PénzTündér segít: pénzügyi tervezési alapok nőknek


Éva ült a konyhában magában roskadtan, ránézett a naptárra, és arcát a kezébe temetve felsóhajtott:

“De hát megint hova lett a pénz? Még csak huszadika van!” 

Az előbb csukta be a jóformán üres hűtőszekrényt, miközben eszébe jutott, hogy kisfiának új tornafelszerelést kell vennie - nagyot nőtt a gyerek a nyáron -, a bakfis lánya meg smink készletet akar közelgő születésnapjára. 


"Na, de miből? MIBŐL?" 

- lett egyre dühösebb Éva, és kezdte elborítani a tehetetlenség érzése. Most már nemcsak simán elege volt a hónapról hónapra visszatérő és egyre inkább frusztráló anyagi helyzetből, hanem torkig volt vele. 

Lelki szemei előtt megjelent a barátnője, Sári… Ő vajon hogy csinálja?
Hogyan lehetséges, hogy neki soha nem kell filléreznie? 

Minden évben nyaralnak a családdal, ha nem is a legdrágább helyeken, ő meg nem is tudja mikor volt szabadságon külföldön, de még itthon sem tudott évek óta elutazni hosszabb időre. Sáriéknak mindenük megvan, és legnagyobb meglepetésére Éva nemrégen megtudta, hogy Sári rendszeresen adakozik is - egy nőszervezetet meg egy beteg gyerekekért dolgozó alapítványt támogat -, és még valami női befektető klubot is emlegetett, hogy odajár két hetente. 

Sárihoz hasonló, anyagi gondoktól mentesen élő nőnek lenni nem lehetetlen - akkor is, ha arra gondolsz, ilyen csak a mesében létezik. Nem így van. 

Mit tud vajon Sári, és a többi hasonló nő, amit Éva és a hozzá hasonlóan a folyamatosan anyagi gondokkal küszködő nők nem tudnak? 

Látszólag nagyon egyszerű a válasz: 

tervezik a személyes pénzügyeiket - legalább alap szinten!

 

Vigyázat!

Ha tovább olvasol, és meg is teszed, amit ajánlunk, akkor megváltozik az életed, mert
Amire szükséged van, szükséged lehet:
Tehát ismerned kell a különböző pénzügyi életvitelek jellemzőit: az átlagosat és a kudarcosat, hogy túl tudj ezeken lépni (mindkettőn), mégpedig a sikeres pénzügyi életvitel felé.
 
Ehhez pedig pontosan tudnod kell, hogy melyek a sikeres pénzügyi életstílus titkai, amit nem tanítottak nagyon sokáig nyilvánosan, s csak egy ideje hullt le a lepel a gazdag emberek és gazdag családok titkairól.

Most elsajátíthatod te is!
 
Meglátod, nincs benne valójában semmi különleges – ismeretszerzés és pénztudatosság kell hozzá. Feltételezem, hogy kész vagy ezekre - ugye?  

Ha igénybe veszed a GazdagNők PénzTündérét, akkor

FONTOS: a pénz racionális oldalával foglalkozunk most, mégpedig elsősorban a pénzügyi tervezés alapjaival. Olyan alapismeretek birtokába juthatsz, amelyek segítéségével megvetheted az anyagi függetlenségedhez vezető utad alapjait - azt, hogy anyagilag ne legyél kiszolgáltatott!
 

Amit NEM kapsz (leírjuk, nehogy csalódás érjen)…


Fontos, hogy tudd, mire nem számíthatsz. Tehát a GazdagNők PénzTündér 1. pénzügyi tervezésről szóló szolgáltatáscsomagja

Soha senki nem lett igazán gazdag,
aki ne tervezte volna a pénzügyeit


Ez (mondhatnánk) több ezer éves tapasztalat. Így nem véletlen, hogy a pénzügyi tervezés a GazdagNők programjaiban is nagy hangsúllyal esett és esik még mindig latba.


 
A blogban is rendszeresen szó van a bevétel-kiadások vezetésének fontosságáról, s különös tapasztalat, hogy aki ezt megteszi, annak több lesz a pénze, noha valójában esetleg nem is nőnek a bevételei - ugye érted ezt a paradoxont, kedves nőtársam?
Van, aki megharagudott úgymond azért, hogy folyton a háztartási napló vezetését forszírozza a blog, és leiratkozott a hírlevélről. Pedig azok, akik veszik a fáradságot, hogy kezükbe vegyék pénzügyeik irányítását, mégpedig legelőször is bevétel-kiadásaik vezetésével, hihetetlenül fontos felismerésekre tehetnek szert.
 
A GazdagNők.hu honlap blogjába  körülbelül 3 naponta kerülnek fel bejegyzések, a hírlevelet közel 4000-en olvassák - és sokan már a blogból is sokat tanulnak a személyes pénzügyeik menedzselése, a pénzügyi tervezés terén is. Íme a példák:
 
Én úgy érzem magam, mintha egy tanfolyamra járnék. Már vezetem a háztartási naplót. Remélem, hogy hamarosan a tervezésig is eljutok. A jövő évet már így szeretném csinálni. Célom a nyugalom megteremtése itthon a mi kis családi szigetünkön.
RemOrsi - 2009. július 25. @ 18:33
 
 ...már régen régen olvasom az oldalt, rengeteget tanultam belőle, főleg pozitív életszemléletet. Cash flow-t vezetek 4 hónapja. Mi túlköltöttük magunkat a köv. 15 évre. Mostanában nagyon nehéz, de... ezt mi csináltuk magunknak, és ez a beismerés... olyan energiákat ad, ami minden nap segít... emelt fővel igyekszünk, és nagyon hálás vagyok Idának. Nagyon várom a kézzelfogható lépéseket.
Nóra - 2009. július 26. @ 14:42
 
Már egy éve vezetem a kiadásainkat. Meglepő dolgokat tapasztaltam. Azóta sok mindent átalakítottam a szokásaimban. Pl. az első 5 hónap alatt kb. 12.000,- Ft-ot költöttünk el ATM használatra. Hihetetlen! Ez, ha nem vezettem volna, talán sosem tûnik fel. Összeadva félelmetes, ez már egy komolyabb karácsonyi ajándék is lehet.
Kozyen - 2009. július 27. @ 08:52
 
...köszönöm, nekem nagyon sokat segítettél, hogy végre kilépjek egy rossz házasságból (21 év), a pénzáramlás vezetése rádöbbentett arra, hogy az Ő fizetése nélkül is több jut nekem és a gyerekeimnek.
Teri41 - 2009. szeptember 15. @ 12:52
 
Ha már egy blogból is ennyit lehet tanulni, sejted, hogy milyen sokat lehet fejlődni a további szolgáltatások révén, amit a GazdagNők nyújt.
A KincsTár névre hallgató 2 online kurzusunknak is elengedhetetlenül fontos része volt a pénzügyi tervezés.
 
Az alábbiakat azért név nélkül teszem nyilvánossá, mert nem kértem engedélyt a jelenlegi online kurzus résztvevőitől. A zárt, jelszóval hozzáférhető webfelületen a pénzügyi tervezés kapcsán írták.
 
1.   …július 14-e óta vezetem a bevétel-kiadásokat. Képzeljétek pozitívan hat rám! Nem költök minden vacakra (volt már úgy, h visszatettem a polcra az árut), felélem az otthoni plusszokat, és áramlik be a pénzkeresési lehetőség.
 
2.   A bevételeket-kiadásokat én vezetem 2004 óta..., de az elemzést idáig elhanyagoltam, pedig az is fontos. Most, hogy ránéztem, látom. hogy vannak felesleges kiadások, amiket a jövőben igyekszem elkerülni, és inkább tartalékot képezek azokból a pénzekből.
 
2009 második felében 2 teljes, egész napos, élő szemináriumot kizárólag a pénzügyi tervezésnek szenteltünk. A résztvevők visszajelzéseiből idézünk - ezek veled is megtörténhetnek!
 
Mészárosné Ország Éva (Veszprém):


Nagy Gizella - Törökbálint:

Egy komplex megközelítés volt számomra a szeminárium, hiszen úgy szemléletbeli, mint konkrét gyakorlati lépésekre irányuló segítséget kaptam.

Világos lett számomra:
Köszönöm, hogy ott lehettem!

Pohner Lászlóné Mónika (Tatabánya):


 

Kiktől tanulhatsz?

A PénzTündér 1. nevű, online módon letölthető pénzügyi tervezés szolgáltatás csomag tanácsadói, akik segítenek téged (magánéletben anya és lánya):

Chi*** Csapó Ida női önismereti tréner, nők és pénz specialista,
Kéner Eszter Google-Angyal.
  

Mindketten jól emlékszünk arra, milyen frusztráló volt a  folyton visszatérő kérdés: “De hát megint hova lett a pénz?” Ennek véget akartunk vetni, s ennek most már több mint 15 éve.

Eleinte csak simán vezettük a pénzügyi történéseinket (Eszter a maga aprólékos módján nagy örömmel gyártotta a táblázatokat). Aztán elkezdtük elemezni az első hónapokat, még grafikonok is készültek - máig emlékszünk az oszlop- meg kördiagramokra. És egyszer csak  teljesen világosan lehetett látni, mire fogy el a pénz, és mire nem kéne annyit költeni.

Azóta sok-sok mindent megtapasztaltunk mindketten a magán pénzügyek menedzselése terén épp úgy, mint a pénzügyi libikókából. Azaz mi is voltunk nem is egyszer lent és fent anyagilag, ugyanakkor azt látjuk, hogy a pénzhez való hozzáállásunk döntő abban, hogy ebből a libikókából kiszálljunk.
Abban erősödtünk meg, és ezt valljuk, hogy a pénzt, ha kontrollálni tudjuk, ha hajlandóak vagyunk törődni vele, akkor nem fogunk szorongni miatta.

Ehhez pedig az első lépcső a bevétel-kiadások vezetése. Innen lehet eljutni az anyagi védettséghez a biztonsági tartalékok képzése révén.

A pénzügyi kontroll gondosabb pénzkezelést eredményez, voltaképpen ezért lesz jobb a pénzgazdálkodás is… és ennek következtében pazarlásmentesebben élünk. De a pénzügyi tervezés ennél azért jóval több! Mert egy tudatosan odafigyelő szemlélet rövid, közép- és hosszútávra figyelembe veszi a mélyről jövő, igazi vágyakat, a pénzügyi életciklusokat. Segíti a sikeres pénzügyi életstílus kialakítását azok esetében, akik ezért hajlandóak tenni.

Mert a te elkötelezettséged, felelősségvállalásod is szükséges kedves nőtársunk ahhoz, hogy hatékony pénzügyi tervezést alakíts ki. Sajnos tanulni, tapasztalatokat szerezni helyetted nem tudunk. Viszont örömmel adunk át ismereteket, gyakorlati megoldásokat, jó tapasztalatokat. PénzTündér 1. programunk vezet téged, ha engeded.

Mintegy 200 nő ismerkedhetett meg eddig a pénzügyi tervezés alapjaival a GazdagNők háza táján, ami azt jelenti, hogy ők már a korábbihoz képest sokkal jobban tudják kontrollálni a pénzügyeiket, és kevesebb szorongással élnek. Ebben most már neked is részed lehet!
 

Itt az online PénzTündér!

Pénzügyi tervezési alapok, amit otthonról is elérhetsz!

Sokan és egyre többen reklamáltak már, hogy nem tudnak a GazdagNők személyes rendezvényein részt venni, vagy lemaradtak korábban az online kurzusról. Nos, sokak kívánságára, a most közzéteendő pénzügyi tervezési tanácsadó csomag online módon lesz letölthető (előre kérünk, hogy a szerzői jogokat tartsd tiszteletben), és így bárkihez eljuthat, aki szívesen megtanulná, és hajlandó rá áldozni anyagiakat is a személyes pénzügy tervezés alapjainak elsajátítására.
 
Nem kell utaznod tehát: erre pénzt költened, és időt töltened ezzel. A saját számítógépeden landolhat a PénzTündér 1. pénzügyi tervezési tanácsadó szolgáltatáscsomag.
 
A GazdagNők első PénzTündére segítségével a következő témaköröket vesszük át a pénzügyi tervezésnél online letöltések révén:
 
1. Vágyak, álmok… és a pénz. A TE vágyaid, igényeid, álmaid és a pénz! Ne mondj le róluk, de tisztázd minél pontosabban őket - a tanácsadó csomag segít neked a pénzügyi szükségleteidet is tisztázni.
 
2. Pénzügyi célok és az idő - női pénzügyi életciklusok és a pénzügyi tervezés. Életünk ciklusokban működik, és ezek meghatározzák az anyagi helyzetünket, mitöbb: az anyagi függetlenségünket, vagy épp kiszolgáltatott helyzetünket is. Hogyan kerüljük el az utóbbit, hogyan építsük az előbbit ;-)
 
3. Mennyi az annyi? A bevétel-kiadások vezetésnek fontossága, a pénzügyi tervezés elengedhetetlen alapja. Ha ezt, azaz az állandó és változó kiadásaidat, a bevételeidet kontrollálod, akkor elkezdted magánpénzügyeid hajójának kormánykerekét a kezedbe venni, és nem sodródsz netán össze-vissza, hiszen pénztudatosságod egyre kifinomultabb és erősebb lesz. A pénzügyi elemzések pedig segítenek majd neked a szükséges kiigazításokat megtenned.
 
4. A helyes pénzkezelés, a tartalékképzés, azaz az anyagi védettség kialakításának titkai. Hogyan képezz úgy tartalékot, hogy a nehéz időszakokat, az esetleg válságokat is át tudd vészelni viszonylag stresszmentesen. Biztonsági tartalék képzésének alapvető szabályai.
 
5. Az átlagos, a kudarcos és a sikeres pénzügyi életvitel jellemzői. Te ne legyél átlagos, és ne nyújtózkodj túl a takaródon sem! Teknősként haladj a sikeres pénzügyi életstílushoz vezető úton - rendületlenül csak előre, az anyagi biztonságod felé. Kiemelt téma a késleltetni tudás képessége, ami elengedhetetlen a sikeres pénzügyi életvitelhez is.
 
6. Ki irányítja a lovaidat, azaz milyen a pénzügyi modelled? Pénzügyi programozottságod meghatározza a pénzügyi tervezésedet és pénzügyi életstílusodat is. Tudatosítsd, mi akadályozhat, illetve mi inspirálhat, milyen jó példák lehetnek előtted ahhoz, hogy minél sikeresebb legyél az anyagiak terén is!
 
7. Pénzügyi minták… hatások. Milyen kapott, hozott pénzügyi minták befolyásol(hat)nak - tudatosítsd ezt is. És döntsd el, minél jobban ébredj rá: mire van hatásod, és foglalkozz azzal. Megosztom veled, hogy a sikeres emberek hogyan bánnak 2 fontos körrel, s melyek ezek - elárulom neked azért, hogy te is minél sikeresebb lehess, a személyes pénzügyeid menedzselése terén is.
 
8. Szokás átalakító gyakorlatok… Mert ha mindent ugyanúgy csinálunk, akkor minden ugyanúgy is marad. A szokásaink látszólag láthatatlanul befolyásolnak bennünket, de nagyon is meghatározzák a magán pénzügyeink menedzselését is. A gyakorlatok segítik a változásodat… Mégpedig azért, hogy minél sikeresebben lépj ki a megszokott komfort zónádból.
 
+1 A nők által elkövetett pénzügyi tervezési hibák, és a pénzügyi tervezéshez szükséges legfontosabb tulajdonságok (ezt csak a munkafüzetben találod majd).
  

Az online tanácsadó csomag formái:


1. Videó, hang
2. Írásos forma

3. Bónuszok
Ezeknek a bónuszoknak az összértéke mintegy 20.000 forint.


Ez mind szép, de mennyibe kerül?

A méltányosság jegyében háromféle árat alakítottunk ki. A PénzTündér 1., azaz a GazdagNők online módon letölthető, pénzügyi tervezés tanácsadó szolgáltatás csomagja
Régi ügyfélnek számít, aki már igénybe vett a GazdagNőktől valamilyen fizetős szolgáltatást.

(A KincsTár nevű online kurzus 2009-ben a GazdagNők 2 olyan fizetős kurzusa volt, amikor 4, illetve 6 hónapon át tanultak a KincsTár hallgató női pénzügyi önismeretet, fejlesztették pénzügyi intelligenciájukat. Csak akkor jelöld ezt a megrendelési díjat, ha valóban résztvevője voltál valamelyik fizetős KincsTár online kurzusnak - minden megrendelést jogosultságát ellenőrizzük ugyanis a korábbi megrendelések adatbázisa alapján.)

Gondold végig, hogy mit kapsz ennyi pénzért. Lehet, hogy egy extrább fodrászat - hajvágás, hajfestés - majdnem ennyibe kerül. De feltehetném úgy is a kérdést, hogy van-e napi 260-170 forint közötti összeged arra, hogy a jövődbe beruházz. Mert mintegy 1.5 hónapon át kísérünk, támogatunk abban, hogy magán pénzügyeid terén sikeres lehess, mind a racionális, a lelki és a spirituális vetületét is érintve.

Ne habozz! Jól döntesz, ha igénybe veszed a GazdagNők PénzTündérét!

Mikor érkezik hozzád a PénzTündér 1.?

Azonnal, ahogy a megrendelésedet követően befizetted az online kurzus díját.

Saját számítógéped előtt kényelmesen tanulhatsz, amint a regisztrációt követően bejelentkeztél a zárt felületre és letöltötted az anyagokat. Közben elindul számodra a tanulásod támogatását segítő e-mail sorozat is, miközben megérkeznek hozzád a bónuszok is.

Tehát amint megérkezik hozzánk az a befizetési összeg, amire jogosult vagy új, régi ügyfélként, vagy korábbi "kincstáros" hallgatóként, máris kezdheted a tanulást PénzTündérünkkel! Bízhatsz benne - már csak te kellesz hozzá!

Röviden összegezve



A GazdagNők PénzTündér 1. nevű tanácsadó szolgáltatás csomagja révén a pénzügyi tervezés komplex áttekintését kapod meg, és ezt nagyon gyakorlatias módon tudod majd használni. Az utóbbit külön munkafüzet is segíti számodra 55 oldalon, PDF formátumban.
Ezenkívül 1.5 hónapon át támogató e-mail sorozatot kapsz, amely arra emlékeztet, hogyan célszerű haladon a személyes pénzügyeid tervezése során. A kifizetéstől számított 3 hónapon belül lehetőséged van Skype-on 15 perces konzultációra, vagy telefonon hívhatsz.

Ráadásul számodra kényelmes módon: letöltheted majd online egy jelszóval védett, zárt webfelületről, tehát a GazdagNők PénzTündére az interneten érkezik majd hozzád! A pénzügyi tervezés tanácsadó csomagot így bárhová magaddal viheted, bárhol meghallgathatod, vagy ismét és ismét elolvashatod.



PénzTündér 1.
8 pénzügyi tervezés témakör tanácsadó videóban (3.5 óra) x
8 pénzügyi tervezés témakör letölthető hanganyagban (3.5 óra) x
55 oldalas pénzügyi tervezés munkafüzet (pdf-formátumban) x
Skype-konzultáció 15 percben fizetés után 3 hónapon belül igénybevehetően (v. telefonon hívhatsz) x
Szokásátalakító gyakorlatok gyűjteménye (15. old. – pdf) x
Támogató e-mail sorozat, ami a tanulásodat segíti kb. 1.5 hónapon át x
Bónusz 1-3. szemelvénygyűjtemények és bibliográfia; időgazdálkodási és spirituális útmutató (együttműködő partnerek ajándéka); GazdagNők ajándék hangfelvétel; x

Az árak is még egyszer:
Régi ügyfélnek számít, aki már igénybe vett a GazdagNőktől valamilyen fizetős szolgáltatást.

A KincsTár nevű online kurzus 2009-ben a GazdagNők 2 olyan fizetős kurzusa volt, amikor 4, illetve 6 hónapon át tanultak a KincsTár hallgató női pénzügyi önismeretet, fejlesztették pénzügyi intelligenciájukat. Csak akkor jelöld ezt a megrendelési díjat, ha valóban résztvevője voltál valamelyik fizetős KincsTár online kurzusnak - minden megrendelést jogosultságát ellenőrizzük ugyanis a korábbi megrendelések adatbázisa alapján.


Technikai támogatást is kapsz

A technikai feltételekről, a menetéről részletes útmutatót kapsz.
Minden szükséges technikai, háttér támogatást megadunk, hogy használni tudd a PénzTündér 1. pénzügyi tervezés szolgáltatás csomagot. 

Rendelési tudnivalók

A megrendelésedet követően a tényleges befizetéssel tudod biztosítani, hogy igénybe vehesd a PénzTündér 1. pénzügyi tervezés szolgáltatást.
Fizetni átutalással előre kell - természetesen számlát adunk.
A megrendelőknek megadjuk majd a pontos bankszámlaszámot e-mailben.

Itt alább add meg az adataidat a jelentkezéshez, majd nyomd meg az „Igen, megrendelem!” feliratú gombot. Ha ezt elküldted, utána kapsz még egy e-mailt, amiben meg kell erősítened, azaz véglegesítened kell a megrendelésedet.

A PénzTündér 1. pénzügyi tervezés szolgáltató csomag Csapó Ida és Kéner Eszter szellemi terméke.
Megrendeléseddel vállalod, hogy tiszteletben tartod a szerzői jogokat, csak saját személyes tanulási célodat szolgálja a PénzTündér 1. pénzügyi tervezés szolgáltató csomag, nem másolod és nem terjeszted a szerzők írásbeli engedélye nélkül. Mindezzel egyébként saját gazdagságtudatodat is erősíted, oly módon, hogy tudod és valóban elhiszed mind magad, mind mások olyan anyagi bőségben élhetnek, hogy bármikor képesek megfizetni, illegális terjesztés igénybevétele nélkül azt, amire szükségük van.

Megrendelő lap

Alulírott vállalom, hogy a szerzői jogokat tiszteletben tartom, csak saját tanulási célra használom, illegális másolatban nem terjesztem a GazdagNők PénzTündér 1. nevű pénzügyi tervezés programját.

Név:*
E-mail:*
Keresztnév:*
Mobilszám
(szervezési okok miatt kérjük):*
Számlázási név és cím
(mindenképp szükséges):*
Ezt a csomagot választom:* Új ügyfél vagyok: bruttó 15.200 Ft
Régi ügyfél vagyok: bruttó 13.400 Ft (fizetős szolgáltatást már igénybe vettem a GazdagNők.hu-tól)
A GazdagNők KincsTár nevű online kurzusának hallgatójaként jelentkezem: bruttó 11.600 Ft
Megjegyzés:


A további teendőkkel kapcsolatos információkat, az utaláshoz szükséges adatokkal a megrendelésed elküldése után kapod meg - figyeld e-postaládádat!
Tehát jelentkezésed utána kapsz még egy e-mailt, amiben meg kell erősítened, azaz véglegesítened kell ezt a megrendelésedet.

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Utóirat: Ha bármi további kérdésed lenne a PénzTündér 1. pénzügyi tervezés szolgáltatással kapcsolatban, tedd fel bátran az penztunder1 - kukac - gazdagnok.hu e-mail címen!