Járt utatat a járatlanért igenis elhagyj! – ezt az általam, vastag filctollal elkészített feliratot találtam meg nemrégen, amikor rendszereztem a papírjaimat.
A változás, a változtatás idejét élem, s többeknél is ezt látom a környezetemben. Kedves olvasó, nem tudom, hogy te hogy állsz ezzel, de vannak időszakok, amikor bizony eddig nem járt utakra kell lépnünk. Ha ki akarunk szállni a napi mókuskerékből, például akkor is. Ezt többek között a passzív jövedelmek generálásával tudjuk megtenni, s ha készek vagyunk erre, akkor lábnyomaink lehet, hogy másfele vezetnek, mint addig megszoktuk.
A Női BőségSzaru című, csütörtökön délutánonként 16 és 17 óra között a Muzsikus Rádióban hallható élő műsorom legutóbbi beszélgetésének egy részlete hallható az alábbiakban 11.5 percben. Ezúttal a hóhért akasztották, azaz én voltam a kérdezett.
Kedvcsinálónak egy felsorolás, miről is folyt a diskurzus:
- … eleve jött a késztetés, hogy nők…
- … bizonyos dolgokat látok, másokat nem…
- … amit korábban már megtanultam, azon túl kell lépnem…
- … nem témákban, hanem működtetésben kellenek új dolgok…
- … rendszert kell építeni, frencsájzszerű működést, hogy multiplikálható legyen…
- … igen, hogy meg tudd magadat sokszorozni, különben csak a mókuskerékben tepersz…
- … ehhez másfajta szemlélet kell…
- … emlékszel a Cash Flow játék mennyire sokkoló volt a másfajta felfogással szembesülni?
- … MEI = más emberek ideje, MEP = más emberek pénze…
- … igen, ennek az útnak a végén ott van a passzív jövedelem…
- … az ismeret nem elég, csak az alkalmazott tudással lehet előrébb jutni…
- … a kvantumfizika, az idegélettan új kutatásai sok mindent érthetővé tesznek – nekem legalább is fontosak voltak…
- … a szív nem csupán egy vérellátó központ…
- … mi segíti a változást…
- … milyen folyamatok zajlanak nemcsak lélektanilag, hanem az idegrendszerben, a szervezetben, a testemben – nekem ezek sokat segítettek…
- … kik lesznek a társak, milyen témában a június 20-i nyári napfordulós rendezvényen…
- … és igen, még lehet jelentkezni – a szemináriumra nőket, az esti szertartásra férfiakat is várunk :-)
Tollat és papírt is kéznél tarthatsz az alábbi beszélgetésnél – köszönöm előre is a figyelmedet:
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Tényleg passzív-e a passzív jövedelem?




















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
R. Ani: Sziasztok! Ugyanazt mondhatom el, mint Alexandra. Én is átlag ..Vargha Józsefné: Idukám! Mindig szeretettel és örömmel gondolok Rád, főként ..
Alexandra: Sziasztok! Nagyon szeretek utazni, pontosabban: felfedezni, átélni. Reggelente, ahogy ..
Tóth Erika: Régen jártam már felétek, valami most idevezérelt ismét ..
Szabó Anikó: HÚÚÚÚ! Ez nagyon jó írás! Ha véletlen sok ..
Budaváriné Dobai esztella: Kedves Ida!!! A radír működik!! Kiradíroztam egy súlyos anyagi ..
Chi*** Csapó Ida: Köszönöm a visszajelzéseiteket! Szuperek! S ha már itt vagyok ..
Katalin: Kedves Ida! Telitalálat a mai cikked.Minden reggel, este ..
Marianna: Nagyon szeretnén ha megérkezne hozzám az a munkahely ..
Ugron Évi: Ida, Tőled tanultam a “hálakő” fogalmát. Köszönöm! Van ..
Szabóné Imre Jolán: A videó után már csak így írhatom….. Sikeres vagyok ..
Borsos Éva: Szeretném,hogy egészséges legyen a családom minden tagja. Nagyon szép ..
Alexandra: Főnökmentes életet, beutazni és végigfotózni a világot, jó sok időt ..
Darvas Erzsebet: mindig egeszseges vagyok,szeretö tärsam van es anyagilag rendezödött ..
Csöpi: Szeretném,ha kislányom és én teljesen egészségesek lennénk és ..
Anita: Huh, ez kissé sablonos, de igaz, mindenféleképpen elsőként ..
Juhászné Erika: Erika. Egészséget kérek a családomnak. Csodálatos helyen élni a családommal,szeretetben. Anyagi ..