Mert megérdemlem! – ki ne ismerné a nők közül ezt a szlogtent? És igen, kritikus pont, hogy mit gondolunk valamiről: érdemesek vagyunk-e rá?
“Érdemes vagyok mindenre, és megérdemlek mindent, amire vágyom” – olvashatod majd az alábbi, e heti rezgés szint emelőnek szánt vágyvideóban Zétől (amit egyébként Vonzó Vera GazdagságMP3-a is ihletett).
Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az ún. tanult és a szívből jövő vágyakat, azaz amit felveszünk a társadalom hatására, a külvilág nyomására (mi, nők pedig különösen), illetve amik igazán mélyről, belőlünk fakadnak.
Mondhatnám azt is az utóbbi kapcsán: amik az életfeladatunkhoz, küldetésünkhöz kapcsolódnak – én úgy szoktam mondani, hogy ezeket egyszerűen nem tudod nem csinálni. Muszáj csinálnod, mert hajt valamilyen teljesen érthetetlen vágy – de ha nem tennéd, rosszabbul lennél.
Ha hálával teltek a napjaink, jelen van benne az öröm, az elégedettség, ennek talaján tud virágozni a bőség, a gazdagság minden szinten (anyagi, lelki és szellemi értelemben egyaránt).
Kezdd hát a hetedet néhány nyugodt percet, befelé figyelést teremtve magadnak, és nézd meg ezt a videót. Érdemes vagy rá! ;-)
A vágyakról, az igényekről és valós szükségletekről itt többet is megtudhatsz —>>>















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Kedves Ida!
Csodálatos a bejátszás. Remélem sokan hasznát veszik. Ennek megfűszerezésére küldöm szeretettel Mindenkinek az alábbi szöveges Vágy-nyilatkozatot.
Vonzás törvénye – vágynyilatkozat
Elkezdtem hát végre, érzem is már, – vonzom!
Sikerült magamat jó helyzetbe hoznom,
Mely megadja mindazt, mind, amire vágyom.
Fényes gazdagságom, és új hivatásom,
Mely életre kelti egy örökös álmom.
Bízom önmagamban, és boldogan élek.
Jövőt én senkivel többé nem cserélek.
Jól ismerem magam. Tudom, hogy mit érek!
Kovácsa vagyok a saját szerencsémnek,
És hasznára válok az emberiségnek.
Szeretem az újat, a változatosságot.
Színessé teszem a szürkülő világot.
Örömérzést adni, és örömöt kapni,
Fejlődésben mindig csak tovább haladni.
Lelkiismerettel embernek maradni.
Mindig van szép célom, és teszek is érte.
Semmit sem hagyok már mától kezdve félbe.
Mind végig csinálom, és ezután végre,
Méltó leszek mindig a megbecsülésre.
S munkám fizetségét is megkapom érte.
Amit én most adok, – az kell a világnak,
És akik megkapják, azok mind jól járnak.
Van már elég pénzem, hogy tegyem a dolgom,
- Vevő is, árus is, keressen a bolton! -
Családomat mindig a tenyeremen hordom.
Megvan a megoldás, felismertem, végre!
Gondjaim megoldja a VONZÁS TÖRVÉNYE!
Mind megadja nekem, amire csak vágyom.
Amit elképzelek ezen a világon,
Váljon mind valóra, úgy, ahogy kívánom!
Sok sok sikert Mindenkinek. Szeretettel: Beus
Ez szuper! Köszönöm,hogy megosztottad!
Kedves Ida!
Engem ez a videó teljesen hidegen hagyott, savanykásan mosolyogtam rajta ( bocsi ), de a témát azért tovább boncolgattam…
Körülnéztem egy kapcsolódó oldalon is és egy hasonló videót találtam: a vége felé már konkrétan sírtam! zokogtam! Beletrafált!
Összeírtam az én vágyaim is: mint feleség, anya , munkában, tágabb és szűkebb családban, mint a közösség polgára …
Hogy mindezt hogy érhetem el? Ez a VT dolog nem győzött meg, de az ami most körülöttem forog – vagyis, hogy a negatív érzések és a kilátástalan gondolatok hogy rántanak egyre mélyebbre, ezt most KÉZZELFOGHATÓ valóság! Úgyhogy lehet hogy visszafelé is működik! :)
Nálunk keresztényeknél van egy Krisztusi mondás: Kérjetek és megadatik! Két kézzel szórják öletekbe. – nem pontos idézet, de újszövetségi. Másik: Ne aggodalmaskodjatok, megvan a mának a maga baja. Nézzétek az ég madarait … stb.
A Gondviselésbe vetett hit bennem nagyon erős – volt- jelenleg csak azt éreztem, hogy éppen csak az életben maradásra elég, ami csurran- cseppen – vagy csak nem vagyok elég HÍVŐ ?
Mostani vágyaim:
1. kocsi kell – Citroen Xsara Picasso – ebbe férünk bele
2. előzőhöz el kell adni jó áron a másik két roncsautót
3. már az idén Hagyományos kínai orvoslás tanfolyamot (vagy valami hasonlót) szeretnék tanulni másoddiplomaként, ehhez pénz kell és autó, amivel Pestre járok.
4. újra meg kell találnom a hangot a férjemmel – le kell állítani a sértegetéseket
5. fel kell dobnom a Baba-Mama Klubunkat, kár lenne veszni hagyni!
6. el akarok menni kirándulni!!! amihez ismét csak kocsi kell (3 pici gyerek miatt muszáj)
Mit szóltok?
Ennyi röviden, legszűkebben!
Majd írok, ha sikerült! :)))
Ez most az a tipikus “a fal adja a másikat” érzés. Itt ég a pofon az arcomon, és szívből irigyellek Szilvi, mert te megtetted az első lépést. Pont ott tartok én is, hogy érzem a negatív gondolataim iszonyú lehúzó erejét, de még sem érzem a pozitív gondolatok segítő erejét. Valamit biztosan rosszul csinálok. Nagyon szeretném elhinni hogy segít, de talán nem tudom szívből csinálni. Mormolom magamban a pénzmágnest, de közben ott bujkál mögötte a kisördög, és rágja az agyamat, hogy ettől nem fogsz meggazdagodni. Szóval hiába a jó szándék, talán nem állok készen. – De nem adom fel!!!
Kata
Kata,
a konkrét negatív gondolataidat, mondataidat kellene először kicserélni megengedően pozitívakra. Olyanokra, amiket le is tudsz hinni. A pénzmágnes sem fog működni, ha nem hiszed el. És sokkal előbb kell más téren megjönnie a váltásoknak, az is csak akkor működik majd.
Szóval a szabotőreinket, a negatívizmusokat kell először átalakítani.
Ha írsz, Kata, konkrét mondatokat, gondolatokat, akkor tán tippet is tudok rá adni, hogyan legyen másképp – de ennél ezerszer jobb lenne, ha te írnád meg az átalakítási kísérleteidet a mondatokra. Mit szólsz?
ida ***
Bevallom őszintén, hogy a videó nekem kicsit “Őrtornyosra” sikeredett, de maga a zene kellemes volt.
Kedves Szilvi! Csak annyit szeretnék neked reményként sugallni, hogy amikor mi is ílyen “nagyon kellene egy kis pénz” állapotban voltunk, akkor mintha odaföntről a nagy asztal széléről pöccintettek volna egy kis morzsát, úgy jött valami kis pénz (ruhapénz, földjáradék…stb, mikor mi). Szóval mindig volt valami kis segítség, de feledd, hogy az ég madarai is csak morzsákat, aprócska magvakat kapnak, nem terménytárolónyi finomságot. Szóval van gondoskodás, de a “kérjetek, és megadatik”-hoz nálam nagyon sok munka társul. Szóval inkább a segíts magadon, Isten is megsegít elvet kell jobban átgondolni.
Kedves Kata!
Önmagában a mormolgatás nem hiszem, hogy megoldást hoz az életed problémáira. Tenni kell érte, el kell indulni a vágyaid felé (tudom, kemény munka…ezt tapasztalom), és akkor az álom is elindul feléd. Ne feledd el, ahhoz, hogy pl. nyerj a lottón, először lottót kell venned.
Kicsit elírtam. Nem “de feledd”, hanem NE feledd.
Sziasztok!
Nekem akkor jött egy hatalmas nagy tanítás, amikor aztán igazán nagyon-nagyon mélyen voltam: még kajára se nagyon volt pénzem, nemhogy lakbérre… És mindezt Németországban (én Düsseldorf mellett élek, kb. 1 éve), ahol senkihez nem fordulhattam.
És amikor az utolsó euróim is fogytán voltak, “véletlenül” találkoztam egy magyar férfival, aki segített munkát szereznem. Utána lett kajára is, albérletre is.
Az én életemben a hasonló dolgok bizalom-gyakorlatok voltak. Ma már egész könnyedén szólok az őrangyalomnak (én neki szoktam “leadni a rendelést”), hogy lécci, küldj nekem ezt vagy azt. Amire tényleg szükségem van, azt mindig megkapom – de mindig a leges-legutolsó pillanatban. Egyelőre még inkább csak azokat a dolgokat, amikre úgy igazán nagy szükség van, de egyre inkább csurran-csöppen azon fölül is. És most már legtöbbször tudom, hogy nincs okom elkeseredni.
Nemrég vettem észre, hogy mindig van azért valahol mélyen egy csomó kis csúnya negatív elvárás, és “véletlenül” másnap mondta egy barátnőm, hogy megismert egy jó kis stresszoldó, önsegítő módszert. (Az ÉFT volt ez.) Azóta vadul kopogtatom magam, mihelyt a lehúzó gondolatok megjelennek – szerencsére sikerül legtöbbször kicserélni őket valami jobbakkal.
Így most várom a pozitív fejleményeket az életembe.
Közben olvasgatlak Benneteket, és nagyon sok segítséget kapok az írásaitokból – köszönöm mindenkinek!
Klári
Köszönöm, Ida, ez a videó nagyon jókor hozta nekem a bőségtudat-erősítő gondolatokat! :o)
Szép napot Mindenkinek:
Szilvi
Ha nem engednek el titeket a negatív gondolatok, mondhatjátok magatoknak azt is, hogy “Bár most még nem megy a pozitív gondolkodás és a bőség befogadása, mégis mélyen és teljes egészében elfogadom magamat.”
Ez átfordíthatja a negatív töltéseiteket.
Velem az a nagy baj, hogy hiába tudja az agyam, adom magamnak a pozitív mondatokat a lelkem mélyén ottmarad, hogy nem történik változás, csak a negatív válasz jön vissza. Pedig minden este olvasom a “Titok”-ból kinyomtatott Hála lapot és Megvan Már Mindenem lapot, nem tudom elhinni, hogy megérdemlem és meg kell hogy kapjam ténylegese az ott leírtakat. Teljesen kétségbe vagyok esve, hogy mit csináljak, hogy az értelmezések pozitív dolgokká váljanak, és feltétlenül el tudjam azokat hinni?
Zsuzsa,
a bár olvastam, láttam, de most nem tudom, hogy milyen HÁla lapról van szó pontosan.
Ami működik, hogy írod, hogy miért vagy hálás – minden nap. Át kell állni arra, hgoy észrevegyünk a jót, amivel elégedettek lehetünk. Csak ennek talaján jön a többi.
Vedd számba, hogy mid van meg, minek örülhetsz.
ez lehet még a további…
És olyasmit kezdj el, nagyon kicsiben, amit el tudsz hinni, tényleg.
És azt kezdd el megcsinálni.
példa: jövőre elutazom a tengerpartra.
Pozitív mondat: A tengerparton élvezem a nyaralást.
És képzeld el, hogy tényleg élvezed, és csak tudsz lelkesedni azért, amire igazán vágysz, nem?
És kezdj el nézelődni, érdeklődni – neten utazási irodákat, barátokkal beszélgetni, ki hol járt, járt-e valaki arra, ami a vágyad… kezdj el rá pénzt tartalékolni, már most… egy dobozba beledobálni fém pénzeket, v. papir 200-asokat…
Szóval mondogatni nem elég… és főleg hagyd abba azt mondogatni, hogy neked ez nem megy, és kétségbe vagy esve :-)
Ida*** szeretettel