Forrás: Barátnő.com, 2008. december 10.
Beszélgetés Csapó Idával, aki női önismereti tréner, nők és pénz specialista, honlaptulajdonos és blogíró.
A tréningjei, a rendezvényei kapcsán sok nővel találkozik, dolgozik együtt. A beszélgetésünket azzal kezdtük, szerinte mik a legnagyobb akadályok, melyek miatt valaki nem gazdagszik.
– A szemlélet, a hit, illetve a korábban kialakult rossz szokások – ezek lehetnek a legfőbb okok. Úgy látom, hogy a magyarok között nagyon általános a negativizmus, a pesszimista hozzáállás, a mások okolása. Az anyagilag-lelkileg gazdag, jólétben élő, a bőség áramlásába bekerülők mindegyike azt vallotta, amit egy magyar mondás gyönyörűen fejez ki: mindenki a saját sorsának a kovácsa. A teljes felelősségvállalás minden tettünkért, a szembenézés a tévedéseinkkel, a hibáinkkal, ez visz csak előre. Úgy, hogy az értékeinket, az erősségeinket értékeljük, mindig ott tudjuk magunk mögött, és a velünk történteket – bármilyenek is – tapasztalatnak fogjuk fel. Közben nagyon üdvös, ha hiszünk abban, hogy az ember élete végéig képes a fejlődésre. Szerintem a saját változásunk, az egyre bölcsebbé válásunk az emberi élet egyik legnagyobb ajándéka – ezt tudom másoknak is tanácsolni. Saját magunkkal töltjük a legtöbb időt, éjjel-nappal, nem mindegy hát, hogy milyen a kapcsolat önmagunkkal. Mindenkiben csodálatos források vannak, és ha valaki hisz ebben, akkor át tudja írni a kialakult rossz szokásait is. Amit még nagyon fontosnak tartok, hogy pozitív emberekkel vegyük körbe magunkat, akik támogatják a törekvéseinket, és nem azt szajkózzák mi nem fog sikerülni, noha ők maguk ki sem próbálták. Mi több: én nagyon meggondolom azt is, hogy az álmaimból, a terveimből, a céljaimból mit és kivel, mikor osztok meg. Az idő = élet, azaz tényleg hiszem, hogy egyenlő az időnk az életünkkel.















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
TündérTanárnéni: Ida Kedves! :) …Tündér(tanárnéni)ként örömmel, és mosollyal az arcomon ..Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..
Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..