Tudtad, hogy a nők negyedével kevesebb pénzt kérnek a munkájukért, mint a férfiak?
Ezt a megdöbbentő adatot, általános tapasztalatot Pesti Kata szervezetfejlesztő tréner, a frissen indult CsaládÉsEgészség honlap egyik tulajdonosa és blogírója mondta el az alábbi beszélgetésben. Az interjút abból az apropóból készítettem, mert Pesti Kata lesz az egyik előadója a GazdagNők “Mitől dől a lé?” című női pénzügyi önismereti konferenciájának 2010. május 9-én, vasárnap Budapesten.
Az alább látható videó felvételen arról beszélgettünk többek között, hogy
- - vajon a nők miért nem tudják megkérni a munkájuk árát,
- - neki miért nem okozott ez gondot sosem,
- - melyek a saját személyes tapasztalatai,
- - miért kerülendő az alulfizetettséget eredményező “kényszermunka” a nőknél,
- - miről szól majd az előadása, és miként igyekszik majd a résztvevőknek támogatást adni,
- - és kik tudnak az előadásból tapaszalatokat, információkat meríteni.
A videófelvétel időtartama 7.5 perc - hallgathatod akár háttérként is, de a képernyőd elé ülhetsz jegyzetfüzettel, tollal, hátha máris találsz benne hasznos mondatokat.
A hozzászólásaidat is kíváncsian várjuk Katával :-)



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..