Tag Archive for 'Bölcs Hold'

Miért gyere a Bölcs Hold Bőség Körbe?

A Hold-ciklusokhoz kötődően már 150 nő részvételével zajlott tavaly = 2010 szeptemberétől több Bölcs Hold Bőség Kör program. Ezek egy-egy Hold Istennő mítoszához kapcsolódóan a pénz, a bőség, a jóLlét témáit járják körbe, mindig újat meg újat adva a visszatérő résztvevőknek is.
Akik többször jönnek azokban jobban elmélyül egy önismereti lelki és spirituális folyamat, és egyre erősebbek lesznek nőiségükben éppúgy, mint önbizalmukban és önismeretükben. Tehát gazdagodnak lelkiekben, szellemiekben, és ezek révén anyagilag is ;-)

Miért gyere közénk, azaz miért vegyél részt ezeken a 2.5-3 órás női, spirituális találkozókon?
Válaszolnak a már részt vett nőtársaid írásban és képben – olvasd el a mondandójukat, nézd meg a velük készült videókat! Köszönöm… :-)

… ezek veled is megtörténhetnek! Olvasd a véleményeket!

Megtapasztalni azt a szeretet, ami áradt… Nagyon köszönöm a csodálatos estét, amit együtt tölthettünk. Csodálatos érzés volt megtapasztalni azt a szeretetet, ami belőled áradt, és mindannyiunkat körül ölelt. Hosszú idő után úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Az utóbbi idők megpróbáltatásai miatt nagyon bezárultam mostanában, rengeteg barátot (?) elvesztettem, és úgy éreztem, hogy nincs senki, aki megértene, és a hozzám legközelebb állókat, a családomat is taszítani kezdtem. A párom fogalmazta meg egyszer, hogy tele vagyok szeretet vággyal, de mindent elkövetek, hogy senki ne szeressen.

Nagyon meglepődtem, hogy mennyien küzdenek ugyanolyan, vagy hasonló problémákkal, és újra éledt bennem a remény, hogy van megoldás, és amire már sokszor rájöttem, én vagyok saját magam legnagyobb akadályozója, illetve a gondolataim. Annyira jól tudom már az öszes elméletet, de a saját életemben nem tudom alkalmazni őket.

Úgy érzem Benned rokon lélekre találtam, Ida, és a segítségeddel kicsit könnyebben veszem majd az akadályokat. - Kuthy Gizella

Olyan nők között, akik feltöltenek, segítik a fejlődésemet… Köszönöm, hogy megrendezted a Bölcs Hold estét, Ida…  Nagyszerű dolog számomra, hogy olyan nők között tölthetek akár csak néhány órát is, akik energiáikkal feltöltenek és gondolataikkal (akár problémáikkal) elősegítik a fejlődésemet.

Hasznos tudnunk, hogy mások milyen gondokkal küszködnek. Kiderülhet, hogy lám a miénk sem nagyobb másokénál, sőőt!Tanulhatunk a mások megoldásaiból.
Köszönöm az eszközöket, amit a teremtéshez, pénz körüli pozitiv gondolkodáshoz közvetve vagy konkrétan a kezembe adtál. :))
Hamarosan 2 hétre elutazom a lányaimmal a Balatonra. Már kigondoltam, hogy mi lesz a programunk, hogy a termtésre az egyik legjobb helyet látogassuk meg. Gondolunk RÁTOK szeretettel! - Kisiván Krisztina

 Pénz állt a házhoz: biztosan hozzájárult a Bölcs Hold Bőség Kör…Nagyon köszönöm, Ida, hogy ilyen hasznos és kellemes programmal ajándékoztál meg!!

Az élmény azóta is kísér és bizony elmesélem mindenkinek, akivel találkozom.

A csoda igazán másnap történt…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Írj pénzteremtő mondatot! A Teli Hold energiája kísérje… ;-)

Kerekségével, nagyságával csodálatos volt tegnap és tegnapelőtt is a Teli Hold – ahogy megláttam, amikor hazafelé ballagtam mindkét napon koraeste, még a teljes sötétedés beállta előtt fővárosi kerületünk régi emeletes házai között/fölött. És eszembe jutott, amikor legutóbb a tengerparton láttam…

Teremtésre a Teli Hold energiáját a teljes kigömbölyödés előtti napokban és aznap tudod leginkább használni – ma van teljes Teli Hold, élj a lehetőséggel, és teremtés vele! Most a Bakban van a Hold, és ez ragyogó alkalom az anyagi, a “földiesült” teremtésre. Javaslom, hogy gondold végig,

mire van igazán szükséged a pénzügyeid terén…

…és ezt fogalmazd meg egy jelen idejű, egyszerű állító mondatba. Olyanba, amilyent el is tudsz hinni.

Teli Holdkor májusban Sartinál a görög tengerparton is megbabonázott a Hold kereksége, de főleg, ahogy ezüst hidat varázsolt a tenger hullámaira a fénye. Több felvételt is készítettem, itt letöltheted az egyiket – azt, amit most illusztrációnak is használtam ehhez a blogbejegyzéshez.
Ki is nyomtathatod színesben a felvételt – szívesen adom neked: tedd ki, ahol jónak látod. És nyugodtan használd akár anyagiakat teremtő mágiához ;-) is. Töltsd le innen: Teli Hold ezüst híd - 2011 május, Sarti (724)

Sartiban egyébként te is átélhetsz egy csomó (női) csodát – szeptemberben a Fogyó Hold energiája mellett, az Őszi NapÉjEgyenlőséget is átélve tudunk közösen építkezni –>>

A dobok ugyancsak jól köthetőek az anyagiasult világhoz – kísérő zenének őket küldöm neked. Emeljék rezgés szintedet, és segítsék anyagi vágyaid beteljesültét. Akár mondogathatod a ritmusukra pénzteremtő mondatodat. ;-) Elképesztő dobcsoportot fogsz látni nőkkel és férfiakkal, elképesztő látvány kíséretében (érdemes megnézned egyébként hang nélkül is – úgy is nagy élmény, garantálom :-)).

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Mekkora Jólétre tartod érdemesnek magad? Vagy szegénységtudatra kárhoztatod magadat?

Mi szegényít el? De kérdezhetjük másképp is:

mi nem engedi, hogy gazdagodj?

Az, hogy mekkora jólétben élsz, az nem attól függ, hogy mennyire vagy érdemes rá, hanem attól, hogy mennyire tartod magadat érdemesnek rá – jelenti ki, joggal, Randy Gage az alábbi videóban. De mondhatnánk azt is, hogy mennyire tartod magadat értékesnek.

Hogyan és miért szabotáljuk magunkat, pontosabban a saját törekvéseinket a Jóléthez vezető úton? – kérdezi Randy, majd olyasmit hoz fel, amire biztos nem is gondoltál. Sokan nem gondolunk ugyanis erre a folyamatra, ami tudattalanul zajlik a bensőnkben:

- Van egy dolog, amit meg kell értened. Mindenki követ el rossz dolgokat. Mindenki tett olyan dolgokat, amiket megbánt, amiket legszívesebben meg nem történtté tett volna. Emiatt (folyamatosan) bűntudatot érzünk. Ezzel drasztikusan csökkentjük az értékeinket a saját magunk szemében.

- Két alapszabály van az életünkben: ha jót cselekszünk, dícséretet kapunk; ha rosszat, akkor elmarasztalást. Ha jó vagy, jutalomban részesülsz – ha rossz, büntetést érdemelsz.
Ezek szerint éljük az életünket, ezek belénk égtek.

- Mivel egész életedben úgy programoztak, ha rossz vagy, akkor büntetést érdemelsz, így nagy esélye van annak, hogy tudattalanul szabotálod a sikereidet. Nagyon sokan teszik ezt magukkal. Pedig természetes, hogy mindannyiunknak vannak “rossz dolgai”. Teréz anya lehet, hogy azt gondolta, Johnny Deppnek milyen jó segge van – fejtegeti Randy az ő sajátos humorával az alábbi videóban, majd így folytatja: – Mindannyiunknak vannak ilyen gondolatai, hülyeségei. Viszont nem hagyhatod, hogy ezek bármelyike is csökkentse a saját értékességedbe vetett hitedet. Meg kell értened, hogy már most is értékes vagy. Jó, valamennyin hibázunk, tévedünk az út során. Így megtapasztalod te is milyen dolog embernek lenni – de ennyi, és nem több. Ez mind a folyamat része. Vannak, akik túl lépnek rajta, fejlődnek, változnak… A lényeg: tudd, hogy ezzel együtt is értékes vagy, és megérdemled a Jólétet. Gondolkodj el ezen…

- Lehet, hogy egész életedben azt gondoltad, érezted magadról, hogy nem vagy elég értékes. Miket tettél, amikkel szabotáltad a saját sikereidet? Írd le a hozzászólásokban.

“Ha folyamatosan alacsonyabb rendűnek érzed magadat, akkor könnyen lehet, hogy éppen ezért olyan dolgokat teszel, amikkel szabotálod a saját sikerességedhez vezető utat, amik megakadályozzák a saját sikerességedet.” – Randy Gage

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan használd ki a lehetőségeidet több pénz vonzásához – új módon?

Szegénységtudat-felismerő és átalakító, Téged gazdagító Bölcs Hold Bőség Kör 2011. július 30-án, szombaton délután ÚjHoldkor!

“…noha lettek volna lehetőségek, hogy pénzt vonzzak az életembe, ám mivel szegény emberként gondoltam magamra, nem vettem észre azokat.” - Carolyn Deal

Te tudod, hogy mikor gondolsz magadra szegény emberként, szegény nőként?

Mert az a tapasztalatom, hogy EZT sokan észre sem veszik, és a nők közül is nagyon sokan nem. De akad itt még több más érdekes kérdés is – olvasd csak! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Blokkoló hiedelmek a pénzről? Nem kell, hogy így legyen!

Szoktál ilyen pénz mondatokat mondani, gondolni, érezni?

  • ° sosincs elég pénzem
  • ° amikor végre fellélegezhetnék anyagilag, tuti, hogy beüt valamilyen krak
  • ° mindig vannak kifizetetlen számláim
  • ° alig jövök ki a pénzemből
  • ° hó végéig sosem elég a pénz(ünk)
  • ° állandóan össze kell húznunk a nadrágszíjat
  • ° valójában folyamatosan szorongok a pénz miatt, ha jól utána gondolok (és be merem vallani legalább magamnak)
  • ° a mi családunkban a pénz sosem jött könnyen
  • ° a pénzért keményen meg kell dolgozni
  • ° én aztán sosem nyerek semmit!
  • ° mindenki más szerencsésebb, mint én – tiszta pech
  • ° a mi köreinkből senki nem lett gazdag
  • ° egyébként is: tisztességes úton nem lehet meggazdagodni
  • ° a legtöbb gazdag smucig
  • ° folyton küszködöm azért, hogy kifizessem/kifizessük a hiteleimet/hiteleinket, a bérleti díjakat stb.
  • ° egyáltalán: a pénzzel való foglalkozás folyamatos stresszt jelent számomra
  • ° nagyon meg kell néznünk mire költünk
  • ° a takarékosság fontos erény
  • ° egyforma a bevételem, miközben a kiadások meg egyre nőnek – mi lesz ebből?
  • ° a pénz piszkos
  • ° jobb lenne, ha nem is lenne pénz!

Ha legalább 3-4 gondolat, érzés ismerős számodra, egyáltalán:

ha a pénzügyek terén azt tapasztalod, hogy egy helyben topogsz, akkor tarts velünk 2011. június 21-én kedden este

a GazdagNők nyári napfordulós Bölcs Hold Bőség Körének programjára, amit Budapesten tartunk 18.00 óra és 20.30 között.

Mire számíthatsz a Bölcs Hold Bőség Kör programján, amikor is pénzhiedelmeiddel leszámolhatsz egy nyári napfordulós, fogyóholdas találkozón? Erről itt találsz bővebb információkat jelentkezési lehetőséggel együtt –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan írd át a régi mintáidat kiteljesedésed érdekében?

Vendéglőben tartottuk egy ideje közös döntéssel a családi ünnepségeket. Nagy család vagyunk: 4 húgom van, és sok ok miatt ez látszott célszerűnek. Viszont a szüleink egyre idősödvén már nehezen mozdultak ki otthonról (80 és 93 évesek). Mondhatnád magánügy, amiről most mesélni kezdek. De mégsem az, figyelj csak!

Újra magunk készítsük el otthon a közös ebédet? Ezt sem akartuk már, ahogy régen – legyen az ünnep igazán ünnep, és magunk kényeztetős! Hozassunk étteremből – volt az ötlet, és erről leveleztünk a családi levelezőlistán a Google-csoportban. Mégpedig abból az apropóból, hogy édesanyánk 80. születésnapjának megünneplésére kezdtünk készülni a mostani márciusi hosszú hétvégén.

A régi mintáink hogyan jönnek elő – ezt kezdtem észrevenni, és figyelni egy idő után. Valaki bedobta, hogy ő szívesen elkészítene bizonyos ételt, mert hogy milyen elismeréseket szokott érte kapni, és különben is, olcsóbb így. Aztán sorba jöttek az újabb csatlakozások – nem ragozom: egy idő után már szó sem volt az étteremből ebédhozatásról, felállt szépen a többiek által készítendő menü (jómagam ebben nem vettem részt sok ok miatt, amit most hadd ne ragozzak).

A magunk készítette olcsóbb – EZ a családi minta kristályosodott ki, ahogy az idő egyre inkább előrehaladt. A végén már ott tartottunk, hogy az ünnepi tortát is készítsük csak magunk, noha tudtuk, amilyen jóanyánk vágya, olyant végképp nem tudunk produkálni. S nekem eszembe jutott, hogy apánk mi mindent maga készített el a házban, nem véletlenül állt jó ezermester hírében, anyánk mintáját követve pedig mi mindent varrtunk, kötöttünk, horgoltunk magunknak stb., mert hogy ÚGY olcsóbb. A saját időnket persze nem számoltuk bele, a magunk befektette energiákat. Bár szerettük is ezt, hiszen kiélhettük a kreativitásunkat, de közben a régi minták is szépen rögzültek – akkor is, amikor már nem volt értelme. Amikor már nyűg volt saját magunknak végezni mindent.

Például nehézzé vált a delegálás: kiadni, átadni másnak egy-egy munkát; és a bizalom is, hogy más is meg tudja ÚGY csinálni, sőt: egy szakember, akinek csak ez a dolga, netán sokkal jobban. Ezért is engedtük el sok-sok évtized után is még mindig a régi mintákat, de a tortánál végül is ragyogóan sikerült: egyik húgom megrendelte mégis közös döntésünk alapján a vágyott grillázsos tortát (ez látható a fényképen :-)). Megvolt az ünnepelt, a 80 éves édesanyánk öröme is, és kiváló boldogság hormont is jelentett valamennyiünk számára, és a maradékot még délután is lehetett “lopkodni” hűtőből. :-)

Hogyan írd át visszahúzó mintáidat?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Az érzés mindent visz! A láthatatlan világban dőlnek el a dolgok…

  • Ha bűntudattal adsz ki pénzt, mert úgy érzed, hogy megint költekezel, az negatív kisugárzású.
  • Ha félsz, hogy lesz-e elég pénzed, kijössz-e hónap végéig, ez szintén alacsonyabb rezgés szintet eredményez.
  • Ha dühös vagy másokra, mert nekik jut, neked pedig miért nem, akkor a haragod lehúz egy alacsonyabb érzelmi szintre. És sorolhatnám tovább a példákat.

A lényegük az, ami közös bennük:

az érzés mindent visz!

Ma már bizonyított, de napi tapasztalati tény is, hogy a láthatatlan világban dőlnek el a dolgok: a gondolatok, az érzések világában, a lelki síkon. Minden gondolatunkat érzés kísér, és szinte döntőbbek, mint hogy mit gondolunk.

A Bölcs Hold Bőség Körben nem véletlenül foglalkozunk 2011. március 20-án az érzések világával, az érzelmeinkkel. És természetesen nemcsak a pénzzel kapcsolatban, de életed más területeivel kapcsolatban is minden gondolatodat érzelmek, érzések, érzetek kísérik. Ha ezeken változtatni tudsz, akkor nyert ügyed van – bármennyire is legyél vesztes, nyerő lehetsz! Hogy mit kell ehhez tenned?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Teljesedj ki a Teli Holddal! Egy területtel kezdd!

Teli Hold van még, elég csak felnézni az égre. A Hold titokzatossága mindig foglalkoztatta az embert, és ciklusa, változása, no meg titokzatossága miatt is a női minőséghez kezdték kötni. Mi, nők ragyogóan tudjuk használni belső utunkon, legyen szó akár anyagi gyarapodásunkról, akár munkánk/hivatásunk, akár emberi kapcsolataink kiteljesedéséről, vagy EGÉSZségünkről stb. :-)

Teli Holdkor mit tehetsz magadért?

Vedd számba az életed területeit - erről beszéltünk a legutóbbi OnLány találkozónkon is. Hogy melyek ezek?

  • * spiritualitás, azaz kapcsolat a magasabb rendűvel (kinek-kinek hite szerint: Univerzum, Isten, Istennő ;-) stb.)
  • * sajátmagaddal való kapcsolat/magad fejlesztése,
  • * család/párkapcsolat,
  • * munka/hivatás/karrier,
  • * pénzügyek,
  • * egészség,
  • * további emberi kapcsolataid (a szűkebb családon túliak, azon kívüliek),
  • * szabadidő/hobbi/kikapcsolódás.

A Teli Hold teljességét használva most átnézheted életed minden fontos aspektusát a fenti lista segítségével, és főleg azt, hogy hol és miben szeretnénk igazán kiteljesedni. Érezz rá, hogy melyik ez a terület? Elég egyet kiválasztanod.

FONTOS tudnod ugyanis, hogy ha egy területet kiválasztasz, és hosszabb időn keresztül itt, főleg ezen a területen fókuszálsz a saját (!) változásodra, akkor az más területekre is kihathat. A tapasztalat az, hogy gyakran okoz feszültséget, többet árt, mint használ, ha több területen akarunk változást elindítani.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan kezdj újat? Hogyan indítsd el újjászületésedet?

Egy a biztos: a változás –  szokták mondani. És ez valóban így van. Amikor az idei év első napjaiban, pontosan 2011. január 2-án, vasárnap délután OnLány találkozót tartottunk a Ustream segítségével, akkor értelemszerűen az volt az egyik fő témánk, hogy mérleget vonjunk az előző évről, és új lendülettel lássunk neki az Új Esztendőnek.

Amikor újba fogunk, az valamennyire az újjászületésünket is jelenti. Legyen szó életed bármilyen területéről (pénz, egészség, munka, család stb.), ha változtatni akarsz, akkor  szerintem nyugodtan megszívlelhetők az itt olvasható tanácsok, amiket az alább látható OnLány-találkozó felvételen is láthatsz/hallhatsz:

  • nézz vissza arra, ami volt: mi emelkedik ki belőle, mi jön elő/fel elsőre?
  • “csak a szépre emlékezz”, azaz arra, ami jó volt, és EZT erősítsd meg,
  • ha valami nem sikerült, fordítsd át pozitívba: nézd meg, mit lehet tanulni belőle, de ne a hiányon lovagolj, azaz azon, amit nem akarsz (ezért is javaslom, hogy inkább a jóra koncentrálj, az pozitívabb rezgés szint, és a bevonzásod is pozitívabb, termékenyen teremtőbb lesz),
  • nézd meg, hol lehetnek benned gátló tényezők, hiedelmek, belső akadályok, és engedd el ezeket (erre a legkülönbözőbb gyakorlatokat használhatod: felírod egy papírra és elégeted, összetéped stb.)
  • átnézheted életed 7-8 területét, hogy hol mit szeretnél tenni, melyik területen indítanád a változásodat, hol születnél leginkább újjá (spiritualitás, sajátmagaddal való kapcsolat/magad fejlesztése, család/párkapcsolat, többi emberi kapcsolat (a szűkebb családon túliak, azon kívüliek), munka/hivatás/karrier, szabadidő/hobbi/kikapcsolódás, pénzügyek, egészség stb.)
  • a változtatást egy területre fókuszálva indítsd el, ez sokkal hatékonyabb lehet, mintha több területen akarod magadat megváltoztatni, aminek nagy eséllyel frusztráció lesz a következménye (“sehol sem megy”), és az önmagaddal való elégedetlenség, csak mélyebbre húz rossz közérzetet okozva magadnak,
  • az egy életterületre koncentrált, következetesen végig vitt változtatás kihat más területekre is, tervezd meg és köteleződj el (a szándék érzelemmel teli elköteleződés, amit céllá kell tenned)
  • tenned is kell naponta! ha 10 kicsi dolgot teszel valamiért naponta, borítékolt a pozitív, nagyfokú változás!
  • legfontosabb kérdés: KIVÉ akarsz válni?

A közel 20 perces videófelvétel némileg bepillantást enged egy GazdagNők OnLeány közvetítésbe is. Ilyenkor ingyenes és virtuális lehetőség van a találkozásra (legközelebb egyébként a február 4-i Tízmilliószoros Teremtő Napon tartunk ilyent, írd fel a naptáradba ezt az időpontot, 18 órakor kezdünk).

A GazdagNők OnLány találkozókon legtöbbször a segítőtársam Kéner Eszter, aki a GazagNők NetAngyala is – vele láthatsz az alábbi felvételen, de az is elég, ha “háttér rádióként” hallgatod:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

2010 elköszön, 2011 érkezik: Angyal-kártya húzás január 2-án 16 órakor online!

FONTOS: használd ezt a segédletet, hogy hozzá tudjál szólni a mai online találkozónkon: http://www.gazdagnok.hu/gazdagnok-online-kozvetites-3.pdf

A számvetés ideje hagyományosan minden év vége. Kíváncsiságból megnéztem, hogy mik voltak a legolvasottabb írások az ideiek közül – lássuk is közülük az első négyet, azaz azokat, amiket legtöbben olvastatok 2010-ben:

  1. Elengedés – a Vákum Törvénye a jóléthez, bőséghez vezető úton
  2. Pénz-szokások, amik a gyarapodásodat segíthetik… (nyereményjáték)
  3. Joe Vitale: A pénzteremtés történelmének leghatalmasabb titka (Mitől dől a lé? ;-))
  4. Pénz ötletek anyagi gazdagodásodhoz – a Telő Hold energiájával kísérve

A 2011-es évet megerősítendő javaslom, hogy olvassátok újra őket, vagy ha még nem olvastátok, akkor most tegyétek meg :-). Tapasztalatom szerint gyakran lehet abból is tanulni, amit már olvastam, láttam, hallottam, mert olyasmit látok, hallok meg belőle, amit korábban esetleg nem.

Az újesztendőt másképp is megerősíthetjük - mégpedig közösen! Immáron hagyomány, mert most már 3. alkalom lesz, hogy a GazdagNők blogolvasóival, hírlevél-megrendelőivel Angyal-kártyát húzunk a következő évre.

Gyertek ide 2011. január 2-án, vasárnap délután 4 órakor,

mert online közvetítést tartunk, azaz itt leszünk Eszterrel mindketten, és csinálunk egy kis számvetést, előrenézést a következő évre. Aki kéri, húzok neki Angyal-kártyát, Eszter = Estee pedig mint a GazdagNők NetAngyala is, segít nekem.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png