Egy érdekes béka-történetet hallottam a napokban, és mindenképp szeretném megosztani veled.
Végeztek egy kísérletet, amikor is egy-egy békát raktak egy-egy nagyobb üveg vízbe, és melegíteni kezdték a vizet alattuk – magyarul: alájuk gyújtottak. A különbség az volt, hogy az egyik béka alatt er
ősebb volt a láng, a másik béka alatt pedig nem, azaz szép lassú tűzön langyosodott, majd melegett fokozatosan, és egyre jobban a víz.
Mit gondolsz, mi történt? Az a béka, amelyik alatt hirtelen forrósult a víz, gyorsan kiugrott belőle, míg a másik béka szépen hozzászokott: jól elvolt a langyosságban, és szépen szinte “észrevételenül” belepusztult a vízbe.
Mi emberek gyakran szintén hasonlóan viselkedünk. Elvagyunk a langyos vízben, halogatunk, nem csinálunk dolgokat, aztán egyre nehezedik a helyet, és ahogy a mondás tartja: megehetjük, amit főztünk magunknak. Ha valóságosan – mint ebben a kísérletben szereplő béka – nem is pusztulunk bele ezekbe a helyzetekbe, de a stressz mégis pusztít az életünkben, az állandósult rossz közérzetünkről nem is beszélve. Könnyen lehetünk így a pénzügyeinkkel is.
A tavaly kitört pénzügyi válság sok mindenre figyelmeztethet. Például arra, hogy nem lehet elülni a langyosságban a magán pénzügyek menedzselése terén, és még az előtt kell szokásokat változtatni, magán pénzügyi tervezést tanulni, megelőzni a személyes anyagi válságokat, hogy valóban fojtogatóvá válna az anyagi helyzetünk.
A békás példabeszéden túl konkrét, gyakorlati segítséget ajánlok, mégpedig a
GazdagNők PénzTündére révén.

Hogy mi is ez pontosabban -
erről itt tudhatsz meg többet: kattints! —>>>



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..