” A kristályok, ásványok és kövek a Földanya csodálatos ajándékai. A föld mélyében, a Földanya méhében növekszenek, hogy aztán a felszínre kerülve gyógyulást, erőt és szépséget hozzanak az életünkbe. A kristályok az emlékezet kövei, mindegyiknek története van, mindegyik őriz egy darabot a Földanya végtelen meséjéből. Nem lehet őket egyszerűen használni, tisztelettel és szeretettel teli kapcsolatban nyílnak csak fel előttünk igazán” – írja Veres Kriszta a budapesti Kristály Fesztivál megálmodója és fő szervezője, Avalon papnője.
A budapesti Kristály Fesztiválon 2010. február 28-án a sok-sok kristállyal találkozhat a vásáron – amely ingyenesen látogatható – az érdeklődő. Akár olyanokkal is, ami a gazdagságot, a jólétet, a gyarapodást erősíti.
A citrin olyan öntisztuló kristályként ismert, amely a gazdagság és jólét bevonzását segíti. Úgy tartják, hogy a sikert, és mindent, ami jó, ezt vonzza, segíti a gyarapodásunkat. Színe a sárgától a sárgásbarnáig terjed.
A gagát fekete színű. Amikor kutatattam a gazdagságot, jólétet vonzó kristályok után erre a különlegességre bukkantam. A gagát nem igazi ásvány, mert megkövült fából képződött. Ez a talizmánkő állítólag az anyagi helyzetünket stabilizálja, védi, támogatja az üzleti ügyeinket. Fontos még, hogy a spirituális megvilágosodásunkat is segítheti.
Az ingyenesen látogatható vásár mellett egész napos program várja az érdeklődőket - erre öten ingyenes belépőt nyerhetnek a GazdagNők.hu honlap látogatói, illetve hírlevelének megrendelői közül. Nézd meg hát, mennyire érdekel téged ez a program:



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..