Színek gazdag világa: mik illenek leginkább hozzád?

440 színes kendő – valahol ezt a számot olvastam. Hogy egy színtanácsadó ekkora arzenállal rendelkezik, azaz ennyi kendő segítségével vezet be a színek gazdag világába – hogy megtaláljuk a saját színvilágunkat. Azt, ami számunkra leginkább megfelelő, ami leginkább illik hozzánk.

A saját színeidet itt te is biztosan megtalálod! –>>>

Máig őrzöm azt a színkártyát (amihez hasonlót az alábbi videóban te is láthatsz), amit még 2004 decemberében kaptam Radics Edit szín- és stílustanácsadótól. Természetesen azt követően, hogy beazonosítottuk a saját színcsoportomat. Néhány színt azonnal likvidáltam a ruhatáramból, és máig nem hiányoznak, pedig annak idején szerettem őket. De elég könnyen beláttam, hogy miért nem voltak előnyösek számomra, illetve megértettem, hogy miért vonzódom ösztönösen bizonyos színekhez, színvilághoz. Igazából, amiktől megváltam, mindegyik afféle divathullám része volt nálam, míg más színek előtte is örökzöldek voltak, és azóta is azok számomra. Edit néhány érdekes történetet is elmesélt a színtanácsadásaiból, amit lehet, hogy megtesz a GazdagNők szervezésében  azon az 1 napos csoportos stílustanácsadáson, amit 2012. március 9-én, pénteken tartunk (jelentkezni már csak 8 nőtársunk tud! –>>). Ennél sokkal izgalmasabb lesz azonban az a sok-sok kisebb-nagyobb trükk, amivel megismerteti azokat, akik eljönnek a színtanácsadást is tartalmazó programra.

Bepillantás a színtanácsadásba – ezt a címet adhatnánk az alábbi videónak, mert valóban kicsit megismerkedhetsz azzal a következő 4 percben, hogy mi is történhet egy-egy ilyen alkalommal, és milyen kellékeket hogyan használnak a résztvevők a tanácsadó vezetésével.


A jól öltözöttség, a saját stílusod megtalálása és/vagy kibontkoztatása erősíti a gazdagságtudatot – ebben biztos vagyok. Te is meggyőződhetsz erről, s ha további praktikákra vagy kíváncsi, akkor itt megteheted –>>>

Már csak 8 nőtársunk jelentkezését tudjuk fogadni a 2012. március 9-én pénteken tartandó kiscsoportos stílustanácsadásunkra!  Minden részletet megtalálsz itt, dönts mielőbb a jelentkezésedről, mielőtt elfogynak a helyek!  –>>>


http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

0 Responses to “Színek gazdag világa: mik illenek leginkább hozzád?”


Jelenleg nem tudsz hozzászólni.