FONTOS: használd ezt a segédletet, hogy hozzá tudjál szólni a mai online találkozónkon: http://www.gazdagnok.hu/gazdagnok-online-kozvetites-3.pdf
A számvetés ideje hagyományosan minden év vége. Kíváncsiságból megnéztem, hogy mik voltak a legolvasottabb írások az ideiek közül – lássuk is közülük az első négyet, azaz azokat, amiket legtöbben olvastatok 2010-ben:
- Elengedés – a Vákum Törvénye a jóléthez, bőséghez vezető úton
- Pénz-szokások, amik a gyarapodásodat segíthetik… (nyereményjáték)
- Joe Vitale: A pénzteremtés történelmének leghatalmasabb titka (Mitől dől a lé? ;-))
- Pénz ötletek anyagi gazdagodásodhoz – a Telő Hold energiájával kísérve
A 2011-es évet megerősítendő javaslom, hogy olvassátok újra őket, vagy ha még nem olvastátok, akkor most tegyétek meg :-). Tapasztalatom szerint gyakran lehet abból is tanulni, amit már olvastam, láttam, hallottam, mert olyasmit látok, hallok meg belőle, amit korábban esetleg nem.
Az újesztendőt másképp is megerősíthetjük - mégpedig közösen! Immáron hagyomány, mert most már 3. alkalom lesz, hogy a GazdagNők blogolvasóival, hírlevél-megrendelőivel Angyal-kártyát húzunk a következő évre.
Gyertek ide 2011. január 2-án, vasárnap délután 4 órakor,
mert online közvetítést tartunk, azaz itt leszünk Eszterrel mindketten, és csinálunk egy kis számvetést, előrenézést a következő évre. Aki kéri, húzok neki Angyal-kártyát, Eszter = Estee pedig mint a GazdagNők NetAngyala is, segít nekem.





Az angyal kártya húzása immáron 2. alkalommal is nagy sikert aratott












Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..