1. lépés: a pénzköltés során elkövetett hibák felismerése (Bölcsen költsd a pénzt!)

„Bárki, aki azt állította, hogy a pénz nem boldogít, egyszerűen nem volt tisztában azzal, hogy hova kell menni vásárolni.” – BO DEREK

Azért vagyok biztos abban, hogy létezik olyan, mint vásárlási gén, mert anyámtól örököltem. Ez volt az egyetlen hobbija, amit rendszeresen űzött. Vásárlási állóképességben bármelyik olimpiai bajnokon túltett volna. Az anyámhoz hasonlóan azért vásárolok, hogy megszabaduljak a stressztől, hogy két hivatalos találkozó közötti időt hasznosan töltsek el, aztán érzelmi fájdalmakat enyhítendő, sikert ünneplendő, és még sorolhatnám az okokat… gondolom, már értitek, mire gondolok. Ami a vásárlást illeti, számomra rossz időpont egyszerűen nem létezik. Ennek ellenére tudom, hogy a gátlástalan, nyakra-főre való vásárlás a pénzügyi célok elérésének óriási akadálya – írja Lois P. Frankel “A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?” című könyvében majd így folytatja:

Vedd figyelembe a következő tényeket:

  • 2000-ben az Egyesült Államok volt az egyetlen olyan ország, ahol az interneten történő vásárlások nagyobb százalékát – pontosabban 60%-át – nők, és nem férfiak bonyolították le. (Ernst & Young, 2001)
  • Az egyedülálló nők keresetük nagyobb százalékát költik el, mint a férfiak, annak ellenére, hogy a férfiak többet keresnek és általános kiadásaik dollárban magasabbak a nőkénél. Egy 2001-ben készült felmérés szerint a férfiak által alkotott egyszemélyes háztartások átlagos jövedelme 28. 500 dollár, míg kiadásaik 23. 700 dollárra rúgtak. Az átlagos egyszemélyes női háztartások jövedelme ehhez képest 20. 800 dollárt tett ki, míg átlagos éves kiadásuk 20. 600 dollár volt.
  • A nők a férfiaknál sokkal nagyobb valószínűséggel (1) vásárolnak úgy, hogy tudják, nincs szükségük rá, (2) a vásárlással ünnepelnek, (3) nem tervezett dolgokat szereznek be és (4) olyan gyakran vásárolnak, ahogy csak lehet. (Journal of Financial Planning, 2000. februári szám)

És minek tudhatók be ezek a vásárlási különbségek?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Gazdagítsd magadat, s másokat is, most év végén is!

Két ünnep között több időd van arra, hogy lelassulj. S célszerű is ezt ilyenkor, december vége táján megtennünk, összhangban a természet, befelé fordulóbb időszakában. Hogy minek áldozhatod ezt az időszakot?

A szeretetnek például. Mert több időt tölthetsz azokkal, akiket szeretsz, és azzal, amit szeretsz. Ezt teheted akár közösen is családtagjaiddal, ismerősökkel, de akár ismeretlenekkel is. Ahogy írom ezeket a sorokat eszembe jut egy néhány évvel ezelőtt női kreatívkodás, amikor dekupázsoltunk: hűtőmágneseket, kis ajándéktárgyakat. Olyan jó, otthonias légköre volt az egésznek, ahogy egy amúgy irodaként funkcionáló lakás nyitott konyhájában a kihúzott asztalon elmélyülten, de mégis vidám alkottunk. Közösen, de mégis ki-ki a magáét régi ismerősökkel, és addig ismeretlenekkel. Mire elmentünk a közös élmény összekovácsolt bennünket, és most is melengeti ez az emlék a szívemet. Biztosan neked is van hasonló élményed…

Gazdagíthatod a kapcsolataidat, élhetsz a kreatívitásodnak, vagy olvashatsz is ilyenkor. Jómagam ezt tettem egy Karácsonykor nem igazán megszokott módon: órákon át ültem idős szüleim s gyerek-, kamasz és fiatal felnőttkorom házának teraszán, jó melegen felöltözve, a decemberi ajándék-napsütésben fürdőzve.

Nem számít, mennyire vagy elfoglalt, mindenképp időt a pároddal, a gyerekekkel, szóval azokkal, akikkel szorosabb közösségben élsz, és nézzétek át a céljaitokat, az álmaitokat a következő évre. Izgalmasabb lehet, mint a tévé vagy a számítógép előtt ülni, és olyan változásokat indíthat el, amire tán magad sem számítanál. Ez lehet az egyik legfontosabb gyakorlat, amit tehetünk, hogy valóban pozitív hatással legyünk a következő 12 hónapra. Mert 2011 sem volt mindennapi év, amit magunk mögött hagyunk, de 2012 sem lesz mindennapi, ami közeleg. Semmilyen téren sem.

Érdemes számba venni sok-sok életterületet, és természetesen a pénzügyeidet, a pénzügyeiteket is. Célszerű elkötelezni magunkat a vágyaink, a terveink mellett, de legfőképpen amellett, ami ma már elodázhatatlan mindenkinek, aki tovább akar lépni az úton, amin halad. És ez nem más, mint a tudatosan élt élet.  Ha ebben társaink vannak a magánéletben és az üzleti életben, ez nagy ajándék.

Mit gyűjtsünk össze az elmúlt évből?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A spóroláson túl – Csak Csajok (RTL Klub) Wolf Kati társaságaban is…

Spórolási tippek az ünnepek előtt – eredetileg ez volt a mottója az RTL Klub “Csak Csajok” című műsorában annak a résznek, amiben jómagam voltam a szakértő vendég.  Nem akárki mellett ülhettem, mint Wolf Kati :-), s természetesen őt is hallhatod pénz-témában (rögtön az alábbi videó felvételen).

A pénzügyi személyiségtípusok egy cipős doboz kapcsán kerültek szóba, mégpedig, hogy kinek-kinek milyen hajlama lehet, és hogyan ajándékozásra, adományozásra. Illetve az örök klasszikus téma, a párok és a pénz témája is szóba került, s ezúttal is az ún. polarizációs minta, azaz amikor az ellentétek vonzzák egymást, és ebből hihetetlen konfliktusok kerekedhetnek, noha sokat tanulhatnának egymástól.  Hogy hogyan erre jó magam is adtam tippet, s

Wolf Kati is elmondta a saját pénz-példájukat a férjével (tanulságos, hallgasd meg!)

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ki hogyan végzi a bevásárlást? Oszd meg a tapasztalataidat – nyerhetsz!

Vezeted a bevétel-kiadás táblázatodat, és ezt is mindenféle gondolatok, érzések, és érzelmek kísérhetik, igaz?
Mitöbb, a saját tapasztalataidat szeretnéd megosztani, és választ várhatsz a kérdéseidre. Nos, ez történt a Hogyan másszak ki az anyagi, lelki gödörből? című bejegyzésem egyik hozzászólása esetében. Idézem Orsit, aki ekkor kérdezett: 2011. december 6. at 16:55

Kedves Mindenki,
segítséget szeretnék kérni!
Elkezdtem vezetni (újra;) a bevétel-kiadás listát, és azt vettem észre, hogy az egyik legnagyobb tétel (a számlák mellett, amiből nem nagyon tudunk már meghúzni) az az ételre költött pénz – hangsúlyozni szeretném, hogy nem járunk étterembe, az otthon főzött ételeket visszük a munkahelyre, a helyi Spar-ban vásárolunk – és mégis, két főre 70 ezer forint felett van az összeg, ami eszméletlen sok, szerintem.
Tehát, hogy rövidre fogjam, egy gyors körkérdést szeretnék feltenni:

ki hogyan végzi a bevásárlást? (naponta, hetente, havonta, diszkont, piac, satöbbi)

Hátha kapnánk egymástól jó tippeket, amiket hasznosítani lehetne.
Köszönöm a segítséget!

Oszd meg a tapasztalataidat – nyerhetsz!

Te hogy csinálod? Mit ajánlanál Orsinak? Legkésőbb 2011. december 10-én, szombaton déli 12 óráig írd meg ezt!

Utána szavazást tartunk 2011. december 14-én, szerda éjfélig, és a legtöbb tippet elért 3 első helyezettnek ajándék zenei CD-t küldünk (természetesen, ha te nyernél, ehhez majd meg kell adnod a postázási címedet is).

Ajándék CD-t kap az is…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hatástöbbszörözés – pénzben, időben, EGÉSZségben! GazdagNők-szeminárium 2011. december 17-én, szombaton!

Szeretnél elegendő pénzt? Sőt!  Több pénzt a pénztárcádba, és megsokszorozni a jövedelmedet, a bevételeidet?
És szeretnéd ugyanezt az időd kapcsán is? Sőt? Azt érezni, hogy az internettel eltöltött időd nem rabolja az idődet, hanem inkább segít hatékonyan kihasználnod azt?

Szeretnél anyagi stabilitást, még erősebb anyagi biztonságot? Jó volna, ha kellő anyagi eszköz állna rendelkezésedre, és mindenre jutna? Sőt!

Szeretnél megismerni megtakarítási és befektetési formákat, illetve az eddiginél jobban eligazodni köztük?
Szívesen megismernéd a passzív jövedelem igazi titkait?
Örömmel látnád a hozzávezető utat, szívesen vennél konkrét lehetőségeket is?

Vágysz anyagi kiegyensúlyozottságra, mitöbb: anyagi függetlenségre, hogy ne legyél kiszolgáltatott semminek és senkinek, szabad ember és független nő lehessél? Sőt!
Örülnél, ha EGÉSZségesebb, energikusabb és fittebb lehetnél? Hiszen épp testben tud csak jól “muzsikálni” az ép lélek is! :-)

Szeretnél bőséget, anyagi jólétet magadnak és szeretteidnek, hogy ki-ki még jobban kibontakozhasson, s te is még inkább tudjál támogatni másokat anyagilag, lelkileg?

Ha legalább 2 kérdésre igen a válaszod, akkor

ott a helyed a Gazdag Nők 2011. december 17-i, szombati, igazán különleges szemináriumán, ahol a hatástöbbszörözést kiterjesztjük nem csak a pénzre, hanem az időre, főleg az online hatékonyság révén, de még az erőnlétünkre is!
Mindent részletesen megtalálsz itt!  –>> 

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Teremts pénzt! A pénz három arca…

Forrás: Elixír Magazin, 2011. november – Denkinger Anita írása

Ahhoz, hogy anyagi helyzetünk javuljon, először nekünk kell változnunk. Cikkünkben Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista ad hasznos tanácsokat arra, hogy milyen változtatásokat szükséges megtennünk anyagi, lelki és spirituális szinten a gazdagságért.

Pénzügyi helyzetünk javítása nemcsak anyagi, hanem lelki és spirituális folyamat is, melynek alapja önmagunk megfigyelése, és gondolataink, érzéseink, tetteink tudatosítása. Ennek segítségével megismerhetjük magunkat, és megváltoztathatjuk rossz beidegződéseinket, ami ahhoz szükséges, hogy egyre jobban érezzük magunkat a nehézségek közepette is. Így kiemelkedünk abból az állapotból, ahol csak a gondokat látjuk, tovább erősítve őket figyelmünkkel. Egy emelkedettebb rezgésszintre jutunk, ahol kreatívabbá és nyitottabbá válva észre vesszük azokat a lehetőségeket, amelyek pénzt hoznak nekünk.

Vezesse és elemezze bevételeit és kiadásait!

A pénztelenség miatti szorongás gyakori oka, hogy nem látjuk át anyagi helyzetünket. Ezen úgy változtathatunk, ha vezetjük és elemezzük bevételeinket, kiadásainkat naponta, tételesen. Vizsgáljuk meg állandó és változó költségeinket, illetve ezek arányát, így látjuk, mire megy el a pénzünk, mi az, ami felesleges, és mire tudunk kevesebbet költeni.

Legyen öröm a megtakarítás!

Amit így megtakarítunk, különítsük el, és fordítsunk belőle önmagunk jutalmazására. Lehet, hogy egy utazásra való összeget is félre tudunk tenni, de ha kevés pénz jön össze, menjünk el egy-egy ingyenes programra. A lényeg, hogy ne engedjünk teret az önsajnálatnak. Fontos, hogy pénzügyi helyzetünk elemzését ne érezzük tehernek, fogjuk fel játéknak, és leljük benne örömünket.

Engedje el önkorlátozó hiedelmeit!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

“…az ember vagy kifogást és bűnbakot keres, vagy pénzt” – interjú Sallay Katalinnal, a passzív jövedelem szeminárium egyik vendégelőadójával

Sallay Katalin CASHFLOW játékvezető és játékvezető-képző, eredetileg mérnök-közgazdász, volt főiskolai tanár, a Bagolyvár Könyvkiadó sok, anyagi függetlenségről szóló könyvének fordítója és  szakmai lektora, nos ő lesz a a Gazdag Nők passzív jövedelem, hatástöbbszörözés témájú pénzügyi szemináriumának egyik fontos előadója 2011. december 17-én szombaton. Eredeti felkérésem az volt hozzá, hogy segítsen eligazodni a résztvevőknek az újabb pénzügyi válság közepette, és adjon megfelelő szemléletet a passzív jövedelem lehetséges megalapozásához is. Mert csak látszólagos paradoxon, hogy az ilyen válságos időszak ehhez nem megfelelő – ellenkezőleg: nagyon is!

Ismeretségünk a ’90-es évek elejére datálódik, és neki köszönhetem annyi más nőtársammal együtt, hogy az általa vezetett CASHFLOW 101 játék

alapvetően változtatta meg  sokunk nzügyi szemléletét!

Természetesen a játék Sallay Katira mint magánemberre is hatott. Érdemes végig olvasni a történetét, mert sokak élhettek át hasonlót, és rögtön találkozhatunk is elmondásában a passzív jövedelem egyik fajtájával.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Müller Péter mit gondol 2012-ről – mit teremthetsz velünk Spirituális Szilveszterünkön?

2012 a kollektív tudattalanon túl a kollektív tudatosban is egyre erőteljesebben jelenik meg, pontosabban az ezzel kapcsolatos (néha felfokozott, netán túlzó) spirituális várakozásaival. Nem véletlenül szervezünk a GazdagNőkkel a 2011-ből a 2012-be átmenet napján a GazdagNőkkel egy Bőség Teremtő Spirituális Szilvesztert.  Most egy ajándék pdf-et hoztam neked. Ebből elolvashatod az, hogy

Müller Péter mit gondol 2012-ről…

A GazdagNők Bőség Teremtő Spirituális Szilveszterével az általa is emlegetett átmentet igyekszünk segíteni. Innen tudod letölteni, klikkelj:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Lépjünk át együtt 2012-be! Spirituális Szilveszter a GazdagNőkkel!

2012-t sokféle várakozás előzi meg. Az idei év utolsó napjának éjszakáját különlegessé teheted, ha velünk tartasz, és közösen teremtünk: átmenetet az idei évből az új esztendőbe.

Szilveszter napjának az energetikáját a Növekvő Hold is kíséri, tehát valóban izgalmas lehetőség tovább haladni az utunkon, mitöbb: megemelni azt.  

Egy felejthetetlenül különleges éjszakával ajándékozhatjuk meg magunkat és egymást.

Gyere: tarts velünk 2011. december 31-én 19.30-tól 2012. január 1-én 1.30-ig Budapesten az Istennő Templomban! (Természetesen éjjel fél 2-kor senkit nem rakunk ki az utcára, még kötetlenül együtt lehet maradni…)

Mi vár ránk ezen a BŐségTeremtő  Spirituális Szilveszter éjszakán?

Egy spirituális, belső utazás vár ránk, amiben elmélyült gyakorlatok, szembesülések éppúgy lesznek, mint önfeledtség, könnyedség.

A Növekvő Hold által kísért BŐségTeremtő Spirituális Szilveszter első felében, a 2011-re eső részében:

  • beszélünk arról, mit is jelent igazából a BŐség;
  • ki-ki tudatosítja a saját felismerését a BŐséget akadályozó hiedelmeivel, blokkjaival, problémáival kapcsolatban főleg a leköszönő ÓÉvre: 2011-re vonatkozóan, továbbá az életének azon területével kapcsolatban, amivel az együttlétünk során a továbbiakban foglalkozni szeretne;
  • a saját akadályozókat, belső szabotőröket elengedjük támogató szertartás keretében;
  • megerősítjük (újfent) azt, hogy a hiány helyett a vágyott állapotra szükséges fókuszálni; ehhez támogató gyakorlatot, vizualizációt kötünk, amit a későbbiek során ki-ki saját maga otthon is tovább erősíthet 2012-ben, az ÚjEsztendőben, 
  • elkészítjük közösen a BŐség Asztalát, és közösen megtapasztaljuk milyen egy bőséges lakomát ;-) együtt elkölteni.

A BŐségTeremtő Spirituális Szilveszter második felében, a 2012-re eső részében:

  • átlépünk az újba, 2012 energetikájába, egy kreatív kézműves gyakorlat keretében befogadjuk a kreatív segítő energiákat, 
  • jó(l)létünkre, jó érzéseinkre, az örömre koncentrálva hálával köszönjük az ÚjEsztendőt, szertartásosan megáldva a vágyott életünket 2012-re,
  • kényeztetjük, megünnepeljük saját magunkat és egymást mint Tudatosan Teremtő lényeket,
  • végezetül egymást megajándékozva, szeretettel elbúcsúzunk egymástól, szívünkben a közösen átélt Spirituális Szilveszter élményével. 

Ha úgy érzed

  • szükséget, SZŰK-séget szenvedsz életed bizonyos területein,
  • valamilyen blokk(ok) akadályoz(nak) a gazdagság, az Igazi BŐség megélésében,
  • a múltad részei, bizonyos darabkái akadályoznak, susorog a füledbe egy benned élő szabotőr,
  • ugyanakkor az álmaidról, az  Igaz Vágyaidról nem tudsz, és nem is akarsz lemondani,
  • több örömre van szükséged, amiben általában részed van, 
  • szeretnéd a korábbinál jobban érezni magadat a bőrödben,
  • és ha unod már a hagyományos, megszokott Szilvesztereket, akkor

itt a helyed, tarts velünk a GazdagNők BŐségTeremtő Spirituális Szilveszterén! Minél előbb döntesz a jelentkezés mellett, annál kedvezőbbek a lehetőségeid! ;-) További részletek itt –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Légy kedvesebb magadhoz, és a pénzedhez is! BŐségesen megtérül! Női Tízmilliószoros Teremtő Nap 2011. november 17-én, csütörtökön a GazdagNőkkel!

Válság 2.0. Hallottad már ezt a kifejezést?
Spirituális tudatváltás; sorsfordító 2012. És ezeket?

Nos, tény, hogy van valami a levegőben! :-) Ami biztos ugyanakkor, hogy a külvilágban történő változásokat változatlanul úgy tudjuk igazán jól követni, úgy tudjuk magunkat egyensúlyban tartani (bármilyen elcsépelt frázis is legyen), s felkészülni a kinek-kinek a saját életében előkívánkozó változásokra, hogy Belül nézünk körül változatlanul és legelőször is. Anyagi kihívásaidat is csak így tudod karbantartani.
Ehhez kapcsolódunk frissében egy új, de immáron hagyományos programunkkal - tarts hát velünk kedves GazdagNők olvasó! ;-)

A létszám limitált! Már csak 4 hely van! 

“Arra buzdítunk most, hogy legyél kedvesebb saját magadhoz, szeress többet, játssz többet, kényeztesd magad többet, és vedd egy kicsit lazábban ezt az egészet…” (Abraham – Esther és Jerry Hicks)

Ismét ez az egyik legfontosabb vezérfonala a soron következő GazdagNők rendezvénynek, mégpedig a 2011. november 17-i, csütörtöki Női Tízmilliószoros Teremtő Napunknak.

De ki is egészül még azzal, hogy légy kedves a pénzedhez is – legyen is belőle bármennyi! És hogy miért?

 ”Ha nincs elég pénzed, annak kizárólag az az oka, hogy több rossz érzést táplálsz és sugárzol kifelé a pénzzel kapcsolatban, mint jót.” (Rhonda Bryne)

Nos, akkor nézzük meg a kettőt együtt! ;-)

“…ha változtatni akarok a körülményeimen, meg kell változtatnom a pénzhez fűződő érzéseimet, és önmagamat is…” - írja Rhonda Bryne, akinek a nevét a világhír A Titok című film és könyv kapcsán kapta fel.

EZT fogjuk tenni a GazdagNők  2011. november 17-i, csütörtöki Női Tízmilliószoros Teremtő Napján! Mégpedig szelíd, azaz elfogadó módszerekkel. Ugyanis az elfogadás, a szeretet talaján tud bármelyikünk is változni. S ugyanakkor jó, ha tudjuk tudatosítani ezt is:

az önmagunkhoz való viszony bizony tükrözi az anyagiakhoz/a pénzhez való viszonyunkat,kihat az egészségünkre, a kapcsolatainkra, de még az időgazdálkodásunkra is!

Az újabb, támogató női körben zajló programunknak immáron hagyományosan az idei évi utolsó Tízmilliószoros Nap adja az apropóját. 10 milliószoros napoknak a tibeti (“nagy”) buddha napokat hívják. És azt tartják, hogy ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Az idén november 17-én, csütörtökön lesz az utolsó és imét egy különleges rendezvényre készülünk a GazdagNőkkel ez alkalomból.

Várunk a GazdagNők Tízmilliószoros Női Teremtő Napjára - tarts velünk hát 2011. november 17-i, csütörtöki egész napos budapesti rendezvényünkre!

A létszám korlátozott! 26 nő tud részt venni a rendezvényen, ezért célszerű mielőbb lefoglalni a helyedet! Már csak 4 hely van! 

Teremtsünk közösen, mégpedig egy rendkívüli női napot! Tudod a nőket teremtésnek :-) is hívják – tán nem véletlenül! ;-) A további részleteket a jelentkezési űrlappal együtt itt találod: klikkejl! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png