Daily Archive for október 6th, 2010

Gyarapodás: vágyak teljesülése – Bölcs Hold is segít…

Most először nem fájt… Eljönni Sartiból, a Sithon félszigetről, a görög tengerpartról. Minden alkalommal azt érzetem, a korábbi négy esetben, hogy a szó szoros értelmében meghasad a szívem. Szinte fizikai fájdalmat éltem át, ahogy a kanyargó szerpentinről búcsúzóul még ráláttam a tengerre, Sarti távolodó öbleire, házaira, fény-árnyékot játszó, zölddel borított hegyeire, a horizontra… S ahogy vissza-visszanéztem Sithonia intimitást idéző kicsi öblöcskéire, és szemben a kolostor férfi köztársaságot magába rejtő Athos hegységre.

Gyarapodás – igen, ez a kulcsa annak, hogy most miért nem fájt annyira eljönni. Valahol immáron ötödik alkalommal ott lenni, ez az otthonosságnak egyre mélyülő érzését adja – már annyi mindent többször is lefényképeztem, s most már csak azt, ami nagyon kívánkozott felvételre (a mellékelt montázs elkészítését köszönöm Estee-nek – ha ráklikkelsz nagyobb méretben is megnézheted). Jó volt visszamenni a réges régi ismerőshöz, Bettihez, a motorkölcsönző és immáron gyros-os Sassos feleségéhez, betérni az ismerős élelmiszer boltba, felidézni a helyeket, ahol jártam, ahol beavató kalandokban volt részem… Miközben most naponta éltem meg azt – párhuzamosan azzal, ahogy az utószezonban egyre inkább beleláttunk a helyiek mindennapos életébe -, ahogy tágul egy 900 lelkes, valamikori halászfaluban a világom.

Mert tovább gyarapodtam sok-sok információval, újabb kapcsolatokkal, s újabb és újabb lehetőségekbe botlottam bele, de főként újabb és újabb lehetőségeket vettem észre, láttam meg. Igazán végig sem gondolt, de valahol mégis csak dédelgetett vágyak kezdtek egészen valószerűvé válni. És nagyon izgalmas volt végig olvasni a pontosan egy évvel korábban ott elkezdett 2 füzetet, ami sok-sok megerősítést tartalmazott, és egy akkori olvasmányélményem hatására íródott.

Miért is nem teljesül egy vágy – ezzel is szembesültem. Utitársnőmmel, akit beleírtam a tavalyi megerősítéseimbe, csak akkor még sem ő, sem én nem tudtam, hogy róla van szó ;-), nos vele jót nevettünk, amikor felolvastam azt a bizonyos 4 mondatot. Négy olyan megerősítést, amikből tényleg még a JóIsten, de az Istennő sem tudta (volna) kisilabizálni, hogy mit is akarok tulajdonképpen – nem is jutottam el az idén májusban ennek következtében Sartiba. De most októberben jó volt átélnem a gyarapodás élményét, s újabb görög istennőről olvasnom pont a görög tengerparton.

Szelénét választottam ugyanis, hogy a Növekvő Hold idején ő világítsa be ezüstös fényével témánkat: a gyarapodást. Őt idézzük meg a Bölcs Hold Bőség Kör újabb programján, mégpedig október 13-án, szerdán este 6 órától.

Mi vár rád a Bölcs Hold Bőség Kör 3. találkozóján?

A Növekvő Hold a gyarapodás, az elültett magok/ötletek “növesztésének” időszaka, remek alkalom, hogy elmélyítsük azoknak a terveit, akik jelen voltak korábban, illetve az újonnan résztvevők is erőt, bátorítást kapjanak új ötleteik, vágyaik csírázatátásához, növeléséhez.

Fő témánk a gyarapodás lesz, elsősorban az igazi, a szívbéli vágyaink kapcsán, azok alapján. Hogyan teljesülhetnek a vágyaink – ehhez kötődnek mágikus gyakorlatok, együttesen átélt, az egész csoport energiája által támogatott zsigeri, sejt színtű élmények ott helyben, amelynek felemelő, megemelő energiáját magaddal viheted. Csak a te nyitottságodon, befogadási készségeden múlik mivel gazdagodsz! Az első 2 találkozó résztvevői mély élményekkel és átélésekkel távoztak – itt olvashatsz erről (keresd a portréképeiket az oldalon, ott vannak mellettük érzéseik, gondolataik is!) —>>>

Lesznek különleges gyakorlatok ezúttal is (varázsolni fogunk most is ;-)), emlékezni fogunk japán és pogány hold-szokásra, megidézzük a Növekvő Holdhoz kapcsolható újabb Hold-istennőt, szimbólum állatát, és megnézzük, hogy mítoszából mit meríthetünk magunknak 21. századi nőként, hogy életünk lelki, anyagi és spirituális téren is egyre teljesebb legyen. Mindehhez ezúttal támogató teret és időt kapsz, izgalmas felfedezési lehetőséget saját magadhoz, és a spirituális nőiség számodra az újszerűségén túl egyre természetesebbé váló megközelítését.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png