Monthly Archive for augusztus, 2011

Miért gyere a Bölcs Hold Bőség Körbe?

A Hold-ciklusokhoz kötődően már 150 nő részvételével zajlott tavaly = 2010 szeptemberétől több Bölcs Hold Bőség Kör program. Ezek egy-egy Hold Istennő mítoszához kapcsolódóan a pénz, a bőség, a jóLlét témáit járják körbe, mindig újat meg újat adva a visszatérő résztvevőknek is.
Akik többször jönnek azokban jobban elmélyül egy önismereti lelki és spirituális folyamat, és egyre erősebbek lesznek nőiségükben éppúgy, mint önbizalmukban és önismeretükben. Tehát gazdagodnak lelkiekben, szellemiekben, és ezek révén anyagilag is ;-)

Miért gyere közénk, azaz miért vegyél részt ezeken a 2.5-3 órás női, spirituális találkozókon?
Válaszolnak a már részt vett nőtársaid írásban és képben – olvasd el a mondandójukat, nézd meg a velük készült videókat! Köszönöm… :-)

… ezek veled is megtörténhetnek! Olvasd a véleményeket!

Megtapasztalni azt a szeretet, ami áradt… Nagyon köszönöm a csodálatos estét, amit együtt tölthettünk. Csodálatos érzés volt megtapasztalni azt a szeretetet, ami belőled áradt, és mindannyiunkat körül ölelt. Hosszú idő után úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Az utóbbi idők megpróbáltatásai miatt nagyon bezárultam mostanában, rengeteg barátot (?) elvesztettem, és úgy éreztem, hogy nincs senki, aki megértene, és a hozzám legközelebb állókat, a családomat is taszítani kezdtem. A párom fogalmazta meg egyszer, hogy tele vagyok szeretet vággyal, de mindent elkövetek, hogy senki ne szeressen.

Nagyon meglepődtem, hogy mennyien küzdenek ugyanolyan, vagy hasonló problémákkal, és újra éledt bennem a remény, hogy van megoldás, és amire már sokszor rájöttem, én vagyok saját magam legnagyobb akadályozója, illetve a gondolataim. Annyira jól tudom már az öszes elméletet, de a saját életemben nem tudom alkalmazni őket.

Úgy érzem Benned rokon lélekre találtam, Ida, és a segítségeddel kicsit könnyebben veszem majd az akadályokat. - Kuthy Gizella

Olyan nők között, akik feltöltenek, segítik a fejlődésemet… Köszönöm, hogy megrendezted a Bölcs Hold estét, Ida…  Nagyszerű dolog számomra, hogy olyan nők között tölthetek akár csak néhány órát is, akik energiáikkal feltöltenek és gondolataikkal (akár problémáikkal) elősegítik a fejlődésemet.

Hasznos tudnunk, hogy mások milyen gondokkal küszködnek. Kiderülhet, hogy lám a miénk sem nagyobb másokénál, sőőt!Tanulhatunk a mások megoldásaiból.
Köszönöm az eszközöket, amit a teremtéshez, pénz körüli pozitiv gondolkodáshoz közvetve vagy konkrétan a kezembe adtál. :))
Hamarosan 2 hétre elutazom a lányaimmal a Balatonra. Már kigondoltam, hogy mi lesz a programunk, hogy a termtésre az egyik legjobb helyet látogassuk meg. Gondolunk RÁTOK szeretettel! - Kisiván Krisztina

 Pénz állt a házhoz: biztosan hozzájárult a Bölcs Hold Bőség Kör…Nagyon köszönöm, Ida, hogy ilyen hasznos és kellemes programmal ajándékoztál meg!!

Az élmény azóta is kísér és bizony elmesélem mindenkinek, akivel találkozom.

A csoda igazán másnap történt…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Pénz – pazarlásmentesen…

Háromszor annyi bevételem lett! – mutatta még a kezével is lelkesen a meredek felfelé ívelést a napokban egy előadáson egy olyan nő, akivel összefutottam a hallgatóság soraiban. És akiről kiderült, hogy hallgaTAG GazdagNők olvasó, “ügyfél” volt. - Mert megfogadtam egy fontos tanácsodat – egészítette ki. Megvallom őszintén még mindig meglep, amikor úgymond a semmiből előkerül valaki, akire hatott valami (gyakran jelentősen), amit jómagam indítottam el benne.

Nos, te is elérhetsz ilyen eredményeket. Például abban az esetben is, ha eljössz például a 7. Mitől dől a lé? című szemináriumunkra, ahol nagyon gyakorlatias módon foglalkozunk a pénzügyi tervezés témájával 2011. szeptember 11-én, vasárnap 10 és 17 óra között. Gyakorlatias azért, mert ÚGY állítottam össze a programot, hogy neked ott a helyszínen már dolgoznod kell a saját pénügyeiden (nem kell megosztanod másokkal a számaidat, szóval ettől ne tarts :-))  Erről a pénzügyi tervezés szemináriumról egybéként itt találsz meg minden további és bővebb információt –>>

FONTOS: a legkedvezőbb jelentkezési lehetőség és ár 2011. augusztus 24-én, éjfélkor lejár a 7. Mitől dől a lé? című rendezvénysorozatunk legfrissebb, pénzügyi tervezéssel foglalkozó szemináriumán. Itt nézz körül, ha még nem ismered a részleteket! –>>

A pénzügyi tervezés szemináriumunkról a legalapvetőbb racionális pénzkezelési tudást magaddal viszed természetesen otthonra is. A többi már azon múlik, hogy mennyire alkalmazod.

Mi a legnagyobb pénzügyi bölcsesség?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Pénz számolva, nő anyagi jólétben jó! ;-)

Emlékszel a régi közmondásra? Pénz számolva, asszony verve jó… Szerencsére ennek mára már leáldozott, és fennen hirdetni senki nem meri már a 21. század elején ezt a tipikusan férfi mondást. Nos, csavarjunk egyet ezen a közmondáson! És tartsuk meg ugyan az elejét, de aztán alakítsuk át jócskán – imígyen:

Pénz számolva, nő anyagi jólétben jó! ;-)

Ez lesz a mottója a 7. Mitől dől a lé? című rendezvényünknek itt a GazdagNőknél. Mégpedig ezúttal egy nagyon-nagyon gyakorlatias pénzügyi tervezés szemináriuma keretében 2011. szeptember 11-én, vasárnap 10 és 17 óra között Budapesten.

Minél inkább anyagi jólétben tudjál érni, ne legyenek szorongásaid a hétköznapokban a pénzügyeiddel kapcsolatban – ezt a célt szolgálja a pénzügyi tervezés szemináriumunk. A pénzt a racionális oldaláról közelítjük meg ezúttal, de nagyon! Veled közösen átvizsgáljuk pénzügyi EGÉSZségedet!

Hogy dönteni tudjál a részvételedről, gondold végig azt, hogy

igennel válaszolnál-e ezeknek a kérdéseknek a többségére:

  • Gondoltad-e már azt, hogy teljesen felesleges vezetned a bevétel-kiadásaidat, attól nem lesz több pénzed?
  • Érezted-e már azt, bármilyen kimutatást csinálsz, egyszerűen értelmetlen az egész, mert így sem, úgy sem jössz ki a pénzből?
  • Ha el is kezdted vezetni a bevétel-kiadásaidat, derült-e ki utólag legalább egyszer, vagy többször, hogy hol ezt, hol azt a tételt kifelejtetted, és borultak az elképzeléseid?
  • Nem látod teljesen világosan, bár csinálod rendszeresen, hogy mire jó napi szinten vezetni a bevétel-kiadásaidat, számon tartani a költségeidet?
  • Nem érted, hogyan tudsz félretenni arra, amit annyian emlegetnek: tartalékra, rendkívüli kiadásra, na a befektetésekről már nem is beszélve?
  • És hogyan adományozzál, amikor alig jössz ki a pénzből?
  • Ha hallottál róla, de akkor sem világos számodra mi a különbség az anyagi védettség, az anyagi biztonság és az anyagi függetlenség között?
  • Lehet, hogy tudnál még rövid távú pénzügyi terveket készíteni, de nem érted mit és hogyan is kell pontosabban tervezned a pénzügyeid terén közép- és hosszú távra? Na, és egyáltalán: mi az a családi pénzügyi tervezés?
  • Valójában fogalmad sincs, hogy az álmaidat miért kergeted örökké/hiába? Vagy legalább is így tűnik… elég gyakran. Netán nem látod ennek összefüggéseit a pénzügyi tervezéssel? Hm… erre igazából még sosem gondoltál volna?
  • Egyáltalán: eleged van a pénzügyekkel kapcsolatos örökös, vagy visszatérő, vagy kisebb-nagyobb gondokból?

Nos, ha ismerősek neked a fenti kérdések, netán némelyik érzékenyen érintett, és EZ legalább kettő esetében előfordult veled, akkor tarts velünk egy nagyon gyakorlatias pénzügyi tervezés szemináriumra 2011. szeptember 11-én, vasárnap 10 és 17 óra között Budapesten.
További részletek és jelentkezési lehetőség itt –>

 

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A mágikus, gazdagság vonzó 8-as

2008. 08. 08-ára alig két hét alatt hívtam össze nők és pénz témában egy csoportra való, fejlődni vágyó nőt. Amikor hirdettem a lehetőséget, már akkor elmagyaráztam, hogy miért ezen a napon tartjuk – jöttek is hamar a jelentkezések. :-) A kínaiak ezen a napon indították az Olimpiát Pekingben- nem véletlenül választották ezt a napot.

A 8-as szám a bőség száma is. Fekvő 8-as formájában ugyanis a végtelent szimbolizálja, így a végtelen bőséget jelképezi minden téren: anyagilag, lelkileg és spirituálisan egyaránt.

Emlékszem, ezzel a végtelen jellel a legelső fényképezőgépemen találkoztam először, méghozzá a távolságbeállításnál. Ezt a masinát még most is őrzöm, és a mobilommal készítettem most egy felvételt róla. (A jó öreg Fotobox! Másoknak Pajtás fényképezőgépe volt, nekem ez :-). Szerettem, és most is szeretem – nagyon jó szolgálatot tett nekem anno. Igaz, a legelső felvételen a 2 emberből csak az egyik látszott. :-)) Nos, visszatérve a mágikus 8-ashoz…

Ma is 08. 08. van – használd ki némi bűbájoláshoz ezt a napot. Felírhatod egy zöld gyertyára a kívánságodat – azért zöld színűre, mert ez a gazdagság, a pénz színe is (nem véletlenül használja több bank, pénzintézet a zöld színt, figyeld csak meg). Nem fontos egész mondatot írnod, egy jelkép, egy szimbólum is megteszi. Például egy pénzes zsák, ha anyagi bőségre vágysz,  ha több pénzre van szükséged.

A Növekvő Hold fázisában vagyunk, ezért a javaslatom a következő:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ne húzzon vissza se a pénzügyi ÉNed, se a környezeted!

Tudod-e, hogy milyen pénzügyi személyiségtípusba tartozol?

Tapasztalatom szerint a legtöbb embernek csak valamilyen érzete van erről, s így a legtöbb nőnek is. Amikor meg tudják, milyen pénzügyi személyiségtípusok léteznek, akkor már az elnevezés alapján néhányat be tudnak azonosítani, többhöz pedig magyarázat szükséges. Egy teszt segítségével képet kaphatsz majd magadról, sőt!

Tudod-e, hogy miért vannak konfliktusok a körülötted élőkkel, vagy miért értitek meg egymást jól pénzügyek terén?

Nos, mindezt tudod tudatosítani méghozzá a TeliHold energiájával kísérve, s a felismeréseid, a tisztánlátásod tovább segítenek majd téged pénzügyi önismereti utadon, a pénz lélektani vonalán. Rájössz arra, hogy a környezetedben élőkkel miért lehet konfliktusod, vagy miért értitek meg egymást pénzügyekben. EZT a témát is kivesézzük a GazdagNők teliholdas Bölcs Hold Bőség Körén 2011. szeptember 10-én, szombaton 13 és 16 óra között.

Negatív, visszahúzó környezetben élsz, és nem tudod, hogy mit tegyél (velük)?

Nincs olyan GazdagNők-program, ahol létszámtól függően legalább 2-3 nő esetében ne kerülne szóba a támogatás hiánya, a negatív, visszahúzó környezet. Mit kell felismerned ebben, és mi lehet számodra az IGAZI megoldás, hogyan indulj el ebben, mik a legfontosabb momentumok, ezt is megmutatom számodra. Itt megtalálsz minden további részletet: klikkelj! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ha eleged van a pénz utáni napi hajszából…

Már csak 2 részvételi jegy van a 2012. január 25-i, szerdai Cash Flow játékra!

A pénz utáni hajsza, méghozzá napi szinten, nos ebből sokunknak lesz elege egy idő után. Hogy hogyan tudunk mindezen hathatósan változtatni, mi az igazán hatékony módszer, ezt mutatja meg a pénzügyi intelligenciánkat fejlesztő CashFlow játék. A játékot magyarra Sallay Katalin fordította, és ő képzi a játékvezetőket is Magyarországon. A GazdagNők 2009 óta szervez olyan CashFlow játékokat, amelyeken 8-10 fős kiscsoportokban Sallay Kati gondoskodó odafigyelése mellett tanulhatják az oktató táblajáték segítségével a pénzügyi életszemléletük alapvető megváltoztatását. (Legközelebb 2012. január 25-e, szerdán és 2012. január 28-a, szombaton vehetsz rész ilyen Cash Flow játékon: jelentkezz mielőbb!–>>)

Íme néhány vélemény, a GazdagNők szervezésében CashFlow játékot legutóbb játszó nőktől:

Különösen a segítőkész nőknek, akik elfeledkeznek saját bőségükről

A tapasztalataim –  amiket inkább belül éreztem -, hogy a játék öröme és komolysága egyben nagyon is mélyen  elrejtett blokkokra képes rámutatni, ha valaki tudatosan figyeli a reakcióit.

Mindenképp oldó hatásokat éreztem a játék során, milyen hiedelmek korlátoznak, hogyan engedhetem el őket, és hasonlók…  Felismerés: ha egyszer elindul egy pozitív folyamat, mennyire átalakul a hozzáállás…. és még sorolhatnám. Számomra a személyiségfejlesztés egyik eszközeként nyilvánult meg a játék.

Kati mint játékvezető, mint Ember egy Tünemény! Tisztelettel, szeretettel tudok róla nyilatkozni. Türelméről, alázatáról nem is beszélve. Köszönöm Neki.

Azt gondolom, minden típusú szakmában, foglalkozásban jól jöhet egy ilyen tapasztalás. Amit mégis érzek, az a Típus, amilyen Én is voltam: aki szeret másoknak segíteni, adni, szolgálatkész és közben elfeledkezik saját igényeiről, bőségéről – például gyógyítók, terapeuták -, nekik különösen fontos lehet egy ilyen pénzügyi intelligenciát fejlesztő játék.

Köszönöm a lehetőséget.

Ács Piroska Sóskúton élő, de Budapesten dolgozó kineziológus, nőiségtréner, lélektánc oktató
Lélektánc.hu

Sokkal gyakorlatiasabban látom a pénzügyeket

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png