Tag Archive for 'adakozás'

Nők, akiknek nincs otthona… Te kit támogatsz?

Női éjjeli menedékhely. Este 6 óra előtt sorban állnak előtte, jól ismert utcakép ez sokszor Budapesten a VI. kerületben a Podmaniczky utcában. Egy időben gyakran megtettem az erre vezető utat, gyalog, trolival… Vittünk ide rendezvény után megmaradt szendvicseket, ruhákat, s fokozatosan derült ki számomra, milyen lehet itt az élet.

A női éjszakai hajléktalan szállón 2 férfi szociális munkás tart ügyeletet. Először ez kicsit meglepő volt számomra, de aztán mégis meglehetősen logikus. Az alábbi videón azt is láthatod, amikor az egyik éjszakára betérő lábát bekeni krémmel az épp ügyeletes férfi segtő…  S hogy ennek a hajlékatalan asszonynak mennyire fájhat a lába.

Pénzügyi alapszabály, hogy először magadat fizesd ki, ha vállalkozó vagy, vagy egyfajta költségként kezeld a tartalékra, befektetésre szánt pénzedet, illetve adományt is előre adjál – és ne utólag. Mert ha nem így teszed, az az évezredes tapasztalat, hogy akkor bizony elfogy a pénzed, nem marad – se tartalékra, se befektetésre, se adományra. Ennek fényében döntöttem el jómagam is, hogy havonta állandó megbízással fogok adományozni, mégpedig havonta rendszeresen, ugyanolyan összegben. Számomra magától értetődően adódott, hogy a fővárosi RÉS Alapítvány női éjjeli menedékhelye számára. Az alábbi videóból megismerheted a hajléktalan szálló, az éjjeli menedékhely néhány női sorsát.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A gazdagok smucigok, a szegények adakozóak? Azaz mi lesz a hamarosan induló online kurzus egyik pillére

Ismered ezt a véleményt? Miszerint a gazdagok smucigok, a szegények (bezzeg, pedig) adakozóak. Magyarul: egy szegény sokkal előbb ad (bármit is), mint egy gazdag.

Elgondolkodtál valaha azon, hogy ez tényleg így van? És főleg mi lehet mögötte? Mármint a mögött, ha bárki is komolyan gondolja mindezt.

Úgy gondolom, egy (kőkemény) hiedelemmel van dolgunk – nézzünk hát kicsit mögéje. Ha tovább olvasol, megtudhatod azt is, mi lesz a hamarosan induló női pénzügyi önismereti online kurzus egyik fő pillére.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png