Előbb a vágyak, aztán a célok – a gazdagság esetén is

Mit csinálnál, ha a pénz nem számítana? Vajon akkor is azt az életet élnéd, amit most? Milyen lenne az áloméleted? De kérdezhetném azt is, hogy mire vágysz  igazán?

hold-lilatenger-ezusthid-pillangolany1196715_fairyEzeket a sorokat Görögországból írom, a tengerpartról. A Teli Hold ezüst hidat feszít a tenger hullámaira, csodaszép látvány – ha kinézek most, ezt látom. Éjszakánként nyitott ablaknál alszunk, és ma, október 5-én is több órát napoztam, hallgatva a hullámverést.
Mini laptopomról pötyögöm épp ezt a blogbejegyzést, mégpedig az apartman szobájából – wifi internet kapcsol össze a nagyvilággal. Magánügy, mondhatnád. Viszont nem véletlenül mesélek erről.

Régóta szerettem volna 2 hétre eljönni Sartiba, és útitársat is kerestem – több éven át nem sikerült. És érdekes módon – vagy mégsem? -, aztán az idén valahogy nagyon magától értetődően, könnyen összejött. Pontosabban azért mégsem egészen.

Az először kinézett út majdnem meghiúsult – hadd ne részletezzem – , és el is engedtük szépen. Az volt a jelszó, nézzük meg, mi lesz egy héttel az indulás előtt – vajon mit tartogat számunkra az Univerzum. Váratlanul kaptam egy hírlevelet – Eszter továbbította, aki előadótársam lesz a 2. női pénzügyi tervezési szemináriumon -, és elkezdtem telefonálni az egyik lehetőség kapcsán. Megint nem terhelnélek a részletekkel… a lényeg, amikor már mindent elintéztem, és a kezembe került az eredeti út ismertetője, akkor döbbentem rá, hogy ugyanabba az apartmanba fogunk menni, ami meghiúsulni látszott! Alig akartam hinni a szememnek, de aztán öröm és hála kezdte elönteni a lelkemet, szívemet.

Valóra válnak álmaink

Régóta vágyam, hogy olyan – online – vállalkozásom legyen, hogy a világ bármelyik pontjáról tudjam működtetni. Hogy ez mennyire lehetséges, az idén már kipróbálhattam júniusban Stockholmból, most pedig még tovább erősödött e vágyam létjogosultsága itt, Sartiban, ahova már negyedszer jöttem vissza. Utólag már elárulhatom, hogy most úgy utaztam ide, hogy nem tudtam, az aktuális Skype konzultációkat hogyan oldom meg, ami épp esedékes volt a KincsTárban, a női pénzügyi önismeretet és pénzügyi intelligenciát fejlesztő online kurzus 3. hónapjának végén. InternetKV-zót már többször használtam itt, és úgy gondoltam, kell legyen megoldás! Azt viszont álmomban nem gondoltam volna, hogy a szobámból wifi internet segítségével minden, de minden, simán menni fog – akár otthonról. Állítom, az összes konzultáció zökkenőmentesebb volt technikailag, mint Budapestről. Támogatva voltunk rendesen – az Univerzum részéről. ;-)

Szóval mindenem megvan, csak észre kell vennem. Neked is mindened megvan, csak elő kell bányászni. ;-) Vágyaink ereje, és a bizalom – mondhatnám így – az Univerzumban, nos ez sokat segít(het) abban, hogy könnyen menjenek a dolgok.

Előbb a vágyak, aztán a célok

Biztosan hallottad már nem is egyszer, hogy legyenek céljaid. Én azt mondom neked, hogy legyenek vágyaid – illetve biztos vagyok benne, hogy vannak is, vedd hát észre őket! És ezekhez a vágyaidhoz rendelj aztán célokat! Például a vágyott áloméletedet, az ideális napodat, hogy hogyan valósítod meg, ezt képzeld el, és ehhez tűzzél ki célokat. Anyagiakat is.

És közben bízz abban, hogy megkapod, amire ott mélyen, legbelül vágysz. Mert csak olyan vágyaink vannak, amiket meg tudnánk valósítani, ha…  Ha hajlandóak lennénk nyitni, változni, fejlődni (!) – hinni (magunkban), bízni (az Univerzumban).

És persze az sem árt, ha észreveszed, ha megvalósulnak az álmaid. Én egy idő után jöttem rá, hogy tengerpartra néző szobát akartam valamikor – már el is felejtettem. És most megkaptam – elengedtem, el is felejtettem ezt a vágyamat, tán pont ezért is teljesült. ;-)

Hogy vágyak, szükségletek, igények és a célok még hogy függhetnek össze, erről is többet tudhatsz meg itt – találkozzunk személyesen! —>>>

Október 8-án, csütörtök éjfélig tudsz jelentkezni!

2. női pénzügyi tervezés szeminárium október 18-án, vasárnap Budapesten! Hogyan érezd magadat biztonságban anyagilag – még válság idején is?

A részletes tájékoztatót itt olvashatod a jelentkezési feltételekkel együtt —>>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

24 Responses to “Előbb a vágyak, aztán a célok – a gazdagság esetén is”


  • Kedves Ida!
    Először is köszönöm a kedves szavaid,hogy még most is gondolsz rám(nk)Szóval gyönyörű lehet ilyenkor a tenger és a táj.Sajnos 4 éve nem láttam a tengert-egészségi és anyagi okok miatt-de most nem is vágyom rá,mivelbehatárolják a körülmények mozgásom.Ami a vágyakat illet,a lányom szokta mondani / akivel kettecskén élünk/,hogy nekem már minden vágyam teljesült,az anyagiakat kivéve-bárcsak az is teljesülne.Valóban csak akkor vesszük észre amikor már lassan el- felejtjük,mit is kívántunk az életben.De nem panaszkodom,örömmel olvasom bejegyzéseid,sokszor olybá tűnik,mintha én éltem volna át.Köszönöm jókívánságaid,szép hetet kívánok.Csöpi

  • Kedves Ida!

    Először is nagyon jó pihenést kívánok neked, megérdemled. Másodszor, a vágyak!!!??? Két éve voltunk a lányommal Horvátországban, a szállásunk Lovranban volt, egy monarchiabeli épületben a domb oldalon. A szobánk ablakai a tengerre néztek, egy akkora teraszunk volt, mint maga a szoba. Esténként kiültünk és csodáltuk a csillagok és a tenger együttes szépségét. Soha olyan nyugodt, kiegyensúlyozott és békés érzésem nem volt, mint akkor és ott. Megfogalmazódott bennem egy vágy, hogy legyen ott nekem egy apartmanom, ahova akkor megyek el amikor akarok, addig maradok, ameddig akarok és azzal töltök ott együtt időt, akivel nekem kedves és jó.Erről az álmomról nem tettem le, biztosan tudom, hogy egyszer megvalósul.

    Bennem most ezt a vágyat újból előhoztad, megerősítetted leveleddel.
    További szép napokat kívánok, Judit.

  • Kedves Ida!
    Köszönöm, hogy gondoltál ránk. Görög ország gyönyörű, és a tenger is. Hamarosan én is meglátom a tengert.
    Neked van igazad. Vágyak és célok nélkül nem lehet élet. Úgy tűnik, most az enyémek teljesülnek. Az Univerzum ereje hatalmas. Csak kérni kell tőle,és Ő teljesíti.
    Hinni kell benne. Hinni magunkban. Igazad van. És soha fel nem adni az álmokat!!! Ha feladod, véged van. Meghaltál ott legbelül.
    Szép hetet kíván
    Kitty

  • Az életem minden területe hatalmas káosz. Kilátástalan anyagi, lelki, egészségi körülmények. A munkahelyemet elvesztettem, a gyermekem, menyem nem szeret. Egyetlen támaszom, vigaszom a szüleim. El vagyok keseredve. Üdv. Irénke

  • segítsen valaki talpra állni.

  • Hát, Ida, az az igazság, hogy harmadszorra olvasom végig a tanulmányodat, és csak most esett le, miről akartál írni. :) Talán az első két alkalommal szétszórt voltam, – de most lejött a lényeg hála Istennek! – ÉS NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!! :)

    A legjobbakat mindenből, sok-sok szeretettel: ANi.

  • Kedves Ida, érdekes témát vetettél be s erről jut eszembe, hogy huszonéves koromban, valamikor a 70 es években látva a francia-olasz filmekben a sziklás tengerpartot nagy volt bennem a vágy eljutni oda.35-40 év után , eljutottam sziklas tengerparta,teljesült a vágyam de miért ennyi év után? Lehet csak vágyam volt és nem volt célom. Az elején feltett kérdésedre azt válaszolnám, hogy én biztos másképp élnék ha a pénz nem számitana sajnos a pénz korlátok között tart és ezt szeretném elkerülni, remélem sikerül.Kellemes nyaralást, üdvözöl Emese

  • Kedves Ida!

    Először is kivánok neked nagyon jó pihenést,kellemes időtöltést.
    Nagyon köszönöm kedves soraidat,mindig egy öröm számomra olvasni blogbejegyzéseidet.
    Mint mindenkinek ,nekem is vannak vágyaim ,s bevallom a vágyaimat igyekszem mindig valóra váltani,és az Univerzum -tól mindig meg is kapom minden vágyamat,amiért rendszeresen hálát is adok.
    Az emberek általában úgy nézik a dolgokat ,ahogy vannak és azt kérdezik,miért? Én úgy nézem a dolgokat,ahogy lenniük kellene és azt kérdezem,miért ne?
    Fontos hogy kitartsunk álmaink,vágyaink mellett és megtegyük értük még a lehetetlent is,mert aki nem igy tesz ,az még a lehetségeset sem éri el.
    Kivánom, hogy mindenkinek megvalósuljanak az álmai,vágyai.

    További szép napot kivánok neked és kellemes utazást.

    üdv.Andy

  • Szeretnék gazdag lenni és szeretetben élni. Mit Tegyek?

  • Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt. -Hioszi Tatiosz

    Adja meg az Isten jövőre is! :)
    Jó utat hazafelé :)
    Üdv, Gabica

  • Annyira nem tudom elképzelni, hogyan csinálod?! Én már nem tudok hinni sem a vágyaimban, sem másban. Az életem egy kész csőd. Idén leszek 51 éves, eddig fiatalnak gondoltam magam (állítólag le is tagadhatok jó egy 10-est) de most már belátom mégis azoknak van igazuk, akik ezt a korosztályt öregnek mondják. Nincs már mire vágynom, úgysem valósul meg sosem. Amit tűzön-vízen át elértem sem tudom megtartani, minden rosszul sül el. Pénz nélkül semmi nem megy. Most vegyek fel újabb hitelt? Vagy lopjak, csaljak, az nekem nem megy. Nincs szerencsém, rossz helyre születtem, a pénz is ahhoz megy, akinek van. Bocsánat, de nincs kivel beszélnem, remélem nem rontottam el a napod.

  • Elsősorban most az vágyam,hogy az Univerzum segitsen,hogy leszedjék a torkomról a polipot,hogy ne fulladjak,aztán egy egy kicsi ház,ahol van fürdőszoba és a sajátunk.És egy olyan online vállalkozás amiben én is tudok jeleskedni,És legyen egy laptopom amit a világ minden részéről irányitok,és tudom mjd tanitani az embereket a bibliából.És ezáltal mindenkinek tudok segiteni.És szeretnék egy olyan munkát ami reklámmal kapcsolatos és szervező képességem fejleszteni és a verseim és novelláim a saját nevemen megjelenjenek”Egyenlőre ennyi lenne.Tovább jó utat hazafelé.Ágnes Budakesziről.

  • Kedves Kiya és Ida és Mindenki, sokat tudnék írni erről, jót-rosszat egyaránt. Szerintem hibázunk, ha csak vágyakozunk,az apró dolgoknak pedig nem tudunk örülni. Én a minap vettem észre, hogy megint ( ! ) megkaptam, amire vágytam. A fürdőszoba ajtajára kb. fél éve felragasztottam képeket, milyen konyhát, fürdőt, kertet stb. szeretnék. Vannak ott még rattanbútorok is. Egyik este fürdetem a kisebbik lányomat és nézegetem a képeket. Akkor egyszer csak beugrott: én mindezt megkapom, átélem, látom, mert a munkám ( Ausztriában magánházaknál takarítok időnként ) pont ilyen gyönyörűséges dolgok vannak. Igaz, hogy nem mondhatom, hogy az enyém, de az életem része. Még a rattanbútor is bejött, néhány hete vettem a lányomnak egy kis rattankomódot és csak most esett le, hogy várható volt :). Szóval Idának köszönöm a bátorítást, minden sorával abszolút egyetértek, hinni kell tiszta szívvel a cél megvalósulásában, de nem szabad filózni azon, hogy HOGYAN !!! Csak hinni mosolyogva, tiszta szívből, szeretettel: Imelda

  • Kedves Kiya,

    az én napomat nem rontottad el, a sajátodat annál rosszabbul kezdted.

    Hogy hogyan csinálom?
    Önismeret, önfejlesztés, dacos csakazértis hozzáállással.

    Ha elrontok valamit, megnézem mit rontottam el, és újrakezdem. HA kell százszor. De már rutinból megy, nem kell ennyiszer.

    Hosszú évek alatt fejlesztettem ki ezt a készséget, másnak pár hónap, hét vagy nap.
    Nem vagyunk egyformák.

    Minden fejben dől el.
    Írd össze miben vagy jó, ne állj meg 30-ig.
    Egy hét múlva fejleszd fel ötvenig.
    Ha megvan, tedd el, vedd elő egy hónap múlva és nézd meg.

    Vagy amikor rád tör az őszi mélabú.
    Nézz szét, olyan gyönyörűek a fák!
    Van az asztalodon virág? Virágzó, nyíló virág?
    Vagy legalább a fotója a falon?

    :)
    Minden rendbe jön.

    Üdv, Gabica

  • Ez egy nagyon jo otlet . Igen nekem is vannak vagyaim de van egy celom amit eddig mindig csak halasztottam mert mindig mas volt a fontos.De most mar tudom mi a dolgom .Koszonom . Udv:EVA

  • Sziasztok!

    Kezdő vagyok nálatok, érdeklődéssel olvasom Ida írásait. Szívesen mennék az októberi szemináriumra, de nem túl jó az időpont. Lesz ilyen alkalom a közeljövőben is?

    Köszi: Edit

  • Szép napot mindenkinek!
    Pár hónapja még kievettem volna aki azzal jön,hogy gondoljunk a vágyainkra és teljesül.Pedig így van!!
    Először én is nagyon nagy dolgokra vágytam,és észre sem vettem,hogy az apró dolgok amelyek átsuhantak a fejemben teljesültek.
    Elképzelés,hit,és elfogadás kérdése.
    Olyan nincs,hogy véletlen.Én mostanában sokat olvasok e témában.Elképzeltem az álmaimat(emeletes passzív ház,Toyota Aventis autó,nyaralás a családommal).Mindenkinek azt kívánom,hogy teljesüljön az álma!!

  • Köszönöm a tanácsokat, de hiába álmodozom, attól még nem lesz pénzem, hogy kifizessem az adósságokat most azonnal. Régen voltak vágyaim, de rájöttem, hogy nem valósulnak meg, hiába álmodom róluk. Bizonyára valaki az univerzumban nem szeret engem. Továbblépni nem tudok, mert sajnos nem vagyok egyedül, különben ha tehetném nekivágnék a világnak, mert ez az egyik nagy vágyam, mióta az eszemet tudom, hogy utazni, utazni, minél többet látni, de sajnos nem jön össze. A családban mindenki tőlem várja a megoldást, a pénzt és ennek köszönhetően van a sok adósságom. Csak én nem számíthatok senkire. Még beszélgetni sem tudok senkivel. Az írás pedig nem ad azonnali megnyugtatást, visszajelzést. Próbálkoztam már kinezológiával is, de nem segített. Sokszor arra gondolok, hogy munka után elindulok valahová és csak megyek, megyek, akármerre, csak haza ne kelljen jönnöm. Nem szeretem a házat, ahol élek, ezen sem tudok változtatni, mert a férjem nem veszi komolyan, ha ezt mondom. Egyébként már teljesen elhidegültünk egymástól.

  • Köszönöm a sok hozzászólást.
    Most jártam a KincsTárban, ahol zárt webfelületen az online kurzusunk zajlik, immáron második alkalommal egy szuper női csapattal :-)

    Nos, kiloptam onnan nektek valamit :-) – az egyik legutóbbi “leckét”. Valami miatt úgy érzem, hogy ezzel kell reagálnom nektek – köszönöm, ha elfogadjátok, ha elgondolkodtok az alábbiakon… és ha főleg megérint benneteket, elér hozzátok.

    Idézetek T. Harv Ekertől:
    Jövedelmünk csak olyan mértékben nő, amilyen mértékben mi magunk fejlődünk.

    Ha meg akarjuk változtatni a gyümölcsöt, a gyökereket kell megváltoztatnunk. Ha meg akarjuk változtatni a láthatót, a láthatatlant kell megváltoztatnunk.

    A pénz, a gazdagság, az egészség, a betegség, a testsúly mind eredmény. Okok és okozatok világában élünk.

    Ha pénzszerzést vagy a siker elérését rossz indíték motiválja, például félelem, düh vagy a bizonyítási vágy, a pénz sosem tesz boldoggá.

    A tudatosság azt jelenti, hogy megfigyeljük a gondolatainkat és cselekedeteinket, hogy igazi döntések szerint éljük az életünket, melyeket az adott pillanatban hozunk, ne múltbeli programjaink érvényesüljenek.

    ***

    Szeretettel üdv: Ida ***

  • Edit (Veszprémi), ez a pénzügyi tervezés szeminárium már ismétlés – nem tartom valószínűnek, hogy mostanában újra csináljuk. Így, ha tudsz mégis jönni, akkor a mostani alkalmat javaslom.

    És természetesen várunk mindenki mást is nagy-nagy szeretettel :-)
    http://gazdagnok.hu/penzugyitervezes2/

    Már csak holnap éjfélig tudtok jelentkezni!!!

    Ida ***

  • Mindenkinek, aki ilyesmi cipőben jár, mint Irénke, idézem: “az élete minden területe hatalmas káosz. Kilátástalan anyagi, lelki, egészségi körülmények. A munkahelyét elvesztette, a gyermeke, menye nem szereti. Egyetlen támasza, vigasza a szülei. El van keseredve.”

    A munkahelyén tudott vajon hatékonyan dolgozni? Olyan szakmában dolgozott vajon, amire van piaci kereslet, igény? Látta értelmét a munkájának? Képes volt a munkájára, mint értékadó tevékenységre tekinteni? Tudott alkotni valami hasznosat?
    Tudja-e magát igazán szeretni, vagy csak az önostorozásban verhetetlen? A gyerekét, menyét tudja-e igazán szeretni, vagy csak elvárásokat támaszt irántuk? Elvárja, hogy ők szeressék, és ő nem képes őket elfogadni és tisztelni szőröstül-bőröstül? És ha a szülők a támaszok, az azt jelenti-e, hogy egyetért az ő (talán egészségtelen és ódivatú) szempontjaikkal, és nem képes nyitottan fordulni a gyerekei és a jövő felé, akik máshogy gondolkodnak?

  • Borbélyné Ildikó

    KedvesIda!Nagyon jó pozitiv gondolatokat kapunk tőled,ehhez szeretnék hozzá szólni.Érzelmeink által jönnek gondolataink,gondolataink által cselekedeteink.Nem mindegy,hogy milyenek az érzéseink,és ez által gondolataink.Ha pozitiv gondolatokat bocsátunk ki az univerzum felé,akkor pozítiv dolgok történnek velünk.Minden ember maga sorsának kovácsa.Hiszen a siker mindig belülről,nem pedig kívülről származik.Kiyának mondom jó tanácsként,ha gazdagságra vágysz,pozítiv érzéseket kell táplálnod a pénzzel kapscolatban.Amikor nincs elég zsebedben,érthető,hogy negativan viszonyulsz a témához.Így azonban blokkolod a beáramló pénz útját!Ki kell törnöd az ördögi körből,ez pedig csakis a pozítiv érzések kialakitása és a hála megélése által lehetséges.Mond ki és érezd át a következő mondatokat:”Több,mint elegendő pénzem van.Az univerzum bősége kiapadhatatlan,és ebből én is részesülök.Máknesként vonzom magamhoz az anyagi javakat.Szeretem a pénzt,és a pénz is szeret engem.Nincs nap,hogy ne folyna be újabb összeg a kasszámba.Köszönöm.Köszönöm.Köszönöm.”
    Üdvözlettel:Ildi

  • Lepesiné Csapó Kata

    Ida :) Most olvastam, amit T.Harv Eker-től idéztél. Bíztosan oka volt, hogy most kellett elolvasnom… most ért az életem egy fordulóponthoz. Mertem váltani, mertem feladni egy régi látszólag stabil munkahelyet, mert nem láttam benne a jövőt és nem láttam benne az “értelmes” munkát. Jelenleg “lógok” a levegőben -vágyakkal,”kezdődő” lehetőségekkel – de bízom a jövőben és persze magamban is :)
    Az idézeted utolsó mondata ragadott meg leginkább, mely bárkinek – nekem is :) – lehet útravaló: ” A tudatosság azt jelenti, hogy megfigyeljük gondolatainkat és cselekedeteinket, hogy igazi döntések szerint éljük az életünket, melyeket az adott pillanatban hozunk, ne múltbeli programjaink érvényesüljenek.”

    Köszönöm:)
    puszi: Kata “hugi”
    és mindenkit szeretettel üdvözlök ismeretlenül :)

  • Kata,
    örülök, hogy megszólított a “dolog”. Most vasárnap, október 18-án a 2. női pénzügyi tervezés szemináriumon http://www.gazdagnok.hu/penzugyitervezes2/ bőven fogunk foglalkozni a vágyakkal, tervekkel, céljainkkal – örülök, hogy Te is itt leszel.
    A váltásoknak pedig bizonyára ideje vagyon az életünkben – főleg, ha belülről mélyről érezzük, hogy EZT kellett/kell tennünk. Ilyenkor a hitünk sem kérdéses – drukkolok a továbbiakhoz.

    Ida*** soxerivel ;-)

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.