Fogyó Hold ideje a rendrakás ideje – kívül-belül. A természet adta és sugallta fogyatkozás idején célszerű ezzel az energiával együtt rezegni és mozdulni is. Szabadulj meg hát kacatoktól, lomoktól – takaríts, szépítsd a környezetedet is. Jómagam nem egyszer kezdek el rendet rakni kívül, miközben a rend a helyére kerül belül is, kialakul az átemeneti zavarodottság után belül is a harmónia (ismét ;-)).
Szegénységtudat valóban?
„A hátha-jó-lesz-még szemlélet a szegénységtudat lelkiállapotából ered, ami szintén szülőről gyermekre öröklődik.”
Mellbe vágott ez az idézet, amikor Karen Kingston „Rend a lelke mindennek” című könyvében először belebotlottam – nyilván nem véletlenül talált meg ez a mondat. Az idézet voltaképpen nem mond újat, hiszen régóta tudom ezt, mégis ÍGY leírva egy könyvben, valahogy erős szembesítés volt. Pénz = Biztonság – ez a pénz mítosz a legerősebb – az esetemben, tehát nekem itt van (volt ?) dolgom. Olívia Mellan többet is számba vesz, de rám ez hat(ott) leginkább. Hogy miért? Nagyon egyszerű a válasz: nyugdíjas éveimet bizonytalannak éreztem anyagilag. És azt tanultam meg, hogy nekem kell előteremtenem mindent, amire szükségem van.
Rájöttem, ha bőségtudatom lenne, azaz ha azt érezném, hogy gondoskodva van rólam, nem kell mindenért nekem tennem, akkor ez a mítosz, miszerint a pénz egyenlő a biztonsággal = akkor vagyok biztonságban, ha van pénzem, nos, ez kevésbé hatna rám. És máris a bizalom kérdéskörénél tartunk. Mennyire bízom az Univerzumban, a Jó Istenben, az Istennőben, Földanyában – kinek-kinek a hite szerint, s kedvetekre tovább bővíthető -, tehát egy magasabb rendű erőben, ez a további kérdés. Aminek létében amúgy biztos vagyok, tudom, mert számtalanszor, megtapasztaltam, hogy van. És ezért hiszem is – hiszek benne. És ezzel eljutottunk a hit kérdéséhez is.
Minek tartogatni, tárolni tárgyakat, lomokat, ha mindez így van?



















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..