A spóroláson túl – Csak Csajok (RTL Klub) Wolf Kati társaságaban is…

Spórolási tippek az ünnepek előtt – eredetileg ez volt a mottója az RTL Klub “Csak Csajok” című műsorában annak a résznek, amiben jómagam voltam a szakértő vendég.  Nem akárki mellett ülhettem, mint Wolf Kati :-), s természetesen őt is hallhatod pénz-témában (rögtön az alábbi videó felvételen).

A pénzügyi személyiségtípusok egy cipős doboz kapcsán kerültek szóba, mégpedig, hogy kinek-kinek milyen hajlama lehet, és hogyan ajándékozásra, adományozásra. Illetve az örök klasszikus téma, a párok és a pénz témája is szóba került, s ezúttal is az ún. polarizációs minta, azaz amikor az ellentétek vonzzák egymást, és ebből hihetetlen konfliktusok kerekedhetnek, noha sokat tanulhatnának egymástól.  Hogy hogyan erre jó magam is adtam tippet, s

Wolf Kati is elmondta a saját pénz-példájukat a férjével (tanulságos, hallgasd meg!)

Pénz-érzelmek, pénzgyűjtési-takarékoskodási szokások kialakítása, azok a bizonyos 10-10%-ok mind témáink voltak. Itt a mintegy 5 perces könnyed hangulatú, de (szerintem) mégis hasznos tanácsokkal szolgáló beszélgetés, amit Barabás Évi vezetett – nézd meg, szeretettel ajánlom a figyelmedbe:

Ha a pénzügyeid terén elszánt vagy arra, hogy még tudatosabb legyél, akkor ezt meg tudod tenni például a GazdagNők kedvezményes ajánlatait is figyelembe véve/igénybe véve. Pénzügyi személyiség típusok tekintetében nézz körül máris itt! :-) Klikkelj! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

0 Responses to “A spóroláson túl – Csak Csajok (RTL Klub) Wolf Kati társaságaban is…”


Jelenleg nem tudsz hozzászólni.