TutiHír – Jászberény; 2010. március 16. kedd, 07:54 – Írta: Kiss Erika
Vannak-e gazdag nők, ha igen mitől azok?
Ezeket a kérdéseket boncolgatta a múlt csütörtökön Csapó Ida önismereti tréner és pénzspecialista a Városi Könyvtár és Információs Központ rendezvényén. A nőnap jegyében tartott program a nőknek szólt, az érdeklődők főként fiatal anyukák, vállalkozók, pedagógusok voltak.
Sok hasznos tanács, ötlet is elhangzott, de a lényeg talán az volt, hogy a nőket szembesítsék azzal, milyen sors vár rájuk, milyen helyzetek megoldására kell készen állniuk életük során. A válság – nálunk eléggé elcsépelt – szó más nemzetéknél mást jelent, a kínaiban például veszélyt és lehetőséget egyaránt. A lehetőség felismeréséhez pedig nyitottan kell élni, befogadónak kell lenni. Az elutasítás még nagyobb nehézségekbe sodor bennünket. Sok dologra rávilágított Csapó Ida, amire figyelnünk kell. A nők átlagosan 8,5 évvel tovább élnek, mint a férfiak, tehát idős korunkra gondoskodni kell magukról. Váláskor gyakrabban ők maradnak egyedül a gyerekekkel, tehát a pénz kezelését jól kell ismerniük.





A nők önbizalma legendásan alacsony – sajnos, és teljesen indokolatlanul. Ezt állítja Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista, aki nem véletlenül indít Női Önismereti és Bőség Akadémiát Budapesten. Nők és pénz specialistaként Ida egyedülálló tevékenységet folytat Magyországon, tavaly május óta működteti honlapját. A GazdagNők.hu és a hozzákapcsolódó hírlevél segítségével ingyenes támogatást nyújt a téma iránt érdeklődő nőknek. A blogban az elmúlt másfél év alatt már több mint 220 bejegyzés született, és ezekhez 2070 alkalommal szóltak hozzá a blogolvasó nők.
A pénz fél – odamegy, ahol biztonságban érzi magát. Ez a mondat is elhangzott az ATV 2009. szeptember 22-i JAM Light című műsorában, amikor a műsorvezető, Farkasházi Réka arról kezdett faggatni, hogy az anyaságra, a gyermekvállalásra fel lehet-e készülni anyagilag? No, de hol érzi magát a pénz biztonságban? Nos, ott, ahol tudnak vele bánni! Gondolj csak bele, emberként és nőként te is menekülni igyekszel azokból a helyzetekből, amelyekben félsz, igaz? Miért lenne ez más a pénz esetében? Gondolkodj szimbolikusan – megéri! (Majd anyagilag is, meglátod! :-))
Hiba a válást anyagi indokok miatt halogatni
A “Legyen miénk a Balaton!” exkluzív balatoni élmény magazin 2009. szeptemberi számában
Napjainkban sokkal többet beszélünk a pénzről,
Háztartási napló, spórolás, késleltetett vágyak 










Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
TündérTanárnéni: Ida Kedves! :) …Tündér(tanárnéni)ként örömmel, és mosollyal az arcomon ..Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..
Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..