Teremts sikeresen gazdagságot, egészséget, jó kapcsolatokat Carolyn Deal segítségével!

Újrafelfedezés. Ismered ezt az érzést? Miközben arra is rájössz, hogy olyasmit is meghallasz, meglátsz és/vagy kiolvasol belőle, amit korábban nem. Én így vagyok az agykontrollal. És őszintén szólva egy ideje rosszul esik hallanom, amikor – főleg spirituális körökben – bagatellizálva van az egykori ott szerzett, első fontos élmény, ami valakit elindított egy belső úton.

Agykontroll tanfolyamot e sorok írásakor jómagam 20 (!) éve végeztem, 1992-ben még Zalaegerszegen. Az idén elmentem egy ismétlő napra, mert feltámadt bennem a vágy: jött egy belső késztetés erre. Elkezdtem előkeresni régi könyveimet, munkafüzetet, és döbbenten érzékeltem, hogy minden ott van benne, ami ma is jelen van a legkülönbözőbb spirituális tanítóknál, a legkülönfélébb módszerekben és irányzatokban…  Csak jól kell figyelni rá, és megbecsülést, hálát, vagy mondhatnám azt is, hogy lojalitást érezni iránta, az agykontroll iránt. Mert sokat kaptunk nagyon sokan tőle… És sokkal-sokkal spirituálisabb, mint azt elsőre, vagy utólag gondolnánk. Tartalmazza a Tudatos Teremtés minden csínját-bínját, és a Vonzás Törvényét is.

Carolyn Deal, az egyik legsikeresebb agykontroll oktató. A gazdagságról szóló kis füzetkéje lehet, hogy sokaknak megvan, én is őrzöm a magamét. A hatékony programozás titkai című, alább látható videóban elmondott saját történeteiből néhány ismerős lehet ebből a kis füzetből.
Az alábbi másfél órás videót megnézheted több részletben is, de ha tudod és bírod, nézd meg nyugodtan együltő helyedben – garantálom, hogy akkor is sokat meríthetsz belőle, ha nem végeztél agykontroll tanfolyamot.

Miként teheted az emberi tapasztalatodat kellemes élménnyé – erről beszél Carolyn Deal, miközben a gondolat nagytakarítás, illetve az elme-tükre technika alkalmazása kapcsán sok-sok sikertörténetet is elmesél. Legyen szó egészségről, párkapcsolatról, vagy anyagi helyzetről.

Saját pénzügyeit hogyan tette helyre, erről is nagyon tanulságos belső felismeréseket hallhatsz, amiket aztán te magad is birtokba vehetsz. Carolyn Deal nekünk nőknek igazi minta, példakép lehet, akár belső tanácsadód, “titkos” mesternőd is. A videófelvételt vele itt láthatod:

Saját teremtésedet támogatja például a GazdagNők  pénzügyi önismereti online programja, a PénzTükör. MOST kedvezően tudsz rá jelentkezni! Nézd meg itt a részleteket! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kapcsolódó cikkek

6 Responses to “Teremts sikeresen gazdagságot, egészséget, jó kapcsolatokat Carolyn Deal segítségével!”


  • Drága Ida.!
    Hálásan köszönöm ezt a videót. 18 éve én is elvégeztem az agykontroll tanfolyamot. Azóta minden évben,rendszeresen járok ismétlő előadásokra. Két éve tüdőszűrésen a “a jobb alsó lebeny csúcsában ujjbegynyi puha gócárnyék” -ot állapítottak meg, szeptember hónapban. A főorvos asszony elküldött CT vizsgálatra,de csak december 9-re volt időpont.Hát, mit ne mondjak nagyon megijedtem. De aztán elkezdtem én is az elme-tükre technikát, naponta kétszer.
    Elképzeltem, hogy lekicsinyítem magam és “varázsrakétával” bele megyek a testembe. “Utazásom célja a tüdőm. Láttam amint a bal tüdőm szép egészséges, ezután a jobb oldali tüdőmhöz fordultam, mondtam neki, hogy nagyon szeretem, és “varázskefémmel” megdörzsöltem és láttam, hogy nagyon szép rózsaszín egészséges lett a tüdőm. Ezt naponta elismételtem.
    Amikor eljött a december 9.-i CT vizsgálat ideje, már biztos voltam benne, hogy egészséges és tiszta a tüdőm.
    Ezt a véleményt kaptam:”Negatív mellkasi CT. vizsgálat.
    Térfoglaló folyamat nem igazolódott.”
    Nagyon megörültem az eredménynek.
    Tehát működik az agykontroll.!!!
    Szeretettel:Maca

  • Köszönöm az ajándékot! Mit szóltok hozzá, van aki az agykontroll-t, mint megbetegítő agyrémként emlegetik és kimondottan óvnak tőle! Valóságban megtörtént, hogy a kezdetekben amikor “programoztam” biztos nem jól, mert rövid időn belül összeomlott az életem! Néhány év múlva a pánikbetegségem miatt- terápiára jártam, és az orvosom mondta nekem, hogy elkövethetem azt a hibát ha az agykontrollal foglalkozom, hogy mindent azzal akarok megoldani!Most amikor néztem a filmet megint éreztem azt a jó érzést, amiért régen fontos volt nekem a Silva-módszer!Lehet, hogy nem kellett volna meghallgatni a kétkedőket? Mégegyszer köszönöm az ajándékot, számomra ez ténleg az volt… Anikó

  • Nagyon szépen köszönöm ezt a jó kis videót sajnos sok helyre nem jutok el de ilyen segitségeknek nagyon örölök. Köszönöm áldásom Idára!

  • Kedves Ida!

    Nagyon örülök ennek a filmnek, többször megnéztem,
    igyekszem minden mondatát magamba szívni és megtanulni és alkalmazni, használni.
    Nagyon nagy segítség, nagyon hálás vagyok érte.

    Üdvözlettel
    Magdi

  • Kedves Gazdag Nők Olvasók!
    Én is átestem korunk egyik női népbetegségén. Akkor eldöntöttem, hogy ebben az életemben ez az utolsó betegségem. Mostantól életem végéig egészségesen élek.
    És ez idáig (12 éve) működik, mert az óta kisebb meghűlésen kívül más bajom nem volt. És ez így is marad mostani földi életem végéig. Pedig nem végeztem agykontrollt. Már csak az anyagiakat kell rendbe tennem. De azon is dolgozom, pl. ennek a filmnek a segítségével. Nektek is ajánlom és sok sikert kívánok hozzá.
    Nagy szeretettel
    Magdi

  • Nagyon tetszett a video, mert megerősített, hogy jól csináltam anno, amit tettem:

    Mikor már elegem lett a régi házasságomból, mert hiába tettem bármit a jobbítás érdekében, a férjem nem volt partner, fogtam egy papírt és felírtam az összes negatív érzésemet és beletettem egy általam útált kisbögrébe -amit a férjemtől kaptam és akkora volt, mint amekkorát a gyerekeknek vett, valamint rózsaszín és totyakos, vagyis malacra emlékeztető – és meggyújtottam a papírt. Aztán beleraktam egy zacskóba és tiszta erőből a földhöz vágtam a konyhakövön, hogy ennek most már LEGYEN VÉGE, azután kidobtam egyenesen a kukába.

    Fogtam egy másik papírt és fölírtam rá mindazt, amit szeretnék: érzéseket, tulajdonságokat, élményeket vegyesen, hogy mit szeretnék elérni és milyen tulajdonságai legyenek a számomra ideális társnak.
    Ezt egy darabig el-elolvastam és meditációkor is felemlegettem magamban.

    Aztán telt-múlt az idő. elváltunk békében, megegyezve. Új életet kezdtem, külön költözve. Költözéskor vittem magammal a papírkámat és jól eltettem az íróasztalom mélyére…

    Aztán megismerkedtem a férfival – akivel már 4 éve boldogan együtt élünk – és mikor az első évfordulónk volt, előkerült a papírkám és csodák csodája, a listán szereplő valamennyi tulajdonságot ki tudtam pipálni, egy kivételével. Szóval megtaláltam a számomra ideális férfit, aki mindenben oké, csak nem tud táncolni :-)

    Na ezen könnyen tudtunk változtatni, beiratkoztunk egy tánciskolába, ami kapcsolatunkat még szorosabbra fonta, hiszen a tánc önmaga is erotikus tevékenység, pláne akkor, ha azzal táncolunk, akit szeretünk….

    Sok sikert mindenkinak:

    P. Kata

Jelenleg nem tudsz hozzászólni.