Daily Archive for július 27th, 2010

Az aranyat kereső nő története (Mitől dől a lé?)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nő. Szegény volt, kis híjján, mint a templom egere. S már nagyon elege volt abból, hogy évek óta nem jutott ötről hatra, pedig húzta az igát rendesen. Dolgozott, otthon házi munkát végzett, gyereket nevelt, volt neki három is.

Ha megkérdezték tőle, hány évesek a gyerekei ezt szokta felelni:

– Három, tizenkettő, tizenhat és 47.

Mert hogy a férjét is gyereknek kell(ett) számítania – ő legalább is így fogta fel. A nők körülötte  – a barátnői, nőismerősei – mind értették ezt a válaszát. Jó poénnak, viccnek szánta, de mégsem volt az: szíve kicsit összefacsarodott mindig, amikor az arcán mosoly volt, de ez inkább csak annak látszott.

Egyszer aztán azt hallotta az asszony, ez a nő, hogy az arany mekkora nagy üzlet mostanság. Hogy kitört a válság, megnőtt az értéke, de az arany örök, érdemes ebbe befektetni. Kislánykora vadregényes képzelgései jutottak eszébe, és máris indult a távoli messzi hegyekbe, aranyat mosni. Férje nem örült az ötletének, de mit lehet tenni, az asszony nagyon elszánt volt, és ott maradt ő, a Nagy Gyerek, a három gyerekével.

Volt nagy kalamajka eleinte, a kamaszok még egy rántottát is jobban elkészítettek, mint az apjuk, de aztán kölcsönösen belejöttek a gyerekekkel. Időnként hír érkezett az asszonytól – az interneten küldte az e-maileket, amikor a közelébe jutott a hegyi falu internet KV-zójában. Hát sok jóval nem kecsegtetett a kalandja, de igyekezett kitartani. Aztán nem sokkal később a családi kupaktanács úgy döntött, hogy eladják a házat, és otthonról ők is az aranyat kereső anya, a feleség után mennek.  A kicsi jó friss levegőn lesz, a nagyobbak meg legalább nyelvet tanulnak.

Eztán az asszony és a férje együtt keresték az aranyat… Hosszú idő telt el, de nemsokra mentek. Így hát egy idő után keserves, gyomorszorító érzések mellett feladták, abbahagyták a kincskeresést, családostul haza utaztak.

Az eladott ház árából még volt annyi, hogy tudtak venni egy kisebb lakrészt egy sorházban. Egyik vacsoránál felvetődött, hogy vajon mi lehet a régi házukkal, ahova annyi emlék fűzi őket. Elhatározták, hogy vasárnap sétát tesznek arra felé. Így is lett.

Amikor közeledtek a régi családi házuk felé, mindannyiuknak kicsit jobban vert a szíve. A szomszédok még a régiek voltak, és valamennyien jól emlékeztek rájuk. Örömmel ölelték át egymást – többen kitódultak az utcára, hiszen olyan rég látták már egymást. Egyikük beinvitálta magához a családot, és beszélgetni kezdtek. Kiderült, akinek eladták a házat, ő már nem lakik itt. Mert hogy milyen nagy szerencse érte!

– Szerencse? – kérdezték a régi szomszédot.

– Igen, az. Ti nem is tudtok róla?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png