A GazdagNők visszatérő, régi és hűséges ügyfelei között a pálmát egy olyan fiatal nő viszi el, aki 3 kisgyereket nevel, sőt: mióta ismerjük, közben szülte a 3. gyermekét (aki igencsak nőddögél már :-)). A mintegy 550 fizetős ügyfelünk közül ő vett részt a legtöbb GazdagNők-programon – figyeljetek: még egyszer leírom! Közben szült, és immáron 3 gyermeke van – mégis tudott időt szakítani a saját képzésére, no és pénzt is. Mitöbb: bár a jövedelmük nem emelkedett közben, mégis a megszületett 3. kisgyerekük mellett 650 ezer forintot félre tudtak tenni fél év alatt.
Haladt a pénzügyi önismeretében szépen, a belső útján is, de egy idő után elakadt, egyszerűen nem tudott tovább lépni. Ezt osztotta meg velünk a legutóbbi GazdagNők ügyféltalálkozón. Arról kezdtük faggatni,
hogyan lépett tovább, miben találta meg a megoldást?
Egy belső sugallatra elkezdett nagyon erőteljesen lomtalanítani: selejtezni, elajándékozni, rendszerezni… Ezt mesélte el nekünk. És igen, ez meghozta nála a változást.
Egy ingyen letölthető anyagot hoztam neked, hogy segítselek téged, hasonló úton haladni – hát ha van rá igényed :-)). Rögtön írok róla —>>>


















Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
TündérTanárnéni: Ida Kedves! :) …Tündér(tanárnéni)ként örömmel, és mosollyal az arcomon ..Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..
Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..