…azaz miért lehetek hiteles számodra nők és pénz témában?
De felteheted azt a kérdést is, hogy gazdag nő vagyok-e lelkiekben és anyagiakban?
Azért hallgass rám, mert
1. Ha holnaptól abbahagynám a pénzkereső tevékenységemet (2008 júniusában írom ezeket a sorokat), akkor nagyjából annyi pénzem van, hogy 1.5-2 évig meg tudnék élni a mostanihoz hasonló életszínvonalon. Mert hogy ennyi tartalékom van. És ez még nem volt így néhány évvel ezelőtt – megtanultam, hogyan legyen, és meg tudom neked mutatni az utat.
2. Semmilyen tartozásom nincs. A saját tulajdonú lakásom tehermentes, és mindent pénzügyi kötelezettségemet teljesítem mint főállású vállalkozó.
3. A lányomat egyedül neveltem fel két éves kora óta, s tartottam fenn közben egy lakást, később házat – ezalatt a kötelező gyerektartást kaptam. Utóbbit csupán tényként említem – nem okozott számomra gondot, megtanultam kezelni, nagyfokú önállóságra tanított mindkettőnket ez az élethelyzet.
4. Két olyan, közhasznú civil nőszervezetet vezettem, amelyeknek összbevétele 2005 és 2007 között 65 millió forintos nagyságrendű volt. Minden fillérjéhez közöm van – én írtam a pályázatokat, támogatási kérelmeket, később menedzseltem a pályázatírásokat (tanítottam erre másokat). És természetesen feleltem is a készpénzáramlásért, a pénzügyi likviditási kérdésekért, menedzseltem az időnként óhatatlanul előálló anyagi kihívásokat.
5. A megszerzett pénzek sok-sok nőnek biztosítottak munkát alkalmazotti jogviszonyban vagy alvállalkozóként (a számbavételt 60 főnél abbahagytam) – tehát jutott a bevételekből másoknak is bőven. És egy szépen berendezett, igazi női aurájú helyet működtettünk megfelelő infrastruktúrával központi helyen a fővárosban.
6. A pénzt eszköznek, az energia egyik megjelenési formájának tekintem, és élvezem azt az utat, amin jómagam is járok – hogy egyre gazdagabb nő legyek az anyagiakon túl, lelkiekben is. Tudlak ebben téged is vezetni – ha hagyod, ha akarod. :-)
7. Célom, hogy segítsem a nőtársaimat abban, hogy minél előbb megtalálják a saját anyagi biztonságukat, jóval a nyugdíjas koruk előtt, és főképpen megteremtsék a saját anyagi függetlenségüket.
Hogy mindig tele legyen a saját, női pénztárcájuk, és addig nyújtózkodjanak, amíg a képletes és valós takarójuk ér. S közben képesek legyenek saját korlátaikat átlépni, komfort zónájukból kilépni – legyenek gazdag nők, lelkiekben és anyagiakban!
Chi*** Csapó Ida
Utóirat: ha többet szeretnél tudni rólam, akkor olvasd el ezt a hosszúra nyúlt utóiratot. :-) Köszönöm előre is a türelmedet.
RÓLAM
Ha megkérdezik tőlem, hogy mivel foglalkozom, jelenleg ez a legmegfelelőbb válaszom: női önismereti tréner, nők és pénz specialista, a Kikelet 21 Szellemi Műhely egyéni vállalkozás tulajdonosa vagyok.
Ezt a honlapot azért hoztam létre, hogy a nők gazdagok lehessenek ne csak lelkiekben, hanem anyagiakban és szellemi téren is. Tehát a megközelítésem hármas: anyagi/racionális/fizikai sík, lelki/pszichológia és szellemi/spirituális. Fontonak tartom, hogy a honlap a női spiritualitást és a nők anyagi függetlenségének megalapozását kart karba öltve járja körbe figyelve a lélektani elakadásokra, azok oldására is.
Amióta az eszemet tudom, nők vesznek körül. Három húgom van, s volt időszak, amikor anyai nagyanyám is velünk élt – apám egyetlen férfi volt hat nő között. Bár hármat terveztem, egyetlen gyerekem lett – ma már felnőtt, ő is lánynak született. Tán meglepő ezek után, hogy s az ő első unokatestvére is lány. Szóval ilyen lányos, női famíliából – mondhatnánk – egyenes út vezetett a női témákhoz, de nem így van. Időnként racionális ésszel megmagyarázhatatlan, intuitív impulzusok vezettek – egy idő után rájöttem, jobb, ha hagyom őket, még ha az okukat nem is tudom.
Három civil nőszervezetnek voltam alapítója, aktív kezdeményezője, munkatársa: MINők, Magyar Internetező Nők Egyesülete, NőTárs Alapítvány, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség. A 2000-es évek zömét így a női civil szférában töltöttem – szép és tanulságokkal, fontos megtapasztalásokkal is teli időszak volt. Különösen a MINők esetében nem tudtam, hogy miért kellett tennem, azt amit… de olyannyira megszállt egy gondolat, hogy kell egy közösség az internetező nőknek, hogy egyszerűen nem engedett el. Fokozatosan tudatosodott bennem aztán minden. S fokozatosan, némi – pontosabban több évtizedes kitérő után – jöttem rá, hogy miért is vagyok itt a földön, és ekkortól kezdtem kizárólag nőkkel foglalkozni hivatásszerűen. Ez egyébként az ezredforduló környékére datálódik. És érdekes módon – vagy mégsem?:) – ekkortól szűnt meg mindenféle halálfélelmem, mert hogy az életem teljes és egyértelmű értelmet nyert.
Tudatosan megfogalmazott, nyíltan kimondott, leírt feladatom, egyéni küldetésem – divatos szóval élve: misszióm – az, hogy a nőket segítsem sokoldalú módon: a legkülönbözőbb formákban. És ez annyi teendőt ad, hogy életem végéig bőven lesz mit tennem, és így is csak a magam morzsányiját tehetem hozzá ahhoz, hogy a nőknek jobb legyen itt és most, a 21. század elején, s változzon a két nem egyenlősége (nem azonossága!) terén a világ.
Legközelebb hozzám a saját élményű tréningek tartása áll, illetve az online lét/jelenlét sokféle, nőket is segítő formája – ezeket részesítem előnyben. A MINőkkel két vállalkozónői projektünk is futott az elmúlt években. Ezek révén közel 5 éves tapasztalatai alapján mintegy 300 nővel kapcsolatba kerülve az élettől azt az ajándékot kaptam, hogy gyakran meglehetősen inspiratív állapotba kerülve egyre elmélyültebb női önismereti tréningeket fejleszthettem tovább a kimondott és a kimondatlan női igények alapján. Társaim is voltak ezekben a fejlesztésekben – mondanom sem kell, ugye, hogy mind nők.
Női önismereti, női személyiségfejlesztő tréningjeim témakörei:
1. Női élettervezés, női időgazdálkodás. Nők összhangban.
2. Női szerepek – női összeegyeztetési kihívások
3. Nők és pénz
4. Nők és a stressz – stresszkezelő módszerek
5. Vállalkozónői önismeret
6. Alkalmazottból vállalkozónő
A FAT (Felnőttképzési Akkreditációs Tanács) akkreditált egy 30 órás, 4 napos, 4 modulos női tréningem ezzel a címmel: Nők összhangban (női összeegyeztetések, önmegvalósítás, élet- és karrierterv, időgazdálkodás, stresszkezelés stb.) címmel. Ez jelentős részben fedi a fenti témák némelyikét.
Amikor nem személyiségfejlesztéssel foglalkozom, akkor még vállalkozásfejlesztés a fő területem. Vállalkozónőket vagy leendő vállalkozónőket tanítok elsősorban marketing, internetmarketing (online üzleti stratégiák és internetes üzleti modellek, webszövegírás, értékesítési szövegírás stb.), továbbá távmunka, hatékony online munkavégzés, hálózatépítés témákban. Eredetileg újságíró vagyok.
Végzettségeim, tanulmányaim: középfokú jegyzőkönyvvezető, gép- és gyorsíró; újságíró; magyar-könyvtár szakos általános iskolai tanár, könyvtáros; grafológus, tanulásmódszertani instruktor, vállalkozás-marketing szakközgazdász, pályázati tanácsadó; mentálhigiénés szakember. Tanultam erőszakmentes kommunikációt, transzperszonális pszichológiát, fényadást, reikit, kinezológiát, agykontrollt, TM-t (transzcendentális meditációt), családterápiát, civil mendzsmentet, mediációt stb.
Fontosak számomra a művészetek, a nőművészet, a női kreativitás, a kézművesség is (gyöngyfűző kisiparos is voltam :-)). 2008 első felében Bódis Kriszta kreatív író iskolájának hallgatója, 2008 nyarán Palkonyán pedig Kriszta 1. saját kreatív író táborának résztvevője voltam.
Igyekszem erre a honlapra az ingyen használható képeken túl a lányom és saját fotóimat is feltenni olykor, illusztrációnak. Mert hogy imádok fotózni – lelki gazdagságomhoz ez is hozzátartozik. :-) Pihentet, megnyugtat – egyszerűen jól esik. Remélem, hogy neked is van ilyesmi az életedben.
Utóirat: A téves feltételezéseket elkerülendő jelzem, hogy a honlaphoz kapcsolódó nőknek szóló projektek semmilyen pályázati támogatást nem élveznek.




Nem pénzteremtési, inkább 
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Üstöky Viktória: Köszi szépen Ida, erre most nagy szükségem volt, ugyanis nekem is fogyóban van a pénzem. Nagyon remélem ..Szalkai Titi: Nekem érdekes tapasztalataim vannak ezen a téren. :D Nemrég selejteztem ruhákat, sokat elajándékoztam, amikre nem volt szükségem. Aztán ..
Chi*** Csapó Ida: @Zsuzsa: ebben a bejegyzésben benne van a letölthető táblázat: http://www.gazdagnok.hu/2010/09/02/fogy-a-penzed-sebaj-fogyo-hold-is-no/ Szeretettel: Ida *** ..
Chi*** Csapó Ida: Mária: simán le tudtam tölteni a táblázatot – egérrel szokásos rákattintással már jön is lefele. Más letöltések mennek ..
Kecskeméty Jánosné Ági: Az Isten áldjon meg ezért a hírlevélért! Már éppen teljesen nekikeseredtem. A félelem teljesen tönkreteszi az embert. ..
Földiné Csúcs Mária: Nagyon sok érdekes dolgot írsz a pénz áramlásáról. Sok minden még kissé új nekem. A táblázatot nekem ..
Alexandra: Nahát, de jó! Milyen tanulságos! Azt hiszem, a kiadási rovatok felosztása egy igazi elmetükör, mindenkinél más lehetne… ..
Orsi: Kedves Ida, sajnos nem tudok most erre a tanfolyamra menni:( viszont letöltöttem az ingyenes táblázatot (jobb, mint az ..
Bartha Joli: Sziasztok! Nagyon örülök, hogy idetévedtem erre az oldalra. Sok jótanácsot olvashattam a saját problémámmal kapcsolatban, amit megszívlelek. Ha van ..
Zsuzsa: RLinda táblázatához. Mindig tudatosnak, praktikusnak és reálisnak tartottam magam. Mérnök létemre, mégis tanultam a táblázat használata által. Továbbküldtem ..
Zsuzsa: Kedves Ida! A következő miatt fordulok Hozzád, kérlek segits. Küldd el nekem a bevételi-kiadási táblázatot, hogy le ..
Chi*** Csapó Ida: Zsuzsi, nagyon-nagyon fontosnak tartom, és érzem is a hozzászólásodat. Elképesztően remek stratégiát találtál ki – nekem is ..
Urbanne Zsuzsi: Sajnalom de most a hozzaszolasaimat ekezet nelkul tudom megirni. Ezzel kapcsolatban egy szolas jut az eszembe, “Rend ..
Chi*** Csapó Ida: @Ida: bent hagytam, és szépen elkezdett emelkedni. Ezzel együtt majd azt is meg kell néznem, hogy ahhoz ..
Kiss Ida: Szia Ida, mi lett a 2008-as befektetéseddel? El fogod árulni? http://www.gazdagnok.hu/2008/10/30/buksz-vagy-nem-tenyleg-veszik-a-penzed/ Üdv, és sok -még több- sikert! ..
Wavrik Zsuzsanna: Csodálatos tapasztalások: múlt év novemberében hozzám közelálló problémázott azon, hogy új munkahelyre készült, és az általa elvégzett ..
Chi*** Csapó Ida: Kubi: nagyon tetszett ez a felismerésed, mert nagyon nagy igazsága vagyon :-)): Aztán körbe néztem, és azt ..