Nemesfém tanácsadó - amikor először találkoztam ezzel a fogalommal, fölöttébb érdekesnek találtam. Balogh Brigitta e-mail címében láttam, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Brigitta előadást tart az 5. Mitől dől a lé? című női pénzügyi konferencián 2010. december 12-én, vasárnap, amit 10 és 17 óra között tartunk Budapesten a Benczúr Hotelben. Érdekelt, hogy lesz valaki nemesfém tanácsadó.
- Nyolcadik éve vagyok ingatlanközvetítő, második éve foglalkozom nemesfém befektetésekkel – kezdte válaszát Brigitta. – Ha tanácsadóként ugyanis korrekt akarok lenni, akkor mindenkinél egy teljes befektetési kosarat kell néznünk. A különböző tárgyi befektetések, például az ingatlan, a termőföld, a műtárgy mellett a nemesfémnek is portfólió fontos részének kell lennie.
- Mi indokolja nemesfém befektetés fontosságát?
- Nekünk az a feladatunk szerintem, és ez egyfajta küldetés is, hogy az emberek figyelmét felhívjuk arra, hogy rendelkezzenek nemesfém befektetéssel is más befektetéseik mellett. A virtuális és papír alapú pénz – ahogy napjainkban is tapasztaljuk – veszít az értékéből, elértéktelenedik, ugyanakkor a nemesfém értékálló befektetés. Kézzel fogható tárgyi eszköz, ami szükség esetén fizető eszközre váltható. Ha készpénzre van szükség, a családi házból a kisszobát nem tudom értékesíteni, de tíz gramm aranyat például el tudok adni bárhol a világon.
- A nemesfém befektető milyen nemesfém befektetésekkel rendelkezik?
- Több szintű nemesfém befektetésekkel rendelkezem, a pénzügyi jövőmet ugyanis lépcsőzetesen építem. Az ezüstnek is fontos szerepe van a nemesfém befektetési portfólióban, erről is beszélek majd az előadásomban az 5. Mitől dől a lé? című pénzügyi konferencián. A magam részéről mindig fontosnak tartom arról információt átadni, amit sokan nem ismernek, hogy minél többen tudjanak a lehetőségről, és aztán ezek ismeretében döntsenek.
- Közelegnek a karácsonyi ünnepek, és ilyenkor minden évben újra meg újra előjön az adakozás témaköre is. Mi a helyzet az adományozással, az adakozással?
















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..