Daily Archive for november 7th, 2012

Vásárlással kárpótolod magadat a múltért?

„Amikor kislány voltam, apa mindig azt mondta nekünk, hogy szegények vagyunk”– meséli egy ötvenes éveiben járó nő. – „Nagyon egyszerűen éltünk, nekem nem voltak olyan játékaim, mint a többieknek. Úgy fogadtam el az életet, ahogy volt, egészen addig, amíg apám meghalt. Ekkor testvéreimmel együtt fejenként 250 000 dollárt örököltünk. Az első, amit tettem, hogy esztelenül költekezni kezdtem, olyan dolgokra szórtam el a pénzt, amiről sosem gondoltam, hogy egyszer az enyémek lehetnek. Még mielőtt felfogtam volna, a pénzt elköltöttem.”

Az ehhez hasonló történetek egyáltalán nem szokatlanok.

Lehetsz haragos azért, amit soha nem kaptál meg, vagy örülhetsz annak, ha most mindened megvan, amit valaha is akartál. Hogyha viszont az elveszett időért a pénz elszórásával, haszontalan tárgyak összevásárlásával akarod kárpótolni magad, az önbecsapás, és csak a saját későbbi pénzügyi helyzetedet sodrod veszélybe. Ez olyan, mintha mindig a múltban élnél. Fogadd el, hogy nem fogod tudni kárpótolni magad a jelenben azért, ami akkor nem volt a tiéd.

Gondolj azokra az emberekre – bizonyára a te ismerőseid között is vannak, – akik karrierjük legelején, a rendszerváltás idején, az 1990-es években óriási pénzeket kerestek. Sokan épp csak befejezték a főiskolát, egyetemet, maguk sem tudták, hogyan keveredtek az informatika, a bank- és brókervilág munkahelyeire, rövid idő alatt több pénzük lett, mint amennyiről valaha is álmodtak. Velük most mi van? Sokan felesleges és luxusdolgokra pazarolták el a pénzt, és amikor a lufi kipukkadt, ugyanúgy, vagy néha még rosszabbul állnak, mint a karrierjük kezdetekor. Ehhez hasonlókat hallani olyan lottónyertesekről is, akik az egész nyereményt olyan luxuskocsikra, utakra és házakra költötték, amelyeket sohasem akartak igazán. Nem sokkal később – jó esetben – ugyanazon a munkahelyen kötöttek ki, mint ahol a váratlan szerencse érte őket.

Nem tudod az elveszett időt kárpótolni költekezéssel. Mire jó egy csomó olyan tárgyat összevásárolni, amelynek már helye sincs a lakásodban, s csak azért megvenni azokat, hogy elmondhasd: neked már az is megvan? Ha lefoglal a pénzhajhászás miközben nincs időd kikapcsolódni, s mindent megvásárolhatsz, amit csak akarsz, azt hiszed, gazdag élet élsz?

Tippek, hogy a fenti hibákat el tudd kerülni:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png