Daily Archive for március 27th, 2013

Agyalás, aggódás helyett alkoss!

Mindenki (lehet) kreatív – TE is! És tapasztalatom szerint sokkal jobban jársz, ha agyalás, aggódás helyett alkotsz ~ bármilyen témában legyen kihívásod, bármelyik életterületedről is legyen szó!

Művészetterápia – talán hallottál erről a fogalomról, de tán arról is, amikor kétkezi munkával rehabilitálnak, építenek újra még komoly lelki betegeket. Nekünk egészséges embereknek, vagy éppen kihívásokkal “hétköznapi” módon “küszködőknek” szintén jól jön a kézzel végzett tevékenység, munka. Ennek egyik formája az olyan kikapcsolódás, adott esetben gyógyító, lelki egészséget őrző hobbi, amelyik kizárja az agyalást, az aggódást – mert alkotás közben egyszerűen nem tudsz másra figyelni, mint amit éppen csinálsz.

Kis Emilne Gyori Julia 1. Kikelet ESTI Kreativ Kor 2013. marc. 21 csut este Tugyi Marianal Bp Kartacs u. adj 1. feliratos Chi felvA legutóbbi kikelet esti kreatív kör legidősebb résztvevője elmesélte az alkotó programunk záró, megosztó körében, hogy meglehetősen zaklatottan érkezett, kapkodásában fontos dolgot ráadásul rosszul intézett, viszont a támogató női körben, meghitt és családias térben feloldódott minden feszültsége, és teljesen meg is feledkezett róluk. Visszaemlékezett élete korábbi szakaszára, amikor az alkotás sokkal jobban jelen volt, és el is határozta, hogy újra részt vesz kreatív programokon.

Kezd kialakulni egy stabil kis mag, akik úttörőként részt vettek az eddigi Kikelet Kreatív Körökön, és visszatérőkké váltak. TE is kapcsolódhatsz hozzánk! Igazán szeretettel várunk családias, bensőséges légkörben, támogató női térben, hogy elkezdd vagy folytasd kreatív életedet. Még kis tagsági “igazolvánnyal” is rendelkeznek a résztvevők, és a 4 részvétel után meglepetés ajándékot kapnak! Ebben neked is részed lehet :-)

Tudd, hogy a kreativitás senkinek nem kiváltsága! És főleg itt a ragyogó alkalom, ha eddig azt hallottad/hitted magadról, hogy kétbalkezes, ügyetlen vagy, hogy felszabadítsd magadat, megújítsd alkotó kedvedet. FONTOS: a Kikelet Kreatív Körökön való részvételedhez semmilyen előzetes tudás nem szükséges, tehát gyere, kapcsolódj be nyugodtan.

A 2013. április 7-i, vasárnapi közös, kreatív alkotós programról itt találod a részleteket, de már csak 2 hely van, így tájékozódj, és dönts mielőbb, kérlek – köszönöm :-) –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png