Gazdagságot hozhat életedben, az eddiginél nagyobbat, és új változásokat indíthat el, támogathat téged, ha nőként képes vagy a Hold ciklusából együtt mozogni: fogyni, nőni, kiteljesedni, újra befelé figyelni, alámerülni, és tovább fejlődni, nőni stb. Nagy sikerrel tartottuk meg a GazdagNők új programjának, a Bölcs Hold Bőség Körnek az indulását ÚjHoldkor, 2010. szeptember 8-án, szerda este, és máris itt a folytatás: szeptember 23-án, TeliHoldkor ismét együtt leszünk, gyere te is! —>>>
Veled is megtörténhet, ha eljössz – olvasd csak!
Egyik résztvevő nőtársunk írta az újholdas találkozónk után - Dr. Jeszencsák Edit ügyvéd Budapesten:
Csodálatosan jó élmény volt. Nyugalmat, békességet, harmóniát sugárzott ott minden. Felemelő érzés volt az energiák áramlásának befogadása. Nekem éppen a spirituális iskolában lett volna foglalkozásom, mert szerdán és hétfőn is éppen ebben az időben folyik a foglalkozás, ami szintén csodálatos, de nem bántam meg, sőt örültem is, hogy inkább Hozzád jöttem, mert erősített az ottani energiák alkalmazásában is, és valóban, életem új szakaszát szeretném élni, más alapokra helyezve – azaz a negatív energiák teljes kiszűrésével való létre törekszem.
Leírtuk, hogy miben, ill. mikben szeretnénk kiteljesedni, én a spirituális fejlődés, és az azzal kapcsolatos feladatok mellett, annak támogatásaként. Amikor elindultunk haza, megkérdezte valaki, hogy ki jön a metró felé. Én jelentkeztem. Kiderült, hogy őt is érdekli az aranytömbök forgalmazása, vásárlása. Ez most a Te közreműködésednek eredménye. Köszönöm ezt is! És az Artemiszről szóló ismertetőt is. Én is őt húztam a kártyában (Nyilas).
Foglalkozom a Fácskámmal továbbra is a kis oltáromnál, és meditációs zenéket (kínai) hallgatok mellé. Csodálatos élmény! Nagyon várom a következő találkozót! Én köszönöm, hogy részt vehettem az Általad vezetett foglalkozáson, Ida…
Mi vár rád a Bölcs Hold Bőség Kör 2. találkozóján, ha velünk tartasz?
A Telihold a kiteljesedés szimbóluma, remek alkalom, hogy átnézzük azoknak az új terveit, akik jelen voltak az első alkalommal, illetve az esetlegesen újonnan résztvevők is erőt, bátorítást kapjanak elakadásaik feloldásában, kiteljesedésük elindításában.
Fő témánk a bőség lesz. Ehhez kötődnek mágikus gyakorlatok, együttes átélt, az egész csoport energiája által támogatott zsigeri, sejt színtű élmények ott helyben, amelynek felemelő, megemelő energiáját magaddal viheted. Csak a te nyitottságodon, befogadási készségeden múlik mivel gazdagodsz! Az első találkozó résztvevői mély élményekkel és átélésekkel távoztak (ahogy magad is olvashattad fentebb beszámolójukban).
Lesznek különleges gyakorlatok ezúttal is tehát (varázsolni fogunk most is ;-)), emlékezni fogunk japán és pogány hold-szokásra, megidézzük a TeliHoldhoz kapcsolódó egyik Hold-istennőt, és megnézzük, hogy mítoszából mit meríthetünk magunknak 21. századi nőként, hogy életünk lelki, anyagi és spirituális téren is egyre teljesebb legyen. Mindehhez ezúttal támogató teret és időt kapsz, izgalmas felfedezési lehetőséget saját magadhoz, és a spirituális nőiség számodra az újszerűségén túl egyre természetesebbé váló megközelítését.
A résztvevők a közösen eltöltött, együtt átélt este után a következő találkozásig e-mailben megerősítést, belső fejlődésüket segítő feladatot kapnak (ahogy ezt már fentebb szintén írtam). Ez a szolgáltatás tovább növeli a program értékét, továbbra is támogatunk, ha már elindultál ezen az úton (természetesen, ha hagyod :-)).
A Bölcs Hold Bőség Kör programjával kapcsolatban további részleteket itt találsz – klikkelj –>>>
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..