Az egyik pénzügyi hiba, ha érzelmi alapon vásárolunk.
Íme itt egy amerikai történet erre Lois P. Frankel könyvéből, de számtalan magyar sztorit is elővehetnénk (sajnos):
„Férjemmel együtt beleszerelmesedtünk egy házba és még ott helyben ajánlatot is tettünk rá. Egy héttel a pénz letétbe helyezése után fedeztük fel, hogy a ház megadott alapterületét húsz négyzetméterrel eltúlozták. Annyira meg akartuk venni a házat, hogy nem kértük az ár csökkentését. Házunkat az ingatlankereskedelem fellendülésének tetőpontján vásároltuk meg, és amikor néhány évvel később eladtuk, 350. 000 dollárt vesztettünk rajta. Nem ért volna kár, ha nem érzelmi indíttatásból vásároltunk volna.”
Legtöbbünknek van ehhez hasonló tapasztalata: csak a vásárlás után jövünk rá, hogy hibáztunk. Szinte bárminek, amiről túlfűtött érzelmi állapotban határozunk, annak később megbánás lehet a vége. Noha nem kizárólag a nők uralják az érzelmi vásárlás piacát, azért részesedésük figyelemre méltó ezen a téren. Legyen az belső késztetés, amely a nőket elhamarkodott férjhezmenetelre vagy az éppen a tesztelt kocsi megvásárlására készteti, ha nem gondolod végig logikusan és realisztikusan a cselekedeteidet, az olyan hiba, amelyet később megbánsz. Ha figyelembe veszed a következő tippeket, segíthet elkerülni, hogy túl sűrűn érzelmi alapú vásárlásokba bonyolódj.
Tippek a túlzott érzelmi vásárlások elkerülésére




Két fajta érzelmi indíttatású vásárlás létezik. Az egyik az, amelyik személyesen nagyon vonzó számodra és következménye a „meg kell szereznem” típusú gondolkodás…. A másikfajta pénzköltés pedig az érzelmi megelégedettségért történik. Noha nem mindegyik nő követi el ezt a hibát, a nők mégis nagyobb valószínűséggel fognak beleesni ebbe a csapdába, mint a férfiak.
Ajándékba megkapod azt a munkafüzetet, ami odahaza is eligazítást ad neked abban, hogyan gondolkodj a passzív jövedelemmel kapcsolatban –>>
Sok félelem kísérte az életet – többek között ezt a felismerést is tette Anita Moorjani kómában átélt élményei hatására4 nap alatt eltüntette a 4B stádiumú limfómáját. Nevével már találkozhattál itt a blogon is,
















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Judit: Hűha! Komolyan vannak ilyen tervek? De még mennyire ..Chi*** Csapó Ida: Igen, valóban fantasztikus, Judit! Elméletileg lehet online is – ..
Judit: Nézem mindig a bejegyzéseket erről a Paverpolos dologról, ..
chi: szívesen, Judit :-) úgy legyen = sok ilyent :-) ..
Révész Judit: Nagyon köszönöm ezt a csodálatos filmet! Nem sok film ..
Judit: Láttam a filmet Húsvétkor játszották valamelyik TV csatornán. ..
Dobosy Ildikó: Nagyon érdekel minden alkotó szellemű, előítélet mentes önállóan ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Tündi, hogy így látod :-) *** ..
Sinkó Tünde: Nagyon tetszik az oldal sokszínűsége,hogy próbálod több módon ..
Chi*** Csapó Ida Ilona: Örülök, Ibolya, hogy neked is tetszett, h. tanulságosnak ..
Rostási Ibolya: Köszönöm Ida a filmet!Csak most tudtam megnézni, de ..
Chi*** Csapó Ida Ilona: örülök, h. ennyire megérintett és ilyen sokféle érzést ..
Chi*** Csapó Ida Ilona: szívesen neked is, Ilona :-) *** ..
Ili: Kedves Ida! Hálás vagyok és köszönöm, hogy megnézhettem ezt ..
Sinkó Tünde: Ez a film tényleg szuper! Nagyon rég láttam már ..
Chi*** Csapó Ida Ilona: Örülök, h. hatott rád a film – szívesen ..
lőrincz laszlone: Kedves Ida! Nagyon Köszönöm, a filmet megnéztem többször ..