Teremtés, gazdagság, önismeret… Hogyan vonzzunk be nagyszerű embereket?

Gazdagságot, egészséget, boldog párkapcsolatot, bőséget és kreativítást jelentő munkát, harmonikus gyerek-szülő viszonyt, és még ki tudja, mi mindent szeretnénk. A teremtés viszont nem megy önismeret nélkül, tapasztalatom szerint legalábbis.

Hogyan vonzzunk be nagyszerű embereket? címmel dr. Lillian Glass írt könyvet, és ebből kimásoltam a nagyszerű emberek 20 ismérvét. Egy ideje rendszeresen elolvasom, hogy emlékeztessem magamat arra, milyennek kell lennem – azért, hogy egyre kiteljesedettebb legyen az életem, egyre inkább tenni tudjam a dolgom, egyre jobb kisugárzással, és ez által egyre jobban tudjak teremteni. Mégpedig teremteni nemcsak magamnak, hanem azért is, hogy a GazdagNők küldetése mind inkább megvalósuljon: segíthessem, segíthessük a nők anyagi függetlenségét, pénzügyi önismeretüket és pénzügyi intelligenciájukat fejleszthessük. Szóval azt, hogy tele legyen a nők saját pénztárcája, és ne kuncogó krajcárok után kelljen keresgélniük.
Az intuitív cselekvést ;-) gyakorolva azt a késztetést kaptam, hogy dr. Lillian Glass felsorolásából készítsek egy afféle mini önismereti kérdőívet – itt találod alább. Abban segít, hogy átgondold, rád mi lehet a jellemző… Nekem mélységes meggyőződésem, hogy ezek az ismérvek valóban fontosak, magasabb rezgés szintet jelentenek, és ezáltal a bevonzásunk, a teremtésünk is sikeresebb lehet, jobban működhet.

Önismereti teszt - jelöld, ami igaz rád! (többet is jelölhetsz)

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

A válaszadó neme

Loading ... Loading ...

Hogyan vonzzunk be nagyszerű embereket? – erről további részletek itt:

„A könyvben leírt gyakorlatok és technikák segítségével megtanuljuk, hogyan alakíthatunk ki gazdagabb, elmélyültebb és jelentőségteljesebb kapcsolatokat másokkal. Amint kapcsolatba kerültem olyan nagyszerű emberekkel, akik segítettek álmaim megvalósulásában, önbizalmam megnőtt, a karrierem felfelé ívelt, társasági életem mozgalmassá vált, és megtanultam, milyen jóleső örömet jelent ezt a boldogságot másoknak is továbbadni – írja dr. Lillian Glass, majd így folytatja:

Amikor végre ráébredünk, hogy szükségünk van a nagyszerű emberekre, akkor valóban elértük a bölcsességet. Ez jelenti a titkot, amely életünk minden aspektusát működésbe hozhatja, kezdve attól, hogy a szerelemben megtaláljuk a boldogságot, egészen addig, hogy elérjük a teljes sikert és a pénzügyi függetlenséget. Teljesen mindegy, mivel foglalkozunk, mindenképpen szükségünk van másokra, akik értelmet adnak életünknek.

Ha teljes, elégedett életet akarunk élni, tudnunk kell, miképpen vonzzuk magunkhoz, hogyan találjuk meg, és tartsuk meg környezetünkben azokat az embereket, akik örömet szereznek nekünk. Nélkülük értelmetlen az élet.”

Nekem is sikerült nagyszerű embereket bevonzanom! :-)

Ezekkel a nagyszerű, fantasztikus emberekkel együtt tartjuk a Női Teremtő Erő szemináriumot a nyári napforduló Tűz erejében 2010. június 20-án, vasárnap, s este olyan szertartás lesz, amire nőket és férfiakat egyaránt várunk, még tudsz jelentkezni —>>>

Kiket hallasz majd a június 20-i, vasárnapi szemináriumonkon?

Veres Kriszta Avalon papnője, a budapesti Istennő Templom megalapítója, ennek a nyári napfordulós napnak az ötletadója. A Gazdag Nők Női Önismereti és Bőség Akadémiája keretében tartandó június 20-i program során a szemináriumon előadást tart, az esti szertartást pedig maga tervezi-szervezi és vezeti.

Krisztával  már több közös programot tartottunk, s őt  innen a blogomból videó– és hangfelvételről egyaránt ismerheted már.  Ahogy követem az élete, tevékenysége alakulásait, egyre inkább azt látom, hogy a játszva teremtésnek mindinkább a művészévé, művészNŐjévé ;-)  válik. Tény: nagy varázslónő! ;-) Megható volt számomra, amikor hírlevelében a június 20-án, vasárnap tartandó Női Teremtő Erő szemináriumról írt, akkor az  előadótársait is bemutatva így írt rólam:

Csapó Ida (www.gazdagnok.hu) tanítványom a Papnő Iskolában és tanítóm az életben. Rengeteg nagyon hasznos, gyakorlati dologra hívta már fel a figyelmemet. Az én varázs-repülés képességem ötvözve az ő fizikaiba átültetett spirituális pénz- és bőség szemléletével nagyon sok csatornát kinyitott előttem. Szilveszterkor volt az első közös programunk (TeliHoldas Bőséges Szilveszter), de azóta együtt teremtettünk már a PénzVonzó BőségNapon, illetve nemrégiben Ida Mitől dől a lé? című női-pénzügyi konferenciáján, ahol vendég előadó voltam. Nekem Ida nagy inspiráció, rengeteg új ötletem született már a vele való együtt-ből, ezért külön öröm, hogy ezen az eseményen az inspirációs erejét veled is megosztja a passzív jövedelem nagyon érdekes témájában.

Benny Vervliet Belgiumból került Magyarországra, és mindenkit elbájol, aki találkozik vele. Megtanult magyarul, elbüvölő a humora, és ez életszemléletéből az átlag magyar nagyon sokat tanulhat. Veres Kriszta így írt Benny-ről, s így ajánlja neked őt:

“…jelen van az életemben több, mint 10 éve (és annál is régebben, néha úgy tűnik az idők kezdete óta ismerjük egymást, és sokszor léptünk már együtt az inkarnációkban). Spirituális ébredésem nagy fordulópontjainál szinte mindig ott volt, és az Éneklő Kristálytálak is rajta keresztül érkeztek meg az életembe. Nagy öröm számomra, hogy az utunk egy éve még szorosabbra fonódott és egyre többet teremtünk együtt. Teremtettünk már több fesztivált (Test-Lélek-Szellem, Angyal- és KristályFesztivál), már kétszer együtt utazutnk Egyiptomba work-shopokat és egyéni kezeléseket tartani, és június 20-án is együtt leszünk. Benny távol-keleti mesterektől tanulta a számmisztikát, a kristályoktól talán mindig is tanult és a kettőt sajátos, nagyon hatékony módon ötvözi. Előadásait imádják az emberek és általában az a jellemző, hogy hatalmas körök képződnek körülötte és ő csak árasztja a hasznos infókat.”

A teremtéshez, a női teremtő erőhöz az is hozzátartozik, hogyan vagyunk képesek megnyilvánulni az anyagi, a hétköznapi világban. Ehhez is találtunk előadót – Veres Kriszta így ír erről:

“És az már csak hab a tortán, hogy Dus Polett, nagyon kedves barátnőm jóvoltából még egy ajándék-előadásra is sor kerül. Polett több, mint 10 éve médiában dolgozik, több rádiónak alapító tagja és most neked is segíteni tud egy olyan témában, amibe nekem többször beletört a fogam. Hogyan mutassam be magam 3 percben, hiszen a médiában sokszor ennyit adnak csak. És Polett azt mondja, hogy 3 PERC MINDEN! 3 percben mindent el tudsz mondani úgy, hogy az üzeneted tényleg eljusson az emberekhez!”

No, és az Univerzumhoz! – ezt mindenképpen hozzátenném. Jól megfogalmazott mondataid Dus Polett segítséget nyújt és megoldásokat ad neked.

Ha különleges nyári napfordulós napot és estét szeretnél magadnak, ahol a teremtés sok-sok oldalát ismerheted meg, akkor köztünk a helyed most 2010. június 20-án, vasárnap. Várunk a budapesti rendezvényünkön, klikkelj! –>>>

A jelentkezési lapot tovább pontosítottuk, így most már sokkal egyértelműbben tudsz például csak az esti szertartásra is önállóan jelentkezni – gyere! —>>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

9 Responses to “Teremtés, gazdagság, önismeret… Hogyan vonzzunk be nagyszerű embereket?”


  • számomra önismeret nagyon fontos miden területen,meg határozó szerepet töltőbe az életebe.

  • Majláth Györgyné

    A tesztet elvégeztem, de csak olyan ismeretetőt kaptam, hogy mások mennyire érezték magukat becsületesnek, vagy akárminek..!
    Erről mi a véleményetek??

  • Ha belül a lelkemben rend van és a “helyemen vagyok”,tudom, hova tartok, mik a céljaim, akkor ezt megérzik a körülöttem lévők.
    Ha még mosolyogni is tudok és igazán odafigyelek a másikra-mondanivalójára vagy éppen gondjára-bajára-biztosan vonzó vagyok a másik számára.
    AZ EMBEREK SZERETIK, HA FIGYELMESEN HALLGATJÁK ŐKET.EZ nem mindig könnyű, de ha sikerül odafordulóan,empatikusan akárcsak meghallgatni a másikat,kinyílik,kincsekkel ajándékoz meg.Ad egy picit önmagából.Az, hogy a társak közül ki a kiváló, nehéz megmondani.Szerintem mindenki az valahol a lelke mélyén. Kinél több látszik, kinél kevesebb.Úgy gondolom, életfeladatunk ezt a kiválóságot megtalálni a társainkban.

  • Hozzáteszem még, hogy tapasztalatom szerint nagyon nagy szükségünk van olyan”világító ” emberek társaságára,akik azonosak önmagukkal, nem szerepeket játszanak, őszinték.
    A jó hír az,hogy hála Istennek vannak ilyenek.!
    Nekem -elárulom-gyakran szükségem van ilyen emberekre, hogy akár perceket,akár hosszabb időt eltöltsek a társaságukban,figyeljem őket, tanuljak tőlük.Eddigi életem során sikerült néhány igaz barátra,ha tetszik példaképre találnom Angliától Erdélyig. Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy erre vezetett.

  • @Majláth Györgyné (sajnos nem tudom a keresztnevedet :-(): valójában arról van szó, hogy be tudjuk azonosítani azt, hogy szerintünk a felsoroltak mennyire vannak meg bennünk – ezért önismeret. És helyesebb is lenne tán ezért a kérdőív kifejezés rá.

    Szerintem izgalmas látni, hogy mit válaszolnak mások, bár ez csak összesítetten jelenik meg. De akkor is ott marad vastagítva, amit mi magunk töltöttünk ki.

    Nekem nagyon érdekes látnom, hogy a GazdagNők látogatóinak profilja hogyan árnyalódik tovább. És elgondolkodtató, hogy mik szerepelnek sereghajtóként… hm?
    Hogy például önmagunkkal hogyan bánunk, mennyire tiszteljük magunkat, mennyire vagyunk lazák – hogy csak néhányat említsek :-)

    Szeretettel: Ida ***

  • Kedves Ida !
    Kitöltöttem a tesztet és utólag azt látom, hogy nagyon sok még a tanulnivaló magamról. Volt egy eset, ami a mai napig nagyon bánt engem és csak én tudom, hogy akkor hibáztam, és úgy látszik a mai napig nem tudom ezen túltenni magam.
    Nem tudom, hogyan engedjem el és bocsássak meg magamnak.
    Emiatt nem tisztelem eléggé magam, pedig, ha átgondolom, már régen levezekeltem és tetteimmel a többszörösét adtam másoknak, akik segítségre szorultak, mégis érzem, hogy korlátoz a továbblépésben.

  • @Ildus: ahogy olvastalak eszembe jutott egy könyv. Mégpedig Az érzelmek megdöbbentő ereje c. könyv – ez a könyv segít abban, hogy hogyan tudunk negatív érzések felől egyre inkább a pozitívak felé haladni.

    Itt találod: http://www.libri.hu/konyv/az-erzelmek-megdobbento-ereje-cd-melleklet.html?p_id=7003

    Drukkolok, hogy tudd újra írni a történetedet, el tudd engedni és megbocsátani magadnak, s túl tudj lépni a korlátokon/korlátaidon…

    Szeretettel: Ida ***

  • Mivel már 17 éve járom tudatosan az önismeret útját, elég sok tulajdonságot bejelöltem. A jelöletlenek közül kettő emelkedik ki. Az egyik az, hogy nem ítélkezem. Tudom, hogy ezen a téren rengeteget változtam, régi önmagamhoz képest maximálisan ítéletmentes és elfogadó vagyok. Mégis … nem tudom, eljön-e az idő, amikor kijelenthetem, hogy már egyáltalán nincsenek bennem ítéletek.

    A másik a könnyedség. Még mindig hajlamos vagyok saját magamat túl komolyan venni, és apró dolgokból hatalmas feladatot kreálni. Azt figyeltem meg, hogy ezen akkor tudok a legkönnyebben változtatni, ha folyamatosan az örömet tartom a figyelmem középpontjában. Ami csupa öröm, az csupa könnyedség is …

  • Kriszta, kedves… helyettem is írtad, amit írtál – köszönöm :-)

    Ida ***

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.