rá, természetesen joggal. Nyilván nem történt még a házasságotokban olyan nagy pofon, csalódás amely szükségessé tette volna az életed, házasságod, jövőd újra gondolását. (pl: nem csalt meg a férjed sem testileg, sem érzelmileg)

    Egy jól működő kapcsolathoz, házassághoz két ember kell. A kezdeti fellángolás után a kijózanodás következik amikor is az ember tisztán látja társa jó és rossz tulajdonságait egyaránt. Ahhoz, hogy ezt elfogadva a kapcsolatot újraértékelve együtt maradhassunk társunkkal az életben, ezen dolgozni azt gondolom, hogy nem csak a nő feladata. Egyedül nem lehet megváltani a világot. Mindkét fél akarása és érzelmi inteligenciája, folyamatos megújulása szükséges ehhez. Ekkor és csakis ekkor maradhat meg egy kapcsolat akár a sírig is. Kölcsönösség!!!!!!!
    Nyilvánvaló ezzel férjed is tisztában van és ezért jól működik házasságotok!!!! Ezt gondolom Szerencsének! A férjed a társad is egyben.
    Itt van a sarkos pont azt hiszem. Amíg a férjed a partnered is egyben addig nem is fogod megérteni ezt a dilemmát. Érthető és szívből kívánom, hogy így legyen!!!!!
    Biztos vagyok benne, hogy azok a nők akik a válásról gondolkoznak már többször megpróbálták többféle módon megmenteni a házasságukat, Átvirrasztott éjszakáikon keresik a megoldást, kiutat. Nyilván a férjük nem volt partner ebben és menet közben elfáradtak és elhidegültek tőle, feladták, megkeseredtek, nem jól kommunikáltak, majd nem kommunikáltak. Két emberen múlik minden!
    Azt gondolom önállósodni minden tekintetben jó dolog. Ha az ember saját lábán áll, egyedül is megállja a helyét az életben akkor tud igazán, személyes érdek nélkül a másikra figyelni, tagja lenni egy jól működő kapcsolatnak és ezzel jó ha a párja is tisztában van. Jó ötletnek tartom, hogy buzdítják a nőket az önállóságra, anyagi függetlenségre, öntudatosságra. Ne legyenek kiszolgáltatva, csapda helyzetben egy kapcsolatban, az anyagi függés miatt ne kényszerüljenek egy rossz házasságban maradni csak azért, mert nem állnak meg a saját lábukon.
    Nincs mindenkinek családja, jó anyagi helyzetben levő barátja sem akire támaszkodhat. Nagyon rossz érzés lehet mindig valaki segítségére számítani. Aki ilyen helyzetbe kerül, az biztos vagyok benne, hogy egytől-egyig azt javasolja, hogy minél előbb minden nő gondolja át a kapcsolaton belüli helyzetét, függését társától. Biztos vagyok benne, hogy azt javasolják mindannyian, hogy próbáljon mindenki önállósodni ahogy tud és amellett még nyugodtan, tiszta szívvel szeretheti párját az életben.
    Kívánom Neked tiszta szívből, hogy soha ne tapasztalt meg az élet másik oldalát, élj boldogan férjeddel és gyermekeiddel, de gondold át mi lenne, ha neked is két lábon kellene állnod a három gyerekkel egyedül!

    Magamról annyit, hogy minden nap láttam és a bőrömön tapasztaltam azt, hogy egy nőnek, édesanyámnak milyen nehéz volt két gyermekkel egyedül maradni és a saját lábán megállni, minket iskoláztatni, Élni! 39 évesen vált özveggyé, akkor én 13, bátyám 16 éves volt. Ekkor édesanyám 16 órát dolgozott azért, hogy felszínen maradjunk. Ránk már idő nem jutott, a legveszélyesebb és legnehezebb korszakban voltunk (tinédzser), ennek következménye meg is látszik életutunkon. Ő már ennél többet tenni nem tudott.
    Tehát a saját lábon állás gondolatát nemcsak a válás szempontjából érdemes átgondolni minden nőnek, hanem azért is mert sajnos az életben történnek szomorú, fájó, váratlan események, tragédiák is, amelyeket nem lehet kiszámítani, nem lehet rá felkészülni és önhibánkon kívül mégis meg kell oldani.
    A válás is egyfajta gyászfolyamat és újra fel kell állni. Az élet megy tovább! A számlák minden esetben megjönnek, enni, inni, élni kell!
    Nem gondolom, hogy ez túl emancipáltság hanem inkább reális életfelfogás.
    Kívánom, a bajban levő asszonyoknak, hogy megtalálják a kiutat és életük kiteljesedhessen!!!
    Szép napot mindenkinek!

  • Kedves Ida! Kedves Csilla!

    Csak ‘dióhéj’-ban szeretnék hozzászólni írásaitokhoz. Elég hosszú ideje vagyok olvasótok-nem véletlenül. 18év házasság elteltével döntöttem úgy, hogy elválok a sok megaláztatás, semmibevevés és 3 gyerek után.
    Párommal még 16 évesen kezdtünk ‘együtt járni’, 3év múlva házasodtunk össze.Ezután fejeztük be a főiskolát mindketten én már első gyermekünket nevelgetve. Mivel mindketten szegény családból, a 0-ról indultunk, rögtön munkába álltunk.
    Kezdetben a férjem szüleinél laktunk, ám férjem budapesti tanulmányai alatt én hallgathattam apósom veszekedéseit, éjjeli részeg ordítozását, hogy semmivel nem járulunk hozzá az ottlakás költségeihez (mellesleg a papa ajánlotta fel, hogy kezdjük ott a közös életet, amíg nem tudunk saját magunk lábára állni). A férjemnek elmesélt panaszaimat természetesen tagadta a papa, a párom engem hibáztatott. Másfél év után mégis elköltöztünk egy kis házikót hitelből vásárolva a város szélére.
    Én helyben tanítottam, ő egy állami gazdaságban dolgozott külkereskedőként tőlünk 30 km-re. Az én szüleim mindig minden pénzbevételt-pénzkiadást megbeszéltek egymással, az ő szüleinél a mamának minden fillért le kellett írni és a papa parancsolt.
    A konfliktusok ott kezdődtek közöttünk, hogy elvárta tőlem, hogy nem vihetek pénzt magammal a 4km-re lévő munkahelyemre, hanem munka után menjek el külön bevásárolni, ne útközben hazafelé tegyem meg azt. Nem voltam hajlandó egy útból kettőt csinálni.
    6 év elteltével született meg második gyermekünk, majd rá két évre a harmadik.
    Ő otthagyta az állami gazdaságot, vállalkozóként járta Eszak- és Kelet-Magyarországot, Szlovákiát. Illetve mondhatom azt, hogy jártuk, mert amíg a két kisebbel otthon töltöttem az 5évet, sokszor kellett a vállalkozásban a kétkezi munkám is, így utaztunk együtt, amikor muszáj volt. Ekkorra már nagy melléképületet építettünk, amibe át is költöztünk, tervet készíttettünk, hogyan építjük fel az utcai részt.
    Minden lehető alkalommal hangoztatta, hogy majd ő töri az utat, megteremti az anyagi alapot a család számára, rendezzem első sorban a gyerekeket. Bár a pénz nem létén folyton vitáztunk-számonkérve a gyereknek vásárolt joghurtot is-, építkezni kezdtünk.
    Politikai ambíciói már beleegyezésem nélkül nyíladoztak, mint ahogy másoddiplomára való jelentkezése is.
    1994 és 1998 között már alpolgármesteri pozícióban tündökölt s azután polgármester lett. Érzelmileg már az alpolgármestersége alatt távolodott, a gyerekeket szinte sosem látta (a nagyobbik fiam az oviban egyszer azt mondta, hogy csak fényképen szokta látni)
    Ha éjjel a gyerekek nyíladozó értelméről meséltem, dühbe gurult, hogy folyton a gyerekekkel jövök…ha mégis a srácok ébren léti idejében érkezett haza süket fülekkel bámulta a tv-t, eltolta magától és leüvöltötte a kicsiket, vagy órákra (nem túlzás) eltűnt a wc-ben, fürdőszobában.
    Próbáltam tolerálni, magyarázni, mit csinál, ébredjen már fel!!
    Ilyenkor bocsánatot kért, én új esélyt adtam, s kezdődött minden előlről. A pletykákról, miszerint itt is-ott is ‘jó társaságban’ látták, természetesen megkérdeztem. Hazugság-állította, s nyomatékosította néhány fülessel. Ám közben kiderült, hogy a közösként nyitott folyószámlánkra mindketten tehetünk be pénzt, de csak ő vehet ki, hogy ingatlanokat vásároltunk, de az ő családtagjainak nevére kerültek…a verések szaporodtak az ‘ő stresszes életmódjára’ hivatkozva…s egy külföldi útjával, melyre egy ismeretlen hölggyel utazott (a legnagyobb gyerekünk már beavatott volt), betelt a pohár. A nyarat még végig vegetáltuk, de ősszel beadtam a válókeresetet. Persze csak ezután derült ki, hogy pozíciójánál fogva az ő szájíze szerint kommentálta kifelé az eseményeket. Az addigi jó ismerősök és barátok a város első helyén álló ‘erősebb kutyát’ választották, mondván: bocs, el kell tartanom a családomat, v. ne haragudj, de nem megyek tanúskodni, mert szükségem van az állásomra…
    6éve folyik a cirkusz. 2 és fél év kellett a válás kimondásához, a vagyonmegosztás vége még nem látszik. Megegyezni csak úgy hajlandó, ha én kisemmiződök. A lányunk még a válás előtt külön utakon kezdett járni-apuka pénzelésével-a műegyetemi álmok szertefoszlásával-a nagy élet kecsegtetőbb volt.
    Az elsődleges gyermekelhelyezést -a bíróság a pszichológusi vizsgálat után hozzám ítélte a két fiút-1év után megtámadta. Ismét szakértői vizsgálat következett. A bíróság által kijelölt intézet visszaadta a felkérést, mondván az apa megkereste őket és olyan ‘kitételeket és feltételeket szabott’ számukra,h. így nem vállalhatják a szakértést. Az apa által megjelölt szakértő tekintetében én kértem a bíróságot, hogy ne jelölje ki számunkra vizsgálati helynek, mert ott biztosan már kész vizsgálati eredmény vár minket. Mielőtt eljuthattunk volna a bíróság által végül kijelölt családterepeuta-szakértőhöz, már 3különböző szakértő véleményét csatolta rólam, olyan szakértők véleményeit, akikkel életemben nem találkoztam, engem soha nem vizsgáltak. Találjátok ki milyen vizsgálati eredménnyel!
    A független szakértő ellenben az apáról írt mérhetetlenül negatív véleményt-így egyértelmű lett volna a bírósági ítélet, ha közben a fiúkat nem kezdi manipulálni az apa. (“önös céljai érdekében a gyemekeit is képes feláldozni”-szólt a szakvélemény)
    A manipuláció eredményeként a bíró előtt a nagyobbik fiú azt nyilatkozta, hogy az egyik apai ingatlanban akar lakni-gyerektartás vége. /elfelejtettem mondani, hogy a városban szlogenné vált időközben: Képzeld, a polgármester a szomszédom! Neked is?!nekem is!-úgy gyarapodott a vagyon./
    A város számára is kiderült közben, h. a 2002-2006-ig tartó ciklusban rendesen kivette részét a közvagyonból, örülök, hogy ennek én nem voltam részese.
    Utólagos igazolása a sorsnak, 3 hónapja adták tudtomra: exemnek 2001-ben gyermeke született egy szomszéd városban. Ezért kellett/kell engem besározni és ellehetetleníteni?! A megyei, országos politikai, jogi és gazdasági kapcsolatok még egy bukott és vádemelés alatt lévő polgármester számára is gyümölcsözőek…ma…Magyarországon…
    Az ismerősök tanácsát, miszerint jobb lenne, elköltöznék a városból, nem fogadtam meg. A keze mindenhová utánam ér, így legalább a szeretteim a közelben vannak, ha anyagilag nem is tudnak támogatni. Az évek alatt sok mindennel próbálkoztam, hogy fellendítsem anyagi helyzetemet-de egy idő után mindenütt falakba ütközök. Lelkesedés és utána bocsi, inkább nem. Ennyit az én esetemben az anyagi függetlenedésről.
    Még nem adtam fel.
    Üdvözlettel: Anikó

  • Kedves Mindenki!

    A női függetlenség- kiszolgáltatottság témakörhöz még hozzátenném a gyermekek fejlődését, nevelését. Milyen példát lát nap mint nap egy olyan házasságban/ együttélésben, ahol nincsen összhang?

    Minden elismerésem azoknak, akik felismerik, ha valami nem jó és mernek változtatni rajta, kilépnek még akár a bizonytalanságba is.

    Abszolút személyes véleményem, hogy bármennyire keményen hangzik, ideje lenne minden nőnek felelősséget vállalni saját magáért elsősorban. Nem másra mutogatni, mást hibáztatni, hanem elismerni, elfogadni, hogy ahol most vagyunk, az a múltbeli hibáink/jó döntéseink eredménye és itt a lehetőség, hogy a jövőben csak jó döntéseket hozzunk. Ehhez kívánok sok erőt mindenkinek!

    Szép napot

    Kata

  • Éva Az én számomra nagyon furcsa olvasni Aniko történetét. Hol romlott el valami ennyire? Ez az ut nem vezet sehová csak rombol mindenkit. Azt gondolom mind a ketten hibásak atőrténtekben. Számukra csak a másik ember legyőzése afontos. Hol vannak a gyerekek érdekei? Hol akőlcsőnős tisztelet a másik fél iránt? Szerintem egy jo párkapcsolatban igen is kell a független anyagi háttér, bármi tőrténhet és az életet akkor is folytatni kell. A munkám során sok nővel találkozom és a tőrténeteik erről gyöztek meg. Anikonak azt tanácsolnám ha a helyében lennék más eskőzzőkkel probálkoznék, az ővé idevezetett. Ha mást szeretnék mást kell csinálnom.

  • Bocsánat véletlenül az én nevemet irtam Ida helyett.

  • Nagyjából végéiolvastam a hozzászólásokat.
    Van egy ajánlatom: aki eldöntötte, hogy változtatni akar a jelenlegi helyzetén, megkereshet.
    üdv:Wavrik Zsuzsa

  • Kedves Ida!
    Jó téma, kedélyeket borzol, sajnos sokakat érint vagy már meglegyintett a szele.
    Az én tapasztalatom szerint ma Mo-n nagyon sok család csak akkor tud “stabil” maradni, ha mindkét fél dolgozik, talán még egy vezető beosztású nő/vagy férfi – talán – fenn tudna tartani egy 2-3 gyermekes családot egyedül, de ők vannak kevesebben. Egy ismerősöm – hölgy- aki jó anyagi körülmények közt él, azt mondta, szerinte havi 400E Ft bevétel kell egy 2 gyerekes családnak ahhoz, hogy “gondtalanul” éljék a mindennapjaik. Talán soknak hangzik, de csak gondoljuk át! És azt is, hogy hány családnak adatik ez meg? …
    Kérdem én, hol és mit kellene nekem nőként dolgoznom, hogy ennyit keressek egyedül? Várom az ötleteket! :)
    Az eddigi hozzászólások inkább a párkapcsolatot, a házasságot magát érintették. Én egy értékes emberrel élek szerelemben, házasságban, de a közös életünkben most olyan anyagi válságban vagyunk, hogy csak reménykedni tudok, hogy most is kitartunk egymás mellett! Nekem egy év múlva vissza kell mennem dolgozni, és már most igyekszem úgy tervezni az életem, hogy néhány éven belül megkeresem ezt a 400E-t havonta egyedül! És nem azért, hogy több legyek Tőle, hogy független legyek, hanem azért, mert nem akarom tovább tűrni, hogy közalkalmazottként 6 év tanulás, orvosi diploma, sok sok munka után abból a szégyenletes paraszolvenciából kelljen élnem! :( vagyis inkább :) !
    Hiszem, hogy sikerülni fog! Mert nem rossz terület, sok még a lehetőség.
    De őszintén, hányan vannak akik ilyenen el se gondolkodhatnak!
    De sokan vannak akik igazából megtehetnék, csak még nem mertek belevágni! Nekik és magamnak is SOK szerencsét kívánok!
    Üdv

  • Azt gondolom igaza van Szilvinek. Bár a 4oo e vel vitatkoznék. Kevesebb is elég. A legfontosabb az egésznek a látása és annak a felmérése hogy mi az igazán fontos az élétünkben. Nagyon lényeges az anyagi heyzet a biztonságunkhoz,de ne az állando fogyasztást válasszuk inkább a tartalmat és a minőséget. Mikor kicsik voltak a gyermekeim és mentünk vásárolni azt mondtam nekik csak 1 et válast mindenki abbol amit szeretne . Megtanultunk sok mindent játékkal oda figyeléssel.Ilyen odafigyelés a pénzügyi tervezés is.Ezért jelentkeztem ide és sseretnék elmenni ahova csak tudok.11 évem van a nyugdijig kell ,hogy megoldást találjak. Szép és egyre jobb napot mindenkinek.

  • Sokan nem kedvelik Csernus doktort a stílusa miatt. Mind a két könyvét elolvastam, amit a nőkről és a férfiakról írt. A nő c. könyve után jöttem rá, hogy mit tettem magammal és a gyerekeimmel, amiért csak 17 év után váltam el. Ma azt vallom, ha egy kapcsolat nem működik, nem szabad benne élni, persze nem könnyű a megfelelőt megtalálni.
    Elkövettem azt a hibát, hogy a “gyerekeim érdekében” nem léptem ki a házasságomból, volt férjem szerencsére megtette. Életem egyik legszebb napja volt, amikor összecsomagolt és elhajtott a kocsival, hogy az anyjához visszaköltözzön. Nem sok anyagi eszköz állt a rendelkezésemre, nem tudom a mai napig megmagyarázni, miért éreztem magam felszabadultnak mégis. Olyan volt, mint ha egy rabszolgának a szabadságlevelét a kezébe adnák-talán így tudom leírni az érzést. Az anyagiak előteremtése nem a volt férjemen múltak főként, hanem rajtam és mégsem léptem. Ráadásul egy brutális baromnak tudnám nevezni-aminek a gyerekek itták meg a levét, és sajnos felnőttkorukra is tartogatott az élet meglepetést nekünk
    (nagyobbik lányomat bipoláris zavarral kezelték 2 hónapon keresztül, amiből azt hiszem szerencsésen jövünk ki a gyerek betegségbelátásnak köszönhetően, a kisebbiknek sem könnyű, de a sok beszélgetés, amit ő elfogad- nem vitte idáig).
    Köztisztviselőként dolgoztam egy kicsi Tolna megyei faluban, a mai napig megvan a családi ház, ami az enyém lett a vagyon megosztása után, mivel volt férjem nem fizetett gyermektartásdíjat közel 8 évig. Szerencsére gyors volt a válás, a vagyonmegosztás is. Nagy előnyöm volt abban, hogy bizonyítani tudtam csekkekkel és számlákkal hogy mi az amit én kifizettem és mi az amit ő. Azt hiszem abban is szerencsém volt, hogy egy női bírót kaptam, ugyanaz tárgyalta mind a kettő ügyet – sok tényt ismert. Azt nagyon bánom, de sajnos nem lehet visszafordítani, hogy nem léptem előbb. Ne várjatok vele és ne amortizáljátok le magatokat azért, mert egy kapcsolat belül rohad. Mentálisan és fizikailag is tönkretesz és saját magad is hibás vagy, ha nem teszel ellene.

  • Érdeklődéssel olvastam, hogy sok nőtársam hasonló problémával küszködik mint én. Én 15 év vegetálás után, 34 éves házasságból vagyok éppen kilépőben. Írhatnám, hogy mindenben a férjem volt a hibás, de ez nem igaz, mind a két fél hibás. Fontosnak tartanám a fiatalok házasság előtti valódi felkészítését az együttélésre s arra, hogy ha az egymáshoz való alkalmazkodás nem megy, akkor bizony lépni kell. Ne a gyerekek tartsanak össze két embert, mert az senkinek sem jó. Az én férjem már régóta eltávolodott tőlem, de olyan “bátor”, hogy csak nem régen mondta meg, hogy érzelmei már megkoptak, ami azt jelenti, hogy már nem szeret. Ezek után csodálkozik, hogy az én érzelmeim meg azonnal megszűntek. Sajnos a férfiak nagy többsége csak elvárja a szeretetet, de adni nem tud, vagy nem akar. Én is olvastam Csernus Imre könyvét, s bár nagyon egyetértek az ott leírtakkal, de sajnos nincs mindenkinek lehetősége kilépni a rossz kapcsolatból. Nekem most megadatott s úgy éreztem, hogy ha most nem lépek, akkor soha. Férjem könyörgött, hogy megváltozik, meg ő volt főleg a hibás, de hajthatatlan vagyok. Most már lassan ott tartunk, hogy én voltam a hibás. Vannak még jellembeli hibák. A vagyonmegosztásról ne is beszéljünk. Vannak családja részéről tanácsadói, így újabb és újabb ötletein elámulok. Mostanában azt hajtogatja, hogy mindig ő keresett többet. Hogy a családját (szülők, testvérek) tekintette valódi családjának, nem bennünket, az mellékes. Őket évtizedeken keresztül anyagilag támogattuk. Nem is sorolom tovább, de a legaranyosabb megjegyzése az volt, hogy “meg merted tenni, hogy beadd a válókeresetet”. Ezen csak nevetni tudtam. Már csak 10 nap és nem tartozom hozzá. Állítólag most már szeret a maga módján, melynek jelét sosem látom, ami kicsit ellentétes azzal, hogy érzelmei megkoptak. Más nőkkel szemben rendkívül kedves volt mindig. Mikor ezt észrevettem és szóvá tettem, akkor ordított és megvert, míg egyszer visszakapta. Aztán szép lassan eldöntöttem, nem vagyok hajlandó úgy élni, mint a szülei, ott volt divat egymással ordítozni és verekedni. Bár a válástól már nincs visszaút, de úgy vélem, mióta elvettem a játékát és már nem tud rajtam uralkodni, egyfajta tiszteletet is kivívtam magamnak. Egyáltalán nem érdekel a véleménye, élem a saját életemet, azért főzök neki, időnként beszélgetünk, mégis inkább vállalom az újrakezdést, az esetleges egyedül maradás lehetőségét, mint hogy tulajdonként és cselédkén kezeljenek. Párterápia, pszichológus nálunk is felmerült, az én ajánlatomként, azonban kategórikus elutasításban volt részem. Én úgy érzem, túl sokáig vártam, de sosem késő és bízom benne, hogy jól döntöttem. Azért hiszem, hogy a férfiak között is vannak rendes, értékes, a nőket tisztelő, a kapcsolatukért mindent megtévők. Mindannyiótoknak fénnyel teli szép napokat kívánok!

  • Sziasztok Mindenki! A Marika levelére szeretnék reagálni igen sosincs késő és gratulálni tudok a bátorságodhoz 34 év az nem rövid idő,hidd el sosincs késő és ne félj semmitől 10 nap múlva az energiáid felszabadulnak és innentől éld az életed ne törödj,hogy mit mond a szomszéd a boltos stb.mert ilyenkor minmdenkinek van véleménye. Magamból kiindulva 22 év házasság után váltam el 1000-ft volt a pénztárcámban fogtam a 6 éves lányomat és albérletbe költöztem az akkor 20 éves fiam nem tudott dönteni rá bíztam 2 hét mulva jött utánam,évekig magamat hibáztattam,mikor egyszer a fiam haza jött és egy mondattal levette a terhemet,azt mondta anyu ne bánd hogy elváltál az aputól ő soha se fog változtatni a viselkedésén ez volt a szabadságom pillanata!Kedves Nőtársaim amikor egy döntés elött álltok vizsgáljátok meg ,hogy mi tart benneteket vissza talán féltek az egyedülléttől az anyagi kiszolgáltatottságtól ne féljetek tudom könnyen mondok én ilyet már megéltem,de a félelem az oka mindennek amint ezt megértitek ott lesz a szabadság és ha szabad vagy energiáid felszabadulnak és sokkal könnyebben tudod a dolgaidat megoldani sőt a megoldás eléd jön csak észre kell venni!

  • Elváltam,22 év után, amit mai napig jó döntésnek tartok, és sajnálom, hogy nem hamarabb tettem meg. Foghatjuk a gyerekek stabilitásának megtartására, az anyagi és társadalmi helyzetre, de az az igazság, hogy ha már reggel úgy kel fel az ember lánya, hogy döntést hozott, tele a lelke és feje hogy tudja mit akar. Vállaltam az anyagi mélyrepülést, két kamasz gyerekkel, de megdöbbentő volt mikor kölcsönt vagy hitelt akartam kérni banktól, elutasítottak, mondván, kevés rá a keret. Tény, hogy 80e.-ft-ból+családi pótlék+gyerektartás és kifújt, beosztással kell élni. De hogy senki sem mozdul az egyedül álló anyák külön kasztot képeznek a társadalomban, mert semmi sem szól melletük, csak iszonyú minimális a kegy amiben részesülünk.
    Félreértés ne essék, nem vagyok haragos sem mérges,ennek ellenére jó a kedvem, csak nem értem, hol a helyünk ebben a helyzetbe?
    Munkámból kifolyólag látom, hogy mennyire vergődésben vannak a frissen elvált anyák, nők.
    A lényeg, hogy megtaláljuk a bennünk lévő határozott, céltudatos és mindig mosolygó anyát. Higgyétek el, menni fog.

  • Nagyon tanulságosak a kommentek valóban, éppen erről – nehéz döntések meghozatala – fog szólni többek között a tréningem egyik előadása.

    Hiába próbálunk okosan dönteni, nem lehet, főleg felkészületlenül.
    Tanácsot adni sem lehet, mert érzelmileg a kívülálló nem úgy érintett, mint az, aki benne van.
    A döntést annak kell meghoznia, akire vonatkozik a döntés, csak épp jó lenne, ha nem kellene eljutni addig a szituációig egy házasságban, amikor szinte már szó szerint menekülni kell. Erre vannak módszerek.

    Egy tipp: ha mindenki, aki kilépett a házasságából, a legjobb pillanatban lépett volna ki, akkor nem születnének ilyen kommentek. Mert a jó pillanatban történt döntést nem kell magyarázni, bizonyságul elmesélni…

    Jó hír: ha Idánál valaki megtanulja a pénzügyi tervezést, a hozzáállást, a szemléletet, az minden másban könnyebben és jobban fog dönteni, ezt garantálom :).

    Mindenkinek tökéletes párkapcsolatot, és nagyon jó házasságot kívánok! Sosem késő!

    Rita

  • Anikó írásához szólnék.Csak annyit.Nekem is hasonló helyzetem van egy önző.Féltékeny mindenre,mindenkire.Meg mondja kivel tarthatom a kapcsolatot Én is meg a kicsi fia is .Sokszor szorulunk baráti segítségre akik elviszi a fiát edzésre,de össze told az apukákkal.Holott a megcsalásában volt részem,több mint fél éve nem akar semmilyen közeledést kezdeményezni.Ha közeledek elutasít.Ócsáról és elmond mindennek,lelkileg megpróbált meggyötörni,amiből nagyon jól kijöttem.Ezt látván megint kezdi,állandóan azt hangoztatja,nekem nem kell dolgozni.Végette megbetegedtem,amikor lelkileg taccson voltam Így 6-órára csökkentették a munkaidőmet.Állandóan azzal zsarol,hogy nem ad pénzt és éhen fogunk dögleni.Amíg úgy csinálnánk mindent ahogy Ő szeretné,talán csend volna de nem biztos.Ugyanis ezt is már kipróbáltuk de nem működik.Azt tervezem hogy elválok de nehéz így kezdeni valamit mert nincs félretett pénzem.A lakás fele az enyém volt,a másik felére vettem hitelt,amit addig amíg kerestem rendesen Én adtam fel.Követeli a lakás felét,mert úgymond 10-éve együtt vagyunk.Négy éve fizetem a hitelt,amihez Tőle támogatást sem érzelmileg sem anyagilag nem kaptam.Most azt kiabálja,fele az övé.Volt egy lakása,amiből egynegyed maradt a válása után.Azt is elherdálta,úgy gondolja amit megetetett velünk azt is fizessük neki meg.Kérdem Én milyen ember az ilyen.A volt férjemmel is összetoldott mert néhányszor vigyázott a mostani férjem gyermekére.
    A mostani férjnek már volt két felesége,akik hallani sem akarnak felőle.Most már tudom mért,kezdek erősödni és elválok mert ez nem élet.

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.