A halogatásnál kevés frusztrálóbb, lélek- és önbizalom ölőbb önszabotázs van. Ráadásul rengeteg időnk elpocsékolódik így – ez csak látszólagosan ellentmondás, gondold végig! No, és nem egyszer a halogatás vége az is, hogy anyagilag is a rövidebbet húzzuk. Előfordult már ilyesmi veled?
Elúszott lehetőségek
Emlékszem, amikor hirdetésszervezéssel foglalkoztam, időnként nagyon nehezen szántam rá magamat, hogy csináljam. Sejted, ugye, hogy miért. Nyilván féltem a visszautasítástól. Miközben pedig éreztem, hogy tennem kellene, mert hát most ez a feladatom, ezt vállaltam, és ebből lesz pénzem. Mégsem voltam képes megmozdulni egy-egy esetben, pedig tán világosan láttam még a következményeit is a halogatásomnak.
Rengeteg időm elment azzal közben, hogy ettem magam, nem tudtam másra rendesen koncentrálni, lelkiismeret furdalásom és bűntudatom lett. Ez csak tovább rontotta a helyzetet, a lelki állapotomat.
Aztán amikor végre felemeltem a telefont, kiderült, hogy valaki előttem halászta el az üzletet. Sejtheted, hogy mennyire dühös voltam! Persze mérges lehettem valóban, de senki másra nem haragudhattam, csak magamra – meglett a saját halogatásom visszavonhatatlan következménye.






Te milyen vagy?
Miért kell külön foglalkozni a női önismerettel és önbizalommal?
Női önismerettel, önbizalommal és nők megoldásra váró pénzügyeivel 
A félelem, igen a félelem az, ami meggátol bennünket a leggyakrabban.
Nekem aztán nincs – ez tévedés! Közöltem több éven át azokkal, akik pedig azt hitték, hogy nekem 












Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..