Tag Archive for 'adósság'

Pénzügyi örökségünk… Sorsunk útja?

Pénzügyi örökségünk – sorsunk útja?
Elbeszéletlen női pénz történetek – több is megjelent már a GazdagNők honlapján. Egy újabbat hoztam – mindannyiunk okulására. Főszereplője, Ács Szilvia hozzájárult ahhoz, hogy teljes névvel közzétehessem azt, amit megélt, amit átélt – senkinek nem lesz tanulságok nélkül való, ebben biztos vagyok.
Idézem máris Szilvit:
Úgy tapasztaltam saját környezetemben, hogy sokaknak “hasznos” volt, ami velem történt. Van, akinek spirituálisan, a szüleikkel kapcsolatos szeretet, elengedés, megbocsátás témában, másoknak meg a gyakorlatiasabb oldala: a „mit hagyunk magunk után” gondolata, a hitelek halmozása. Ezek elindított folyamatokat másokban is.
Örülök, ha bárkinek is segít a történet, ezért használd, ahogy jónak látod, akár a nevemmel is. Bízom benned. :)
Aki vagyok, most
37 éves vagyok, Budapesten  a  XIX. kerületben lakom 2 gyermekemmel, 17 éves a lányom, Bebe, és 7 a fiam, Ferkó. Csodálatos emberkék. :)
Szociális munkás vagyok. Sokáig hajléktalanokkal dolgoztam a Vöröskeresztnél, és nem olyan régen megtaláltam az utam:) A Belvárosi Tanoda Gimnáziumban dolgozhatom leginkább hátrányos helyzetű  fiatalokkal. És járom az ország iskoláit egy Dobbantó és egy Fiatalok Hálózat programmal. Mindkettő nagyon jó és hasznos szerintem.
A Gordon  erőszakmentes kommunikáció is a szerelmem, szeretnék instruktor lenni, szeptemberben pedig folytatom a tanulást a BKF-n kommunikációs csoport tréner képzésen. Nagyon boldog vagyok, mert sokáig kerestem a helyem a világban. :) Most úgy tűnik, sorra érkeznek a hasonló gondolkodású emberek az életembe.
„…követtem a férjemet, de valami kimaradt”
A férjem válogatott labdarúgó volt. 16 éves korunktól éltünk együtt, először nagyon szerényen, később  szerződést kapott Belgiumba, és 8 év alatt 6 országban éltünk.
Követtem mindenhova, nagy-nagy szerelem volt, úgy éreztem az ő karrierje a legfontosabb. Csodás helyeken, remek emberekkel találkozhattam, de valami kimaradt. Ezzel csak akkor szembesültem mikor elköltözött. Nem volt kapcsolatrendszerem, saját pénzem, gyakorlatom. Leginkább csak karitatív munkát végeztem, gyerekeket neveltem, költözködtem. :) Az egész életemet Ő jelentette, ezért úgy éreztem vége az életemnek…
Hiszem, hogy minden jó, ami történik velünk. Ahhoz, hogy elinduljak a saját utamon, még ha, az nehéz is olykor, kellett ez a nagy pofon:) Akkor Ferkó fiam 2 éves volt. Szállítottam ebédet, dolgoztam éjszakai sofőr szolgálatnál, hajléktalan szállón.
Lassan találtam meg az elveszett önbizalmam. Elkezdtem főiskolára járni és jött a Vöröskereszt ajánlata. Az egész egy Csoda volt. :) Egy év után már a XVI.kerületi irodát vezettem. Annyi bizalmat, szeretetet kaptam, hogy máig sem értem, miért? :)
Szerencsére Feri a volt férjem mai napig is  az egyik legjobb barátom, a gyerekek is boldogok. Az új felesége nagyon szereti őket és neki is van egy kisfia, aki olyan mintha a testvérük lenne. Remélem egy nap én is megtalálom a nekem való legjobb társat:)
„Fáj a hiánya… adósságokat hagyott maga után”
Anyukám november 1-én halt meg, rengeteg adósságot hagyva maga után. Ez egy jó témád lehet a GazdagNők.hu-n. Mármint az örökség. Újabb érv megtakarítás, megfontolt döntések mellett… Hogy miit  hagyunk magunk után, a gyermekeinkre.
Nagyon hiányzik, és fáj a hiánya – 61 éves volt.
Az adósságait a halála napjától törlesztenem kell, a lakását ellenben majd csak a hagyatéki tárgyalás után értékesíthetem. Reményeim szerint abból rendezem az adósságait és élhetem tovább a saját életem.
Nagyon elgondolkodtató, hogy 62 ezer forint nyugdíjra, hogy kaphatott ilyen sok hitelkártyát, gyorshitelt stb. Auchan, Tesco hitelkártya, Cib folyószámla és gyorshitel, Credigen személyi kölcsön és hitel kártya, Erste folyószámla hitel, Provident… Összesen kb 1.5 millió forint értékben és van egy jelzáloghitele is 2.4 millió forint a Raiffaieisen-nél. Csak azért írom ezt neked, mert úgy érzem nagyon tanulságos lehet mások számára is. Természetesen tudom mindenki magáért felelős, de azért nagy pénzintézetektől is elvárnám a társadalom iránti felelősséget.
A lényeg, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Egyedül nevelem 2 gyermekem, számomra ismeretlen módon napi gondjaink vannak, és már van amit nem tudok fizetni.
Őszintén hiszem, mert úgy tapasztaltam minden jó ami történik, értünk van. Tudom ez a mostani helyzet is ilyen. Hiszem, hogy jól jövünk ki belőle, és a gyerekeknek is jó, ha ezt is megtapasztalják. Gyanítom, azért bírom ezt az egészet derűsen végigcsinálni, mert gyerekkoromban nagyon szegények voltunk.
Valamiért úgy érzem, ha most megoldom anyuval kapcsolatos minden feladatom, anyagilag és lelkileg is  akkor azzal új fordulatot vesz az életem. Az ő élete, személye, mint Anya sok megértendő, elfogadandó dolgot jelent nekem.
„…honnan hova tartok”
Úgy érzem, most végre a “sorsom útját járom”.
Talán lassan megérek dolgokra, szolgálni jó ügyeket, embereket, szerelemre, bőségre.:)
Körülbelül ennyi kis életem története, köszönöm, hogy elolvastad! Jó volt leírni, ilyenkor szembesülök, hogy  honnan hová tartok.
Nagyon hálás vagyok mindenért, amit tőled kapok! Nem tudom, mennyire segít, hogy leírtam a történetemet, válaszoltam, de ez a legkevesebb, amit “cserébe”, én adhatok neked :), és másoknak is tanulságképpen.
Egy nap helyre állok anyagilag, és személyesen szeretnék tanulni tőled, van mit. Kezdjük mindjárt az otthonról hozott mintákkal. :) Illetve sorsszerűen visszatér életembe, hogy ha sok pénzhez jutok, akkor sok az adósságom, rendezni valóm, ezért a nagy pénzösszeg hamar lecsökken. Általában vannak megtakarításaim, de azokhoz is rendre hozzá kell nyúlni. Vannak öregkoromra megtakarításaim, talán sok is:), amiket most nagyon nehezen fizetek be. Szóval megyek hozzád, amint megszűnnek a napi gondok.
Köszönöm, hogy elolvastad a levelem!
Hálás köszönet mindenért, kedves ismeretlen ismerősöm.
A legjobbakat kívánom neked, szeretettel: Szilvi
Üzenet Szilvinek
Én köszönöm neked, Szilvi, hogy hozzájárultál a történeted közzétételéhez. Mi köszönjük neked – ugye, lányok-asszonyok?
Pénzügyi gondolkodásodat itt fejlesztheted – ingyenesen, ajándék e-mail kurzusunkkal —>>
Ha pedig mélyebben akarsz tanulni pénzügyi tervezést itt teheted meg – megoldásokat kínálunk szemléletváltásodhoz, hogy elkerül azt, hogy újra meg újra belemenj ugyanazokba a csapdákba, és racionális síkon is elsajátíthatod a pénztudatosságot –>>>

karpit-lohere-mintaval-1254236_the_wine_houseElbeszéletlen női pénz történetek – több is megjelent már a GazdagNők honlapján. Egy újabbat hoztam – mindannyiunk okulására.

Főszereplője, Ács Szilvia hozzájárult ahhoz, hogy teljes névvel közzétehessem azt, amit megélt, amit átélt – senkinek nem lesz tanulságok nélkül való, ebben biztos vagyok.

Idézem máris Szilvit:

Úgy tapasztaltam saját környezetemben, hogy sokaknak “hasznos” volt, ami velem történt. Van, akinek spirituálisan, a szüleikkel kapcsolatos szeretet, elengedés, megbocsátás témában, másoknak meg a gyakorlatiasabb oldala: a „mit hagyunk magunk után” gondolata, a hitelek halmozása. Ezek elindított folyamatokat másokban is.

Örülök, ha bárkinek is segít a történet, ezért használd, ahogy jónak látod, akár a nevemmel is.  Bízom benned. :)

Aki vagyok, most

37 éves vagyok, Budapesten  a  XIX. kerületben lakom 2 gyermekemmel, 17 éves a lányom, Bebe, és 7 a fiam, Ferkó. Csodálatos emberkék. :)

Szociális munkás vagyok. Sokáig hajléktalanokkal dolgoztam a Vöröskeresztnél, és nem olyan régen megtaláltam az utam:) A Belvárosi Tanoda Gimnáziumban dolgozhatom leginkább halmozottan hátrányos helyzetű  fiatalokkal. És járom az ország iskoláit egy Dobbantó és egy Fiatalok Hálózat programmal. Mindkettő nagyon jó és hasznos szerintem.

A Gordon  erőszakmentes kommunikáció is a szerelmem, szeretnék instruktor lenni, szeptemberben pedig folytatom a tanulást a BKF-n kommunikációs csoport tréner képzésen. Nagyon boldog vagyok, mert sokáig kerestem a helyem a világban. :) Most úgy tűnik, sorra érkeznek a hasonló gondolkodású emberek az életembe.

„…követtem a férjemet, de valami kimaradt”

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Pénz, pénz – hova mégy? Adósságkezelés…

adossag-686558_debt_and_demand_5Ha tovább nyújtózkodunk, mint ameddig a takarónk ér, nos ez a pénzügyek terén adósságokhoz vezet.

Ha váratlanul extra kiadás “toppan be”, és nincs rá fedezet, szintén ez történik, azaz kölcsönkérés és így adósság lesz a vége.

A lassan 2 éve kezdődött világ méretű gazdaság és pénzügyi válság sokakat sodort nem várt anyagi helyztbe, de többen a nem megfelelő pénzkezelés miatt is kerülnek nehéz anyagi körülmények közé. Itt a GazdagNők blogban is többször felvetődik ez a téma.

Az adósságkezelésről “loptam ki” a GazdagNők KincsTár nevű online kurzusából egy anyagot. A KincsTár1 hallgatója volt Kocsisné dr. Péterfy Hajnal is, akivel annak idején egy önsegítő női pénz csoport résztvevői voltunk.  Ezt a témát ő dolgozta fel annak idején. Elkértem  jegyzetét, így az alábbiakban az ő összeállítását láthatjátok adósság, adósságkezelés témában.  Köszönöm külön neki, hogy Ti is olvashatják nagyon hasznos összefoglalóját.

Természetesen – mint mindig – a hozzászólásokban ezúttal is kérdezhettek, leírhatjátok a véleményeteket.

Lásd tehát itt alább az adóssággal, az adósságkezeléssel kapcsolatos legfontosabb alapvetéseket.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan oldottam meg válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?

szemuveg-fekete-klaviatura-1204276_glasses_on___Elbeszéletlen női pénztörténeteket vártunk 2009-ben, amikor pályázatot írtunk ki nőknek.

De pályázat nélkül is érkeznek, leíródnak női pénztörténetek. Nem kitalációk, az élet írta őket. Ahogy Varga Era, az Online-Iroda.hu tulajdonosának történetét is. Változtatás nélkül adom közre – úgy, ahogy Era megírta, és hozzájárult a közléséhez. Nem öncélúan nyilván – ez egyértelmű -, hanem okolásul, tanulságul sok nő számára.

Címében benne van a lényege:

Hogyan oldottam meg  válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?

Házasságunk ideje alatt is már nehéz volt ex férjemmel bármit elérni, mert a pénzügyi “műveltsége” borzalmas volt.

Édesanyám az esküvőnk után nem sokkal akkora pénzösszeget bocsájtott rendelkezésünkre, amiből be tudtuk volna fizetni első lakótelepi lakásunk beugróját, ellentétben ex anyósomékkal, akik ugyan megtartották lakodalmunkat, de én megdöbbenve vettem észre éjfél után, hogy a menyasszonytánc pénzt elkérték, mondván óriási adósságba verték magukat, hogy a 70 fős lagzit 1982-ben megtartsák, amit mi nem is szerettünk volna. Édesanyámtól kapott pénzünkhöz nagyon hamar hozzányúlt férjem és egy rokonának adta “kölcsön”. Nos, természetesen nem láttuk viszont.

Két héttel a házasságkötésünk után kezdődtek a veszekedések, megint az anyagiak miatt. Ez így ment egészen a válásunk után is.

A férj álma

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hitelből karácsonyozni nem igazi Karácsony!

tv-1207293_family_time“Karácsonyozz hitelből!” Jól emlékszem azokra a reklámokra, amikkel néhány éve elkezdtek bombázni, hogy vegyek fel hitelt a karácsonyi ajándékozásra.   A statisztikák szerint az áruhitelek esetében az ún. éves hitelkihelyezés egyharmada (!) karácsonykor történik. Ez azért fölöttébb elgondolkodtató, nem?

Az egyik biztosító azzal környékezett meg 2008-ban, hogy milyen remek ajánlata van számomra. És az általa kínált, természetesen remek mutatók alapján vásároljak csak nyugodtan, és ugyan, legyek már kedves olyan jó lenni,  hogy szíveskedek hitelt felvenni ehhez. Mert milyen jól is járok én – mármint Karácsonyra a hitellel.

És persze ott volt a THM, a teljes hiteldíj mutató is (természetesen, hiszen egy ideje kötelező kiírni) – így legalább sejthettem, mennyivel is többe kerülhet nekem egy ilyen „hiteles” karácsonyozás.

A nagy értékű eszközök esetén ezerszer gondoljuk meg, hogy engedünk-e a hitelfelvétel csábításának! A meggondolatlanul felvett hitelek ugyanis könnyen adósságcsapdába kergethetnek bennünket – ezt pedig egyetlen szerettünk sem akarná igazán. Hát mi magunk se költekezzünk erőn felül, vagy gyors megoldást keresve, felelőtlenül elcsábulva.

Ne tedd! Eszedbe se jusson hitelre karácsonyi ajándékot venni! Állj ellen a csábításnak!

EZ szerintem nem karácsonyi ajándék – hol itt a SZERETET?

Én rosszul lennék, ha megtudnám, hogy valaki hitelből vett nekem ajándékot! Akkor inkább semmi, vagy egy kedves ölelés, és kész…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Módszertan, hogy ne folyjék ki a pénz a zsebedből

ÖtvenenTúl.hu – 2009.11.06. | Kálmán Alida

Akinek adósságai vannak, és tartalékokkal sem rendelkezik, csak akkor tud előrelépni, ha megtanulja, hogyan kell a pénzt kezelni.

Mit tehetsz, ha minden bevételedet elköltöd, és úgy érzed, annyira kevés a jövedelmed, hogy még 10 forintot sem tudnál félretenni? Létezik olyan módszer, amellyel átalakíthatod viszonyod a pénzhez? Mit tehetsz, hogy ne költekező nő, hanem takarékos asszony váljon belőled?

A nők önfeláldozóak

Csapó Ida, a Gazdagnők.hu című honlap létrehozója abban látja a legnagyobb problémát, hogy a nők túlságosan is önfeláldozón élnek, erőn felül támogatják a gyerekeiket, unokáikat.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A pénz hatalma (Elixír 2009. szept.)

elixir-cimlap-2009szeptNapjainkban sokkal többet beszélünk a pénzről, a gazdagságról, a szegénységről, mint korábban bármikor. És persze a munkáról, a munkahelyről is – különösen akkor, ha éppen hiányát kell elszenvednünk. Mostanában sajnos az élet teremti azokat a helyzeteket, amelyekben elkerülhetetlen, hogy az anyagiak központi kérdéssé válnak.

CSAPÓ IDA  másfél éve indította internetes portálját, amely egyebek közt a nők és pénz viszonyát kutatja. Hogy valóban van-e a pénznek hatalma felettünk, erről ő maga így vélekedik.

“Paradox módon a pénznek akkor van igazán hatalma felettünk, ha azt mondjuk, hogy “a pénz nem érdekel”. Továbbá akkor, ha haragszunk rá, ha utáljuk, netán gyűlöljük.

Akik így viselkednek, gondolkodnak, éreznek, általában nem kontrollálják a pénzt. Például nem vezetik bevétel-kiadásaikat, nem tudják tartozásaik, adósságaik mértékét, így nem látják világosan a saját anyagi helyzetüket. És ha valamit nem tartunk az ellenőrzésünk alatt az félelmet, szorongást kelt.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Egy ember, aki rám mindig mosolygott (Női Pénztárca Pályázat)

Volt egyszer egy pályázat 2009 tavaszán “Ha a női pénztárca elkezd beszélni…” címmel. A GazdagNők.hu és az Irodalmi Centrifuga (ICA) hirdette meg közösen – elbeszéletlen női pénztörténeteket vártunk.

becseyzsuzsa-fenykepA“GazdagNők Női Pénztárca Irodalmi Pályázati DíjEső”-je következtében három fődíjat adtunk ki – az egyik díjazott Becsey Zsuzsa volt. A 2009. május 16-i személyes díjátadáson Budapesten Zsuzsa felolvasta novelláját – alább látható, hallható. De írásban is közöljük – jó olvasást mindenkinek!

Egy ember, aki rám mindig mosolygott

Csak kitárta karjait, a másik szomszéd látta, azt hitte, köszön, másik pillanatban már halott volt.

Nem hiszem el… nem tudom elhinni… ma először a vásárlás, az idegen ajkú nő, idegen akcentussal, meg ugyanott, tegnap késő este, a fekete fiú a sarki üzletből, látta szeretnék valamit, mondom, igen, zsömle nincs már, üres az összes pult, rám néz, mennyi kellene, mondom 1-2, eltűnik, azonnal hozza, zacskóba, ilyenkor már száraz szokott lenni, ma is egészen szárazak voltak a kiflik, de nem, ez friss, mint amire nagyon ügyeltek, fizetem, mondja a pénztáros nő, 30-as. Csodálkozom, normális üzletben is 50 a kettő… de hát, bizonyosan van ilyen, nem foglalkozom. Erre ma, veszek egy tejet, egy kalácsot, egy kenyeret, ami minimum 500-as szokott lenni, ez is jobb helyen, kissé megzavarodhatott a nő a számla miatt, csupaszív, mondja 290. Értetlenül nézem, hiszen csak a tej 200, akkor hogyan lehet a három holmi 290, de nem merek szólni, még megkérdi, tegye-e szatyorba. Nem, köszönöm, megilletődésemben, s már lépek is ki…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A pénzügyi tervezés “fenegyereke”: adósságkezelés

adossag-686556_debt_and_demand_3A pénzügyi tervezés egyik kellemetlen oldala az adósságkezelés. Igényli a szembenézés bátorságát.

Javaslom, hogy ezt az írást akkor is olvasd el, ha jelenleg nincs adósságod, nem nyomasztanak ilyen jellegű kihívások – így is tanulhatsz belőle.

Tapasztalatom az – és ezt a szakirodalom is leírja -, hogy a notórius kölcsönkérők, a hiteleket hitelekre halmozók, az eladósodók, akik azt sem tudják, mennyi a tartozásuk, az adósságuk, jelentősen alábecsülik az összeget – többnyire a felére. Jómagam is ezzel találkoztam – kiderült például, hogy nem 5 millió az adósság,  amikor végre számbavételre került saccolással, hanem a duplája, amikor elkészült az alapos számvetés!

Diagnózissal kezdd!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Lakberendezés hitelből (beszélő női pénztárca pályázat: külön díj)

“…miért nem bánom a történteket? Egyrészt, mert minek keseregjek rajta? …Másrészt, ha ugyanezt a hibát először nagy pénzekben játszva követem el, akkor könnyen romba dönthettem volna vele akár egy egész famíliát.”

“Ha a női pénztárca el kezd beszélni…” című irodalmi pályázatunk eredményhirdetését 2009. május 16-án tartottuk meg, és az egyik külön díjas Pap Vera (írói név) lett. A bevezető pár mondatát az ő novellájából idéztem fentebb.

Vera története – szerintem – különösen azért figyelemre méltó, mert nem mindegy, hogy ki-ki hogyan és milyen következtetéseket von le a saját esetéből. Örömmel veszem, ha a hozzászólásokban leírjátok, szerintetek miért tanulságos az ő története, az ő meglátásai, illetve nektek voltak-e hasonló eseteitek?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Gyermekvállalás – csak saját felelősségre?

bebi-kislany-kalapban-812208_beautiful_baby_1A fenti címmel készített velem beszélgetést Kocsisné Péterfy Hajnal, ami 2009. április utolsó hetében jelent meg a Babafalva.hu kismama szakportálon.

A nyugdíjrendszer kapcsán már sokszor hallhattuk,  hogy az öngondoskodás, a takarékoskodás elengedhetetlen, mert az államtól nem sokra számíthatunk. Az utóbbi hetekben bejelentett megszorítások azt sejtetik, hogy a családalapításra, gyermekvállalásra is ugyanígy készülnünk kell pénzügyi szempontból is. Csapó Idát, női önismereti trénert, nők és pénz specialistát kértem meg, hogy adjon néhány jó tanácsot személyes pénzügyeink menedzselésével és pénzügyi jövőnk tervezésével kapcsolatban.

– Ida, mi a véleményed az elmúlt hetekben bejelentett változásokról? Lehet, hogy teljesen át kell alakítanunk a gondolkodásunkat, és elsősorban a saját magunk erejére, forrásaira támaszkodni?

Igen, biztos, hogy át kell alakítani. Illetve már korábban át kellett volna… Úgy látom, hogy sokan akkor ébrednek, amikor szinte már majdnem késő :-(. A tevékenységem legnehezebb percei azok, amikor nagyon megszorult, vagy kimondottan rossz helyzetben lévő emberek kérnek tanácsot, és nem nagyon tudok érdemit mondani nekik. Mert nem mondhatom azt, hogy “korábban kellett volna gondolkodni, kérem szépen”… Ilyenkor jobbára meg tudom őket hallgatni, és igyekszem elkerülni, hogy kioktassam őket, amikor minimum megértésre van legalább szükségük. Persze van, akinek ez nem elég, és alkalmasint besorol imigyen magának: én is csak egy vagyok a sok közül – ő rajta senki nem segít.

Hát igen: fontos a saját felelősségvállalás a pénzügyek terén is messzemenően. Nagyon nehéz belátni sokaknak, hogy mi vagyunk a saját sorsunk kovácsai, és nekünk kell megenni azt a levest, amit magunknak főzünk. Ha fejlesztjük ideje korán a pénzügyi intelligenciánkat, ha minimálisan vezetjük legalább a bevétel-kiadásainkat, és így elkezdjük megszerezni a kontrollt a saját pénzügyeink felett, ezek már az első, de nagyon fontos lépések.