“A pénz a legkönnyebben előteremthető dolog a világon” - időnként ezzel az állítással kezdtem egy-egy tréningemet. Ami kellő megdöbbenést is váltott ki gyakran… Aztán összeszedtük, hogy mi lehet e mondat, de főleg a reakcióink mögött.
A pénzért is folyamatosan erőfeszítést kell tennünk - legtöbbünkben ugyanis ez van. “Ember küzdj, és bízva bízzál!” - mi, magyarok gyakran idézzük, idézhetjük ezeket a sorokat Madách Imrétől “Az ember tragédiája” című művéből. S mindezek csak megerősítik bennünk azt, hogy az a nemes, a helyénvaló, ha küzdünk. Ez pedig időnként küszködéssé fajul, és rengeteg negatív érzés, rossz hangulat is kísérheti.
“Az élet nem küzdelem” - emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, amikor egy ilyen című pici könyvet találtam sok-sok évvel ezelőtt Stuart Wide-tól. Pedig valóban: miért kéne küszködnünk, küzdenünk mindenért? Lehet, hogy ha csak a racionális szinteken mozgunk, akkor ez törvényszerűen jön elő, no, de a világnak sok-sok más szintje is van! A pénz kapcsán is. A GazdagNők egész szemléletmódja is erősíti, hogy vegyük figyelembe a lelki és szellemi vonatkozásokat egyaránt a hétköznapi logikusság mellett.
Játszva teremteni - ez lesz Veres Kriszta, Avalon papnője előadásának a központi gondolata, amit 2010. május 9-én, vasárnap tart a GazdagNők 3. “Mitől dől a lé?” című női pénzügyi önismereti konferenciáján.
Krisztával előzetesen arról beszélgettünk az alábbi videófelvételben, hogy
- - tudunk-e játszva teremteni,
- - ha nem, akkor miért nem,
- - mivel, miért blokkoljuk magunkat,
- - milyen megoldások/feloldások lehetségesek,
- - mi a játszva teremtésben a saját tapasztalata,
- - milyen gyakorlat vált be számára leginkább,
- - mit és hogyan akar átadni az előadásában majd a “Mitől dől a lé?” című konferencia résztvevőinek stb.
Saját személyes játszva teremtő történetet is hallhatsz Krisztától – nézd meg a videófelvételt itt alább.



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..