Varázslat vágyaid megerősítésére – téli napforduló után karácsonyi fénnyel telítetten

A mostani téli napforduló különleges volt a héten december 21-én, mert Teli Hold idejére esett, és holdfogyatkozás is volt. Ennek az idő elteltével 2 üzenete van számunkra most:

  1. fizikai síkon egyre több a fény, mert hosszabbodnak immáron a nappalok, és lelki, szellemi síkon is figyelhetünk a világosságra, a kiteljesedésre –  például vágyaink és terveink megerősítésére varázslatokkal, mágiákkal ;-),
  2. a Fogyó Hold idejét éljük már a karácsonyi ünnepek alatt, tehát ez ismét egy erőteljesebb időszak az elengedésre – például a szokások elhagyásának megkezdésére;rendszerezésre, rendrakásra, selejtezésre (kívül, belül :-)) stb.

A téli napfordulót sok-sok kultúrában ünneplik, a Föld kerekének sok-sok pontján élő elődeink is ezt tették az évezredek során számos civilizációban. Gyakran vettek búcsút ilyenkor az éppen elmúlt évtől és terveket szőttek az előttük álló új esztendőre. Ezt megtehetjük mi is, mégpedig mágikus gyakorlat keretében.

Szívbéli vágyaidra figyelj!

A mágikus műveletnél befelé figyelő csendre van szükséged legelőször. Azért, hogy meghalld, ami belőled kikívánkozik, anyagiasulni vágyik. Legelőször tisztázd, hogy mi akadályoz jelenleg leginkább abban, hogy valamilyen, általad fontosnak érzett és tartott területen kiteljesedj. Ezt engedd el valamilyen gyakorlat keretében. Aztán nézd meg azt, hogy mire vágysz igazán. Bár a nappalok egyre hosszabbodnak már, de ez az időszak még “sötét időszak” olyan értelemben, hogy könnyebben bepillanthatunk ilyenkor a láthatatalba: a “sötét” tudattalanunkba, és felhozhatunk onnan érzéseket, gondolatokat, információkat.

A szívbéli vágyadra figyelj! Arra, ami igazán a tiéd, igazán érzed, hogy belőled fakad, rólad szól – erre koncentrálj. Nekünk nőknek ez azért különösen fontos, mert sok nő terhes a másoknak való megfelelés kötelesség- és felelősségérzetével, míg magát elhanyagolja, és egyre frusztráltabbá válik. És ez nem jó sem neki, sem környezetének. Ha magadra figyelsz, a belőled megszületni akaróra, ezzel jót teszel magadnak, másoknak és a világnak is. Kihozod magadból azt, amiért itt vagy, amiért megszülettél. Tehát engedd meg magadnak a saját vágyaidat, teljesítsd ki őket – következetesen, erőszakmentesen, kedvesen…

A jövő esztendő(d)re koncentrálj most: mit szeretnél 2011-ben, milyen vágyad vagy vágyaid megvalósulta tenne igazán boldoggá? Csukd be a szemedet, és gondold ezt végig… Aztán írd fel egy papírra, ami feljött, ami előjött… Ezeket egy füzérbe fogod fonni, hamarosan – figyelj csak! :-) És ettől a mágikus gyakorlattól lesz több egy újévi, szokásos (és gyakran meg nem valósult) fogadalomnál az, amit most létrehozol, amit megalkotsz.

A vágyaiddal kapcsolatban, amik előjöttek, szedjél össze azokat szimbolizáló apró tárgyakat, vagy vágj ki kis képeket, készíts kis rajzokat róluk.

Varázs koszorú készítése

A napjegyek haladása szerint a Bak időszakát éljük most, és ennek az időszaknak szentelt növények a magyal, amit másképpen krisztustövisnek is hívnak, a lucfenyő, a vadborostyán. A fűzérhez, amit elkészítesz, használd a női kreativitásodat, és keresd meg, ami már eleve otthon rendelkezésedre áll. Lehet, hogy a karácsonyfából maradt néhány levágott ág, vagy amikor elbontjátok majd, akkor készítsd el a te varázs koszorúdat – addig összegyűjtheted a kellékeket, és egy helyen összerendezve őket afféle mágikus oltárt is készíthetsz mintegy előzetesen magadnak. De lehet, hogy van a közeledben olyan hely, ahonnan levághatsz néhány borostyán ágat, vagy kinyit egy virágbolt, ahol még árusítanak a 2 ünnep között fenyőágakat (könnyen lehet, hogy olcsóbban, mint Karácsony előtt ;-)).

Színes szalagok is kellenek még: kékre, zöldre és arany színűre lesz szükséged. Javaslom, hogy itt is legyél kreatív – nézz körül varrós dobozod környékén, varrásra félre tett ruhaanyagok tájékán stb. Az arany szalagot például pótolhatod a karácsonyfa díszítésénél használt arany girlandokkal, gyöngyfüzérekkel, szóval bármivel, ami arany színű. Kell még huzal is, de ha ez nincs, akkor majd a szalagokkal kötözöd össze a koszorúdat.

FONTOS: gondolj a vágyadra, a vágyaidra amíg a füzéredet készíted! A rendelkezésedre álló növényekből alakíts ki egy kb. 30 centiméter átmérőjű kör formát. Tekerd át a huzallal, vagy ha ez nincs, akkor a zöld színű szalaggal az óramutató járásával megegyezően. Ha ezzel megvagy, akkor a kék színű szalaggal tekerd körbe az óramutató járásával ellentétesen.

A zöld a frissességet, a kezdetet jelképzi, de a gazdagság színe is (gondolj csak arra, hogy milyen sok bank használja a zöld színt! ;-)). Az istennő kultusz szerint a téli napfordulót követően a Levegő Úrnője időszakát éljük egészen január végéig – s vannak, akik a tiszta kék égbolt színét kötik a Levegő elemhez. Az arany a bőséget jelképezi – ezt a színt saját kreativitásod szerint fond bele a készülő füzéredbe. Ha a koszorút fel akarod lógatni, akkor elrendezheted úgy is, hogy az arany színt belógatod a füzéred középső részébe – légy kreatív, menj a saját ötleteid, az intuíciód után! :-) Végül helyezd el a koszorúdon a vágyaidat jelképező kis tárgyakat, az általad kreált képeket.

Gyújthatsz egy mécsest vagy gyertyát, akár füstölőt is – érezz rá, hogy milyen színű, milyen illatú legyen a mécses vagy a gyertya, a füstölő. A mágikus gyakorlat zárásaképpen a koszorúdat tartsd a láng vagy a felszálló illatfüst fölé, és mondd ezt (magadban vagy hangosan, és akár többször is) csak a varázsigédre figyelve, befelé koncentrálva: “Vágyaim beteljesüléséért fohászkodom – már meg is vannak, jönnek felém! Ez az én kívánságom – úgy legyen!”

Tedd a fűzéredet olyan helyre, ahol gyakran látod, és amikor rápillantasz, felidéződik benned a vágyad képe, a hozzákapcsolódó érzés – beteljesülte már úton is van feléd! ;-)

Nyerhetsz a jövő évi Bölcs Hold találkozók egyikére!

Örömmel veszem, ha megosztod velem a blogbejegyzésre a reakciódat. Ha alább a hozzászólásokban beszámolsz a saját mágikus varázs koszorúd elkészítéséről, és fényképet is készítesz hozzá akkor nyerthetsz a jövő évi Bölcs Hold találkozók egyikére. A beküldők között egy ingyenes részvételt sorsolunk ki ugyanis. A fotódat, miután megírtad itt alább a hozzászólásodat a vágy varázsló koszorúd készítéséről, küldd el ide, és kitesszük a hozzászólásodhoz: bolcshold – kukac – gazdagnok.hu

Hogy miről szól a Bölcs Hold program? Ezen alkalmakon a nőiséget szimbolizáló Hold éppen aktuális ciklusához, a hozzákapcsolódó Hold Istennő mitológiájához, mítoszához kapcsolódunk egy-egy témát a középpontba állítva, ami szintén kötődik mindig az egyes holdfázisokhoz. A hagyományosan megszokotton túl mutatnak a rituális gyakorlatok, a mágikus kézműveskedés, ezek ugyanis mélyebb változások elindítói lehetnek a korábbiakhoz képest. A fentihez hasonló gyakorlatokat végeztünk a Bölcs Hold Bőség Körben az éppen aktuális holdfázisokhoz kötődően 2010 szeptemberétől december elejéig.

A megújuló Bölcs Hold program 2011-ben 6 hetente jelentkezik, hétvégén napközben lesz, és olyan időpontban és időtartamban, hogy vidékiek is részt tudjanak rajta venni. A Bölcs Hold Bőség Kör jövő évi első találkozója 2011. február 5-én, szombaton lesz – írd fel a naptáradba, ha a kiteljesedésedet (legyen szó életed bármely területéről, nemcsak az anyagi gazdagságról) támogatni szeretnéd. Hamarosan jönnek a részletek, a jelentkezési lehetőséggel! ;-)

Beküldési határidő a fotód, illetve a hozzászólásod esetében: legkésőbb 2010.  január 1-e, szombaton éjfél. A fotódat ide küldd: bolcshold – kukac – gazdagnok.hu

Az eredményt, azaz a sorsolás szerencsés nyertesét várhatóan 2010. január 2-án, vasárnap közzétesszük itt.

Figyelem – megvannak az eredmények! Zsóka, Zizi, Olga, Éva és Zsu – ők azok, akiktől pályázat érkezett be.

Köszönjük a szebbnél-szebb koszorúképeket (és képküldési kísérleteket),  illetve a vágy koszorú-leírásokat!

A sorsolás nyertese Éva lett, 2010. december 27. 21:55-kor beküldött hozzászólásával és koszorújával. Gratulálunk, Éva!  Várunk szeretettel a 2011. február 5-i Bölcs Hold Bőség Körön, a nyereményed tükrében vendégként! :)

S bár Zsókának, Zizinek, Olgának és Zsunak ezúttal nem kedvezett Fortuna istennő, a koszorú elkészítésével ti is nyertesek vagytok, csak másképp :) És természetesen várunk titeket is szeretettel a Bölcs Hold Bőség Kör résztvevőjeként, akár most, akár egy későbbi alkalommal.

A sorsolásról készült rövidke videó itt látható, amit magam készítettem a saját mobilommal :-):

Kívánok neked ezzel a mágikus gyakorlattal, a kapcsolódó nyereményjátékkal, no és Sass Szilvia Ava Maria előadásával kellemes ünnepeket továbbra is. Szép Karácsonyt és bőségben bővelkedő boldog új esztendőt! (Bár addig még találkozunk veled, itt – vagy másképp! ;-) Utóbbi legyen még meglepetés, de hamarosan hallasz róla, ígérem! ;-))

Utóirat: tehát ne feledd, hogy a  jövő évi első Bölcs Hold Bőség Kör találkozó 2011. február 5-én, szombaton lesz – írd fel a naptáradba, ha a kiteljesedésedet (legyen szó életed bármely területéről, nemcsak az anyagi gazdagságról) támogatni szeretnéd. Hamarosan jönnek a részletek, a jelentkezési lehetőséggel! ;-)

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

26 Responses to “Varázslat vágyaid megerősítésére – téli napforduló után karácsonyi fénnyel telítetten”


  • Mit adott nekem a könyv?

    A könyv a pénzhez való viszonyomat változtatta meg.Megtanultam azt ,hogy a pénzt áramoltatni kell,nem szabad félni attól,hogy elfogy .
    Minél többet adok ,annál több lesz nekem.Amikor átadom valakinek,azt mindig szeretettel teszem.Ezt eddig nem így tettem.

    Köszönöm neked.

    Ibolya

  • Kedves Ida!

    Nagyon köszönöm a kívánság koszorú ötletét.
    Elkészítettem, elküldöm Neked is.
    Papírtekercsre leírt kívánságaim és vágyaim is rákötöztem aranyszalaggal a koszorúra!
    Nagy öröm volt készíteni, hiszen álmainkat ,,fontam” belé.
    Írtad, gyújtsunk mécsest, vagy amit érzünk.
    Én azt éreztem csengetnem és énekelnem kell.
    Kis csengőmmel és az énekkel, melyben a vágyaim daloltam el a kívánságaimnak adtam erőt. A bal tenyeremet felfelé tartva éreztem a beáramló energiát.
    Majd amikor befejeztem, zajt hallottam a bejárati ajtónkon, mintha be akart volna valaki jönni. Beengedtem a teljesülést.:)!
    Köszönöm Ida!
    Zsu

  • Sziasztok!

    A koszorút még ez évben is elkészíthetem?Nem fogja azt jelenteni a következő évben,hogy itt hagyom 2010-ben.

    Köszönöm!

  • Kedves Ida!

    Én ugy gondolom, ilyenkor az év végén már a következő évre készülünk.Ezért, ha ebben az évben még elkészitjük a koszorut, akkor megalapozzuk a kövekező évet. Mindenképpen az javaslom
    Olginak, készitse el a koszorut, hogy a jövő év boldog és sikeres legyen.Mindannyiotoknak BUÉK Kati

  • Olgi: Kati megválaszolta a kérdésedet :-)
    Köszönöm, Kati :-)

    Kíváncsian várom, várjuk mindkettőtök koszorúját :-)
    Szeretettel: Ida ***

  • Kedves Kati!

    Köszönöm a segítséged!
    A koszorúm már készen van,úgy érzem beleadtam a lelkem is és
    a képzelőerőm is.

    Szép napot kívánok mindenkinek!

    Olgi

  • Kedves Olgi,
    írjál pár szót még a koszorúdról itt, és küldd el e-mailben a fényképét is (ide: bolcshold – kukac – gazdagnok.hu).
    Nagyon örülnék, ha megosztanád velünk a kreatívkodásodat, az élményeidet – és a nyereményjátékban is adnál magadnak ezzel esélyt :-)

    Szeretettel: Ida ***

  • Kedves Ida és Többiek!
    A koszorúhoz rövid idő alatt meglettek az alapanyagok – persze, hogy volt levágott ág a fenyőről :-) Mivel identitás-gondokkal foglalkozom mostanság, ezért egyszerű lett a koszorú dekorációja: egy-egy zöld és kék gömb (gazdagság és a Levegő Úrnője), valamint egy arany angyalka az arany masni alatt.
    Megmagyarázom: gyerekeim egyre önállóbbak… Az anya szerepem megmarad azért, de úgy érzem, “ki kell találnom” magamat is. Nőként és papnőként érzek még feladatokat, amiket tennem kell, az anyaság mellett. Ezért meg akarom fogni az “Arany Angyalom” kezét, megtalálni valódi Önmagamat, akit eddig nem hagytam eléggé megnyilvánulni a “megfelelési kényszereim” miatt… Lehet, hogy ezután új tennivalóim lesznek, lehet, hogy “ugyanazt” fogom tenni, csak egészen másként, mint régen: tudatosabban, szeretetteljesebben. A többi kívánságom ebből az alapból nőhet csak ki! Remélem, sikerül átküldeni a képet is :-) Szeretettel: Pintér Éva

  • Utóirat: sajnos, még csak keresgélem, hova és hogyan küldjem át a képet (?!) Üdv: P. Éva

    • Éva, a szövegben is leírtam, meg itt a hozzászólásokba is már egyszer, de akkor újra :-))
      Ide kell küldeni mellékletként a fotót: bolcshold – kukac – gazdagnok.hu

      Várjuk :-)
      Légy áldott! Szeretettel: Ida ***

  • Kedves Ida !

    Szeptember 8-án részt vettem a Bölcs Hold találkozón.
    Ez a program és az azóta Tőled kapott email-ek megerősítettek abban, hogy jó úton járok. Az ott látott “varázslásokat” nem tudtam magamévá tenni, a lényegét régóta hiszem. A tudatalattiba való betáplálást. Mindegy, hogy ezt milyen módszerrel érjük el, a lényeg, hogy odajussanak a vágyaink, céljaink, aztán “Ő” végzi a dolgát.
    Két évvel ezelőtt leírtam 3 vágyam/célom egy kis papírra, betettem a pénztárcámba. Egy közülük a megadott időpont előtt fél évvel, egy 1 nap késéssel teljesült. A 3./ez egy nagyobb horderejű/ határideje 2011.Karácsony. Már gyűlnek hozzá az eszközök !!!! Elindult a megvalósítás!!!
    Azért tartottam fontosnak, hogy írjak, mert nem vagyunk egyformák! Ha valaki hozzám hasonlóan távol tartja magát az Általad ajánlott varázslástól, kitalálhat magának olyat, ami közel áll hozzá : papírra való felírást, mint én, elalvás előtti rákoncentrálást, faliújságra, hűtőszekrényre képek kitűzését. A lényeg, hogy gyakran gondoljon rá és úgy , mintha már megvalósult volna, átérezve az örömöt, ami a megvalósulást kíséri.
    Kívánom, hogy akármilyen módszerrel is teljesüljenek a vágyai, céljai mindenkinek!

    B. U. É. K. Vicka

  • AVE Nektek, Gazdag – Gazdagodó Nők!
    A várázskoszorú ötlete éppen ínhüvelygyulladásos sínbe rakott jobbkezem állapotában talált el. Ezért a versenyben ugyan nem vehetek részt, a művet azért elkészítem, ha pár hét múlva is.
    Nekem az is jó,ha akkortól segít.
    Mindenkinek szeretettel drukkolok, sok sikert kívánva!
    Panni

  • Sziasztok!

    Egy nap telt el,hogy elkészítettem.Ma 22 órákkor beteljesűlt
    a kérésem.Én egy pesszimista ember voltam.Ezidáig!

    Még nem tértem magamhoz. Köszönöm Ida!

  • Vicka (Szabó Éva): természetesen Rómába több út vezet, és valóban az a fontos, hogy ki-ki megtalálja a magáét – pont, ahogy te is írod.

    Én is használom és ajánlom az általad javasolt valamennyi hagyományos módszert, de úgy gondolom, hogy újabb színfolttal érdemes/lehet bővíteni a palettát. A “varázslásos” gyakorlatoknak nagy ereje van, de természetesen hit nélkül ezek sem mennek. Direkt nem használtam a mágikus szót most, mert az is mágikus voltaképpen (szerintem), amit hagyományosan sokan alkalmaznak teremtéseik során.

    Még annyit: ha én valamit nem tudok befogadni, annak okán el szoktam gondolkodni… Ha erős bennem az ellenállás, akkor meg különösen. Tény: ezek a varázslások nagyon erősek is lehetnek – Olgi pont erről írt fentebb :-)

    De tényleg az a lényeg, hogy ki-ki találja meg a saját útját, módszerét/technikáját, váljanak valóra az álmai, érezze jobban, kiteljesedettebben, boldogabban magát (s általa a világ is :-)).

    Szeretettel: Ida ***

  • Panni: jobbulást a kezednek, és elkészült a varázs koszorúd, akkor számolj azért be róla. Bár lehet, hogy gyorsan a kezedet kéne megvarázsolni, hogy mielőbb jöjjön rendbe. Mit szólsz? ;-) És akkor még a végén beleférsz a határidőbe is.

    Olgi: feltétlenül írjál kicsit többet a koszorúdról, és küldd el nekünk a fényképét is. Nagyon örülnék, ha a nyereményjátékon egyik esélyes lehetnél – fotót ide, tudjátok :-): bolcshold – kukac – gazdagnok.hu

    Áldás!
    Ida ***

  • Kedves Ida!

    Ma jön egy szakember ki megnézi a gépem,mert nekem nem ment a feltöltés.Na jó! Az én koszorúm mókásan készült,de leírom.Szétesett egy fazekam teteje,minek megmaradt a perem része.Az lett az alap mire
    ráfontam a borostyánt.Itt nőtt a téglarakás közt az udvarban.Rózsaszín
    kereppapírból csíkot vágtam,mit szintén körbetekertem most már a borostyánon is.Én oda vagyok az égitestekért ezért a napot,holdat,csillagokat is felhasználtam egy karácsonyi díszítő elemmel,mit szintén rátekertem.Az egészet ez fogta át.A lényeg mégis akkor történt mikor az egész koszorút többször a gyertya láng fölé tettem.Közben hangosan mondtam,mit a rózsaszín papírra írtam.
    Éreztem a bizsergést a hátamon.A gerincemen mentén haladt fel a melegség ki a fejem búbján.Közben füstölőt is használtam.Mikor végeztem,köszönetet mondtam az égieknek.A konyhába akasztottam fel.Szembe ahol ülök.Így akkor is energiát adtam neki,mikor éppen ettem és pihentem.Nem egy szépség,fenyőt se tettem rá,sajnáltam szétdarabolni.De szerintem ha illatos toalett papírral tekerem körbe akkor is megvan a hatás.Csak nagyon akarjam.Nekem emberek boldogsága múlt rajta! :)

  • Kedves Ida!
    Pár hónapja csatlakoztam a csapathoz Hírlevelek útján: Sok mindenet tanultam tőletek / Én is egy MLM cégnél dolgozom / De az igazi áttörés még nem jött meg . Sokat jár az agyam hogy mi lehet a hiba, nos ebben kapok tőletek sok sok tanácsot . A varázskoszorú éppen kapóra jött, már valami hasonlót szerettem volna készíteni .Ez hasonló a cél -táblához, de ez még díszíti is a falat. Próbáltam minden energiámat, érzésemet gondolatomat belerakni úgy érzem sikerült! De ezt majd megítélitek. Én újságokból régi fényképekből vágtam ki amiket szeretnék elérni és azt rögzítettem a koszorúra . Középre én magam kerültem hogy 2011 az én évem.

    Köszönet érte Zizi

  • Nagyon tetszik és igen hasznosnak ötletesnek találom a varázskoszorut. Én is megcsinálom még most hozzzáfogok és megnyertem a fődijat ahol részt veszek Ida rendezvényen. Hálás köszönet mindenért Zsóka

  • Kedves Ida!
    Rendszeres olvasója vagyok hírlevelednek. Egy fontos kéréssel fordulok hozzád. Olvastam egy régi bejegyzésedben egy nagyon érdekes cikket, amely a nők túlzott önfeláldozásáról szólt. Felsorolások is voltak benne, hogy ki miben helyezi saját magát háttérbe. Nagyon fontos lenne megtalálnom, szeretném egy barátnőmnek megmutatni és én is szeretném még egyszer elolvasni. Átnéztem az oldalt, de sajnos nem találtam. Tudnál ebben segíteni? Előre is nagyon köszönöm. Hajni

  • Hajni, kedves…
    Valószínűleg ez lehet az az írás, amire gondolsz:
    http://www.gazdagnok.hu/2010/07/02/noi-penzugyi-ongyilkossagok-keruld-el-oket/
    – van benne felsorolás is.

    Kérlek, hogy jelezzél vissza – köszönöm előre is, és javaslom a barátnődnek is, hogy jelentkezzen fel a GazdagNők hírlevelére itt: http://www.gazdagnok.hu/hirlevel

    Bőség, Áldás aZujEsztendőre :-) is – szeretettel: Ida ***

  • Kedves Ida! Köszönöm, igen ez az a cikk!!
    Javasolni fogom barátnőmnek a feliratkozást!
    Sok sikert és egészséget kívánok Neked a jövőre nézve!
    Nagyon tisztellek azért, amivel foglalkozol és hogy sokat teszel másokért. Szerencsére én nem vagyok olyan nehéz helyzetben, mint itt sokan mások. De úgy gondolom, a mai világban nagyon fontos elveket fogalmazol meg. Muszáj, hogy változzon a világ. Ezért is fontos, hogy merjen valaki felállni és új megvilágításba helyezni a dolgokat. Én is sokat “vitatkozom” a párommal bizonyos dolgokon, de szerencse elindult az ő fejében is egy lassú változás. :-) De ahhoz, hogy ez nagyobb mértékben, társadalmi szinten is megnyilvánuljon, nekünk Nőknek is változnunk kell. Kitartást mindenkinek! És Bőséges Új Évet! Hajni

  • KedvesIda!
    Mint írtam, nagy örömömre szolgált a varázskoszorú elkészítése. Boldog voltam, hogy Idának ilyen jó ötletei vannak és engem is milyen lázba hozott és kreatívvá tett. 4-5 óra sikertelen próbálkozás után feladtam a kép elküldését. Elismerem nem vagyok a számítógép ördöge.
    Nem keseredtem el, hogy nem az enyém a fődij, pedig már a magaménak éreztem.
    Ma átjött a szomszéd Újévet köszönteni és megkértem tudna-e nekem segíteni, mert olyan nagy örömmel és boldogsággal készítettem a varázskoszorúmat azomban a képet nem sikerült elküldenem. Ő örömmel segített nekem. A telefonján keresztül sikerült képet készíteni.
    Nagy szeretettel küldtem el Idának.
    Hálás és boldog vagyok a Teremtőnek és Idának, hogy ilyen örömteli játékra invitált bennünket.
    Szeretettel és tisztelettel kivánok minden embertársam számára FÉNNYEL ÉS SZERETETTEL TELI ÁLDÁSBAN ÉS BŐSÉGBEN TELI BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT. ZSÓKA és várom, hogy mielőbb résztvehessen Ida rendezvényén.

  • Kedves Ida! Könnyes szempillákkal ültem a géphez, mert előtte, hm… bizony, sírtam. – Azt éreztem, hogy az állásinterjúm, amit annyira vártam, nem sikerült… Aztán olvastam, Ida, a blogodban, hogy “Éva” nyert a koszorús sorsoláson. Szipogva legyintettem, hogy ó, Éva sok létezik. (Itt a gazdag nők hozzászólói között is.) Átfutott a fejemben a “koszorús” gyermekdal, de már kíváncsian nyitottam meg a sorsolásos videót, ahol egyértelműen kiderült, hogy – ÉN nyertem. Megint sírtam, de örömömben! – …És most már úgy érzem, hogy az az állásinterjú igenis jól sikerült! Ebben maradok “magammal” és ott leszek köztetek február 5-én!!! Hálásan köszönöm:
    Éva

  • Éva, kedves… szeretettel várunk, és drukkolok neked, hogy vágyaid/álmaid teljesüljenek – légy áldott! Bőségesen, s élj BŐségben ;-)

    szeretettel: Ida ***

  • Sziasztok!

    Gratulálok Évának és mindenki másnak is!

    Bőséges puszim küldöm nektek! :)

  • Kedves Ida!

    Igazán köszönöm a varázskoszorú ötletét.
    Én egy kívánságra összpontosítottam, hogy eredményesebb legyek. Január 3-án elvesztettem az állásomat, és arra gondoltam, hogy találok egy jó kis állást, olyat, ahol pont Rám van szükség.
    Az arany szalagokból végtelen jelet alakítottam, vagyis a végtelen bőséget. Kerestem képeket, és hármat helyeztem a koszorúra, ahol látszik, hogy csapatban dolgoznak.
    Egy angyalka arany szalagon díszíti a koszorú belsejét. Fellógattam a konyha ablakba, ott sokszor ránézhetek, az angyalka pedig úgy fordult, mintha Pest felé nézne. Én is onnan várok ajánlatot.

    Köszönöm még egyszer, hiszek benne, hogy segít. :-)
    A pénzmágnes meditációt is kipróbálom, mintha csak nekem küldtétek volna. :-))

    Nagyon boldog, feladatokban és eredményekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

    Erika

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.