Hogyan másszak ki az anyagi, lelki gödörből?

Lelkileg padlón, anyagilag padlón. Ja, és könnyen lehet, hogy szellemileg is padlón. Kinek ne lenne ismerős ez a helyzet? És ilyenkor a nagy kérdés az: hogyan álljak fel a padlóról? Azaz hogyan csináljak a citromból limonádét?

De fogalmazhatok másképp is:

Hogyan másszak ki az anyagi, lelki gödörből, de akár még a spirituális válságból is?

Rezgés szint emeléssel! A legkönnyebb ezt a választ mondani/kapni, igaz? Na, de hogyan is tegye meg ezt tényleg az ember lánya? Ugye, ez már sokkal jobb kérdés.

Elmesélem egy saját, megoldást is nyújtó történetemet – élő, húsvér tapasztalat a közelmúltból.

Kiegyensúlyozottan, két hétvégi, olyan nap után érkeztem haza egy vasárnap este Veres Kriszta papnő iskolájából, ami gyógyított, feltöltött, inspirált – szóval rendben volt minden. Látszólag…

Kinyitottam a számítógépemet, elolvastam ezt-azt:  e-mailek, Face-book oldalak stb. Nem ment el ezzel sok idő, de viszonylag hamar azt éreztem, hogy iszonyú pocsék kedvem lett: olyan rossz hangulat tört rám, hogy egyszerűen nem értettem, miiiii vaaan? :-O Aztán elfogadott egy olyan pánikszerű félelem az anyagiakkal kapcsolatban, amit még sosem éltem át. Ültem döbbenten a monitorom előtt, és semmit sem értettem. Csak ültem, és kavarogtak bennem az érzések.

Valamilyen isten(nő)i ;-) sugallat hatására beugrott, hogy a hiányra fókuszálok, azaz az van bennem teljesen, minden érzésemben, hogy mennyire rosszul vagyok. És ekkor valami átkattant: elkezdtem kicsit kívülről látni magamat. Tehát amikor észrevettem, hogy arra fókuszálok, AMI VAN, és amit nem akarok (éljen Abraham! :-)), akkor megkérdeztem magamtól, mégpedig jó hangosan:

– Mit akarsz Csapó Ida?

Válasz(om magamnak – hangosan :-)): Jól érezni magam!

– Vazze, akkor csináld meg, amitől jól éreznéd magad!

Ja? Tényleg! :-) És hogy mi lenne ez? Mitől lennék jobban máris? Hát például egy jó zenétől, mondjuk Kitarotól…

– Na, akkor tedd meg! – zajlott tovább a párbeszéd önmagammal hangosan.

Kitaro bekapcs. – mindig kéznél van :-))

– És még?

Hát egy kellemes, meleg fürdőtől (nemrég jöttem haza, egész napos távollét után, és igazából már rég ezt kívántam, de ugye az elmém, a nyughatatlanságom mást “csináltatott” velem, he-he, gondoltam közben – magamban :-))

– Akkor fürödj meg!

Máris! Folyó víz csobog, kedvenc habfürdőm bele, Kuan-Yin olajjal vegyítve – hi-hi :-)

– Na, és még mi?

Hát egy igazán finomat enni :-)

– No, akkor csinálj magadnak egy remek kaját! Tudod, amilyent szoktál! – hangzott el az utolsó hangos mondat magamnak. :-)

Mire megejtettem a remek fürdést, és el is fogyasztottam a finom párolt zöldséges kajámat, miközben az egyik kedvenc Kitaro-CD-m végig szólt, sejtheted, hogy már egyre jobban is voltam, sőt: kiválóan!

Az egészből a lényeg: a 2 énem szépen lejátszotta a “meccset” saját magával ;-)

Ezt a módszert neked is tudom ajánlani akkor, ha padlón vagy, ha valami miatt hirtelen rád tört a rossz kedv. Én imígyen megnyudova aztán fokozatosan elkezdtem azt is tudatosítani, mi történt ott, mélyen legbelül (végig gondoltam, mit is olvastam a neten, és igen-igen, ezek hatottak rám, de hogy miért ennyire és pont most? nos, ezt is tisztáztam). Mitöbb azt is kitaláltam, milyen ellenszerekhez kell folyamodnom, hogy ilyesmi lehetőleg ne forduljon elő velem újra, tehát mivel és hogyan előzhetném meg. Mivel ekkorra már nyugodt voltam, újra a középpontomba (!) kerültem, ezért egyre erősödött az intuitív tisztánlátásom, tehát magam találtam meg a saját, JÓ válaszaimat!

Összegezzük akkor a további tanulságokat is:

  • tudatosítsd a történteket,
  • találd ki/jöjj rá a Belső Hangod, az intuítiv tisztánlátásod segítségével, hogyan kerülheted el, hogyan előzheted meg a hasonló helyzeteket.

Ha pedig racionális megközelítésre van szükséged pénzügyeid terén,
akkor azt itt tudod megtenni  –>>

Visszatérés a régi-jó, gazdagnőkös szokáshoz: rezgésszintemelő videó Kitarotól!

Kitarotól hoztam egy videót, ha már emlegettem őt atéren, hogy nekem ő segített a zenéjével: örömmel osztom meg veled elbűvölő művészetét és személyiségét! :-) És ezzel vissza is térünk egy régi-jó, gazdagnőkös szokáshoz, amikor is vasárnapként az akkori blogbejegyzésekben mindig volt rezgésszintemelő videó, gyakorlat.

Ezt a Kitaro kompozíciót Sarasvati ihlette – küldöm hétvégi rezgésszintemelőnek, de nyugodtan használd a hét bármely napján :-)). Ha úgy érzed, akkor jó(t) táncolást rá – nem véletlenül ezt a számot választottam, kukkants majd oda a videó alá is! ;-)


Hogy a vágyott jó(l)létet hogyan nyerheted még el,
arra itt találsz egy ingyen letölthető tanmesét itt alább.

Egyik szereplője Sarasvati, a tudás hindu istennője, a másik pedig Laksmi, a hindu bőség istennő.

Fogadd tőlem szeretettel, küldöm neked ajándékba :-): Elnyered a vágyott jólétet (Saraswati és Laksmi) (1611)

Hogyan teremts még további módszerekkel, és ezúttal racionális síkon is jól-létet, de jólétet ;-) is – erre kapsz gyakorlatias megoldásokat a 2011. december 17-i, szombati egésznapos GazdagNők-szemináriumon

Ekkor a fő témánk a passzív jövedelem és a hatástöbbszörözés lesz pénz, idő és energikusság, testi fittség tekintetében. További részletek, jelentkezési lehetőség itt –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

16 Responses to “Hogyan másszak ki az anyagi, lelki gödörből?”


  • Én azt gondolom, hogy nagyon jó amiket írsz és sokat segít, sokaknak…
    ha belegondolok épp tegnap beszélgettünk páran arról, hogy épp egy “világgazdasági válság” közepén csücsülünk és engedjük meg magunknak, hogy ennek ellenére jól, elégedetten és boldogan éljünk- a körülményeink ellenére :). és ez annyira jó és felemelő érzés- ezekből a helyzetekből rengeteget tudunk tanulni, és már most sokkal többször támaszkodom a saját kreativitásomra, mint akár egy évvel ezelőtt! mondom ezt úgy, hogy épp februárban váltam, és jelenleg a közös-saját adósságainkból keresem a kivezető utat.
    Az a jó, hogy szeretem a LIMONÁDÉT, amit készíthetek belőle!
    Sok erőt+ és éljenek a gazdagodó és másokat is gazdagító Nők!

  • Kedves Ida!

    Jó volt olvasni ezt a bejegyzést is:) valóban, sokszor harcol a két énünk, és mindig kérdés, melyik kerekedik felül. De egy jó zene, a középpontunk vagy egy jó fürdő sok mindent megoldhat:)

  • Keves Ida!

    …sokadszorra szaladok bele “Avalon papnőjének” tanításaiba, és nagyon jó volt ebben a megközelítésben írt bejegyzést olvasni itt a GazdagNők oldalán is :)… Azt hiszem mindannyiunknak ez a rezgésszint emelés és megtartás a legnehezebb, és nagyon jól jött hozzá az, hogy lebontva, konkrét gyakorlati példákkal érzékeltetted, hogy mit tehetünk akkor , ha eláraszt minket a kétség…

  • Kedves Ida!
    Megmagyarázhatatlan rossz érzés kerített hatalmába reggel, és egész nap kerestem a megoldást… hogy tudnám megérteni…elűzni ezt a rossz
    érzést. Nagyon szomorú voltam, mert nem tudtam mit tegyek és azért mert senki sem segített. Tudtam, hogy el fog múlni mert ez csak egy érzés…de ráment az egész napom. És jött ez az írás… ez a zene…
    érzem, hogy nem vagyok egyedül és már egészen más szintre kerültem. Itt jobban érzem magam. Köszönöm Ida ezt Neked.
    Üdv: Gyöngyi

  • Kedves Ida!

    Köszönöm a megoldás kulcsát! Én nagyon “befordultam” az elmúlt időszakban, rengeteg teher szakadt a nyakamba-ballagás, anyagi gondok stb.- de egyre feljebb kerülök, hogy a pozitív énemet sikerül előtérbe helyezni a negatívval szemben. Ez a zene fantasztikusan hat rám! Köszönöm!
    Anne

  • Sokszor és sokat olvasom a leveleidet e-maileidet,sőt sokszor vissza ,vissza térek a már elolvasott levélreis.
    Sajnos most én is igen csak mélyponton vagyok mind anyagilag mind lelkileg.Sokszor úgy érzem segítségre lenne szükségem mivel egyedül nem megy,de ilyenkor jön a Te leveled és erőt meritek ,hogy igen is én is képes vagyok rá ,hogy túléljem és kilépjek ebből a holtpontból.

    ölel
    Marcsi

  • Sziasztok!
    Mind-mind nagyon fontos teendőket írt Ida: könnyű táplálék a testnek (finom ízek), kényeztetés (fürdés, masszázs), zene a füleknek :-) Én ilyenkor olvasni is szeretek (kizárólag pozitív könyvekből), egy nagy ölelést adni és tudatosan figyelni a légzésemre. A körülöttem lévő negatív gondolatoktól így levédem magam és arra figyelek, amire hatásom van.
    szép napot
    Kata

  • Ida, koszonom a zenet – nagyon tetszik, es igazad van amire a figyelmemet forditom az van az eletemben :)

  • Pongrácz Istvánné

    Kedves Ida!
    A mai nehéz nap után nagyon jól esett meghallgatni ezt a csodálatos zenét, másra most nem is vágyom már!
    Köszönöm szépen!
    Judit

  • Kedves Ida!

    Már hosszú ideje belém vódott a szorongás a munkám és az anyagi helyzetem miatt. Mostanában már abban is kételkedem, hogy az egyszerű napi rutint (pl. fogmosás) helyesen meg tudom oldani. Ez a sok alacsony rezgés, amit adok és kapok teljesen kimerített. Sokat olvasom cikkeidet és mások hasonló iránymutatásait. Próbálkozom csak pozitív gondolatokat, cselekedeteket tenni, de az erre vonatkozó próbálkozásaim általában rémálommá válnak. Valamit biztosan rosszul csinálok. De még próbálkozom egy kicsit… Lehet, hogy tudatlanság de most hallgattam először Kitarot, és csak sírtam, sírtam… Normális dolog ez? Valaki mondja meg!
    Pedig nagyon szép és többször meghallgattam, de hatás ugyanaz.
    Gabus

    • Gabus,
      szerintem sírd ki jól magadat – szerintem ez teljesen normális dolog. Valahol nagyon mélyen megérintett ez a szám… Én nagyon szeretek egy görög tengerparti helyet: Sartit. Hatszor jártam már ott, de minden alkalommal úgy jöttem el, hogy torokszorító sírás fojtogatott – mostanra múlt csak el valamennyire. De még mindig mélyen (meg)érint érzelmileg az a hely – magyarázat nincs rá, racionális ésszel legalábbis :-)
      Elfogadom, hogy ez van – drukkolok neked, hogy jobb legyen. És lehet, hogy külső segítségre van szükséged – gyógyítóra, orvosra, terapeutára…

      Szeretettel: Ida ***

  • Kedves Ida!

    Köszönöm ezt a leveledet és a benne lévő zenét és tanmesét.
    Nem csodálom, hogy Kitarot hallgatva helyrebillent a lelki egyensúlyod.
    Bevallom még nem ismertem, de amikor hallgattam, olyan hatással volt rám, hogy potyogtak a könnyeim, pedig semmin nem gondolkoztam közben. Utána én is könnyebbnek éreztem magam. Ahogy olvasom, másra is így hatott.
    Még egyszer köszönöm.
    Klári

  • Kedves Gabus!
    A zenéhez kapcsolódó érzéseidet nem csak sírással tudod kifejezni hanem mozgással és tánccal is. Próbáld ki! Hangosítsd be magadnak a teret és légy önfeledt: táncolj!
    Isteni érzés tud lenni.
    Ami pedig az élethez fűződő bizonytalanság-érzésedet illeti…csak azt tudom mondani légy bátor… engedd a benned rejlő kreativitást és alkotást felszínre jutni.
    Egyszer azt mondta nekem egy barátom: “Ha problémád van oldd meg alkotással.”
    Ez nekem akkor adott egy megértést.
    Talán neked is segít.
    Üdv: Gyöngyi

  • Kedves Ida!
    Köszönöm szépen a zenét és a bejegyzést is! Nagyon jóóóóóóó!
    Kellemes estét kívánok!
    Timi

  • A zene remek. Időnként szoktam hallgatni meditációs zenét, nagyon megtudja változtatni a hangulatot. Valahogy biztatást tud adni a jövőre nézve, mert olyan magas rezgésszintre kerül az ember tőle.
    A rossz érzés pedig, amiről ebben a bejegyzésben szó van sokszor megkörnyékez engem is, úgymint másokat is. Az biztos hogy a gondolatok sokat számítanak, ha észrevesszük, hogy negatív gondolatok vesznek körül minket, azonnal meg kell változtatni őket, mert amire gondolunk úgyis érezzük magunkat. Pozitívvá kell alakítani őket. Nem szabad állandóan a hiányra gondolni, ahogy Ida is írja, inkább a lehetőségeken kell gondolkozni, melyek által jobbá tehetjük életünket. Ezt már jól megtanultam, és gyakorolom is. :)
    Ajánlom mindenkinek.

  • Kedves Mindenki,
    segítséget szeretnék kérni!
    Elkezdtem vezetni (újra;) a bevétel-kiadás listát, és azt vettem észre, hogy az egyik legnagyobb tétel (a számlák mellett, amiből nem nagyon tudunk már meghúzni) az az ételre költött pénz – hangsúlyozni szeretném, hogy nem járunk étterembe, az otthon főzött ételeket visszük a munkahelyre, a helyi Spar-ban vásárolunk – és mégis, két főre 70ezer forint felett van az összeg, ami eszméletlen sok, szerintem.
    Tehát, hogy rövidre fogjam, egy gyors körkérdést szeretnék feltenni:
    ki hogyan végzi a bevásárlást? (naponta, hetente, havonta, diszkont, piac, satöbbi)
    hátha kapnánk egymástól jó tippeket, amiket hasznosítani lehetne.
    Köszönöm a segítséget!

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.