Mi hozhatja el neked a bőséget?

A Titok című film számomra legfontosabb üzenete az örömre való képesség volt. Nyilván sejted, hogy miért. Természetesen emlékszem önfeledt, boldog órákra, de arra is, hogy egyre növekedve túl komoly kislány voltam. Ötödikes koromban babák már régen nem voltak a közelemben, Vernétől a Sándor Mátyást olvastam. És nagyon hamar a kezembe került Stendhal Vörös és fekete című könyve is. Hát hogy ötödik-hatodikosként mit értettem meg belőlük, az más lapra tartozik. De miért is írom ezt?

Ha a vibrációd, a rezgés szintedet az öröm, az önfeledtség járja át, akkor szinte bizonyos, hogy boldog vagy! Írtam már arról itt a blogban is, hogy a meggazdagodás legősibb törvénye a következő:

Légy boldog – itt és most, AZONNAL!

Nem hiszed? Pedig ez így van. Én egy tréningen – sok-sok évvel ezelőtt – azt tanultam, hogy mosolyogj, akkor is, ha nincs kedved! Mert előbb-utóbb a kivülről bevitt dolog belsővé válik, és tényleg jól fogom érezni magam. És valóban így is volt, így is van. Aztán jöhet a következő fontos lépés…

Ha tudod, hogy mivel és hogyan juthatsz el az öröm állapotába az önfeledtséggel – például táncolsz ;-) -, akkor nagyon fontos a következő:

tarts ki!

Akkor is, ha mások nem tartanak veled, ha te vagy az egyetlen egy különc a környéken, te akkor is csak csináld! Táncolj (például)!

Sokkal jobb lehetőségekkel találkozol ugyanis ezen a magasabb rezgés szinten, veled azonos rezgésszintű emberekkel, mintha lógatod az orrodat (például azért, mert nincs elég pénzed, vagy magad sem tudod, hogy miért nem mennek a dolgaid stb.).

Hogy együtt rezegj minél inkább önmagaddal, és magasabb rezgés szinten sikeresek legyenek a bevonzásaid, arra itt is van lehetőséged —>>>

Az örömöt, az önfeledtséget, a kitartást (mégha különc is vagy látszólag), és a Nagy Találkozást is mind megmutatja neked ez a videó itt alább.  Jobb összegzést nem is adhatnék neked ajándékba – fogad sok-sok szeretettel! :-).

Az öröm, a játékosság, az önfeledtség hozhatja el ugyanis valamennyiünknek a legnagyobb bőséget, és az anyagi jólétet – ez (szinte ;-)) biztos. S még valamit:

ez a videó (könnyen lehet, hogy) megváltoztatja az életedet!

Nem viccelek, csak tarts ki legalább 2 percig! ;-) S remélem, hogy mélyen megérint az üzenete – figyeld magadat, miközben nézed. Ezt = az érzéseidet szerintem érdemes lesz utólag kielemezned:

Többször tükörbe nézett a fenti videón a lány – te is megteheted itt —>>>

Garantáltan magasabb rezgés szintet biztosít neked a gazdagodást segítő, kimondottan nőknek szóló pénzügyi önismeret. A PénzTükör 1 online szolgáltatás csomagunk segítségével kényelmesen, otthonról tanulhatsz.

Igen, itt máris nézheted a részleteket – klikkelj! —>>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

30 Responses to “Mi hozhatja el neked a bőséget?”


  • Még a könnyem is kicsordult, úgy nevettem, köszönöm! :)))
    (Épp táncolni tanulok… egy ideje…micsoda véletlen)

    További ragyogó jókedvet, Ida, Isten áldjon! ;)

  • Jajj Ida, ez csúcs! Köszi! Eszméletlen! :-))))
    Teljesen felpörögtem tőle. Ritmusra jár a lelkem is, vigyorgok. :-DDD
    Még, még ilyeneket: Marcsi.

  • kedves Ida!kislány korom óta táncolok, egyedül is, gyakran, elképedve figyeltem a videót, nagyon- nagyon igaz, hogy minden gondom, bánatom idején segitett a tánc a túlélésben.62 évesen, túl az életem során megtapasztalt sok örömön és bánaton, jelenleg egyedül, napi pénzgondokkal, gyakran táncolok, az energiám, életkedvem, napi jóérzésem visszaadja. sokat tanulok a leveleidből, hálás köszönettel kivánom a legjobbakat! Zsuzsanna

  • Kedves Ida!
    Nálam nem jött be. Figyelem magam, csak nagyon fusztrál: mi az ami miatt másokat ez nagyon feldob, és én nem tudok vele mit kezdeni.
    Bár alapvetően vidám természetű vagyok, és táncolni is szeretek.
    Üdv: Livi

  • Ez a nap most mar csak kellemes perceket hozhat, koszi, nagyon feldobott a video ( en 6 eve tancolok).

  • @Lívi: köszönöm az őszinteségedet :-), először is… Írtam, ugye, hogy figyeljétek az érzéseiteket – bár én arra gondoltam, hogy amikor nézitek, akkor… de természetesen érdekesek lehetnek a mások reagálásaira érzett saját érzelmeink is.

    NEM a TÁNCRÓL szól, szerintem ez a film – illetve nekem nem csak arról. Ez a felszínen jelenik meg. Szerintem végig fütyörészhette volna az egész napot is a csajszi…

    Szóval miről szól ez a videó lényegileg? Vagy nagyon dedós ez a kérdés? ;-)

    Szép hetet mindenkinek – szeretettel: Ida ***

  • Sziasztok!

    Én is még csak tanuló vagyok ezen a pályán, pedig elmúltam már 40 és alapvetően úgy gondoltam, hogy vidám teremtés vagyok. De rá kellett jönnöm már egy ideje, hogy sok dolgom van még a világban és ehhez a teendők sorát először magamban kell elindítani, a többi csak ezután jöhet.
    Ami pedig a lényeg, ne foglalkozz azzal, hogy mások mit gondolnak, Te érezd jól magad a bőrödben!

    Üdv mindenkinek. :)

    Ui: A videót férjemmel együtt néztük és mind a ketten jót derültünk. Az én vérem azonnal felpezsdült, mert mindig imádtam az extrém helyzeteket, de főleg, ha másokat is boldognak láthatok. Köszönöm Ida! Már többször segítettél nekem, mint ahányszor gondolnád.

  • Szerintem én azért vonzottam be most ezt a videót, mert nekem is, mint a legtöbb eddig beírónak hasonló a rezgésszintnük, s gondolatunk.
    Éppen tegnap “álltam a sarkamra”, s hogy rezgésemet emeljem, kedvenc zeneszámaimat hallgattam CD-n, miközben főztem, közben mozogtam is a zenére. Gondolom jól mutatnék én is a vidón, fakanállal a kezemben,a TAXI zenéjére keverve a rántást! Ez biztos befutó lenne: TAXI-s útvonalterv : pirospaprika irány a lisztbe!
    Akkor jobb nekem is, amikor nem veszem túl komolyam magamat. Imádom a humort! Az öröm, vidámság, humor, “megfűszerezi” az életet!
    S ez, ahogyan Ida írja, más területen is érvényesnem csak a tánc területén.
    Üdvözlettel: Meci

  • Üdvözlet mindenkinek!

    Szerintem sem a táncról szól csupán a film, bár én csak pár napja kapcsolódtam a lelkes csapathoz. Számomra azt üzente a film, hogy ne vegyüljünk a tömegbe, ne csináljuk ugyanazt, amit más, csak azért, hogy ne nézzenek ránk ferde szemmel. Higgyünk a vágyainkban, elsősorban magunkban, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. S ha kitartóan hajtjuk a magunk igazát, s “táncolunk”, ahogy nekünk jól esik, akkor egyszercsak megtaláljuk azt, amit keresünk. Legyen az szerelem, pénz, siker, s talán másoknak is “jól fogunk esni” úgy, ahogy vagyunk!!Én is ezt szeretném, igen, kicsit bátrabb szeretnék lenni, kicsit jobban elrugaszkodni a földtől, jobban hinni magamban, hogy nincs semmi eleve elrendelve.

  • van egy angol kifejezés:’ she is dancing on her own tune’ a saját dallamára táncol – azaz mer és tud önmaga lenni – minden körülmények zött. Pont, mint Zorbász, a görög. Nekem nagoyn sokat adott ez a film, mert az egyik központi kérdése az én életemnek is, hogy meddig kell – kell-e egyáltalán – megfelelnem másoknak és hol kezdődöm én. Nos, ha mindannyian mertnénk VALÓBAN táncolni a saját dallamunkra, akkor ez a kérdés talán fel sem merülne. MErt hét pont ez a cél, hogy eljussunbk valódi önmagunkhoz.
    no és a mindent átjáró öröm.. nagyon tanulságos és tényleg működik!

  • Sziasztok! Hihi, nagyon jót vigyorogtam rajta, boldogult egyetemista korom egy (elég jellemző) sztoriját juttatta eszembe. Buliból sétáltunk (nem tántorogtunk;)) hazafelé páran. A Gellért téren egyikünk kitalálta, hogy keringőzzünk. Hát legyen! Mint utóbb kiderült, a térfigyelő kamerák jelenlétét öles betűkkel hirdető tábla csak nekem tűnt fel… Azóta röhögünk rajta, ha magunk elé képzejük a rend szigorú őreinek arcát, ahogy akkor a kamerák képét nézhették!:)

  • Én is “újonc” vagyok itt…és válaszolva az alapkérdésedre Ida: belőlem is csupa pozitív dolgot váltott ki a video (gondolom, ez is volt a cél). Milyen igaza van annak, aki végig tudja táncolni az egész életét! Régen, ez a tánc az életvitelemhez tartozott, hát, most ugyancsak koncentrálnom kell hozzá, hogy talpon maradjak.
    Jó volt megint könnyednek, vidámnak, szabadnak, boldognak lenni!
    Egyedül csak rajtunk múlik, meddig táncolunk! Mire, hogy reagálunk. Gondolatban minden lehetséges, és ennek következtében a valóságunkban is.
    Kívánok Mindenkinek boldog, táncos kedvű életet!!!
    Szeretettel: Éva
    (Ui. Sztem mindenkinek azt sugallja a film, amire szüksége van az adott helyzetében.)

  • Köszönöm az AJÁNDÉKOT !

  • Bánszki AndrásnéLujzi

    Kedves Ida nagyon szeretlek beneteket nagyon köszönöm a leveleket.Sokat lehet tanulni belölük.Tisztelettel Lujzi

  • Kedves Ida!Amikor elkezdtem nézni a filmet valami furcsa érzés,mintha az egész testemben elkezdett volna áramolni az energia.Nagyon örülök,hogy rátaláltam erre az oldalra,és tagja lehetek.További sok sikert Mindenkinek!Táncra Fel!!!!Üdv:Kis Ági!

  • Ez nekem élet: stílus, felfogás ; hozzáállás,
    kapcsolati tőke, átörökítendő személyes attitüd, önmegvalósítás

    Mindenkinek van valami hasonló, és ezt akkor sem szabad feledni mikor a legnagyobb nehézséged van.
    Nagymama szerint: Fogd meg a füled, kapszkodj jól bele, azután a rántáskoz használd az erőd / döhöd, elkeseredésed…./ és már kinn is vagy a bajból.

    Repiti

  • Kedves Ida!

    Nagyon tetszett a video, hasonlóképpen szoktam magam én is felviditani, amikor mélyponton vagyok és akkor is amikor nem.

    Imádok táncolni énekelni, hiszem, hogy épit, gyógyit, boldogit!

    Köszönöm szépen, nagy örömöt szereztél. Borosné Pirike

  • Kedves Ida!Amikor táncolok teljesen átjár az energia.Nekem a tánc boldogságot nyújt.A leghatásosabb rezgésszint emelő!Mindenki táncoljon és érezze jól magát!Szeretettel:Mónika

  • Egyik este egyedul kellett haza jonnom a sotetben olyan ejfel korul es mar reg nem csinaltam ilyet. (gyerekes anyukak egy bizonyos ora utan mar otthon vannak, ugye…) Szoval kicsit furan ereztem magam, nyomasztott a sotet, szinte feltem egyedul… holott annak idejen ilyen problemam nem volt. szerencsere nalam volt az mp3 olvaso es az jutott eszembe, hogy evekkel ezelott zenet hallgatva jartam haza, miert ne probalnam ki most is? beallitottam a kedvenc zeneimet es egyszercsak azon vettem eszre magam, hogy utemre lepek, aztan elkezdem tanclepesben menni… :) remekul ereztem magam, es marhara nem erdekelt, ha lat valaki es hulyenek nez… plussz hamarabb ertem haza es az osszes felelmem elmult! ;) ez csak egy egyszeru pelda arra, milyen jo hatassal tud lenni a zene es a jo kedv, az orom… erot ad, feldob! ;)

    ugye veletek is elofordult mar ilyen? ha nem, probaljatok ki!

    jo nyaralast mindenkinek!

  • Ida, ez egy fantasztikus videó volt. Köszönöm! :)

  • Kedves Ida!
    Először is köszönet a videoért.
    Az álmoskönyvek szerint, ha álmodban gúnyosan mosolyognak rajtad, akkor ébren igazad van. Ennek analógiájára, ha ébren gúnyosan mosolyognak rajtad, akkor csak álmaidban van igazad!?
    Tovább megyek: ha álmodban túl sokat táncikálsz, akkor ébren nem annyira? Ez csak “költői” kérdés persze!
    Milyen volt szerintem a video? Háát : CUKI! Bár a szülési jelenet koreográfiája kicsit meglepett. De meglepődni szeretek.
    köszönöm a videot és
    sok vidám és nevetős napot kívánok : Vali

  • Kiss Sándorné- Márti-.

    Kedves Ida! Gyermekkoorom óta táncolok ,nekem a mindent jelenti.A mai napig minden hétvégén táncolunk.A zene és a tánc mindent elfeledtet.Rengeteg energiával tölt fel.Mindenkinek csak ajánlani tudom.Sok szeretettel —Márti—.

  • Mórocz Lászlóné

    Köszönöm a videót, amíg néztem, végig jókedvem volt: Éva

  • Ez nagyon mókás videó volt, köszönöm! :-)

  • Köszönet ezért a csodálatos élményért) Fantasztikus ismét, mint az egész oldal) Eszembe jut egy mondat:
    “Ne legyél jó, ne legyél gonosz, egyszerűen érezd jól magad!”

    Mindenkinek további szép napot.

  • Kedves Ida!

    Par napja iratkoztam fel a veboldaladon a hirlevelekre, es nem bantam meg. Frissiben a konyvet is megrendeltem, amit ajanlasz,
    koszonom.
    A videot megjobban koszonom,!
    elemezgetni nem tudom csak erezni. Pl. a mai napomnak ez a video olyan volt mint hab a tortan. Delutan egesz napi munka utan itthon takaritottam, mit ne mondjak zenere es tancolva. Most este ugyanez visszakoszon a videon. Nagyon aranyos. Koszonom. Igy orom lesz vegre az alvas ebben a hosegben (meg egy alomfogot is vettem az esti setam kozben egy sokaig nyitvatarto viragboltban).
    Mindenkinek sok oromot kivanok a zeneben es a tancban, mert e ketto nelkul az elet sivar (na meg a jo konyv es a jo bor)
    udvozlet Angyal kati

  • Kedves Ida!

    Nagyon jó,érdekes, izgalmas érzéseim támadtak, és valóban én így is élem az életem:))))) néha oly egyedül mégis nevetve és táncolva, s a két kisfiam is szeret énekelni táncolni, mint ahogyan a videó végén:)))))a könnyem is kicsordult örömömben, minden nap meg kell nézni!!!Köszönöm NEKED és a sok tartalmas levelet és videkókat egytől egyig értékesek és használhatóak!!!Csapatépítő és emberépítő vezető vagyok az FLP-ben már 6éve, s ahétvégén ezzel fogom kezdeni a csapatépítő összejövetelünket!!s megbeszéljük az érzéseket amiket javasoltál!!HÁLÁS KÖSZÖNETEM
    ölelésem küldöm: HENRIETTA

  • Kedves Ida!
    Köszönöm! Zseniális videó! Nagyon jó érzéseim támadtak.Én is imádok táncolni, bárhol bármikor táncra tudok -tudnák perdülni. Néha a férjem is csak mosolyog,Őt is felszoktam kérni. De ami igaz az igaz nagyon furcsán néznek az emberre, ha kicsit más mint az átlag.De a zene a tánc az élet megszépítői, így csakazért is táncolok!Sőt, mostanában sokat gondolok rá, hogy elkezdek hastáncolnii. Közel a hatvanhoz?
    Nagyon tartalmas, szép napot mindenkinek!

  • @Erzsike: jó volt olvasni a soraidat :-)

    Bármit el lehet kezdeni akárhány éves korban! Főleg azt, amire valaki késztetést érez – jó hastánc-tanulást!

    Majd mesélj – várom/várjuk szeretettel: Ida ***

  • Biztos klassz lehetett, én már csak a kiírást láttam, miszerint a mi országunkban szerzői jogok miatt nem látható:(
    de jó volt olvasni a bejegyzéseiteket:) szép napot mindenkinek!

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.