Monthly Archive for március, 2013

Agyalás, aggódás helyett alkoss!

Mindenki (lehet) kreatív – TE is! És tapasztalatom szerint sokkal jobban jársz, ha agyalás, aggódás helyett alkotsz ~ bármilyen témában legyen kihívásod, bármelyik életterületedről is legyen szó!

Művészetterápia – talán hallottál erről a fogalomról, de tán arról is, amikor kétkezi munkával rehabilitálnak, építenek újra még komoly lelki betegeket. Nekünk egészséges embereknek, vagy éppen kihívásokkal “hétköznapi” módon “küszködőknek” szintén jól jön a kézzel végzett tevékenység, munka. Ennek egyik formája az olyan kikapcsolódás, adott esetben gyógyító, lelki egészséget őrző hobbi, amelyik kizárja az agyalást, az aggódást – mert alkotás közben egyszerűen nem tudsz másra figyelni, mint amit éppen csinálsz.

Kis Emilne Gyori Julia 1. Kikelet ESTI Kreativ Kor 2013. marc. 21 csut este Tugyi Marianal Bp Kartacs u. adj 1. feliratos Chi felvA legutóbbi kikelet esti kreatív kör legidősebb résztvevője elmesélte az alkotó programunk záró, megosztó körében, hogy meglehetősen zaklatottan érkezett, kapkodásában fontos dolgot ráadásul rosszul intézett, viszont a támogató női körben, meghitt és családias térben feloldódott minden feszültsége, és teljesen meg is feledkezett róluk. Visszaemlékezett élete korábbi szakaszára, amikor az alkotás sokkal jobban jelen volt, és el is határozta, hogy újra részt vesz kreatív programokon.

Kezd kialakulni egy stabil kis mag, akik úttörőként részt vettek az eddigi Kikelet Kreatív Körökön, és visszatérőkké váltak. TE is kapcsolódhatsz hozzánk! Igazán szeretettel várunk családias, bensőséges légkörben, támogató női térben, hogy elkezdd vagy folytasd kreatív életedet. Még kis tagsági “igazolvánnyal” is rendelkeznek a résztvevők, és a 4 részvétel után meglepetés ajándékot kapnak! Ebben neked is részed lehet :-)

Tudd, hogy a kreativitás senkinek nem kiváltsága! És főleg itt a ragyogó alkalom, ha eddig azt hallottad/hitted magadról, hogy kétbalkezes, ügyetlen vagy, hogy felszabadítsd magadat, megújítsd alkotó kedvedet. FONTOS: a Kikelet Kreatív Körökön való részvételedhez semmilyen előzetes tudás nem szükséges, tehát gyere, kapcsolódj be nyugodtan.

A 2013. április 7-i, vasárnapi közös, kreatív alkotós programról itt találod a részleteket, de már csak 2 hely van, így tájékozódj, és dönts mielőbb, kérlek – köszönöm :-) –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Kreatív tavaszköszöntő lelkiekben gazdagodni vágyó nőknek

4 hely máris elkelt, és már csak 5-en tudnak jelentkezni!

Tudod: gazdag nők – lelkiekben is! Nos, ennek jegyében lehetőséged van arra, hogy kreatívan álmodd meg a kikelet 1. napján tavaszodat, újjászületésedet! Egy különleges programra várok, de csak 9 résztvevőt 2013. március 21-én, csütörtökön este Budapesten! De mielőtt megismernéd a részleteket, nézzük kicsit az előzményeket!

Nagyon sikeresen elindult 2013. március 10-én, vasárnap a Kikelet Kretív Kör: végül is 12 résztvevő nővel töltöttük el örömteli alkotással az együttlétünk pár óráját. Igazán hálás vagyok azoknak, akik rögtön a Kikelet Kreatív Kör indulásakor velem tartottak, de senki nem maradt le semmiről sem!

Mert máris megvan az újabb időpont, ez viszont ESTI! Lesznek ilyen esti alkalmak is – terveim szerint havonta egyszer -, mert van, akinek ez alkalmasabb. A kreatív esti körök kicsit rövidebbek lesznek a terveim szerint, de ugyanúgy értékesek, ebben biztos vagyok már most is.

Mikor lesz pontosan az 1. Kikelet Kreatív ESTI Kör?

Nos, március 21-én, jövő csütörtökön lesz az 1. Kikelet Kreatív ESTI Kör a tavaszi napforduló jegyében, az 1. tavaszi napon! :-)
17.30-tól
leszünk együtt 2 óra hosszát, tehát a várható befejezés 19.30.

Mi lesz a témánk?

A kikeletet, a tavaszt alkotjuk meg rajzban, festésben – gyere, várlak téged is szeretettel!

Épp túl leszünk a tavaszi napéjegyenlőségen, és asztrológiai szempontból is épp egy új időszak vár ránk. Ez kimondottan kedvez az újrakezdésnek, a megújulásnak – ahogy minden évben ezt amúgy is elhozza számunkra a tavasz.

Ha szunnyadó kreatív energiáidat fel akarod ébreszteni, akkor itt a ragyogó alkalom! Ha pedig a kreativitás már jelen van a hétköznapjaidban, akkor új módszereket ismerhetsz meg, és új társaságba kerülhetsz, ahol bővítheted a kapcsolataidat is.

További részletek itt: klikkelj! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Egy kreatív, kitartó nő: J.K. Rowling

A napokban egy filmre bukkantam, és már akkor arra gondoltam, megosztom mindenképpen, azaz továbbadom azoknak, akik nyitottak rá. Itt alább tehát megtalálod A J.K. Rowling story teljes filmet magyar szinkronnal.
Egy kreatív, kitartó nő: J.K. Rowling ~ röviden így lehetne összefoglalni. Sok tekintetben ragyogó példa lehet nekünk nőknek. Nézd hát meg innen – kívánok jó szórakozást hozzá:

Ha pedig a saját kreativitásodat fejlesztenéd, akkor tarts velem/velünk MOST a tavaszi napéjegyenlőség idején! Esti Kikelet Kreatív Körre várlak 2013. március 21-én, amikor megálmodjuk nagyon kreatív módon a tavaszt = a kikeletet, de akár az újjászületésedet is – ahogy te magad szeretnéd! Már csak 4 hely van, tájékozódj hát mielőbb itt! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Még tart! Nőnap 2013 kedvezmény pénzügyeid sikeres tervezéséhez!

NŐNAP 2013 kedvezmény! De csak 8 jelentkezőnek! FONTOS: NÉGY kedvezmény máris elkelt!
MOST bruttó 8 ezer forintodba kerül csak, hogy PénzTündérünk minden jóval ellásson téged pénzügyeid tervezésnél. Élj az alkalommal, és használd ki a lehetőséget!

PénzTündér segít: pénzügyi tervezési alapok nőknek

Ha tovább olvasol, és meg is teszed, amit ajánlunk, akkor megváltozik az életed, mert

  • nem kell többet fillérezned,
  • nemcsak a legszükségesebbekre jut, hanem jó pénzbeosztásodnak köszönhetően régi vágyaid teljesülhetnek
  • több pénzed lesz, mint valaha, ugyanis megtanulod hatékonyan kezelni a pénzt,
  • nem te irigykedsz másokra, hanem mások fognak irigyelni téged – például a nyugalmadért, kiegyensúlyozottságodért,
  • neked lesz hatalmad a pénz felett, és nem a pénznek feletted, mert kontrollálni tudod,
  • és mivel kordában tudod tartani a pénzáramlásodat, megszűnnek a szorongásaid – még válság idején is!

Amire szükséged van, szükséged lehet:

  • magán pénzügyi tervezésre, személyes pénzügyeid hatékony menedzselésére,
  • továbbá mindezt megalapozó, helyes pénzügyi szemléletre, megfelelő hozzáállásra.

Tehát ismerned kell a különböző pénzügyi életvitelek jellemzőit: az átlagosat és a kudarcosat, hogy túl tudj ezeken lépni (mindkettőn), mégpedig a sikeres pénzügyi életvitel felé.
Ehhez pedig pontosan tudnod kell, hogy melyek a sikeres pénzügyi életstílus titkai, amit nem tanítottak nagyon sokáig nyilvánosan, s csak egy ideje hullt le a lepel a gazdag emberek és gazdag családok titkairól.

Most elsajátíthatod te is! Ráadásul többezer forintot megspórolva! Használd ki a Nőnap 2013 kedvezményt! Klikkelj ide a részletekért! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Gazdag nők – lelkiekben…

1 főt tudok még fogadni! Tájékozódj hát mihamarabb, mert nagyon gyorsan fogynak a helyek!

Kreativitás, spiritualitás, ökotudatosság. Amikor tavaly az év 2. felében számot vetettem, akkor rájöttem, hogy ez a 3 nagy témakör, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ÉRTÉK az, ami megmaradt változatlanul számomra, és ami leköt, időnként nagyon is lenyűgöz. Lehet, hogy te is azt érzed, változások indultak el benned, ha akartad/ha akarod, ha nem. Így vagyok/így voltam ezzel én is. Egy idő után rájöttem: jobb, ha hagyom, hogy nyilvánuljon meg, ami meg akar nyilvánulni. Korábban előfordult, hogy kicsit szorongtam, hogy akkor majd nem csinálhatom azt, amit szeretnék – az Elmémmel, ugye… Most ezt sikerült elengednem, és a megnyilvánulni akaró elemi erővel sodort magával: ugyanolyan szenvedélyesen szeretem, mint bármikor máskor, amikor új dolgok bukkantak fel az életemben. Bár most nem teljesen erről van szó, mert régi kopott ruha öltözött újba (később írok erről részletesebben, köszönöm a türelmedet, ha kivárod, azaz végigolvasod soraimat :-)). Nos, a saját személyes élményeim előhívták bennem azt a késztetést, hogy elindítsak egy kreatív kört azoknak,

  • akik kreatívak vagy kreatív késztetéseik vannak, és nem élik ki, vagy még jobban szeretnék kiélni,
  • mitöbb: akik kiegyensúlyozottabb életre, nagyobb harmóniára vágynak,
  • le akarják tenni a feszültségeiket akár úgy, hogy alkotásba fordítják át, ami számukra örömforrást jelent, s mindez kihat a környezetükben élőkre is,
  • akik vissza akarnak találni, rendszeresen meg akarják élni a gyermeki önfeledtséget és kísérletező kedvet stb.

Jómagam vezetem az általam szintén kreatív módon ;-) összeállított Kikelet Kreatív Köröket. Teszem ezt kreatív lelki egészségőr, azaz mentálhigiénés szakember, illetve az Istennő ökotudatos papnőjeként. Először 2013. március 10-én, vasárnap 10 és 14 óra között (budapesti helyszínnel).

A létszám limitált. Jelenleg 1 főt tudok még fogadni! Tájékozódj hát mihamarabb, mert nagyon gyorsan fogynak a helyek a 2013. március 10-i vasárnapi Kikelet Kreatív Körre!
Részletek itt: klikkelj! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png