Elárulok számodra egy titkot, ami – szerintem – mindenképpen kell az anyagi gazdagsághoz, de valószínűleg a lelkihez is… Ez nem más, mint hogy kézben tudd tartani a saját sorsodat, azon belül is például kontrollálni tudd a pénzügyeidet. Ehhez alapvető eszköz a tervezés, ami pedig nem létezik anélkül, hogy a kiadásaidat és a bevételeidet vezesd. Egyébként ennek segítségével tudod kialakítani az anyagi védettségedet, azaz azt, hogy (vész)tartalékaid legyenek. Ugye mondanom sem kell, hogy ez most mennyire fontos, a jelenlegi globális pénzügyi helyzetben, de úgy általában is – igaz? Khm… ráadásul az “rossz hírem”, hogy a készpénzáramlás rendszeres követése nélkül senki nem lett még gazdag, illetve nem tudta meg tartani anyagi javait, ha félvállról vette a bevétel-kiadások kontrollálását.
Kéner Eszter a 2. női pénzügyi önismereti konferencia egyik vendégelőadója volt. Igazán őszinte, mély pillanatai voltak ennek a rendezvénynek azok, amikor az egyik résztvevői hozzászólás nyomán Eszter elmondta, miként élte meg, hogyan oldotta meg azt a nehéz élethelyzetét, amikor 5 hónapos kisfiával ketten maradtak. Az élő, igaz történetekkel, a valós “esettanulmányokkal” sokat segíthetünk egymásnak is – ötleteket, tippeket kaphatunk a másiktól, és erőt is meríthetünk az egyes példákból. Nyugodtan gondolhatjuk, gondoljuk is azt: ha másnak sikerült, akkor nekünk is menni fog.
Tíz perces a videófelvétel, amit itt alább láthatsz. Azt is illusztrálja, hogy a tervezett online kurzuson az egyik legfontosabb további pillér a gyakorlatiasság lesz, azaz igyekszünk a gyakorlatban is jól alkalmazható jó megoldásokkal szolgálni a résztvevőket. Például az ún. dinamikus cash flow vezetésével.
A hozzászólásokban várjuk Eszterrel együtt a véleményeteket, a reakcióitokat! Köszönjük előre is! ;-)
Ha neked az a jobb, úgy egyszerűbb, akkor a beszélgetés szöveges (pdf formátumú) verziójához ide kattints! Nyugodtan le is mentheted magadnak.
Utóirat: az online kurzusról itt találsz információkat – ha még nem olvastad volna:
http://www.gazdagnok.hu/2008/12/04/hogyan-legyen-tele-sajat-noi-penztarcad-hamarosan-online-kurzus/















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
TündérTanárnéni: Ida Kedves! :) …Tündér(tanárnéni)ként örömmel, és mosollyal az arcomon ..Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..
Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..