Alkoss szabadon ÉS felszabadultan! Paverpolos textildekoráció 2014. augusztus 30-án!

FONTOS: maximum 10-10 főt tudok fogadni az egyes időpontokban  2014. augusztus 30-án szombaton 10 és 14 óra, illetve 17 és 20 óra között a paverpolos textildekorációs kreatív alkalmakra a Magnet Közösségi Ház évadnyitó napján Budapesten. Tájékozódj hát mihamarabb, mert nagyon gyorsan szoktak fogyni a helyek! Amíg a lap alján látod a jelentkezési űrlapot addig még tudsz jelentkezni.

paverpol Chi kreativ ezust lany teljes adj 1 feliratos szignos  kisebb meret DSC09328A Paverpol technika forradalmian új még mindig Magyarországon, és az elsők között lehetsz, aki elsajátítja. Az újrahasznosítás is fontos része, de az is, hogy meg ne ijedj: semmilyen előzetes tudás nem szükséges. Sőt! Bármilyen hihetetlennek tűnik számodra fényképen láthatóhoz hasonló alkotást te is elkészíthetsz – nekem ez volt az első művem. És te is képes vagy erre, nekem elhiheted! Az “Alkoss szabadon!” paverpolos kreatív program keretében többek között falikép készítését is választhatod, de készíthetsz még másfajta kreatív termékeket is (lásd hamarosan itt alább).
Ha még sosem hallottál a paverpolozásról, akkor nézzük a választ a következő kérdésre (vagy ugord át ennek a résznek az olvasását):

Mi az a Paverpol?

A Paverpol termékcsalád újdonságként került Magyarországra, s ezzel forradalmosította a kreativitásban rejlő lehetőségeket mindenki (!) számára. Tehát nemcsak a művészeknek, hanem az átlagos, hétköznapi, de kreatív késztetésű emberek, a hobbi alkotók számára is. A termék nem más, mint egy levegőre száradó speciális keményítő és ragasztó anyag. Ezt textil, papír, selyem, puha bőr, gipsz és más természetese anyagokkal lehet felhasználni.

A Paverpol azért is örvend nagy népszerűségnek, ahol elterjedt vagy már terjedőben van, mert megunt ruhanemű, már nem használt kiegészítők, otthon heverő lim-lomok, kacatok nyernek új értelmet, tehát a Paverpol az újrahasznosítás, az ökodizájn lehetőségét is magában foglalja a kreativitás mellett. Adott esetben még drót, alufólia az, ami segíti egyedi műalkotások, ajándék-, illetve dísztárgyak létrehozását alkotójuknak. Készíthetünk vele domborműveket, ékszereket, kül- és beltéri szobrokat, és a már említett ajándéktárgyakat is – csak a képzeletünk szab határt a kreatív felhasználásának. De többnyire az a tapasztalat, hogy a Paverpol inkább felszabadítja a képzeletet, és árad a kreativitásunk miközben önfeledten alkotunk.

A termék maga is öko termék, ugyanis emberre, állatra és a környezetre teljesen ártalmatlan.

Kiket várok a 2014. augusztus 30-i, szombati “Alkoss szabadon!” mottójú paverpolozásra?

  1. Ha még sohasem paverpoloztál, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld ezt a nagyon különleges, látványos eredményt gyorsan hozó, önbizalomnövelő kreatívkodást! Tehát várom azokat, akiknek a kézzel fogható kreativitás jelen van a mindennapjaikban, vagy újra elővennék. Hogy miért? Mert itt egy ragyogó új lehetőség: új módszert kipróbálni már ismert anyagokon/anyagokkal, tárgyakon/tárgyakkal. Garantálom, hogy nagyon fogod élvezni!
  2. Kimondottan várom azokat, akik kétbalkezesnek hiszik/tudják magukat. Hogy miért? Hogy áttörjük meglévő hiedelmeidet, mert ez biztosan megtörténhet, ebben biztos vagyok, mert már számtalanszor megtörtént paverpolos kurzusaimon!
  3. Ha már jártál nálam paverpolozni, szívesen látlak újra: gyakorolj; élvezd ismét a közös, egy térben alkotás inspiráló, örömteli részét; tanulj elkészíteni újabb tárgyat stb.

Kiknek nem való?

Azoknak nem való,

  • akiknek a saját kézügyességéről alkotott hitrendszere megingathatatlan,
  • akik nehezen fognak bele bármilyen új dologba,
  • akik tisztaságmániásak, és ódzkódnak attól, hogy a kezük ragacsos legyen bármilyen anyagtól (bár kesztyűt használni lehet természetesen, de vannak munkafolyamatok, amikor jobb enélkül dolgoznod, és óhatatlanul festékes, ragasztós, paverpolos lehetsz :-)),
  • akik nem szívesen osztoznak az alkotás folyamatában másokkal, s a saját ötleteiket mindenhatónak vélik, így nem szívesen merítenek mások tippjeiből,
  • akik nehezen fogadják el a vezetést olyan területen, amit még sosem próbáltak, v. ha próbálták már, akkor kevésbé nyitottak új megoldásokra, lehetőségekre, ötletekre, tippekre stb.

Mit készíthetsz a 2014. augusztus 30-i, szombat délutáni-esti paverpolozás során?

paverpol tenger lanya Chi kreativ kollazsAzért “Alkoss szabadon!” a paverpolos kreatív program neve, mert több készíthető kreatív alkotás közül tudsz választani (az alábbi jelentkezési lapban legalább egyet meg kell jelölnöd)

  1. Elkészíthetsz egy a fenti fotóhoz hasonló olyan paverpolos faliképet, amin egy arc szerepel valamilyen formában, ezt textilekkel körbeágyazzuk, strukturáljuk, festeni fogod stb.
  2. Vagy elkészíthetsz egy nyári hangulatú faliképet kagylókkal, tengeri díszekkel, vagy akár ruhaanyagból virágokat tekergetve, leveleket formálva, hm? :-)
  3. Tetővel ajándékdobozt/tárolót készíthetsz papír dobozból v. bébi ételes üveget újrahasznosítva.
  4. Mini váza készítése kis üvegből.
  5. Mécsestartó készítése kis üvegből.
  6. Nehezék készítése nagyobb követ, kavicsot felhasználva.

paverpol_teas_doboz_csukva_chi_kez_kreativ_adj_1_1368660744EZ a teljes választék! Szabadon alkothatsz, azaz Te választod ki, mit szeretnél elkészíteni iránymutatásom mellett paverpolos textildekorációs módszerrel. Jelentkezésedkor egyet mindenképpen ki kell választanod, de a Múzeumok Éjszakája idején akár több tárgyat is elkészíthetsz (ezeket is jelöld be még majd itt alább, kérlek ~ köszönöm). Ebben az esetben célszerű korábbi időpontot választanod, hogy legyen elég időd! EZ fontos, tehát ezt kérlek, h. vedd figyelembe ~ köszönöm ezt is :-)

Amit mindenképpen kapsz ez alkalommal is, mert a Paverpol Kreatív Művészet alapvetően erre épül: ökotudatos újrahasznosítást. Már az első alkalom után látni fogod, hogy szinte bármi lehet e módszer/technika alapja: bármilyen tárgy, sokféle anyag, bár a természetes alapanyagok a legjobbak. Jómagam számára a kreativitás és a spiritualitás mellett az ökotudatosság rendkívül fontos, ezért is lettem azonnal a Paverpol rajongója.

Tudd, hogy a kreativitás senkinek nem kiváltsága! Ráadásul a Paverpol Kreatív Művészet magyarországi képviselői azt hangsúlyozzák, hogy mindenki művész! Jómagam ezzel maximálisan egyetértek: hiszen mindenkiben lakozik egy művész – kérdés: ki mennyire engedi ezt kibontakozni?

Ki vezeti ezt az újrahasznosítós, paverpolos kreatív alkotó műhelyt, honnan az ötlet?

paverpol oktatoi oklevelellel Chi Katonane Toth Judit kepzok oktatoja Tata 2013 apr 17 szerda vagva  DSC09080Jómagam, Chi*** Csapó Ida vezetem a paverpolos textildekorációs alkotó műhelyeket. 2013 tavasza óta a nyári időszakot kivéve szinte minden hónapban volt ilyen program, s méltán népszerű. Teszem mindezt kreatív lelki egészségőrként, azaz mentálhigiénés szakemberként, illetve az Istennő ökotudatos papnőjeként.

A Paverpol technikával egy régi ügyfelem ismertetett meg olyan értelemben, hogy ő említette nekem, hogy ilyen létezik. Azonnal utánanéztem, és rögtön beleszerettem. Nagyon rövid időn belül ki is próbáltam, és azonnal feltett szándékom lett, hogy EZT tanítani akarom másoknak is! Elvégeztem a Paverpol Oktatói Tanfolyamot, és immáron hivatalosan is oktathatom Paverpol Kreatív Művészetet. (A mellékelt fotón az oktatói tanfolyam elvégzése után a kapott oklevéllel Katonáné Tóth Judit társaságában láthatsz, aki hazánkban nemcsak a Paverpol márkaképviseletet látja el, hanem ő jogosult a Paverpol Kreatív Művészet oktatóinak képzésére is.)

Hogy miért akartam azonnal és miért akarom változatlan elszántsággal tanítani a paverpolozást (nevezzük most egyszerűen csak így)? Nézzük tehát, hogy

mi a Paverpol Kreatív Művészet gyakorlásának eredménye?

  • Nagyon gyorsan sikerélményt ad bárkinek is, ezáltal önbizalomnövelő.
  • Látványos, aminek ráadásul gyorsan érzékeled a kézzelfogható eredményét.
  • Lelkessé tesz, felvillanyozza az egész lényedet (az előbbiek hatására is).
  • És mindezek révén az élet elevenségét magát tapasztalod meg azonnal és a saját bőrödön.
  • Boldog órákat adhat neked a Paverpol technika, amikor engeded a saját kreativitásodat áramolni, hagyod hogy a Benned Élő Művész megnyilvánuljon. Csak rajtad múlik!

A lényeg tehát az, hogy örömtelibb, és alkotóbb lehet az életed a korábbiakhoz képest, bővül ugyanis egy új technikával, az ökotudatos és 3dimenziós Paverpol Kreatív Művészettel. Érdemes kipróbálnod, ezt nyugodtan és jó szívvel ajánlom neked!

A kézzel végzett tevékenység bizonyítottan nagyobb kiegyensúlyozottságot, megelégedettebb életet, több harmóniát, boldog és kreatív pillanatokat hoz neked, különösen ha ajándékot készítesz, és mindezt teheted ráadásul jó társaságban, támogató létkörben, egy remek aurájú, pozitív kisugárzású lakás hangulatában. Ha mindezt te is szeretnéd, akkor tarts velem a 2014. augusztus 30-án szombaton a  paverpolos textildekorációs kreatív műhelyre.

Mit mondanak azok, akik már résztvevői voltak a korábbi kreatív köreimnek?csoportkep 2. Kikelet Kreativ Kor resztvevok adj 1

  • A kreativitást nem kell túlbonyolítani… hagyni kell, hogy jöjjön, ami jönni akar. Ajánlom mindenkinek, aki egy kis pihenésre, feltöltődésre vágyik a rohanó hétköznapok mellett.” Nagy Zsuzsi
  • “Kellemes családias környezetben, felszabadultan alkothattam, feltöltődve, energiával nyugalommal. Rengeteg új élménnyel gazdagodtam, kellemes társaságban, hasonló érdeklődésű emberekkel. Mindenkinek ajánlom , aki a hétköznapok őrlőmalmából kiszakadva nyugalomra, békességre, megerősítésre vágyik.” Ráduly Judit
  • “Nagyon jól éreztem magam. Nagyon felszabadultan és boldogan töltöttem ezt a pár órát, nagyon kellemes, harmonikus környezetben. Amikor csak tehetem ismét eljövök, hogy sok egyszerű és nagyszerű dolgot tanuljak Idától.” ~ Ildikó
  • “Ma ismét megtanultunk egy érdekes technikát… dolgoztunk… csendben, önfeledten! Nagyon élveztem! A résztvevők kedves, nyitott emberek, jó hatással voltak rám! Köszönöm!!” ~ Júlia
  • “Ismét szép órákat töltöttünk együtt, békében és alkotásban.” ~ E. T.
  • “…napsütést varázsoltunk itt a foglalkozáson. Ebben a pár órában csak magunknak, amelyet nagy mosollyal viszünk haza a családtagjainknak, barátainknak… Köszönöm Ida!” ~ Kati

Gyere tarts hát velünk, hogy a fentieket, vagy azok egy részét te is átélhesd. Várlak szeretettel 2014. augusztus 30-án szombaton a paverpolos textildekorációs kreatív műhelybe a Magnet Közösségi Házba! FONTOS: csak 10-10 résztvevőt tudok fogadni 1-1 időpontban, s mivel a helyek gyorsan betelnek általában így érdemes mielőbb tájékozódnod, és döntened a jelentkezésedről!

Mikor lesz pontosan és hol?

kikelet Chi kreativ vilagom tavasszal  reszlet ablak kozeli adj 1 Chi szignos  DSC07698A paverpolos textildekorációs alkotó műhely a Magnet Közösségi Ház évadnyitó programja keretében 2014. augusztus 30-a, szombaton 10 és 14 óra, illetve 17 és 20 óra között lesz.
A délelőtt folyamán 2 időpont közül tudsz az alábbi jelentkezési lapon választani, de csak akkor gyere később, ha egy olcsóbb alkotást készítenél = ezeknek rövidebb az elkészítési ideje ugyanis. Déllelőtt egyébként akár 2 alkotást is elkészíthetsz az “Alkoss szabadon!” kreatív program keretében 10 és 14 óra között.
Várlak szeretettel :-)

Helyszín: Budapest, VI. kerület Andrássy u. 98. MagNet Közösségi Ház (a portán eligazítanak, nyugodtan kérj segítséget! :-))

Kapcsolattartás:ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566

Ez mind szép, de mennyibe kerül?

A részvételi díj változó: bruttó 3.500,- és 1000,- Ft között mozog attól függően, hogy mit szeretnél készíteni.

  • 3.000,- Ft arcos falikép készítése
  • 2.500,- Ft nyári hangulatú falikép készítése (kagylókkal, tengeri díszekkel, vagy virágos falikép ruhaanyagok felhasználásával)
  • 2.500,- Ft tetővel ajándékdoboz/tároló készítése (papír dobozból v. bébi ételes üveget újrahasznosítva)
  • 2.000,- Ft mini váza készítése kis üvegből
  • 1.500,- Ft mécsestartó készítése kis üvegből
  • 1000,- Ft nehezék készítése nagyobb kőből

Az alábbi jelentkezési lapon a fentiek közül egyet legalább választanod kell, és ennek összegét utalnod szükséges helyfoglalásként a jelentkezésedet követően. Azért mert a létszám limitált egy-egy időpontban, és így tudod biztosítani a helyedet ~ köszönöm a megértésedet.

Az ár tartalmazza a helyszínen felhasznált anyagokat (paverpolos textilkeményítő ragaszót, gipsz arc, ruhaanyag, festékek stb.), és amit elkészítesz, azt természetesen magaddal viheted. Hozhatsz te is magaddal azonban például maradék ruhaanyagot, csipkét – tehát olyasmit, amire amúgy nem kell költened, és szívesen újrahasznosítanád.

Természetesen én magam is szolgálok ezekkel, hogy legyen elegendő választék (egyébként is az a tapasztalat, hogy a másé sokszor izgalmasabb, érdekesebb, ezért is érdemes alkalmasint bedobni a közösbe, amit feleslegesnek ítélünk/gondolunk, mert gyakran “kincseket” kapunk/lelünk cserében ;-)). Hajszárítót célszerű lehet hoznod…

Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566

Hányan jöhetnek?

FONTOS tudnod, hogy a létszám limitált! Maximum 10-10 főt tudok fogadni egy-egy csoportban egy-egy időpontban.
A létszám állásáról itt a honlapon folyamatosan informálódhatsz, illetve a hírlevélből is. A lényeg: amíg itt alább látod a jelentkezési űrlapot, addig még tudsz jelentkezni.

Javaslom, ha úgy érzed megérintett ez a lehetőség, akkor mielőbb foglald le a részvételi díj előre utalásával a helyedet. Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566 A jelentkezésed után kapsz még egy e-mailt, amiben meg kell erősítened, azaz ezzel véglegesíted a programra való feliratkozásodat.

Ott leszek a 2014. augusztus 30-án, szombaton a paverpolos textildekorációs kreatív programon s kiválasztom a nekem megfelelő időpontot és legalább 1 tárgyat megjelölök, amit készíteni akarok:

Teljes név:*
Keresztneved vagy beceneved (ahogy szólíthatunk):*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Mobilszámod (szervezés miatt kérjük):*
Vezetékes telefonszámod/Skype-od (szintén szervezés miatt kérjük – ha nincs, akkor írd be ezt):
Ezt az időpontot választom (jelöld be a neked megfelelőt):* 10 óra
12 óra
17 óra
Részvételi díj: kiválasztott alkotás bruttó díja (többet is választhatsz, de legalább 1 termék teljes összegének mielőbbi utalásával biztosítod a helyfoglalásodat):* 3.000,- Ft arcos falikép készítése
2.500,- Ft nyári hangulatú v. textilvirágos falikép készítése (kagylókkal, tengeri díszekkel; textilvirággal
2.500,- Ft tetővel ajándékdoboz/tároló készítése (papír dobozból v. bébi ételes üveget újrahasznosítva)
2.000,- Ft mini váza készítése kis üvegből
1.500,- Ft mécsestartó készítése kis üvegből
1000,- Ft nehezék készítése nagyobb kőből
Számlázási név és cím irányítószámmal:*
Megjegyzés/üzenet:



Ha elküldted a jelentkezésedet, utána kapsz még egy e-mailt, amiben meg kell erősítened, azaz ezzel véglegesíted a programra való feliratkozásodat.

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566